Vágólapra másolva!
Bár ritka kivételek, de végül sikerült bebizonyítaniuk, hogy nem csak hosszú combokkal, darázsderékkal, és fitos orral érvényesülhet ma egy nő Hollywoodban. Ehhez csak egy ember kellett: Judd Apatow, aki mindhármukat felkarolta. Általa jött divatba a hús a vásznon, és kaptak lehetőséget olyan tehetségek, mint Melissa McCarthy, Rebel Wilson és Lena Dunham. Egyiküknek sem kell megelégednie a kedves, bohókás mellékszerepekkel és a szájukba adott poénokkal. Maguk írnak forgatókönyvet, színdarabot vagy épp stand-up műsort, rendeznek, sikerfilmek abszolút főszerepeiben tündökölnek. És mi imádjuk őket.
Vágólapra másolva!

Melissa McCarthy

Rendesen lekörözte az unokanővérét, Jenny McCarthyt, pedig mekkora hátrányból indult - már ami a külső adottságokat illeti. Ma viszont ő az, aki a legnagyobb sztárokkal forgat stúdiófilmeket, akinek a saját forgatókönyvére is akad vevő, aki már egy Oscar-jelöléssel is büszkélkedhet, és még a magánélete is rendben van. A tenyeres-talpas vidéki parasztlányból komoly hollywoodi tényező lett, csak a hiúságát kellett sutba vágnia hozzá.

Forrás: AFP
Judd Apatow és Melissa McCarthy a Koszorúslányok premierjén

A szülei gazdálkodók voltak, így McCarthy a földeken, állatok között nőtt fel, és ma is ebből az élményből táplálkozik: vaskos humorú, bumfordi karaktereket jászik, és azt vallja, hogy a középnyugati értékrend minden szerepében visszaköszön. Itt elsősorban a barátságosságra és a különcségre gondol. De ahogy cseperedett, egyre inkább eltávolodott a szülei életmódjától, akik szándékosan hagyták el a várost. Ő már gimnazistaként be-beszökött a közeli Chicagóba, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve nekivágott New Yorknak. Akkoriban még divattervező akart lenni.

"Aznap, amikor megérkeztem, az ottani barátommal elmentünk bevásárolni egy kisközértbe. Ahogy álltunk a sorban, egyszer csak megszólal: "Neked ki kellene próbálnod a színpadot!" Én úgy képzeltem, elvégzem a divatiskolát, de egy este végül tényleg a színpadon kötöttem ki. És ez az élmény mindent megváltoztatott. Sosem mentem vissza a divatvilágba" - mesélte a Michigan Avenue magazinnak. McCarthy stand up-komikusként New York legmenőbb helyein lépett fel, mellette pedig a híres Actor's Studióban tanult. Aztán megelégelte, hogy mégsem tud megélni, és a kilencvenes évek végén átköltözött a nyugati partra, Los Angelesbe.

Forrás: AFP
Szívek szállodája | Melissa McCarthy és Lauren Graham

Az első tévés szerepét az unokatestvérétől, Jenny McCarthytól kapta, de aztán számtalan visszhang nélküli, apró szerepet játszott, mire eljött a nagy áttörés az életében. Ennek még mi is szemtanúi lehettünk: ő volt Sookie, a bájosan duci, cserfes barátnő a Szívek szállodájá-ban. Nagyjából ennyit várhatott az, akit legalább harminc kiló súlyfelesleggel, de kedves arccal áldott meg a sors - ennél többet nemigen. Ilyen alkattal maximum kedves, vicces mellékszereplőként számítottak rá Hollywoodban.

De pár évvel később a Koszorúslányok mindent a feje tetejére állított. Judd Apatow női komédiájában semmi más nem számított, csak a humorérzék. És McCarthynak végre igazi karakter jutott, amihez még a pofiját is elcsúfították. Ezúttal senki sem várta el tőle, hogy aranyos, szeretetreméltó vagy nőies legyen. Épp ellenkezőleg: egy otromba maszkulin figurát játszott, és ehhez be kellett vállalni addig férfiasnak gondolt vicceket is, mint amilyen a nyílt színi fosás-hányás, vagy az orrturkálás. Mindenesetre McCarthy állta a sarat, és tudott újat mutatni. Annyira, hogy alakításáért a Színészek Céhe és az Amerikai Filmakadémia is díjra jelölte. McCarthy egy csapásra kapós lett Hollywoodban.

Forrás: UIP Dunafilm
Koszorúslányok | Melissa McCarthy

Kiderült, hogy nem kell vele finomkodni. Jobban áll neki a bumfordi komédia, amely a teste is eszköz. Egy nagyra fújt gumilabda. Nem szégyelli, használja. És elvisz vele egy filmet a hátán. Jason Batemannel közös filmjük, a Személyiségtolvaj egyetlen hétvége alatt visszahozta az árát, és azóta már a 120 millió dolláros bevételt is meghaladta, pedig egyikük sem volt igazi húzónév eddig. Most már azok.

McCarthy legközelebb Sandra Bullocknak lesz egyenrangú partnere a Női szervek című filmben (amelyet a Koszorúslányok rendezője jegyez), illetve felbukkan a Másnaposok 3-ban is. És most, hogy a sokoldalúságát már nem kell bizonygatnia, a drámai oldalát szeretné kidomborítani. Harcolt érte, és végül megkapta a a St. Vincent de Van Nuys című film női főszerepét, egyedülálló anyát alakít, akinek 12 éves fiát szárnyai alá veszi egy újdonsült szomszéd (Bill Murray).

Forrás: UIP Dunafilm
Személyiségtolvaj | Melissa McCarthy és Jason Bateman

Van egy saját filmterve is, amelyet színész férjével, Ben Falcone-nal találtak ki. Ebben meg egy olyan nőt alakít majd, akit megcsalt a férje, épp, amikor elveszítette a munkáját is, ezért útra kel közönséges, alkoholista anyjával (Shirley MacLaine), hogy új életet kezdjen.

Melissa McCarthy ma kétségkívül bírja az emberek bizalmát és rokonszenvét. Ezt az az eset is jól mutatta, amikor a Személyiségtolvaj-ról írt cikkében egy idős filmkritikus, Rex Reed "traktorméretűnek", "böhömnek" és "óriás testűnek" titulálta. Hollywoodban sokan felhördültek a cikk miatt, és kikérték maguknak, hogy a színésznőt emberi méltóságában sértsék - még ha a filmje nem tetszett is az újságírónak. Melissa McCarthynak meg sem kellett szólalnia az ügyben.

- - -

Rebel Wilson

Ha létezik Csala Zsuzsának angolszász változata, kicsit abszurdabb humorral, akkor Rebel Wilson az. Mindenki imádja, mert nincs sötét oldala - vagy legalábbis eddig nem mutatta meg. Viszont nem kell erőlködnie, hogy vicces legyen, mert akkor is az, ha nem csinál semmit. Egyszerűen édes.

Forrás: AFP

Ő is vidéki lány, csak Ausztráliából - a szülei kutyatenyésztők. Humoruk is volt: a gyerekeiket Rebelnek (lázadó), Riotnak (zavargás), Libertynek (szabadság) és Annachinek (anarchia) keresztelték el, kisebb helyesírási változtatásokkal. Rebel eleinte a matekban jeleskedett, majd a jog mellett művészeteket is tanult az egyetemen.

Egy dél-afrikai ösztöndíj hozta meg a fordulatot az életében, ugyanis maláriát kapott, és a magas láz hallucinációkat okozott. Rebel egy nap azt látta maga előtt, hogy átveszi az Oscar-díjat, és a köszönőbeszédet rappelve mondja el. (Kamaszkorában nagy rajongója volt a gengszterrapnek.) Mikor meggyógyult, ráébredt, hogy ezt a fantáziát valóra kell váltania.

Forrás: UIP Dunafilm
Koszorúslányok | Rebel Wilson, Matt Lucas és Kristen Wiig

Visszament Sidneybe, és saját monodrámáival lépett fel színházakban (volt belőle három is). Felfedezték az ausztrál tévések, különféle sorozatokban kapott szerepeket. A hazájában már ismert és népszerű volt, amikor úgy döntött, nekivág Hollywoodnak.

Alig érkezett meg, behívták a Koszorúslányok válogatására, és megkapta a főhősnő szobatársának szerepét. Bár nem nagy szerep, olyan jól alakította, hogy egy egész filmre való anyagot felvettek vele. És olyan jól működött az összhang közte és a másik szobatársat alakító (egyébként vállaltan meleg) Matt Lucas között, hogy a forgatás után tényleg összeköltöztek.

Forrás: AFP
Matt Lucas és Rebel Wilson

Wilsont azóta kézről kézre adják. Felbukkant az összes olyan filmben, amely a házasság-családalapítás témakörén rugózik: Harmadnaposok, Lánybúcsú, Várandósok - Az első 9 hónap. A jövő héttől a magyar mozikban főszerepben láthatjuk a Tökéletes hang című filmben, mert láss csodát, kiderült, hogy Rebel remekül tud énekelni is.

Forrás: UIP Dunafilm
Tökéletes hang | Rebel Wilson

Imádják a show-műsorok és a legnagyobb sztárok is, mert megmaradt a természetes bája, és mindig produkál valami vicceset. Akkor is, ha csak nyilatkozik, de néha megtervezi a fellépést: a VMA-díj-kiosztón például elég cuki szerelésben jelent meg.

Forrás: AFP
Rebel Wilson és a The Wanted együttes tagjai a 2012-es VMA-díj-kiosztón

Arra a kérdésre, hogyan őrizte meg természetességét, így válaszolt egyszer: "Azt hiszem, az a hallucináció tehet mindenről, mert azt láttam magam előtt, hogy jó leszek. Annak ellenére, ahogy kinézek, hiszen nem vagyok egy született sztáralkat. Egyszerűen éreztem, hogy jó leszek, már a legelején. Ettől persze még iszonyúan tudtam izgulni, amikor ki kellett állnom az emberek elé, de akkor is megszólalt bennem egy hang, hogy 'Semmi vész, jó leszel. Csak csináld, próbálkozz!' És furamód minden valóra vált. Azt hiszem, a legfontosabb, hogy az ember hű maradjon magához, és megmutassa az embereknek, ki ő. Aztán remélhetőleg bírni fogják."

- - -

Lena Dunham

Ő már egy másik szint, nem csak önmagát képviseli. Nem annyira kövér, mint inkább ronda, és nem egy vidéki lány, aki nagyot álmodott, hanem nagyvárosi értelmiségi, aki mondani akar valamit a korról, amelyben él, és a generációról, amelyhez tartozik. Lena Dunham nemcsak színészként, hanem elsősorban íróként és rendezőként hatalmas reménység.

Forrás: HBO

Szülei New York-i művészek, így ő a Sohóban nőtt fel. Már a gimnáziumban verseket és drámákat írt, majd ezt tanulta az Oberlin College-ban is. Arról, hogy hogyan formálódott az írói és a színészi vénája, így mesélt Claire Danesnek az Interview magazinban: "Emlékszem, amikor gyerekként láttam A nyomorultak-at a Broadwayn. Irtó féltékeny voltam a lányra, aki Cosette-t játszotta, de egy percig sem gondoltam, hogy én is lehetnék a helyében. Azt gondoltam, bizonyos embereknek ez az útjuk. Sosem kaptam nagy szerepet az iskolai színi előadásokban sem, amiért dicsérgethettek volna, ezért erről is azt gondoltam, engem nem erre találtak ki. Elkezdtem darabokat írni, és bár a fejemben minden szerepet én játszottam, sosem próbáltam ki bennük magam. Csak amikor az első rövidfilmjeimet forgattam a főiskolán, és kerestem egy olyasmi lányt, mint én vagyok, a főszerepre, akkor jutott eszembe, hogy lehet, hogy inkább megcsinálom magam, mielőtt valaki elhappolja előlem."

Ha nem is szóról szóra, de nagy vonalakban önmagát és az életét írja meg azóta is. A Tiny Furniture című első nagyjátékfilmjét például abban a lakásban forgatta, amelyben felnőtt, az édesanyja és húga játssza benne a családtagjait. Itt figyelt fel rá Judd Apatow, aki segített neki létrehozni saját sorozatát az HBO-n. A Csajok egy csapásra ismertté tette. Téma lett, hogyan látja a világot, hogyan exponálja magát és a nemzedékét, és legfőképp, milyen a testhez és a szexhez fűződő viszonya. Ötször nézettebb sorozatok nem generáltak annyi újságcikket és vitát, mint a Csajok.

Forrás: HBO
Csajok | Allison Williams, Lena Dunham, Jemima Kirke és Zosia Mamet

Mert Lena Dunham elsősorban ettől érdekes: nemcsak, hogy vállalja a testét, de állandóan mutogatja is. A Csajok tele van meztelenséggel és profán szexjelenettel, amely minden, csak nem szép és vonzó, és amelyből leginkább épp az erotika hiányzik. És mindez nem öncélú. A mai huszonévesek fájdalmas és komikus küzdelmeit, útkeresését ábrázolja minden eddiginél őszintébb és nyersebb hangnemben.

Így beszélt erről: "Olyan lányokat játszom, akik közel állnak hozzám, de épp azt a részemet mutatják meg, amelyet a legjobban szégyellek, amelyet a legszívesebben kitörölnék magamból. Így tudom eltávolítani őket magamtól. Miközben őket játszom, szabadnak és öntudatlannak érzem magam. Azt mondom magamnak: Kiengedem magamból ezt a sok ocsmány dolgot, így legalább nem kell majd beszélnem róla. Tessék, itt van." A vetkőzéssel is valahogy így van. Bár a sorozat csaknem minden részében megválik a ruháitól, ez egyáltalán nem megy neki könnyen. De mivel általában ő a rendező is, mindig az adott jelenetben döntheti el, meddig megy el.

Lena Dunham és Patrick Wilson egyik szexjelenete a Csajok című sorozatban

Bár a sorozat nem döngeti a nézettségi rekordokat, szakmai elismertsége hatalmas. Lena Dunham alig 26 évesen megkapta már a Rendezők Céhének díját a rendezésért, az Írók Céhének díját a forgatókönyvért, és egy Golden Globe-ot is.

Forrás: AFP
Zosia Mamet, Lena Dunham és Allison Williams a 2013-as Golden Globe-díjkiosztón


És amikor a Playboyban azt kérdezték tőle, mit szólna hozzá, ha egy nap egy Victoria's Secret-modell testében ébredne fel, így felelt: "Meg lennék zavarodva, és csodálkoznék, mi történhetett az éjszaka. Melyik ellenségem cipelt el egy dokihoz? Nem hinném, hogy nagyon örülnék neki. Egy csomó új kihívással kellene megküzdenem. Nem szívesen tölteném úgy az életem, hogy azon kell tipródnom, az emberek azért beszélgetnek-e velem, mert szexi vagyok. Mivel alapból nem vagyok a legcukibb típus, most könnyű távolságot tartanom. Csak azok jönnek oda hozzám, akiket tényleg én érdeklek. Valószínűleg nagy teher lehet úgy kinézni, mint egy modell, és a nyilvánosság előtt élni. Mondjuk, azt talán kipróbálnám, hogy kapok-e ingyen kaját az étteremben. De aztán felhívnám a dokit, és megkérném, hogy legyen szíves visszaállítani az eredeti állapotot."

Szinte biztosan lehetünk benne, hogy a jelenlegi helyzetben Melissa McCarthy és Rebel Wilson sem örülne egy ilyen cserének.