Vágólapra másolva!
Az ezredforduló tájékán filmrajongók százezrei szerettek bele Scarlett Johansson óriási kék szemeibe, húsos ajkaiba, szexi búgó hangjába és nőies domborulataiba. Tíz évvel és több, mint tíz buktával később úgy tűnik, Scarlett mellett elhúztak a kortársai, és nem találja a helyét a kommersz és a függetlenfilmek között egyensúlyozva. Áttekintjük, hol romlott el ez az ígéretes karrier.
Vágólapra másolva!

Ki már A suttogó vagy Az ember, aki ott sem volt mellékszerepeiben, ki a Tétova tinédzserek-ben, ki a Budapesten forgatott Amerikai rapszódiá-ban, de a legtöbb mozirajongó mégis Sofia Coppola briliáns Elveszett jelentés-ében figyelt fel Scarlett Johanssonra. Dús ajkai és nőies idomai már ekkor szexszimbólumsorsra predesztinálták, de tizenéves romlatlanságát zabálta a kamera, és okosan választott szerepeket, kerülve a beskatulyázást és az agyatlan hollywoodi blockbustereket. Röpke két év alatt ő lett a Golden Globe Kate Winsletje, hiszen négy alakításáért is (Elveszett jelentés, Lány gyöngy fülbevalóval, Bobby Long, Match Point) is legjobb színésznőnek jelölték, a brit filmakadémiától pedig el is nyerte a legjobb női főszerepért (Elveszett jelentés) járó BAFTA-díjat 2004-ben. Az Oscar-jelölés balszerencséjére elkerülte, noha az Elveszett jelentés-ért és a Match Point-ért is komoly esélyesnek számított.

Forrás: [origo]
Elveszett jelentés

Az új évezred első öt évében mi sem szűkölködtünk a szuperlatívuszokkal Scarlettet illetően; neveztük istennőnek, a művészmozik Angelina Jolie-jának és a jövő dívájának is. Karrierje az első komolyabb csapást akkor szenvedte el, amikor nem tudott tovább ellenállni a pénz csábításának, és leszerződött A sziget című sci-fi rémségre, amely óriásit bukott. A producerek ráadásul szemérmetlenül rákenték a kudarcot a főszereplőkre, "a széles közönség által nem eléggé ismert" Scarlettre és Ewan McGregorra. A közszimpátia ugyan melléjük állt, de valóban kiábrándító volt macskanadrágban, félig nyitott szájjal loholva látni a korábban kifejezetten intellektuális kisugárzású színésznőt.

Forrás: [origo]
A sziget

Mentőövet Woody Allen nyújtott, aki kezdetben úgy tűnt, felzárkóztatja Scarlettet Mia Farrow, Diane Keaton vagy Judy Davis mellé a kedvenc múzsái rangsorában, hiszen sebtiben három filmet is forgatott vele. A Füles ugyan a Woody-filmográfia legalsóbb régióiban helyezkedik el, de a Match Point és a Vicky Cristina Barcelona kapcsán kifejezetten a mester újjászületéséről beszélhettünk, ami legalább annyira volt köszönhető Scarlettnek, mint az európai helyszíneknek.

A Vicky Cristina Barceloná-t persze végül az Oscar-díjjal is jutalmazott (Woody Allen színésznői legendásan remekül teljesítenek a női mellékszereplői kategóriában, ezért sem volt vad ötlet jelölést jósolni Johanssonnak a Match Point-ért) Penélope Cruz nyúlta le, és úgy tűnik, Allen szívében is felváltotta Scarlettet, hiszen a Rómának szeretettel-ben ő volt a visszatérő múzsa. A rendező egyébként tudatos szünetről beszélt Johanssonnal kapcsolatban: "Szeretnék még vele dolgozni, de visszatekintve nem volt jó ötlet ennyire intenzíven együttműködnünk, egymás után több filmen. Nem akarom, hogy hátráltassa a karrierjét, és kiszámíthatónak tűnjön, hogy minden Woody Allen filmben ő szerepel".

Forrás: [origo]
Scarlett Johansson és Woody Allen a Match Point forgatásán

Sajnos Woodynak nem lett igaza, sőt, amint levette a kezét Johanssonról, a színésznő karrierje rögvest negatív fordulatot vett. Volt pár csalódást okozó filmje 2008 előtt is, de igyekezett sokoldalúan szerepeket választani, és több műfajban kipróbálni magát. Nem az ő hibája, hogy a kifejezetten jól sikerült Jó társaság és a Bobby Long nem találta meg a közönségét, és az sem tűnt ördögtől való ötletnek, hogy a vérszegény A másik Boleyn lány-ban Natalie Portmannel együtt szembemenjenek az elvárásokkal és típusukkal ellentétes karakter bőrébe bújjanak. Ha viszont szigorúak akarunk lenni, az áttörésének számító Elveszett jelentés/Lány gyöngy fülbevalóval-év és a Vicky Cristina Barcelona között egyetlen nem Woody Allen által rendezett filmje lett csak kritikailag és anyagilag sikeres: a Christopher Nolan (A sötét lovag, Eredet) által jegyzett A tökéletes trükk, amelyben meglehetősen aprócska szerepe volt a híresebb férfi szereplőtársak árnyékában.

Forrás: [origo]
Scarlett Johansson, Christopher Nolan és Hugh Jackman A tökéletes trükk forgatásán

A kockázatkerülés egyre inkább jellemző lett szerepvállalásaira, és meg sem próbált férfi szereplőtársak nélkül - Angelina Jolie-hoz, Charlize Theronhoz, vagy újabban Jessica Chastainhez hasonlóan - egyedül elvinni a hátán filmeket. Balszerencséjére azonban a sokszereplős összjátékok terén is többször mellényúlt: A fekete Dália és a Spirit - A sikító város is csúfosat bukott.

Forrás: [origo]
Spirit - A sikító városA fekete Dália

Közben kínos történet lett első rendezői próbálkozásából is, hiszen a Szeretlek, New York! című szkeccsfilmhez hiába állt a kamera mögé, rövidfilmjét kivágták a végeredményből. Extra égés, hogy a film eleve meglehetősen gyenge lett (mérföldekkel elmaradva a Párizs, Szeretlek! bohém bájától), és a Natalie Portman által rendezett részt viszont megtartották. Scarlett az elmúlt években próbálkozott a zenéléssel is, és noha kellemes hangja van, a Tom Waits-felújításokból álló első nagylemezét meglehetősen negatív kritikák fogadták. Második, Pete Yornnal közösen kiadott albuma kapcsán pedig már sokan rosszmájúan károgták, hogy vajon mikor jön már rá Scarlett, hogy nem egy Brigitte Bardot?!


Azt, hogy Scarlettnek ilyen kudarcszéria ellenére is sikerült Hollywood A-ligájában maradnia, a Vasember 2, majd a Bosszúállók elképesztő sikerének köszönheti. A Vasember 2-ben még kifejezetten unalmasnak tűnt a karaktere, de a Bosszúállók-ban végre újra tökös csaj volt, akit nem csak díszletnek szerződtettek. Ennek ellenére nyilvánvaló, hogy ez a franchise ugyanannyit hozna nélküle is, ötödik főszereplőként igazán nem sok múlott rajta. Noha időről időre felröppennek olyan pletykák, hogy a Fekete özvegy külön filmet kaphatna, ennek a valószínűsége igen csekély, tekintve, hogy Scarlett még egyetlen filmet sem tudott egyedül sikerre vinni, és nála sokkal ambiciózusabb színésznőknek is beletörik a bicskája a női akcióhősök nyereségessé tételébe. Éppen ezért Johansson karrierje kísértetiesen kezd Vasember-beli szereplőtársáéra, Gwyneth Paltrow-éra emlékeztetni: visszatérő szerep egy franchise-ban biztosítja az ismertséget és a magas gázsit, a nevével el lehet adni magazinokat, reklámokat és kozmetikumokat, de a színészi kihívások egyre inkább elkerülik.

Forrás: [origo]
Vasember 2

Holott Scarlett korábban Natalie Portmannel, Michelle Williamsszel és Keira Knightleyval versengett szerepekért, akik azonban bátrabb választásaikkal és lényegesen nagyobb kritikai elismertségükkel elhúztak mellette, míg időközben Rooney Mara, Kristen Stewart, Blake Lively, Carey Mulligan és Jennifer Lawrence személyében újabb csillagokkal is bővült a 25-30 körüli színésznők A-ligája. Valószínűleg érzi, hogy újra bizonyítania kellene drámai szerepekben, elvégre újabban papíron jó ötletnek tűnő filmekben vállal szerepet, de sajnos Az igazi kaland-ot hiába rendezte Cameron Crowe (Majdnem híres, Facérok), akkor is egy szirupos tévématiné, a múlt héten a magyar mozikban bemutatkozó Hitchcock pedig méltatlan a rendezőlegenda emlékéhez. Johansson a Psycho főszereplőnőjének, Janet Leigh-nek a bőrében kipipálja a külső hasonlósághoz kapcsolódó elvárásokat, de egy percig sem lehet az az érzésünk, hogy eggyé válna a szerepével, végig tudjuk, hogy Scarlett Johanssont látjuk a Psycho díszletei között, ami maximum egy magazinfotózáshoz (csinált is már ilyet a Vanity Fair, méghozzá Marion Cotillard-ral) lenne elég.

Forrás: [origo]
HitchcockAz igazi kaland

Persze korai még leírni Scarlett Johanssont. Az idén két izgalmas projektje is bemutatásra vár: a Don Jon's Addiction-ben szereplőtársa, Joseph Gordon Levitt rendezi, míg az Under The Skin-ben a briliáns Jonathan Glazer (Születés, Szexi dög és a kilencvenes évek legjobb videoklipjeinek tömkelege) kamerája előtt alakít Skóciában rejtőzködő földönkívülit. Ráadásul még csak az idén lesz 29 éves, így biztosan van pár éve ráncba szedni a megtorpant karrierjét. Ha nem, akkor pedig még mindig ott a Bosszúállók 2.