Sharon Stone melle ötvenöt éves

Nem is kezdődhetett volna ígéretesebben Sharon Stone életútja. Tizenhét évesen megnyeri a Miss Pennsylvania szépségversenyt, és bár szülei értelmiségi pályára szánják, otthagyja az iskolát, és modellkarrierbe kezd. 1980-ban megkapja első kis filmszerepét, rögtön egy Woody Allen-filmben, a Csillagporos emlékek-ben debütál a vásznon.

Becsvágyban sincs hiány Sharon kisasszonynál, állítólag már tinédzserkorában kijelenti, hogy ő lesz az új Marilyn Monroe. Ám a repülőrajtot ügyetlen bukdácsolás követi. A nyolcvanas években többnyire B-filmekben illegeti magát, a Rendőrakadémia 4-ben is feltűnik, a Nicó-ban pedig Steven Seagal feleségét alakítja. A nagy áttörés egészen 1990-ig várat magára, amikor Az emlékmás-ban végre észreveszi őt a világ. Kisebb, de emlékezetes szerep ez, és ami a legfontosabb, azonnal lecsapnak rá a Joe Eszterhas hírhedt forgatókönyvéből készülő Elemi ösztön producerei. Úgy tűnik, az ekkor már harminchárom éves színésznő mindent egy lapra tesz fel: még egy Playboy-fotósorozatot is elvállal a minél nagyobb feltűnés kedvéért.  Kockázatos húzás, de bejön.

Sharon Stone nagy mázlija, hogy a kilencvenes években új nőtípus jelenik meg hollywoodi filmekben: az őrült, gonosz és kegyetlen szexbestia figurája. Szétbomlik az évszázados munkamegosztás. A türelmetlen, izgatott, brutális hím és a védekező, válogatós, félénk nőstény örök szembenállásának befellegzett. Az eredmény az erotikus aktivitás és hatalom extrém koncentrációja egy újfajta nőiességben, melynek előképe Kim Basinger, igazi (szex)szimbóluma pedig Sharon Stone lesz. Ő már annak a nőnek az archetípusa, aki kegyetlenül és cinikusan használja a testét, és nem csupán azért, hogy behálózza a férfit. Elsősorban az a célja, hogy csőbe húzza őt. Ennek a harsány paradigmaváltásnak lesz meghatározó darabja az a film, amely meghozza Sharon számára az áhított világhírt, és amely egyúttal bele is löki őt abba a skatulyába, ahonnan - kevés kivétellel - azóta sincs szabadulás.

Vadonatúj filmműfajt is kapunk az új nőtípussal. A kilencvenes évtized egyúttal az erotikus thriller korszaka is, egy olyan különös hibridé, amelyet muszáj volt kitalálnia Hollywoodnak, mert magától soha nem jött volna létre. A bűnfilm és az erosz mozijának karakterjegyei és belső mozgatórugói ugyanis látványosan taszítják egymást, és óriási filmnyelvi bravúrra van szükség ahhoz, hogy ne oltsa ki egymást a rejtély, a bűnhődés, a bosszú koordináta-rendszerében mozgó thriller és a szenvedély, a csábítás, a vonzalom világát ostromló erotikus film. Mi ez a műfaj valójában? A szerelmesfilm torz mutációja, vagy a thriller tétova szökése a kiszámíthatóság elől? Választani kell: vagy rettegünk, vagy sóvárgunk, a kettő egymás mellett létezése ugyanabban a filmben totális képtelenségnek tűnik. Vagy izgulunk, vagy felizgulunk. Legalábbis elméletben. Mert jön az Eszterhas-Verhoeven páros, és az Elemi ösztön-nel megmutatja, igenis van helye a műfajnak a filmkánonban. Persze kellett egy álomnő is ehhez a valószínűtlen sikerhez, úgyhogy térjünk gyorsan vissza Sharonra.

Ha végignézzük Sharon Stone karrierjének összes igazi meztelenkedését és filmes villantását, rengeteg kínzó kérdéssel szembesülünk. Vajon mennyire erotikus az erotikus thriller valójában? Mennyit mutathat magából Sharon Stone, hogy kiérdemelje a szexszimbólum törékeny státuszát? Igazából szép-e a teste, vagy csak a kamera és világítás láttatja annak? Milyen eszközökkel dolgozik a művésznő, amikor életre kelti a szexbestiát? Mi a férfi szerepe ebben a játékban? És van-e perverzebb ötlet, mint Sylvester Stallonét szexcsatába küldeni a tökéletes nővel?

És vár ránk egy rakás izgalmas felismerés is. Kezdjük azzal, hogy a Sharon Stone szinte sohasem visel melltartót a filmjeiben. Rendszerint áttettsző neglizsében, finom selyempongyolában, kigombolt blúzban támad, és ez bőven elegendőnek is bizonyul a gyors csábításhoz.  Ez tehát az leghatásosabb fegyvere a kiszemelt férfiakkal szemben, és segítségével hősnőnk egyúttal előnyt is kovácsol egy látszólag végzetes adottságából. Sharon Stone melle ugyanis bár formás, de aprócska, mit szépítsük. Ez már önmagában is gond egy olyan szexuálesztétikában, ahol a dekoltázsból kirobbanó hatalmas kebel szimbolizálja a tökéletes vonzerőt, de ráadásul nála a két kis teniszlabda olyan távol helyezedik el egymástól, hogy még egy látványos kigombolkozás sem fenyeget értékelhető cicivillantással. Viszont éppen ennek köszönhetően lesz Sharon Stone a démonikus hamvasság metaforája, teste pedig maga a csapdába csábító bűbáj.

El kell oszlatnunk továbbá egy tévhitet. Hiába tekint rá utólag úgy a közvélemény, mint valami feslett szexmániásra, Sharon Stone teljes, több mint nyolcvan mozit számláló filmográfiájában csak elvétve találhatók igazán erotikusnak nevezhető jelenetek. Mindössze öt olyan filmet találtunk, ahol a színésznő klasszikus szexjelenetben szerepel, ezek közül ráadásul az egyikről (A fegyver éve) a kutya sem hallott, egy másikban (A specialista) pedig Stallone a partnere az ágyban.

Sharon Stone-t persze azért szimplán meztelenkedni is láthattuk jópárszor, ha megkérték rá, már fiatalon sem szemérmeskedett. Először a Jackson, a vadállat című feledhető thrillerben mutatja meg a testét, ekkor még különösebb tét és funkció nélkül. Itt valószínűleg a soványka sztorit szerették volna feldobni az alkotók az ifjú színésznő domborulataival.

Aztán jött a már említett Az emlékmás, ahol a rémálmából felriadó Schwarzeneggert csitítja le Sharon egy spontán vetkőzéssel, kerekded kis keblére invitálva a megszeppent izomkolosszust. Itt még tapintatosan vág egyet gyorsan Verhoeven, és megkíméli a nézőket egy bizarr szerelmeskedés látványától. Pedig nyilván kellemesen borzongató pillanatokról maradunk le ezzel.

Az 1992-ben bemutatott és hatalmas közönségsikert aratott Elemi ösztön-ben végre alaposan elszabadulhattak a szenvedélyek. Ezt a filmet már számtalan szempontból szételemezték, alighanem kevés újat lehet mondani róla. Mi most egyetlen jelenetre koncentrálunk inkább, egész pontosan arra a sokkoló mozzanatra, amikor a gyilkosság gyanúsítottja a lehető legszemtelenebb módon behálózza a nyomozást vezető rendőrt. A fickót természetesen Michael Douglas alakítja, aki a Végzetes vonzerő-vel a háta mögött itt már legalább olyan kulcsfigurája az erotikus thriller világának, mint Arnold az akciómozinak. A szexjelenet különös módon éppen úgy indul, ahogyan Az emlékmás előbb említett képsora befejeződőtt. A férfi Sharon Stone mellére bukik és vadul csókolgatni kezdi. Úgy tűnik, ez az előjátékvariáció a színésznő védjegye lesz, későbbi filmjeiben is felbukkan majd.

Ebben a jelenetben nincs többé esetlenkedés, vége a sejtetés időszakának. Hosszan kitartott másodpercekre gyönyörködhetünk az éteri tökéletességben, és az is erősíti az élményt, hogy végig olyan szögből fényképezik Sharont, ahonnan sokkal formásabbnak látszik a teste, mint amilyen a valóságban. Ebben az újfajta erotikus világban már nem a nő teljesít parancsokat az ágyban, ezt már a következő pillanat jelzi. Itt a férfi az, akinek jeleskednie kell a vágykeltésben, és bizonyítania, hogy képes rendesen felajzani a nőt. A férfi nem is tétlenkedik, és engedelmesen be is bújik Sharon lába közé. Vad és gátlástalan szeretkezés ez, kikötözéssel, húsba vájt körmökkel, dühös hörgésekkel és kirobbanó agresszióval. A szexbestia felfalta áldozatát.

A pontos összevethetőség kedvéért most ugorjunk egyet az időben, és lássuk, hogyan oldotta meg ugyanezt a feladatot a már negyvenes évei végét taposó Sharon Stone a minősíthetetlenül gyenge és már Verhoeven nélkül, 2006-ban készült Elemi ösztön 2 című filmben. El kell ismernünk, az időközben vállalt és vitatható színvonalúra sikerült plasztikai beavatkozások dacára Sharon Stone bombajól néz ki ebben a filmben is. Az más kérdés, hogy játéka halvány paródiája csupán az első részben látottaknak. És persze hol van már az überférfias Michael Douglas, aki leglább megkísérelte az ellenállást az végzetes fenevaddal szemben? Az Elemi ösztön 2 férfialakja már csak arra alkalmas, hogy a Sharon Stone kiélje rajta a fojtogatós szexfétisét. A fickó nyaka köré feszített öv egyértelmű üzenet: a férfi csak eszköz ebben a játékban, enyém a hatalom, az én kezemben a póráz.

A Sliver című filmet is Joe Eszterhas írta (Ira Levin regényéből), sokat köszönhetnek neki tehát Sharon Stone meztelen testének rajongói. Egy csavaros thrillerbe oltott voyeurfilmet kapunk ezúttal a mestertől, ahol a művésznő kényszeres önkielégítésben tobzódó nőt alakít, aki viszonyt kezd a házában lakó titokzatos férfival. Itt ismét a nő a csábító, bár nem sejti, hogy a minden lakást bekamerázó fickó már jópárszor megleste ahogy a tusolóban kényezteti magát. Az itt következő szexjelenet kicsit kakukktojás a színésznő karrierjében. Sharon Stone ugyanis az aktus teljes ideje alatt melltartót visel, nem hagyja, hogy a férfi (William Baldwin) megszabadítsa tőle. Azon kívül, hogy ez nyilvánvalóan botrányos és kiábrándító, teljesen indokolatlan is. Egyetlen valamire való magyarázatot tudunk elképzelni Sharon váratlan szendéskedésére. Előfordulhatott, hogy maga is megrettent a hirtelen jött sikertől, és megijedt, hogy ha nem vigyáz, mostantól mindenki az öncélú meztelenkedéssel azonosítja majd, és folyamatosan ezt is várják el tőle a rendezők és a közönség is. Ha így volt, biztosíthatjuk, hogy feleslegesen aggodalmaskodott - ekkor már nyakig benne ült ebben a bosszantó skatulyában, a Sliver nem osztott, nem szorzott.

Valószínűnek látszik, hogy Sharon Stone pályája az 1994-ben készült A specialistá-nak közönhetően vett aggasztó fordulatot, de az biztos, hogy itt bicsaklott meg először igazán. Abban az évben a színésznő két filmben nyújtott alakításáért is Arany Málnát kapott (a másik a Vágyak vonzásában volt). Lássuk be, eleve eszelős ötlet volt a férfivonzerő erőteljes hiányával küszödő, robotikus gyilkológép Sylvester Stallone és a szuperszexi Sharon párosítása, de az már tényleg őrületes merészségre vall, hogy szaftos szexjelenetet is írtak nekik hozzá. Ehhez képest a jelenet nem is lett annyira kínos, annak ellenére, hogy a második fele a zuhanyzóban játszódik, aminél kényelmetlenebb helyet tényleg nehéz elképzelni egy tartalmas erotikus együttlétre. Tegyük hozzá, ha figyelmesen végignézzük a jelenetet, szembetűnő, hogy Sharon Stone-ból szinte semmi sem látszik, Stallone monumentális háta folyton minden érdekeset kitakar. Itt megint felmerül a kérdés, vajon tudatos visszafogottságot látunk-e a művésznőtől, vagy a rendező akart mindent a néző fantázájára bízni.

Végül egy kis színes. Viszonylag nehéz elképzelni, de életrajzírói szerint a színésznő A specialista forgatása idején fülig szerelmes volt Stallonéba. Kár, hogy nem alakult ki semmi, pedig milyen szép pár lehettek volna!

Boldog születésnapot, Sharon!