Még 2010 nyarán adtuk hírül, hogy Pálfi György (Hukkle, Taxidermia, Final Cut) és Káel Csaba (Bánk bán) is tervezi a Toldi megfilmesítését. A két teljesen különböző alkotó természetesen egészen más adaptációt képzelt el: Pálfié egy posztmodern, akciófilmes Toldi lenne, Káelé pedig egy hagyományosabb feldolgozás, amiben az akkori tervek szerint az eredeti Arany János-szöveget mondták volna fel a szereplők. A Magyar Nemzeti Filmalap első körben mindkét filmtervet támogatta: Káel Csabának 3 millió, Pálfi Györgynek 4,5 millió forintot ítéltek meg forgatókönyvük fejlesztésére. A Filmalap azonban ma nyilvánosságra hozott döntésében visszavonta Káel pályázatának támogatását.Káel CsabaIndoklásuk szerint a döntőbizottság "a forgatókönyv fejlesztés célú pályázathoz a 2004. évi számlákat önrész igazolásaként nem fogadja el. A Pályázó, a pályázat keretében, a pályázat benyújtását megelőző 1 éven belül felmerült - a forgatókönyv fejlesztéssel kapcsolatos szerzői jogokra vonatkozó - költségeit számolhatja el. A támogatási szerződés megkötésének határideje lejárt, a Döntőbizottság a korábbi, támogatásról szóló döntését visszavonja. A Döntőbizottság a pályázatot lezártnak tekinti." Úgy tűnik tehát, ezzel véget ért a két filmterv rivalizálása, és csak Pálfi maradt versenyben.A Filmalap pozitív döntéseket is hozott: 12 millió forintot ítéltek meg Ferenczi Gábor Overdose - Csoda Magyarországon című dokumentumfilmjének gyártására, 15 milliót kap Fliegauf Bence a Parázsló Féreglyuk című filmjére, amennyiben az nemzetközi koprodukcióban tud megvalósulni, és 5 milliót juttatnak Can Togay Mutabor című filmje forgatókönyvének fejlesztésére.http://videa.hu/flvplayer.swf?v=TM9Kq36a3ep6w1NF Elutasították a Fair Play, a Fekete sereg, Az elvtárs és legnagyobb sajnálatunkra a Küsz 2 című filmtervet is. Ez utóbbi az a balatoni zombifilm lenne, amiben Mátyássy Bence és Szabó Kimmel Tamás irtanák az élőholtakat. Amikor 2011 nyarán megszavaztattuk olvasóinkat, hogy tizenöt magyar filmterv közül melyikre a legkíváncsibbak, a Küsz 2 nyerte a szavazást.