Az idén 73 éves Brian de Palma nem egyszer és nem egy műfajban bizonyította már, hogy nem véletlenül ő a világ legjobb Brian de Palmája. A bűnügyi és maffiózós filmek éppúgy a kisujjában vannak, mint az erotikus thrillerek. Felfedezte Robert De Nirót, megcsinálta A sebhelyesarcú-t, hatalmasat kaszált a Mission: Impossible-lel, teljesen jogos, ha nem érzi a bizonyítási kényszert. Legújabb filmje, a Gyilkos vágyak valahogy mégsem működik. Mert bár ő nem érzi a bizonyítási kényszert, mi minden alkalommal sokat várunk tőle.

A tavalyi velencei filmfesztiválon bemutatott új Brian de Palma-film mintha összegezni akarná az eddigi életmű egyik legfontosabb vonulatának, az erotikus thrillernek a tapasztalatait. Bár a rendező kereskedelmi sikerei jellemzően a szervezett bűnözés témáján keresztül vizsgálják a hűség és az árulás kérdéseit - ahogy ezt A sebhelyesarcú-ban, az Aki legyőzte Al Caponét-ban, vagy a Carlito útjá-ban is tette - , a hitchcocki hagyományokból építkező thrillerei egyrészt számosabbak, másrészt vegyesebb színvonalúak és fogadtatásúak voltak.

Forrás: ADS Service
Gyilkos vágyak | Noomi Rapace és Rachel McAdams

A Gyilkos vágyak Alain Corneau francia rendező 2010-es Szerelmi bűnök című filmjének remake-je, amelynek elkészítésében az eredeti film producere és forgatókönyvírója is De Palma segítségére volt. Bár eredetileg úgy tervezték, hogy a történet helyszínéül Amerika, azon belül is egy középnyugati állam fog szolgálni, végül a rendező mégis Berlin és nem amerikai főszereplők mellett döntött. A kanadai Rachel McAdams által játszott Christine egy nagy amerikai reklámcég helyi vezetője, ambiciózus, és bármire képes, hogy legyőzze ellenfeleit. Beosztottja, Isabelle, akit a tetovált lányként megismert svéd Noomi Rapace formál meg, eleinte szelídebbnek tűnik intrikus főnöknője mellett, ám a történetben előrehaladva lassan ő is felveszi a kesztyűt Christine-nel szemben, elveszti ártatlanságát, és ő is eszközként használja a szexualitást az érvényesülésben.

A rendező úgy nyilatkozott, hogy ez egy nőknek készült film, amely nőkről szól. És valóban, a legfontosabb férfi karakter, Dirk, az ügynökség munkatársa - akit az eddig leginkább tévésorozatokból ismert Paul Anderson alakít -, kimondottan nőies, passzív szereplő, aki a két nő rivalizálásának függvényében mozog a történet felrajzolta hálóban. Kiszolgáltatott helyzete egy sikkasztásból adódik, emiatt egyszerre lesz mindkét nő szeretője. Ebben a nők uralta világban maga is eszköz lesz, akinek személyes sorsa csak annyiban érdekes, mint egy sakkbábué a táblán. A játszmát itt nők játsszák, akik amellett, hogy egymás ellenfelei, különös vonzalmat is éreznek egymás iránt. Bár mindketten hangsúlyozzák, hogy "semmi személyes" nincs egy-egy, a másik ellen elkövetett akcióban, mi ezt természetesen nem hisszük el.

Forrás: ADS Service
Gyilkos vágyak | Paul Anderson és Rachel McAdams

A film a végére  izgalmas krimivé fejlődik, az egész valahogy  mégsem működik. A rendező mindent megtesz, hogy növelje a feszültséget, de igyekezete megfeneklik a karaktereken. Nem tudunk azonosulni a szereplőkkel. Még leginkább Isabelle-lel lehet, de ez is csak Noomi Rapace-nak köszönhető, akinek egyszerre szimpatikus és kegyetlen arca kitűnő választás volt a reklámügynökség üdvöskéjének szerepére. Christine-ről viszont például egyáltalán nem tudunk meg semmit.

Nehéz így fogást találni a jellemeken, pláne izgulni értük. Ezért van az, hogy De Palma hiába magyaráz, sulykol, könnyíti meg - például egyik védjegyének, az osztott képernyőnek használatával - vagy éppen nehezíti a néző dolgát, szinte nem volt olyan perce a mozinak, amikor legalább egy kevés jóleső borzongást éreztünk volna, ami egy thriller esetében azért nem árt, ha van. A mozi üléseinek karfája száraz maradt.

Forrás: ADS Service
Gyilkos vágyak | Rachel McAdams és Noomi Rapace

Bár a történet vége több nem várt, meglepő fordulattal is szolgál, azok - még ha logikusak és magyarázhatók is - valahogy még karikatúraszerűbbé teszik az alkotást. A Gyilkos vágyak-ról nehéz eldönteni, hogy micsoda: egy félresikerült thriller vagy egy Brian de Palma-paródia. A másfél órás játékidőben minden megvan, ami egy jó De Palma-féle erotikus thrillerhez kell: gyilkosság, álom és valóság egybejátszása, a néző mellékvágányokra való terelése, játék a hasonmásokkal, a kukkolás kiemelt jelentősége, a hűség és az árulás tematizálása, de mindez most nem volt elég egy jó filmhez.