Meghalt a Leszbikus vámpírok rendezője

Vágólapra másolva!
Nyolcvankét éves korában meghalt Jesús "Jess" Franco, spanyol horrorfilmrendező. Az 1930-as születésű Franco élete során több mint 180 filmet rendezett, és ő volt a legmeghatározóbb alakja a 60-as évek végére, 70-es évek elejére tehető spanyol horrorfilmes robbanásnak. Eredetileg zenét tanult, az 50-es években kezdett filmzeneszerzőként dolgozni, a 60-as évek elején rendezte első horrorfilmjeit. Saját filmjei zenéjét is sokszor maga írta, és rendszerint felbukkant bennük valamilyen kisebb szerepben.Jesús Franco 2009-ben, a Goya-díj átvétele utánLeghíresebb filmjei közé tartozik a The Awful Dr. Orloff, a Leszbikus vámpírok és a Mansion of the Living Dead. Többször is rendezte Christopher Lee-t (pl. Drakula gróf, The Blood of Fu Manchu, Il Trono di Fuoco) és Klaus Kinskit (Marquis de Sade, Hasfelmetsző Jack) is. Nemcsak horrorfilmeket csinált, hanem thrillereket, sőt szoftpornófilmeket is, és elsősorban arról volt híres, hogy filmjeiben fontos szerepet tölt be a bizarr, szadisztikus erotika. 2009-ben életművéért a legrangosabb spanyol filmes elismeréssel, Goya-díjjal tüntették ki. A szívproblémák következtében elhunyt Franco szinte az utolsó pillanatig dolgozott: Spanyolországban márciusban mutatták be tavaly készült utolsó filmjét. http://www.youtube.com/v/o3Ri4A1pVwU?version=3&hl=en_USAz 1969-es 99 Women előzetese
Vágólapra másolva!