Élőholtak lepték el Amerikát

Vágólapra másolva!
Erős hétvégéje volt az amerikai moziknak: három film is 20 millió dollár fölötti bevételt termelt, és több, még csak pár moziban vetített új film is jól teljesített. A toplista élén Sam Raimi 1982-es Evil Dead című horrorfilmjének a remake-je áll (nálunk Gonosz halott címmel mutatják be június 27-én), ami mindössze 17 millió dollárba került, de 26 milliót söpört be. A közönség átlagosan ugyan csak C+ (hármas fölé) osztályzatot adott a filmnek, de horroroknál gyakori a viszonylag alacsony értékelés.Evil DeadA múlt héten bemutatott G. I. Joe - Megtorlás és a harmadik hete műsoron levő Croodék egyaránt 21,1 milliót termelt. A Croodék világszerte összesen már 332,6 milliót hozott, ezzel az Óz, a hatalmas-t követően a második film lett idén, ami megugrotta a 300 milliós összbevételt. A G. I. Joe-folytatás is szépen teljesít: világszinten 231,9 milliónál tart.Az 1993-as Jurassic Park 3D-s változata (hazai premier: május 2.) a negyedik helyen nyitott egészséges 18,2 millióval (összehasonlításképpen: a Titanic 3D-s változata 17,3 milliót hozott az első hétvégéjén).Robert Redford A hallgatás szabálya (The Company You Keep, hazai premier: május 9.) című krimijét 5 moziban kezdték adni és mozinként 29 200 dollárt hozott, Danny Boyle Transz (Trance, hazai premier: június 9.) című thrillere 34 000 dolláros átlagot produkált 4 moziban, a most zajló Titanicon is vetített Feltörő színek pedig 1 moziban 31 500 dollárt termelt - mind erős startnak számít.A tízes észak-amerikai toplista (zárójelben a hétvégi bevétel és az eddigi összbevétel millió dollárban):1. Evil Dead ($26/$26)2. G. I. Joe - Megtorlás ($21,1/$86,7)3. Croodék ($21,1/$125,8)4. Jurassic Park 3D ($18,2/$18,2)5. Olympus Has Fallen ($10/$71,1)6. Tyler Perry's Temptation ($10/$38,4)7. Óz, a hatalmas ($8,2/$215)8. Burok ($5,2/$19,7)9. The Call ($3,5/$45,5)10. Admission ($2,1/$15,4)
Vágólapra másolva!