Jön a magyar horror

Úgy hiányzik az országba egy tökös, ambiciózus közönségfilmes, mint egy falat kenyér. Aki ha kell, romantikus vígjátékot rendez, ha kell, thrillert, horrort vagy háborús filmet a Don-kanyarról. A reklámfilmes Bergendy Péter az Állítsátok meg Terézanyut! és a tavaly bemutatott, az ügynökökről szóló A vizsga című filmekkel tette le a névjegyét, most pedig horrorfilmre készül, amelynek fejlesztésére megszavazta a pénzt a filmalap. A rendező beszél arról, hogyan kell szerelmesfilmet csinálni férfiaknak, mivel bukott el a főiskola rostáján, miért terápiás horrort nézni, és miért nem szereti a forgatásokat.

Mi a jó a horrorban?

Hogy megmozgat az emberben mindenféle tudattalan dolgokat. És ha ezek felkavarodnak, elgondolkodhatunk rajta, mit is jelentenek nekünk. Megkockáztatom, a horrornak akár terápiás hatása is lehet. Jó, bármilyen más filmnek is lehet terápiás hatása, de a horror kifejezetten a bennünk rejlő félelmekkel és szorongásokkal foglalkozik.

Ön is ezért szereti?

Bizonyára. Gondolom, bennem is vannak elfojtott emlékek, konfliktusok, amelyeket a horrorfilmeken keresztül tudok felszínre hozni, és ezáltal feldolgozni. A horror egy másik fontos tulajdonsága, hogy archetípusokkal operál, vagyis olyan ősi szimbólumok jelennek meg benne, amelyek mindannyiunk tudattalanjában ott rejtőznek.

Hogyan fogadták a horrorfilmek hatásáról írott szakdolgozatát a pszichológia szakon?

Jól. Sajnos nem voltam olyan újszerű, mint először hittem. Egy csomó teóriát, amelyet önálló gondolatnak képzeltem, és amely a horror személyiség-lélektani aspektusait fejtegette, megtaláltam aztán különféle szakfolyóiratokban, könyvekben. Szóval nem én vizsgáltam először, mi rejtőzik pszichológiailag a műfaj mögött.

Kijelenthetjük, hogy ez a kedvenc műfaja?

Az egyik kedvencem. Az biztos, hogy jobb kikapcsolódási formát nem nagyon ismerek, mint megnézni egy jó horrorfilmet. Tökéletesen képes elterelni az ember figyelmét a hétköznapi gondokról. A halálról való gondolkozás alapvető emberi késztetés: mindenki kíváncsi rá, hogyan halnak meg mások, vajon sikerül-e jól befejezniük az életet, és nekem vajon hogyan fog sikerülni. Én például nagyon szeretek temetőbe járni.

És miért nem csinált még horrorfilmet, ha ennyire rajong a műfajért?

Annyi horrorfilmet láttam életemben, hogy már egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy tudnék még újat mutatni. Túl közel vagyok hozzá. Most mégis úgy tűnik, a következő filmem horror lesz, saját ötletből. Ez már csak azért is izgalmas, mert az elmúlt száz évben egészen biztosan nem készült magyar horrorfilm. A spanyoloknál, olaszoknál nagy kultúrája van, a németek is imádják, de nálunk semmilyen hagyománya nincsen. A régi rendszerben valamiért burzsoá műfajnak tekintették.

Bergendy Péter | Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Egy időben dolgozott a Filmintézetben is. Mit csinált ott?

Gimnazista koromban a Filmmúzeumban voltam közönségszervező, és sokat lófráltam a környéken. Egy nap megtudtam, hogy munkatársat keresnek a Filmintézetbe, aki a filmes folyóiratokat katalogizálná, rendezgetné. Ezt a munkát kaptam meg, és az egyetem mellett végeztem. Itt találkoztam először olyan külföldi filmes lapokkal, amelyek a horrorral komolyan foglalkoztak. Elég jól kiképeztem magam a nemzetközi filmes szaksajtóból és a fesztiválok kínálatából, amire a '80-as évek közepén nem sok embernek volt lehetősége. Ez később nagyon jól jött a Cinema magazinnál, ahol főszerkesztő lettem.

Igen, azt láttam, hogy sok helyen megfordult a diákéveiben, és mind a filmezéssel kapcsolatos.

Már jóval korábban is. A nagyapámtól kapott Normal 8-as kamerámmal már tízévesen is forgattam filmeket. De emellett érdekelt sok minden más is. Ha ma valaki azt kérdezné, elvállalnám-e az újrainduló Cinema magazin főszerkesztőségét, azonnal igent mondanék. Újságot csinálni is szeretek.

Akkor a pszichológia is érdekelte?

Az nem, oda teljesen véletlenül kerültem. A gimnázium alatt két tárgyból voltam jó: biológiából és történelemből. Ez olyan párosítás, amely egyik egyetemi szakhoz sem kellett, egyedül pszichológián jött jól. Ott ugyanis pszichológiából és vagy biológiából, vagy történelemből kellett felvételizni. Akkoriban még mindössze tíz embert vettek fel egy évben, de én bekerültem. Nem ez volt a végcélom, de idegen sem volt tőlem: bölcsészalkat vagyok, és az emberi lélekben tett barangolást fontos dolognak tartom.

Bergendy Péter | Fotó: Tuba Zoltán [origo]

A gyerekkori filmjei megvannak még?

Pados Gyula barátom elhagyta őket. Egy kis része van csak meg. De nem kesergek rajta, nem szeretek a múltba nézni. Inkább az a fontos, hogy visszahozzam azokat a filmes megoldásokat, amelyeket akkor használtam, de egy időre elfejtettem. Ma már tudom, hogy nem kell mindig a klasszikus beállításokat keresni, meg szépen komponálni, sokkal többet tud elérni az a gyermeki hozzáállás és kreativitás, amelyet akkor alkalmaztam. Valójában erre van szüksége a filmnek.

Milyen beállításokra gondol?

Akkoriban összesen egy darab 500 wattos lámpám volt, és szívem sem volt szétvágni az egyetlen kópiát, úgyhogy a kamerában vágtunk, és természetes fényeket használtunk. Amikor a gyilkos felment a lépcsőházban, csak a kintről beszűrődő fények világították meg az alakját, amelyet így csak sejteni lehetett. És ez nagyon jót tett a hitelességnek, ami a legfontosabb egy filmben.

Azért nyilván megpróbált bejutni a Filmművészeti Főiskola rendező szakára.

Egyszer felvételiztem, nem vettek föl. Akkor még harcosan kiálltam a horrorfilmek mellett. A Halloween-ről beszéltem például a bizottságnak, hogy az milyen korszakalkotó film, de ők nem ismerték. Úgy néztek rám, mint a véres rongyra. Számukra a Psycho volt a horror, és azt kérdezte Makk Károly: hol érzem először azt benne, hogy itt valami nincs rendben. Fogalmam sem volt. Ők meg mondták: amikor a rendőr behajol a kocsiba a nőhöz. Aztán érzékeny búcsút vettünk egymástól.

Bergendy Péter | Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Ki is ábrándult a főiskolából?

Egy kicsit igen. Szerencsétlen időben jelentkeztem. Akkoriban még az volt a szokás, hogy diplomásokat vettek fel rendezőnek, én pedig a pszichológiára jártam. De mire végeztem, már megfordult a trend, és addigra a frissen érettségizetteket szerették jobban. Szóval két szék között a pad alá estem. De látván, mit lehetett megtanulni a főiskolán, és mit lehet elsajátítani a gyakorlatban, végül sosem éreztem, hogy lemaradtam volna valamiről. Évekig dolgoztam a tévében, ahol saját műsorom volt, és azt csináltam, amit akartam. Aztán elkezdtem klipeket, reklámokat készíteni, és ez olyan gyakorlatot adott, amilyet a főiskola nem tudott nyújtani. Egy reklámfilmnél ugyanolyan körülmények vannak, mint egy rendes játékfilmes forgatáson. Ugyanazok a lámpák, kamera, szakembergárda áll rendelkezésre. A barátaimmal a kilencvenes évek elején létrehoztuk a cégünket, amely klipeket és reklámfilmeket gyárt. A társaim fiatal főiskolások voltak, én fiatal egyetemista, és olyan dolgokat csináltunk, amilyeneket addig csak az MTV zenecsatornán lehetett látni. Én voltam a csapatból a táncosklip-rendező, az első munkáim közé tartoztak például az Alvajárók zenekar akkor újszerűnek ható klipjei. Persze akkoriban sem volt sok pénz rájuk, úgyhogy vagy azzal operáltunk, hogy szép képeket komponáltunk, vagy azzal, hogy elmeséltünk egy sztorit. Ezek amolyan képversek voltak. Volt köztük egy-két olyan is, amelyik talán ma is megállná a helyét. Aztán idővel még annyi pénz sem volt klipekre, mint az elején, és akkor abbahagytam. Egy darabig az ember még kompenzálja a pénzhiányt kreativitással, de aztán kifogy a mentő ötletekből. Még így is maradt egy-két ötletem, amelyet szívesen megcsinálnék, csak valahogy nem találom hozzá a zenekart. Nagyon szeretnék például leforgatni egy klipet Goya stílusában. Egy szabadságharcosról szólna, akit kivégeznek 1849-ben. Ezt rég szeretném valakinek eladni, és egyszer majdnem sikerült is.

Ez sem lenne olcsó mulatság, nem?

De, ezt ki lehetne hozni annyiból, amennyiből ma egy drágább klip készül. Fel is ajánlottam Ákosnak, mert volt egy száma, amelyhez tökéletesen illett. Nagyon tetszett neki, elkezdtük szervezni, kiválasztottam a helyszíneket, a szereplőket, de az utolsó pillanatban visszalépett. Rájött, hogy mégis csak ő akarja rendezni a klipjét. Mindig ő csinálja egyébként, hosszú idő óta ez lett volna az első, amelyet átenged másnak. Nagyon különleges lett volna, azt hiszem.

Melyik klipjét tartja időtállónak?

Például az Alvajárók Induljon a tánc! című klipjét, amely középkori történet, az Up! zenekar ufós videóját, a Nap-ot, amely teljes egészében az én munkám, vagy az Eddától az Egyirányú út című videót.

A Goya-klipről jut eszembe, állítólag van egy olyan filmterve, amely egy Bruegel-festmény történetét meséli el.

Igen, mert szeretem a képzőművészetet. Ez a film egy német regény alapján készülne - és remélem, egy nap meg is valósul. A könyvet még az egyetem alatt olvastam, és rögtön tudtam, hogy filmet szeretnék belőle készíteni. Vettem is belőle egy csomó példányt, amelyet szétosztogattam, míg a végén nem maradt nekem egy sem. A múltkor aztán ráakadtam végre egy antikváriumban, és újraolvastam. Újra ugyanazt éreztem, mint annak idején. Most is zseniálisnak tartom, és kiderült, hogy azok az ismerőseim is így vannak vele, akik elolvasták. Fel is vettem a kapcsolatot a szerző örököseivel, a jogtulajdonosokkal, kicsit meglepődtek azon, hogy Magyarországon akar valaki filmet készíteni belőle. A történet elég egyszerű, mindössze egy nap alatt játszódik: hat vak ember elindul a festőhöz, hogy az lefesse őket. Ebből lehet egy kis költségvetésű filmet is készíteni, sok a külső helyszín, kevés a szereplő, csak egy-két dolgot kellene odatenni a háttérbe számítógéppel. Ideális sztori egy zord körülményekhez szokott alkotónak. Persze csak egy szűk közönséget érdekelne, de biztosan szeretnék.

Akkor miért nem csinálja meg?

Mert előbb a horrort kell megcsinálnom. Az ugyanis bekerült a filmalap szinopszispályázatán a legjobb tizenöt közé, ami azzal jár, hogy automatikusan megkapja a forgatókönyv-fejlesztési támogatást. Ha minden jól megy, nyárra lesz belőle kész forgatókönyvem.

Ön írja?

Nem, én nem vagyok író. Az ötlet az enyém, a sztorit a kollégámmal, Hellebrandt Gáborral fejlesztettük, de a kész könyvet Köbli Norbert, A vizsga szerzője írja. Az ideális az lenne, ha jövő télen már forgathatnánk. A filmalap is ebben érdekelt, mert azt szeretnék, hogy jó közönségfilmek készüljenek. Művészfilmmel sokan pályáznak, közönségfilmmel kevesebben, és abból is kevés a jó, mert azt nem könnyű csinálni. Egy művészfilmben, ha valami nem sikerül, azt mondhatod rá, ez koncepció, viszont, ha nem jön be a poén egy vígjátékban, az kínos. Ahogy az is kínos, ha egy horrorfilmtől nem félnek. Ez a mostani Ragyogás-típusú horrornak készül. 1918-ban játszódik egy magyar faluban, és alapvetően kísértettörténet.

Bergendy Péter | Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Úgy hallottam, van egy romantikusvígjáték-tervük is Köbli Norberttel.

Azzal nem tudom, mi van most, mert valójában Norbi könyve. De én nagyon szívesen csinálok romantikus komédiát is, már csak azért is, mert nézni is szeretem őket.

És egy második világháborús filmtervéről is hallottam.

Az pedig a Don-kanyarban játszódik. Egy magyar tank legénységéről szól. Kapnak egy feladatot, de aztán eltévednek az orosz fronton. Ez olyan háborús film, amelyben csak keveset lövöldöznek, mert a szereplők inkább csak a háború nyomaival találkoznak.

Nem úgy tűnik, mintha bármelyik műfajtól idegenkedne.

Nem is. Én Spielberggel értek egyet, aki szerint egy jó rendező bármilyen történetet meg tud csinálni.

Igen, azok, akiket jó iparosnak tartunk. Sam Mendes is azt mondta nemrég egy interjúban, hogy ő magát jó mesterembernek tartja.

Bár én nem szerettem, de azért az Amerikai szépség szerintem több mint jó iparosmunka. És ne felejtsük el: a filmezés nagyon drága mulatság. Számomra elképzelhetetlen, hogy egy filmet magamnak, pusztán magam miatt készítsek el, hogy aztán megnézze még rajtam kívül harminc ember, akiknek a fele az ismerősöm. A film a közönségnek kell hogy készüljön. Még a művészfilm is - hacsak nem csinálja valaki a saját pénzéből. De ha mi elsősorban az adófizetők pénzéből forgatunk, akkor az adófizetőknek is kell filmet csinálnunk. Persze a lehető legjobb minőségben.

Bergendy Péter | Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Akkor ön Andy Vajna embere.

Igen, én abszolút egyetértek azzal a hozzáállással, amellyel a filmalap létrejött. És azzal is, hogy történeteket meséljünk. Szerintem az emberek erre kíváncsiak: más emberek történeteire. És én szeretem a vadromantikus miliőket, korszakokat.

Hogyan jött a képbe az Állítsátok meg Terézanyut?

Arra felkértek, és én azonnal igent mondtam anélkül, hogy a könyvet olvastam volna. Úgy gondoltam, ha egy könyvet ilyen sokan megvesznek Magyarországon, annak kell hogy legyen oka. És jó kiindulás ahhoz, hogy a filmet is sokan megnézzék. Más kérdés, hogy aztán kiderült, a regény az eredeti formájában megfilmesíthetetlen. Már csak annál az egyszerű oknál fogva is, hogy nem klasszikus regény, hanem napló. Ebből nekünk valahogy sztorit kellett kreálnunk - ami vagy ment, vagy nem ment. Én mindenesetre a klasszikus történetvezetés híve vagyok, aminek van eleje, közepe, vége. Ebből elég nehéz volt ilyet csinálni. Talán nem is kellett volna ráerőltetni.

Ebből támadt konfliktusa a szerzővel?

A konfliktus elsősorban az író és a producer között volt, de ez rányomta a bélyegét az egész filmre. Zsuzsa másféle történetet akart, mint ahogy a forgatókönyvet elkezdték megírni, és egy idő után ki kellett mondani, hogy akkor az együttműködést befejezzük, mert meg kell csinálni a filmet. Sajnos a vége az lett, hogy úgy ugrottunk neki a forgatásnak, hogy még nem volt százszázalékos a forgatókönyv.

Érdekes, ön nem tűnik konfliktuskereső embernek.

Nem is vagyok az. Zsuzsát ráadásul nagyon kedveltem, jóban voltunk. Végig figyeltem arra, hogy olyan legyen a film, ami neki is tetszhet. Vagy legalábbis, hogy ne kerüljön bele olyasmi, ami ellentétes az ő elképzeléseivel. Más kérdés, hogy erre szükség volt-e.

Hámori Gabriella és Ónodi Eszter az Állítsátok meg Terézanyut! című filmben

Sikeres filmnek könyvelte el?

A számok alapján igen, hiszen csak moziban 160 ezren látták. De nem érzem sikeresnek a sztorija szempontjából, annak koherensebbnek kellett volna lennie. Egy hollywoodi mondás szerint minden film annyit ér, amennyit a története. Ezzel kapcsolatban hiányérzetem van. És külön rosszul esett, hogy ezt sokan az én nyakamba varrták, holott nem én írtam a forgatókönyvet. Azért szerencsére sokan szerették.

Mit tanult a filmből?

A saját hibámnak tartom, hogy kizárólag női filmnek készült, és nem gondoltunk a férfiakra. Még ha romantikus komédiáról van is szó, akkor is kell gondolni a férfiakra. Itt az összes férfi szereplő hülyének volt beállítva, nem volt egy szimpatikus vonásuk sem. Márpedig ha az asszony moziba akar menni, és elcipeli magával a férjét, akkor neki is kell nyújtanunk valamit. Ha belegondol, a jó romantikus filmeket a férfiak is szeretik.

Igen, döbbenet, hány híresség vallja, hogy az Igazából szerelem a kedvenc filmje.

Igen, vagy épp a Sztárom a párom. Ezek férfifilmek is. A Terézanyu viszont túlságosan női filmnek készült. Erényének tartom viszont, hogy jó hangulatot tudott kelteni, és sikerült hiteles figurákat felvonultatni.

És csinált egy új sztárt: Hámori Gabit.

Igen, bár nem biztos, hogy ő örült ennek, nem az a típus. Számomra akkor az volt a szempont, hogy a legjobb színésznőt találjam meg a szerepre, és ő tűnt annak. Mivel hűséges típus vagyok, a következő filmembe is vittem tovább a színészeimet, nemcsak Hámori Gabit, hanem Nagy Zsoltot is. Kulka Jánossal is szeretnék még forgatni. Jó színészeket kell találni, ez a legfontosabb.

Kulka János, Scherer Péter és Bergendy Péter A vizsga forgatásán | Fotó: Valuska Gábor

Hallottam, hogy nem nagyon oszt instrukciót a forgatáson, és nem is tart próbát előtte. Abban hisz, hogy a jó szereposztás fél siker?

Igen, meg kell találni a legjobb színészeket, és aztán hagyni kell, hogy kijöjjön belőlük a karakter. Én arra építek, amit hoznak magukkal. Ha mást akarok kihozni belőlük, az könnyen hamissá válik. És azért nem szeretek velük próbálni, mert akkor ott történik meg az, aminek a kamera előtt kellene, és amiről így aztán lemaradunk. A forgatáson általában az első három felvétel alatt megteremtődik a pillanat. Később már nem fog megismétlődni. Nem hiszek abban, hogy érdemes még ötvenszer felvenni a jelenetet. Azt gondolom, az én feladatom, hogy észrevegyem, mikor született meg az a bizonyos pillanat. Persze van olyan is, hogy azt hiszem a forgatáson, tudom, pontosan melyik részt fogom majd használni filmben, aztán a vágószobában kiderül, hogy egy másik felvétel működik jobban.

Úgy tudni, A vizsga nagyon rossz anyagi körülmények között készült.

Igen, kevés pénzből dolgoztunk, de én kezdettől fogva hittem benne. Még egyoldalas szinopszis formájában találkoztam vele először, és azonnal megéreztem, hogy ez az.

Ez az, amit meg kell csinálnia?

Nem, ez az, amiből én jó filmet tudok csinálni. Úgyhogy azonnal ráugrottam, és ez a producert is arra ösztökélte, hogy vágjunk bele, csináljuk. Az Up! klipje is így készült. Néha megérzem, hogy valamiből jót lehet csinálni. Most ugyanezt érzem a horrorral kapcsolatban is. Olyan konstellációban állnak a csillagok, amelyben valami különleges, eredeti dolog tud létrejönni.

Annál nehezebb lehet dolgozni, amikor nem érzi ezt az ember.

Van ilyen is. Még a kilencvenes években dolgoztam egy rádiósorozaton. Az egyik felvételnél azt kértem, ismételjük meg, hogy legyen még jobb. Akkor megszólalt az egyik szerkesztő, nehogy azt higgyem, hogy ezt minden alkalommal meg lehet csinálni. Én meg azt mondtam: márpedig szerintem minden adásnak úgy kell nekifutni, mintha életem főműve lenne. Nem engedhetem meg magamnak, hogy ellazáskodjam. A mai napig úgy gondolom, hogy amihez hozzányúlok, azt teljes erőbedobással kell csinálnom. Akkor is, ha reklámfilmről van szó. Mert ha rám bízták, és megbíznak bennem, akkor ez a kötelességem.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=7XSGn72X90MF9pgk

De A vizsgá-nál nem kellett erőlködni.

Nem, mert annak ellenére, hogy áldatlan körülmények között készült, volt rajta valamiféle áldás. Összesen huszonkét nap alatt forgattuk le, de arra gondoltam, ha egy Dr. House-epizódot felvesznek 8 nap alatt, akkor nekem is meg kell tudnom csinálni. Igaz, ott van berendezett stúdió, begyakorolt rutin, de sebaj. Nem biztos, hogy ha több idő és pénz van rá, jobbat tudtam volna belőle kihozni. Voltak persze keserű kompromisszumok, főleg ami a látványt illeti, de végre jó volt forgatni, együtt éltünk a szereplőkkel, össze voltunk zárva. Be kell valljam, általában azért a forgatásokat nem annyira szeretem. Én azokba belepusztulok. Úgy szellemileg, mint fizikailag teljesen lelaknak. A vágás emberbarátibb folyamat.

És miért szeret is temetőbe járni?

Talán mert skorpió vagyok. És mert hangulatos, szép hely. Majd a horrorfilmből kiderül.