A világ legbizarrabb filmes trilógiája botránytól hangos kezdetek után meglepően könnyed hangulatban ért véget, a berlini filmfesztivál közönsége pedig lelkesen csapkodta a háját a Paradies: Hoffnung (Paradicsom: Remény) láttán.

Az osztrák Ulrich Seidl Paradicsom-trilógiája tavaly Cannes-ban botránynak indult, Velencében sokkolóan folytatódott, most Berlinben pedig nagy meglepetésre könnyed hangulatban végződött. A három A-kategóriás európai filmfesztivált utoljára Krzysztof Kieslowski járta végig egy éven belül a Három szín: Kék/Fehér/Piros-sal 1993-94-ben, de az ő esetében sokkal egyértelműbb volt a pozitív fogadtatás. Seidl viszont kajánul provokál, így a Szerelem (nálunk Szerelmet a feketepiacról címmel vetítették) és a Hit alcímű első két darab esetében nemhogy fődíjakra nem számíthatott, de csoda volt, amikor nem ment ki a fél nézőtér egy-egy meghökkentő jelenet láttán.

Forrás: Berlinale
Paradies: Hoffnung

A trilógia egyes részeinek élvezetéhez (már amennyire ezt a kifejezést alkalmazhatjuk Seidl filmjeire) nem elengedhetetlen a többi film ismerete, de többletjelentést nyernek a cselekmény bizonyos mozzanatai, ha tudjuk, hogy a Paradies: Hoffnung (Remény) 13 éves főhősnője a második rész hittérítőjének az unokahúga, az első részben Kenyában szexturistáskodó néninek pedig a lánya. Az alma nem esett messze a fájától, hiszen a túlsúlyos Melanie a nyári fogyitáborban már kezdettől a szerelmet keresi, és az ötvenes orvosban megtalálni is véli.

Forrás: Berlinale
Paradies: Hoffnung | Melanie Lenz és Joseph Lorenz

A Szerelem-ben Melanie anyja begerjedt asszonypajtásaival egy fekete kamasszal gruppenszexszel, a Hit-ben nagynénje pedig egy feszülettel végez önkielégítést, így a néző a legrosszabbra számít, és tálcán kínálja magát a pedofília újabb osztrák filmes feldolgozása. Seidl azonban itt okoz meglepetést, ami azért is ravasz húzás, mert egy átlagnéző kevésbé botránkozna meg egy jól fejlett tizenhárom éves és egy felnőtt kölcsönösen viszonzott románcán, mint a fentebb említett extrém (viszont nem büntetendő!) helyzeteken.


A fókusz tehát a dagadt tinédzserek nyaralásának manipulatív bemutatásánál marad, és Seidl kamerája a lehető legelőnytelenebb szögekből mutatja a hájas combokat és ülepeket. A nézők pedig röhögnek, noha a suttyomban nassoló, alkoholizáló, cigiző és a közeli diszkóba kilógó tinik története csupán attól nem lesz különleges, hogy történetesen túlsúlyosak. A Remény cím is csak a trilógia kontextusában mond valamit, hiszen az tény, hogy egy szerelemre éhes kövér tinit még mindig reményteljesebb látni, mint a szerelemre éhes kövér anyját. A Paradies: Hoffnung így meglepően könnyed, és a maga groteszk mivoltában vicces film, amelynek a végefőcíme alatt a berlini közönség lelkesen tapsolta ütemre, hogy "Ha jó a kedved, üsd a hájadat!" Erre a fináléra végképp nem számítottunk.