A gyerekek nem hazudnak?

a vadászat
Vágólapra másolva!
Thomas Vinterberg új filmjét nem lehet szeretni. A vadászat fájó témához nyúl, kényelmetlenül feszengve kell végigülni, és megnyugtató tanulsággal sem szolgál. És mégis, újra meggyőződhetünk két szinte már közhelyszámba menő igazságról: a skandináv filmesek olyat tudnak, amit senki más, Mads Mikkelsen pedig egy színészisten.
Vágólapra másolva!

Ami tavaly a Beszélnünk kell Kevinről volt, az most A vadászat, hiszen mindkettő egy még ledöntendő, de legalábbis megpiszkálandó tabuval foglalkozik. Az előbbi az anyai érzés szentségét és a feltétel nélküli szeretet kérdését boncolgatja, Vinterberg problémafelvetése pedig talán még ennél is kényesebb: a gyermeki ártatlanság mindenhatósága, a kisgyermek szempontjának megkérdőjelezhetetlensége. Mi történik egy közösségben, ha valakit ártatlanul vádolnak meg egy kislány szexuális zaklatásával? Képes-e az ember objektívnek, tisztességesnek és igazságosnak maradni ebben a helyzetben? Szembe lehet-e nézni azzal, hogy egy védtelen gyermek nemcsak áldozat lehet, hanem tragédia okozója is? Az, hogy mindenáron jók és tisztességesek akarunk lenni, néha nem csak egy olyan szerep a külvilág felé, amelynek oltárán minden más feláldozható?

Forrás: Vertigo Média Kft.
A vadászat | Mads Mikkelsen


A vadászat főszereplője, Lucas (Mads Mikkelsen) óvó bácsi, akit legjobb barátjának a kislánya, Clara félig ártatlanul, félig sértődöttségből szexuális zaklatással vádol meg. A hír azonnal elterjed, Lucas élete pedig egy pillanat alatt összeomlik, és munkahelyén, barátai körében, tágabb környezetében mindenki ellene fordul. Nem thrillerrel vagy izgalmas krimivel van azonban dolgunk, amelyben az igazságot darabokból kell összeállítanunk.

A vadászat nem hagyja kétségben a nézőt, kezdettől fogva világos, hogy félreértésről van szó: Lucas ártatlan, nem történt meg a legrosszabb. A gyanú árnyéka sem vetül a hősre. Éppen ezért nehéz végignézni, hogy noha ártatlan, mégsem küzd. Hogyan is küzdhetne? Olyasmivel vádolják, aminek gyanúja örökre megbélyegzi a feltételezett elkövetőt, hiszen ma a pedofília az elképzelhető legrettenetesebb bűn. A vadászat természetesen nem ezt kérdőjelezi meg, hanem arra mutat rá, hogy a pedofil abszolút gonosszá emelésével egyúttal az áldozatot, az ártatlan gyermeket abszolút jósággal ruházzuk fel. És miközben a gyermeket védelem illeti meg, ez nem jelentheti azt, hogy a szava megkérdőjelezhetetlen.

Forrás: Vertigo Média Kft.
A vadászat | Mads Mikkelsen és Thomas Bo Larsen

Mikkelsen alakítása zseniális: a visszafojtott düh és a tehetetlen fájdalom közötti őrlődést olyan erővel képes megjeleníteni, mint nagyon kevesen. A cannes-i premieren a nézők megkönnyebbült tapssal jutalmazták, amikor végre - a folyamatos, csendben tűrt megaláztatás után - a film vége felé kioszt egy jól irányzott fejest a falu hentesének. Mintha azt mondták volna ezzel, elég volt a mártíromságból.

Lucas azonban nem lehet más, mint mártír. Nem küzd, mert tudja, nincs értelme küzdeni. A harcot ártatlanul is elveszítette. És a legfájdalmasabb, amikor ráébred, hogy két férfi egész életen át tartó barátságának nincs súlya egy ötéves kislány szavával szemben. Ez félelmetes, fájdalmas, és kényelmetlen. Kényelmetlen, mert a bűbájos, szőke loknis kislányt nem bírjuk, nem akarjuk a rossz oldalon látni. Mert gyötör minket a tudat, hogy száz és ezer gyermek valóban áldozatául esik az őt kihasználó felnőttnek. Nem kellemes élmény, ha egy rendező ilyen érzéseket ébreszt bennünk. Mégis, fontos, hogy kényelmetlen kérdéseket szegezzenek az embernek.

Forrás: Vertigo Média Kft.
A vadászat | Mads Mikkelsen

Mikkelsen tavaly Cannes-ban megkapta a legjobb férfialakítás díját. Megérdemelten, tehetnénk hozzá, de inkább azt fontos hangsúlyozni, hogy bár a filmet az ő jelenléte, nyers ereje teszi átütővé, a film igazából a választott téma miatt lesz felejthetetlen. Abból, hogy a film elismerése kimerült a főszereplő díjazásában, talán egyfajta gyávaságot olvashatunk ki, hiszen mára a filmek gyakorlatilag minden tabut ledöntöttek. Láttuk az erőszak minden formáját, viccet csináltak a holokausztból, magányos hőst a szexfüggőből, de azt kimondani, hogy egy gyerek szavának megkérdőjelezhetetlensége vezethet tragédiához, még ma sem megy le az emberek torkán.