Disney-mesefilmből a szadomazó melegbárba

2013.03.23. 22:11

James Franco különc művészeti projektjeiből már sokaknak elegük van, de tény, hogy nincs még egy A listás hollywoodi színész, akinek ennyire érdekes és ellentmondásos lenne a karrierje. Az egyik pillanatban 200 millió dolláros blockbusterek főszereplője, majd kísérleti dokumentumfilmet forgat a szadomazó szexről. Hol aranyfogú, nyálas gengszterként Britney Spearsre kornyikál, hol pedig majombarátjával baktat a 3D-s sárga úton. Lehetetlen küldetésnek tűnik, de utánajárunk, melyik is az igazi James Franco.

Utoljára két éve tekintettük át James Franco karrierjét, amikor több szempontból is jelentős fordulóponthoz ért: először jelölték Oscarra, először (és minden bizonnyal utoljára) ő volt az Oscar-show házigazdája, és éppen egy százmilliós blockbuster-franchise-t készült elvinni egyedül a hátán. Oscar-közelbe végül nem került a 127 óra óta, sőt nem is nagyon szerepelt olyan filmben, amely komolyan számíthatott volna az Akadémia érdeklődésére. Helyette a két végletet célozta meg: az ismertséget és komoly gázsit biztosító kasszasikereket, illetve a pár tucat ember figyelmére számot tartó alternatív projekteket.

Forrás: AFP
Vanessa Hudgens, Ashley Benson, James Franco és Selena Gomez a Spring Breakers - Csajok szabadon Los Angeles-i díszbemutatóján március 14-én

Az Oscar-átadó házigazdájaként is kissé úgy tűnt, mintha épp az egyik alternatív projektjéhez használná fel az óriási felelősséggel járó szerepkört, műsorvezetőtársát, Anne Hathawayt pedig azóta is sajnálják az elszalasztott lehetőségért. Mindesetre "az ember, aki ott sem volt" műsorszámával legalább annyit sikerült elérnie, hogy még évekig minden Oscar-házigazda kapcsán fel fog merülni a "de még mindig jobb volt, mint James Franco" mondat.

Forrás: AFP
Anne Hathaway és James Franco a 2011-es Oscar-gálán

A ceremónia műsorvezetőjeként maximális érdektelenség tükröződött az arcán, amit azóta is többször láthattunk tőle, főleg, amikor A majmok bolygója: Lázadás vagy az Óz, a hatalmas promóciós eseményein vett részt. Érezhetően lenézi a popcornmozit, de érdekes módon mégis mindkét film óriási siker lett, és szükségszerűen elkészítik a folytatásaikat.

Azt ugyan senki sem állítaná, hogy A majmok bolygója vagy az Óz feltétlenül Franco játéka miatt robbantott volna kasszát, és nyilvánvalóan sehol sincsenek az alakításai például Johnny Depp multiplexes kirándulásaihoz képest, de tény, hogy ő is azt a mániákus, kattant sármot tudja becsempészni ezekbe a nagy költségvetésű produkciókba, ami miatt Depp is Disney-sztárrá válhatott. Azt például le merném fogadni, hogy az Óz forgatókönyve előbb járt Tim Burton és Johnny Depp ügynökénél, mint hogy James Franco és a Pókember-rendezője, Sam Raimi asztalán kötött volna ki, de ahogy Depp öregszik, Franco egyre több neki szánt szerepet tud majd elhappolni.

Forrás: AFP
A majmok bolygója: Lázadás Óz, a hatalmas

A jelenlegi tendenciák ugyan arra mutatnak, hogy Franco "egyet nektek - párat magamnak" taktikát folytat, de valószínűleg nem kopnak ki a filmográfiájából a Freaks and Geeks tévésorozat osztálytalálkozó-jellegű projektjei sem, amelyeket Seth Rogen, Judd Apatow, Jason Segel és holdudvaruk miatt általában nagyon kedvelnek a multiplexmozik nézői is.

A szívós komédiák alműfajának egyértelműen James Franco a poszterarca, de a sokkal komolyabb és élvezhetőbb drámáiról is híres David Gordon Green (Ananász expressz, Király!) időközben szerencsére lekattant a fűről, és visszatért a művészileg is értékelhető filmek világába. Franco viszont nem hagyja teljesen cserben a műfajt, inkább ötvözi az önironikus metaprojektjeivel, legalábbis erre utal a This is the End koncepciója, miszerint Seth Rogen, Jason Segel, Emma Watson, Paul Rudd, Jay Baruchel, Danny McBride, Jonah Hill és még sokan mások saját magukat alakítva Franco házában rekednek a világvége bekövetkeztekor.

Forrás: AFP
This is the End | James Franco, Jonah Hill, Craig Robinson, Seth Rogen, Jay Baruchel és Danny McBride

A This is the End előzetese alapján már sejthető, hogy a komikusok nem győzik majd egymást szívatni saját buktáik és karrierballépéseik felemlegetésével. A trailerből például egyértelmű, hogy a Francón csattanó poénok nem kímélik majd számtalan homoszexuális tematikájú személyes projektjét. A humorforrás adja magát, hiszen James Franco ugyan a magánéletben heteroszexuális, de a vásznon évi átlag két meleg karaktert formál meg, és filmrendezői próbálkozásaiban is rendre melegbarát témákat vállal. Interjúkban már számtalanszor egyértelművé tette, hogy tesz az ebből adódó spekulációkra, és megnyugtató, hogy ilyen könnyedén viccet is tud csinálni elkötelezettségéből. Az idei Sundance, majd a berlini filmfesztiválon bemutatott Interior. Leather Bar. című filmjében azonban még tovább merészkedett.


Az Interior. Leather Bar. egy egyórás dokumentumfilm Travis Matthews és James Franco közös rendezésében, témája az 1980-as Portyán című Al Pacino-krimi kivágott jeleneteinek rekonstruálása. Első hallásra meglehetősen öncélúnak tűnhet az ötlet, hiszen az rendben van, hogy a szadomazó melegbárok világában játszódó filmet annak idején vagy negyven perccel megkurtították a nézőbarátabb korhatár-besorolás érdekében, de William Friedkin filmje 106 percesen is épp elég radikálisnak számított, és nehéz elképzelni, hogy bárki túlságosan hiányolta volna belőle a klub sötét szegleteiben zajló aktusok részletesebb bemutatását. Pár perc után azonban világossá válik, hogy Francóék sem az elveszett (vagy legalábbis nyilvánosságra sohasem került) jeleneteket akarják a 33 évvel későbbi - lényegesen edzettebb - nézőközönség orra alá dörgölni, hanem a szexualitás filmes ábrázolásáról, a tabuk ledöntéséről és a homofóbiáról van mondanivalójuk.

Forrás: Berlinale
James Franco (balszélen) az Interior. Leather Bar. forgatásán

A filmben tehát mindössze 4-5 percnyi videoklipszerű montázs látható a Portyán-ba túl keménynek minősíthetett jelenetek rekonstruálásából, a játékidő többi részében mintha egy "Így készült" DVD-extrát néznénk a forgatásról. A rendezőknek helyén volt a humoruk, amikor bevágtak jó pár interjúrészletet arról, hogy a hollywoodi kezdő színészek tinilányként örvendeznek a gondolatra, hogy James Francóval hetyeghetnek majd valami "buzis projektben", az Al Pacino szerepét megelevenítő Val Lauren (Franco barátja, aki egy korábbi rendezésében, a Sal címűben is főszerepet vállal) pedig teljesen be van parázva attól, hogy mi történhet a karrierjével, ha bőrtangába bújtatott meredező hímtagok között mutatkozik. Számos ideges telefonbeszélgetését mutatják az ügynökével és a feleségével, amikor újra és újra azzal nyugtatja magát, hogy ő igenis hisz James Francóban, és akármi történjék, vele tart ezen a rizikós úton. Az egyik legszórakoztatóbb jelenetben a teljesen kikészült Lauren a flegma Francót is próbálja óva inteni, és emlékeztetni arra, nem biztos, hogy egy Disney-film főszerepe (az Óz, a hatalmas-ban) előtt kellene Hollywood tűrőképességének határait feszegetni.

Forrás: InterCom
Al Pacino a Portyán című filmben

James Franco erre óriási monológot vág le arról, hogy mennyire elege van a szex ábrázolásával kapcsolatos képmutatásból, és hogy maximálisan hisz abban, hogy ezeket a tabukat le kell dönteni. Eldurran pár jól ismert közhely is a szex és az erőszak kettős mércéjéről, de összességében szimpatikus és bizonyos szempontból forradalmi is ez a kamerára vett vallomás egy A listás hollywoodi sztár szájából. Érdekes abba is belegondolni közben, hogy ma egy olyan film, mint a Portyán, szinte kizárt, hogy hollywoodi stúdiófilmként, egy Al Pacino-szintű sztár főszereplésével elkészülhetne. Az Interior. Leather Bar. pont azért minősíthető sikeres kísérletnek, mert szembesíti a színészeket és a nézőket is a szexualitással, illetve annak extrém formáival kapcsolatos határaikkal és komplexusaikkal. James Franco részvétele nélkül mindez maximum pár száz meleget érdekelt volna, így viszont telt házak előtt vetítik a világ fesztiváljain.

A Kink című dokumentumfilm előzetese

Hasonló sors várhat a Kink című dokumentumfilmre is, amelyet Christina Voros magyar származású rendezőnő (és Franco szinte összes rendezésének operatőre) a Kink.com cégről készített, amely számos szadomazó pornós tartalmú honlapot üzemeltet. A film ötlete James Francótól származik, aki az About Cherry című film egyik szereplőjeként került kapcsolatba a honlapok üzemeltetőivel, és ezúttal producerként segítette a dokumentumfilm elkészültét. A Kink-et a Sundance filmfesztiválon mutatták be, de Berlinbe nem kapott meghívást, ellentétben a Lovelace című játékfilmmel, amely a mély torkú pornósztár, Linda Lovelace élettörténetét mutatja be több-kevesebb sikerrel. A Lovelace apróbb szerepeiben és cameóiban nem egy feltűnik Hollywood szexuálisan bevállalósabb színészei közül (Sharon Stone, Chloe Sevigny, Eric Roberts, stb.), így egy cseppet sem lepődtünk meg azon sem, hogy a Playboy atyját, Hugh Hefnert James Franco formálta meg a filmben.

Forrás: AFP
James Franco és Christina Voros az idei Sundance filmfesztiválon

Érdekes módon Franco személyesen promotálta Berlinben a Lovelace-t, noha csak öt percre tűnik fel benne, míg egy nappal később a Maladies bemutatóján már nem vett részt, pedig annak a főszereplője volt. Ezt talán a legegyszerűbb lenne azzal magyarázni, hogy a film rémes, és tipikus példája azoknak a James Franco-féle művészeti projekteknek, amelyeket egy-egy fesztiválon még el lehet adni a főszereplő nevével, de moziforgalmazásra egyébként teljességgel alkalmatlanok. Annyit mindenesetre megtudhattunk a Maladies-ből, hogy mi értelme volt pár éve James Franco bizarr vendégszereplésének a General Hospital című szappanoperában; a Maladies főhőse ugyanis egy betegsége miatt visszavonult szappanopera-színész (bejátszásokban láthatjuk is a General Hospital-jeleneteket), aki vidéki házában tengődik szintén nem komplett húgával és rendszeresen férfinak öltöző barátnőjükkel (Catherine Keener).

Forrás: Berlinale
Maladies | Catherine Keener, James Franco és David Strathairn

A Maladies személyes projektnek tűnik, és értékes színészi alakításokat rejt (az egyik csúcspont Alan Cumming cameója), de sokkal jobban működne színpadon, mint a vásznon. A patetikus, minden életszerűséget nélkülöző monológok és a csigalassú tempó élvezhetetlenné teszik a filmet, és abba a kínos érzésbe hajszolják bele a nézőt, hogy alig várja, hogy a szereplők végre belehaljanak betegségeikbe. A meglepő tanulság azonban az, hogy James Franco még ebben a sok szempontból elhibázott filmben is remekül játszik, és amikor a nehézkes forgatókönyv engedi, megcsillantja, hogy miért is ekkora sztár ő évi egy sikeres film / négy-öt "érdekes" művészeti projekt arány mellett.

Forrás: Fórum Hungary
Spring Breakers | Ashley Benson, James Franco és Vanessa Hudgens

Hasonló a helyzet az ezen a héten a magyar mozikba is megérkező Spring Breakers - Csajok szabadon-nal is. Harmony Korine bizarr koktélt mixelt össze néhány MTV Grind-epizódból, Terrence Malick gyönyörűen fényképezett lírai jeleneteiből és pár gengszterrap videoklipből, de a felemás végeredményről eddig kevesen állították azt, hogy jó film. Ami viszont hibátlan a bikinis kiscsajok ámokfutásáról szóló filmben, az James Franco alakítása. Az Alien nevű aranyfogú, fukszokkal és egyéb gengszterkiegészítőkkel díszített fehér rapper egy tehetségtelenebb színész megformálásában könnyen szánalmas paródiába fulladhatott volna. Franco azonban könnyedén elhiteti, hogy ez igenis egy hús-vér karakter, aki legalább annyira veszélyes, mint amennyire komikus. Valószínűleg ez James Franco titka: amíg magabiztosan szállítja az emlékezetes alakításokat, és a jelenlétével gyengébb filmeket is felhúz, szabad kezet kap Hollywoodtól az öncélúnak tűnő művészeti projektjeire. Más kérdés, hogy a hollywoodi világsztárok többsége sosem lenne elég bátor és/vagy kreatív, hogy kövesse a példáját.

- - - - - - - - -

Az Interior. Leather Bar., a Lovelace és a Maladies című filmeket a berlini filmfesztiválon láttuk, és magyar forgalmazásukról még nincs információnk. A Spring Breakers - Csajok szabadon és az Óz, a hatalmas már fut a magyar mozikban.