Mindenki kicsit pszichopata

2012.12.11. 9:30

Az Erőszakik rendezőjének új filmje egy fergeteges őrültködés, amely sok boldog pillanatot fog okozni az elborult dolgok kedvelőinek. A hét pszichopata és a si-cu ráadásul új szintre emeli az önreflexiót: a benne elhangzó mondatokból könnyedén össze lehetne állítani egy helytálló kritikát a filmről. Sam Rockwell eszméletlenül jó.

Biztos, hogy nagyon sok ember irigykedhet a filmszakmában és környékén Martin McDonaghra. Hiába futott már be színházi drámaíróként, a legtöbb mozibajáró az Erőszakik miatt tanulta meg a nevét. Ez a Belgiumban játszódó bérgyilkostörténet rengeteg emberben hagyott mély nyomokat, és teljesen megérdemelten, néhány röpke év alatt kultfilmmé vált. Nagyon is meg tudjuk érteni Kiskamoni-Szalay Lilla erdélyi magyar színésznőt, aki eddig hétszer nézte meg az Erőszakik-at, ez tényleg egy olyan kivételes film, amihez jó érzés újra és újra visszatérni.

Forrás: Big Bang Media
A hét pszichopata és a si-cu | Colin Farrell és Woody Harrelson

Ugyanakkor egy ennyire bámulatosra sikerült bemutatkozás lehetetlen helyzetbe is hozza a rendezőt, hiszen most az előző filmjének rajongói egy legalább ugyanakkora csodát várnak el tőle. McDonagh azonban - nagyon helyesen - ennek az elvárásnak még csak nem is próbált megfelelni. Az őt jellemző vérbő fekete humor ugyan mindkét filmben megvan, de A hét pszichopata és a si-cu nem egy újabb Erőszakik. A fontos szereplők száma megsokszorozódott, a komor, sokszor elmélkedős hangnem visszaszorult, és a helyébe sokszor abszurditásig elvitt harsányság lépett, a könnyen követhető lineáris történetmesélést pedig felváltotta a gátlástalan ugrálás különböző idősíkok, illetve a már egyébként is különös valóság és a még különösebb fantázia között. Látszik persze, hogy ugyanannak az író-rendezőnek a munkája, de ezzel együtt simán elképzelhető, hogy valakinek csak az egyik vagy a másik film jön be, mivel annyira különbözőek. Nem tűnt el a dráma, de a hangsúly jelentősen eltolódott a féktelen komédiázás irányába.

A hét pszichopata és a si-cu története annyira keszekusza, hogy nehéz úgy röviden összefoglalni, hogy értelme is legyen a leírtaknak. Korántsem teljeskörű összegzés, de az egyszerűség kedvéért maradjunk annyiban, hogy ez a film az alkotómunka  megterhelő folyamatáról meg egy kicsit a férfibarátságról szól. Marty (Colin Farrell) forgatókönyvíró, akinek nem megy az írás, és képtelen továbbjutni a készülő mű (A hét pszichopata) címénél. Viszont mivel a napfényes Kaliforniában él, és van egy ragaszkodó, ámde jócskán zakkant barátja (Sam Rockwell), teljesen más irányt vesz a történet, mint a Ragyogás-ban.

Forrás: Big Bang Media
A hét pszichopata és a si-cu | Colin Farrell és Sam Rockwell

A főszereplő vitathatatlanul Marty, de mivel ő egy eléggé szürke személyiség, a filmet leginkább Sam Rockwell ragyogja be. Hansszal (Christopher Walken) egy jól menő vállalkozást üzemeltetnek: kutyákat rabolnak el, hogy aztán visszaszolgáltatva a házi kedvenceket, bezsebeljék a felajánlott jutalmakat. A hibát akkor követik el, amikor tudtukon kívül elrabolják egy helyi gengszterfőnök (Woody Harrelson) ölebét. Feltűnik a filmben még Tom Waits egy nyúl társaságában, Olga Kurylenko, illetve Harry Dean Stanton mint kvéker sorozatgyilkos. A hét pszichopata és a si-cu szereplőgárdája van annyira illusztris, mint bármelyik Wes Anderson-filmé, és mivel a legtöbbjük minimum félőrült karaktert játszik, még visszafogni sem kell magukat, és fergetegesen szórakoztató alakításokat láthatunk tőlük.

Adja magát Tarantino felemlegetése a film kapcsán, de ez az összehasonlítás legalább annyira találó, mint amennyire félrevezető. Tagadhatatlan, hogy a humor, az erőszakosság, az önreflexió, a történetszövés sokszor ponyvaregényes, de McDonagh filmje sokkal több egy jól sikerült utánzatnál, megvan benne az egyéni hang. Azt az írói bravúrt pedig, ahogy a kezdeti káosz lassanként összeáll egy értelmezhető egésszé, és eközben már látott jelenetsorok nyernek teljesen új értelmet, talán még Tarantino is irigyelné.

Forrás: Big Bang Media
A hét pszichopata és a si-cu | Christopher Walken

A bohóckodás mögött nem csupán egy okosan megszerkesztett, hanem egy kifejezetten okos film húzódik meg. A hét pszichopata és a si-cu direkt bontja a falat a film többszintű valósága, illetve a nézők által megélt valóság között. Folyamatosan kiszól, szinte már magát elemzi a film, ráadásul közben még kérdéseket is szegez a nézőhöz a mozi vágybeteljesítő funkciójáról, a műfajokhoz társított berögzült elvárásainkról. Nem kell ettől megijedni, ezt mind játékos formában teszi, szóval egy pillanatra sem válik mesterkéltté. Hihetetlen, hogy ahhoz képest, hogy mennyi egymással alapjáraton nehezen összeegyezhető dolog van ebben a filmben, mégis végig gördülékenyen halad, és aránylag könnyedén emészthető. Az persze nem árt a befogadásnak, ha az ember szereti az elborult dolgokat.