Andy Vajna körmére néz a kalózoknak

Andew G. Vajna interjú, Andy Vajna, A nemzeti filmipar megújításáért felelős kormánybiztos
Vágólapra másolva!
Szabó István filmrendező Bethlen Istvánról tervez filmet, Török Ferenc pedig az olimpiai bajnok úszóról, Hajós Alfrédról forgatna, és készülne film a Kincsem nevű lóról is - hangzott el a Magyar Nemzeti Filmalap által szervezett sajtóháttér-beszélgetésen csütörtökön. Andy Vajna szerint a jövő legfontosabb feladata a kalózkodás elleni fellépés, a kormánybiztos januárban elhozza Alan Parkert, hogy fejtágítót tartson a magyar forgatókönyvíróknak.
Vágólapra másolva!

A rendezvényen elhangzott, hogy mivel elcsúszott a módosított filmtörvény életbe lépése, ezért a filmalapnak csupán négy napja maradt összegyűjteni a közvetett támogatásra szolgáló letéti számlára azokat a pénzeket, amelyek a társasági adókedvezmény fedezetéül szolgálna. Az idén hárommilliárd forint volt cél, jövőre hétmilliárd forintot szeretnének összegyűjteni.

Fotó: Mudra László [origo]
Andy Vajna

Andy Vajna, a nemzeti filmipar megújításáért felelős kormánybiztos kiemelte, nehéz helyzetbe kerültek, mivel a cégek ilyenkorra már döntenek a társasági adókedvezményről, és szinte valamennyi támogatás sportra ment el. A kormánybiztos megjegyezte, ezáltal előfordulhat, hogy azok a produkciók, amelyek számítottak a magyar adókedvezményre, végül nem Magyarországot választják.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Sebastian Koch, Jai Courtney és Bruce Willis a Die Hard 5 magyarországi forgatásán

A kormánybiztos ismertette a 2012-ben elvégzett munkát, amelyek közül kiemelte az egységesített területfoglalási díjakat, illetve azt, hogy az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvénybe a statiszták is bekerülhettek. Megjegyezte, változott a magyar nyelvű filmalkotás definíciója is, a jövőben az is magyar produkciónak számít, amelynek forgatása során a rendező és a stáb egymással magyarul beszél. Ennek értelme, hogy így olyan filmek is részesedhetnek a legkedvezőbb támogatásban, amelyeket magyar szakemberek készítenek, de a produkció idegen nyelvű lesz.

A kormánybiztos a jövő legfontosabb feladatának a kalózkodás elleni fellépést nevezte. Kitért arra is, hogy szeretnének segíteni az elsőfilmeseknek, hogy minél előbb forgathassanak, valamint hangsúlyozta, folytatják a filmszakmai mesterkurzusokat is. Oliver Stone és Joe Eszterhas ősszel megtartott kurzusai után a következő vendég Alan Parker rendező (Angyalszív, Evita) lesz, várhatóan január közepén.

Fotó: Valuska Gábor (filmhu)
Joe Eszterhas a Filmalap által szervezett forgatókönyvírói kurzuson a Puskin moziban

Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója kiemelte, 2013-ban a filmalap jelentős támogatást fog nyújtani filmfesztiválok szervezésére, a támogatások mértékéről a program minősége és a magyar filmek aránya fog dönteni. Hangsúlyozta, hogy a Magyar Mozgókép Közalapítvány konszolidációja a végéhez ért, ami új korszakot jelent a filmalapnál is. Jelenleg 62 forgatókönyvön dolgoznak, négy film - Szász János A nagy füzet, Ujj Mészáros Károly Liza, a rókatündér, Bodzsár Márk Isteni műszak és Császi Ádám Viharsarok című alkotása - pedig már leforgott.

A Filmalap által támogatott filmek tervezett mozibemutatói:

2013. tavasz - Szász János: A nagy füzet
2013. első félév - Császi Ádám: Viharsarok
2013. június - Sós Ágnes: Szerelem patak
2013. ősz - Bodzsár Márk: Isteni műszak
2013. ősz - Ujj Mészáros Károly: Liza, a rókatündér
2013. december - Orosz Dénes: Coming Out


A tervek szerint 2013-ban 10 film készül majd, elsőként Nemes Gyula Zero című filmje, amely januártól forog; a Filmalap 180 millió forintot vállalt a támogatásából. Döntött a filmalap az első magyar kisebbségi koprodukcióról is, a Kenau című holland történelmi filmhez 56,6 millió forintot ad a magyar szervezet. A forgatás szinte teljes egészében Magyarországon zajlik majd. Folytatódik a dokumentumfilmes együttműködés az HBO Magyarországgal is, a következő film Overdose-ról szól majd.

2013 tavaszától forog a Fehér isten című film, amelynek Mundruczó Kornél a rendezője, a produkciót 280 millió forinttal támogatja az alap, a film 320 ezer eurós támogatást kapott az Eurimages-től is - hangzott el a rendezvényen. Havas Ágnes arról is beszélt, hogy már a forgatókönyv-fejlesztés fázisában van a Delfin című terv, amelyet Török Ferenc rendezne Hajós Alfrédról. Szabó István Bethlen István miniszterelnökről forgatna, jelenleg a forgatókönyvön dolgoznak. Káel Csaba és Pálfi György is készül filmet forgatni Arany János Toldi-jából, illetve elkezdődött a Kincsem nevű versenylóról szóló forgatókönyv fejlesztése is. A pályázatot Hegedűs Bálint forgatókönyvíró, valamint Dr. Lajos Tamás és Mink Tamás producerek adták be, a produkciónak még nincs rendezője.

Forrás: Kenczler Márton
Kenczler Márton látványterve Pálfi György Toldi-filmjéhez

Pálfi György továbbra is szeretne filmet csinálni a Szőke ciklon című Rejtő Jenő-regényből, Miklauzic Bence pedig a Parkoló címmel nyújtott be pályázatot. November végén másfél milló forintot kapott forgatókönyv-fejlesztésre a Hunyadi című nagyszabású történelmi film, amelyet a magyar származású kanadai producer, Robert Lantos cége készíteni 25 és 30 millió dollár közti összegből Bán Mór regénye alapján.