Jobb már nem is lehetne A hobbit

2012.12.12. 18:03

Tényleg csak a pénzhajhászás miatt lesz kilencórás a háromszáz oldalas A hobbit filmverziója? Lehet A Gyűrűk Ura előzménye több egyszerű gyerekmesénél? Vannak A hobbitnak mélységei? Jóvátehetőek a böfögős-turházós poénok bármivel? És hogy jön ide az Antigoné?

Jó másfél évtizeddel ezelőtt Peter Jackson nagy hőstette volt, hogy kiharcolta a stúdiónál: a hat részből és három kötetből álló A Gyűrűk Ura hadd legyen háromrészes. Ugyanez a harc most a legnagyobb hibának tűnt: A Gyűrűk Ura egyetlen részének vastagságát is alulról súroló A hobbit háromszor háromórásra duzzasztása aligha tűnhet másnak, mint elvakult pénzhajhászásnak. Arról nem is beszélve, hogy mennyivel kisebb horderejű regény A hobbit a húsz évvel később megjelent nagy műnél.

Forrás: Forum Hungary

A Gyűrűk Ura mesébe ágyazva a hatalom kísértő erejéről és felhasználásának erkölcsileg helyes és helytelen lehetőségeiről, az elnyomással szembeni kiállás fontosságáról szól, és arról, hogy semmilyen egyéni érdek sem írhatja felül az összefogás szükségességét. Az a regény az örök jó és  rossz összecsapásának egyik - ha nem a - legnagyszabásúbb és legkáprázatosabb története, döbbenetesen sok mitológia kitalálásával úgy, hogy minden társadalom történelme egy-egy politikai-morális létstratégiát képvisel. De mi ezzel szemben A hobbit? Egy kissé bugyuta nyelvezettel megírt, nem túl bonyolult mese egy rakás törpről, akik bár elég jómódúak, mégis szeretnének bosszút állni egy sárkányon, aki valaha elvette a pénzüket. Ebben a különösebb tanulságok és súly nélküli történetben pedig elég nehéz volt meglátni az okot arra, hogy egyáltalán filmet forgassanak belőle, nemhogy rögtön hármat.

De A hobbit épp azért sikerült igazán nagyszerűre, mert Peter Jackson - és állandó alkotótársai, Fran Walsh és Philippa Boyens - elvégezték azt a munkát, amelyet J. R. R. Tolkien nem. Egyrészt a hangsúlyok tologatásával és némi betoldással komoly és örökérvényű alapkonfliktussá változtatták a regényben még egyszerű kincsvadászatot; másrészt átemeltek A Gyűrűk Urá-ból mindent, ami annak többlettartalmat, metaforikus értelmezési lehetőséget adott; harmadrészt pedig Tolkien más, posztumusz megjelent írásai és saját ötleteik alapján tökéletesen elhelyezték A hobbit-ot ugyanazon a törésvonalon, amelynek egyre súlyosbodó rengései A Gyűrűk Urá-t is mozgatták. És ahhoz, hogy a regény cselekményének elmesélése - na meg néhány olyan, a rajongóknak szóló finomság, mint a korábban csak a DVD-extrák között elférő dalok - mellett mindezt érthetően és alaposan kibontsák, kellett az a filmenként százhetven perces játékidő.

Forrás: Forum Hungary
A hobbit - Váratlan utazás | Martin Freeman

Jacksonék tehát pontosan látták A hobbit gyengeségeit, amelyek miatt félő volt, hogy a film is annyival lesz kevesebb a korábbiaknál, mint a regény A Gyűrűk Urá-nál. Ilyen volt a törpök igen remegő lábakon álló motivációja: a regény szerint bár az Ereborból való kiűzetésük óta már újra remekül élnek, szép vagyonra is szert tettek, azért mégis szeretnék visszaszerezni a hegymélyi várukat elfoglaló sárkánytól, Smaugtól a régi kincseiket. A filmben ennél jóval többről van szó: Jackson kihangsúlyozza, hogy a törpök, mióta kiűzettek utolsó saját országukból, számkivetettségben, hontalanul élnek, mert elvették tőlük a hazájukat. Ettől pedig sokkal magasztosabb lesz a missziójuk: a kicsi, esélytelen, de bátor és büszke nép elindul, hogy elfoglalja saját honát - a kincs már csak az ezzel járó bónusz. (Arra inkább most ne térjünk ki, hogy ilyenformán milyen lehetőségek adódnak a párhuzamok keresésére a törpexodus és a Jeruzsálemükről le nem tevő zsidók története között.)

De a film nemcsak metaforikus, hanem konkrét többlettartalommal is megtoldja a regényt. Ahogy A Gyűrűk Ura egy sajátos világháború-vízióra épül, ahogyan a földön található minden rossz egyesül, és sötétséget bocsát a világra, úgy lesz a gonosz szimbólumát, az Egy Gyűrűt elpusztítani igyekvő kisember (vagyis hobbit) története része valami sokkal nagyobbnak: az embert elnyomó gépezet elleni harcnak. Ebbe "a nagyobba" helyezi bele Jackson A hobbit-ot is: a hatvan évvel a nagyregény előtt játszódó történetben a filmben már ugyanaz a metaforikus és konkrét sötét kezd el terjedni, már ugyanaz a gonosz kezd éledni. A regényben csak említés szintjén felbukkanó Feketemágus (ahogy az egyébként Tolkien elveszett történeteiből is kiderül) nem más, mint az erejét gyűjtő Szauron, az egykor barátságos, a második filmben szerepet kapó Zölderdőt Bakacsinerdővé változtató homály már ugyanaz, amely később egész Középföldét beteríti. Így Smaug legyőzése itt azért lenne rendkívül fontos, mert a pusztító sárkány a jövőben az embertelen gépezet kezébe kerülve garanciája lenne az ellenállás bukásának.

Forrás: Forum Hungary
A hobbit - Váratlan utazás | Hugo Weaving és Ian McKellen

De ez nem csak egy kis desszert a Tolkien univerzumát ismerők számára: Jacksonnak ez a remek ötlete ad végül súlyt az egész történetnek. Mert így újra előbukkanhat ugyanaz a gondolat, amely A Gyűrűk Urá-t is vezérelte: hogy a roppant ellenséggel korántsem csak nagyhatalmak küzdhetnek meg, hanem a kisemberek is - ezt Jackson azzal is vastagon aláhúzza, hogy több olyan hőstettet, amelyet Tolkien a némiképp emberfeletti mágus, Gandalf kezébe helyezett, átad Bilbónak, a hobbitnak. Ezt pedig már igazán nem nehéz kicsit szabadabban értelmezni: hogy a zsarnokság, a diktatúra, az elnyomás ellen többet ér a civilek, polgárok morális alapokon nyugvó kiállása, mint a nagypolitika játszmái. És nem ugyanerről szól tulajdonképpen a világirodalmi kánon oly sok műve az Antigoné-tól Thomas Mann Mario és a varázsló-jáig?

Az meg már tényleg csak hab a tortán, hogy Jackson újra előveszi pár olyan nem túl bonyolult, de szimpatikus tanítását, mint hogy a bátorság nem elpusztítani valakit, hanem meghagyni az életét - mert ki tudja, nem szánt-e az illetőnek olyan szerepet a sors, amely végeredményben jól fog elsülni? A fatalista alapvetést ugyanúgy szemlélteti, mint A Gyűrűk Urá-ban is: most nem Frodónak, hanem Bilbónak lenne lehetősége végezni Gollammal - aki aztán akaratán kívül eldönti a harcot a jó oldal javára.

Forrás: Forum Hungary
A hobbit - Váratlan utazás | Andy Serkis

Azért tehát, hogy Peter Jackson egy A Gyűrűk Urá-hoz mérhető, komoly gondolati megalapozottságú eposszá változtatta a soványka A hobbit-ot, az ember hajlamos neki elnézni a film számos hibáját is. Például azt, hogy rettentő nehezen indul be: nem arról van szó, amit több külföldi kritikus felvetett, hogy percekben mérve hosszú idő, mire Bilbó végül átlépi ürege küszöbét, és útnak indul - hanem arról, ahogyan Jackson ezt az időt megtölti. A nyilván a későbbi komor eseményekhez kontrasztként szolgáló filmkezdet hangvétele olyan, hogy az még egy névtelen hollywoodi szüzességelvesztős filmtől is ciki lenne: börleszkes pofavágások, rettenetes beszólások, na meg poénkodás azon, hogy ki böfög nagyobbat. A rémisztő az, hogy a küldetés első kalandjában, a trollokkal való találkozáskor is folytatódik ez a vonal: öt percen belül turháznak bele az ételbe és fújják bele taknyukat a hobbitba - szerencsére ez az utolsó ordenáré "poén"; reméljük, a másik két filmben már ennyi sem lesz.

Egyébként ez az egyetlen rész, amelyet valóban indokolt lenne némiképp megrövidíteni - aki szerint a hosszú film máshol is unalmas, forduljon panaszával Tolkienhez. Jackson ugyanis összemérhetetlenül izgalmasabb filmet rendezett, mint amilyen a könyv. Egyrészt kigyomlálta a túl egyszerű megoldásokat csakúgy, mint a két kaland közt semmittevéssel telő részeket: a filmben szó szerint egymást érik az akciók, amelyeket csak a fent már részletezett, a gondolati tartalom miatt jelentős tanácskozások szakítanak meg néha - igaz, aki számára semmit nem jelent a tolkieni univerzum, és a Peter Jackson-i tanulságok is hidegen hagyják, mert csak egy egyszerű fantasykalandfilmre akart jegyet váltani, ezek a részek éppenséggel lehetnek unalmasak. De tény, Jackson mindent megtett, hogy ezt elkerülje. Nála például folyamatos feszültséget jelent A Gyűrűk Urá-ban már kifejtett, de A hobbit-ban talán még ki nem talált ellentét a tündék és törpök között (így például a filmben a Völgyzugolyba vezető út is sokkal kalandosabb, mint a könyvben), ahogyan hasonló vibrálásról gondoskodnak a filmesek által hangsúlyozott ellentétek Bilbó és az ő rátermettségét folyamatosan megkérdőjelező törpök között is. De az olyan üresjáratok is kikerültek, mint amikor a törpök órákig a fák tetején kuksolnak, hogy elkerüljék a vargok (farkasok) támadását - ennek a helyét itt egy saját csatajelenet-kreálmány veszi át.

Forrás: Forum Hungary
A hobbit - Váratlan utazás | Sylvester McCoy

Igaz, az izgalomfokozásban egy tekintetben talán túl messzire ment Jackson: írt egy olyan szálat, amelyhez Tolkiennek tényleg semmi köze; az pedig, hogy ő azért nem tolkieni jelentőségű író, ezen a plusztörténeten meg is látszik. Jacksonék elővettek egy Azog nevű orkot, akit Tolkien világában Thorin, A hobbit tróntalan törpkirályának unokatestvére öl meg, és akinek csak a fia, Bolg jelenik egy említés erejéig a könyvben. A pusztító ork a filmben a karját levágó Thorinon akar feltétlenül és jelenetenként kábé kétszer bosszút állni: Tolkienra nem, inkább a hollywoodi sablonforgatókönyvekre jellemző az ilyen túlnyújtott, nem mindig elég logikus, pont a legrosszabbkor visszatérő, személyes indíttatású, meddő és nyilván csak a csúcsponton véget érő csatározás.

Mindazonáltal ez sem túl zavaró, valószínűleg azért, mert Peter Jackson a szó technikai értelmében is nagyon jó rendező: A Gyűrűk Urá-ból már ismert Howard Shore csodálatos, a trilógia témáival ezúttal is játszó zenéje, a dramaturgia, a suspense vagy a vágástechnika ügyes használata, az érzelmek adagolása által hihetetlenül nagy hatást tud kifejteni a nézőre - a film utolsó fél-háromnegyed órája kis katarzisokkal van tele. És közben figyel az olyan (nem is annyira) apróságokra is, hogy a könyvben nem igazán megkülönböztethető tizenhárom törpöt amennyire lehet, saját karakterrel lássa el: van szigorú és erős, öreg és bölcs, két fiatal és lelkes, egy kövér és lusta, egy mókamester, és így tovább.

Forrás: Forum Hungary
A hobbit - Váratlan utazás | Martin Freeman

A film látványvilága pedig pontosan ugyanolyan lenyűgöző, amennyire a korábbi trilógiáé volt; nem csoda, hiszen a koncepcióért most is a világ két leghíresebb Tolkien-illusztrátora, Alan Lee és John Howe felel. Elképesztőek az új-zélandi természetes és egy-egy tündefaluval felturbózott képek csakúgy, mint a belső felvételek (a letűnt törppalotát bemutató képsorok tényleg lélegzetelállítóak). A képek élességéhez, tisztaságához és színmélységéhez sokat hozzáad a most először használt, 48 képkocka/másodperces felvételtechnika (HFR), azonban ennek ellenére sem éri meg ezzel a más tekintetben szörnyű lehetőséggel élni. A mozgások HFR-ben sokszor egészen természetellenesek, mintha előbb felgyorsították, aztán valami fura eljárással visszalassították volna a képeket - mint Tímár Péter filmjeinek szándékosan röhejes világában. A hihetetlen képélesség pedig pont olyan rosszat tesz a közeliknek, mint amilyen jót a totáloknak: a háttértől kissé elváló, közeliben mutatott arcok nemegyszer olyan természetellenesen élesek és fényesek, mintha egy argentin telenovellát látnánk a Zone Romantica délelőtti műsorsávjában.

Az, hogy A Gyűrűk Ura-trilógia gyakorlatilag tökéletesre sikerült, alaposan megemelte a lécet A hobbit előtt - és Peter Jacksonnak nem is sikerült átlendülnie felette. De amit A hobbit megfilmesítésével elért, azt más skálán érdemes mérni: azáltal, hogy betömködte a regény lyukait, kitöltötte az űrt, amely a trilógia és az előzményregény között volt, majd megemelte az utóbbit, sikerült neki az, ami csak a legritkább esetben jön össze. Sokkal jobb filmet készített, mint amilyen az alapjául szolgáló regény.