Csak ennyit tudsz, Superman?

2013.06.19. 16:27

Azt reméltük Az acélember-től, hogy lerobbantja a fejünket, és érzelmileg legalább egy kicsit megdolgoztat. Egyik kívánságunk sem teljesült. Kaptunk egy korrekt, és jobbára egyenletes színvonalú látványmozit, amelyben nincsen egyetlen olyan megjegyezhető momentum sem, amely okán dühöngeni vagy éppen lelkendezni lehetne.

A Warner nem kockáztatott semmit az új Superman-filmmel. Követve a mostani divatot, egy újabb eredettörténettel rukkolt elő, illetve csupa olyan szakembert bízott meg az elkészítésével, akik már előzőleg bizonyították dollármilliókra váltható tehetségüket a szuperhősfilmek terén. A rendezői székbe azt a Zack Snydert ültették be, aki ha mást nem is, de azt már megmutatta, hogy úgy képes átültetni a képregények látványvilágát filmre (300, Watchmen: Az őrzők), hogy arra nagy számban tóduljanak a nézők. A forgatókönyvet David S. Goyer jegyezte (Penge, Batman: Kezdődik!), a produceri teendőket pedig Christopher Nolan látta el, akinek döntő befolyása lehetett a film arculatára, ugyanis Az acélember vészesen komoly, drámai hangvétele közeli rokonságot mutat a Batman-trilógiával. Nem szakítva az eddigi Superman-filmek hagyományaival, a stúdió egy viszonylag ismeretlen színészt (Henry Cavill) szerződtetett a piros köpenyes szuperhős szerepére, aki Christopher Reeve-hez, és Brandon Routhhoz hasonlóan izmos testfelépítésű, arcáról pedig sugárzik a jólneveltség.

Henry Cavill Az acélember című filmbenForrás: InterCom

A film megjelenése előtt óriási méretű, agresszív reklámkampányba kezdett a Warner. Ebből mi Magyarországon annyit érzékeltünk, hogy újabb és újabb előzetesek érkeztek, Amerikában viszont minden létező csatornán támadt Superman. Egy reklámban például hamburgert népszerűsít a szuperhős, és nem ám egy ismeretlen szakinak lett kiadva a feladat, hanem Zack Snyder rendezte azt is.

A stúdió mindent elkövetett, hogy bebiztosítsa Az acélember sikerét. Az igyekezet érthető, ugyanis a szokásosnál most több forog kockán: a Warner - a Marvel-képregényfilmekhez hasonlóan - egy olyan univerzumot szeretne kiépíteni, amelyben a filmek összekapcsolódnak, és a DC-szuperhősök (Superman, Batman, Zöld Lámpás, stb.) nem egymástól függetlenül léteznek. Az acélember az első lépés ebben a nagyratörő tervben. Ha kasszát robbant, akkor a kötelező folytatás mellett megnő az esélye annak, hogy a közeljövőben már tényleg megvalósul a Justice League-film.

Henry Cavill Az acélember című filmbenForrás: InterCom

Az anyagi biztonságot előtérbe helyező, és egyúttal profitmaximalizáló üzletpolitika Az acélember minőségére is rányomta a bélyegét. Ebben a filmben nincs helye a merész egyéni megoldásoknak, amik aztán vagy működnek, vagy nem. Nem kockáztat, és a közelmúltban már bevált képregényfilmes sémákat hasznosítja újra Az acélember. Ezzel az a baj, hogy ami a Batman: Kezdődik! esetében még újszerű és izgalmas volt, az ma már megszokott, és kevésbé hatásos.

Aki látta az 1978-as Superman-t Christopher Reeve-vel, annak nagyjából ismerős lesz a történet, és Az acélember felépítése sem fog meglepetést okozni. Hiába, az eredettörténetek már csak ilyenek. A Krypton bolygón játszódó első negyed órában nincsen hiba: az idegen civilizáció mutatós CGI-díszletei, a bolygó pusztulása okán eluralkodó káosz rögtön beránt a film világába. Zod tábornok (Michael Shannon) fellázad az embereivel a tanács ellen, Jor-El (Russell Crowe) pedig - a feleségével egyetértésben - egy parányi űrhajóban a Földre küldi újszülött fiát, hogy legalább ő túlélje a civilizációjukat megsemmisítő katasztrófát.

Az ezt követő egy óra Clark Kent gyerekkorát és felnőttkori vándorlásait mutatja be, életének azt a részét, amikor a világ még nem tudott a létezéséről. A gyakori visszaemlékezések megalapozzák a karakter makulátlan jellemét, és rámutatnak a másságából fakadó mindennapos problémákra. Szegény Clark, hiába húzna be egyet az őt cikiző osztálytársának, nem teheti, mert akkor rögtön kitudódna, milyen óriási erő szunnyad benne. Másrészt viszont töredezetté teszik Az acélember-t: a sci-fi-s nyitány után, és az akciófilmes befejezés előtt, olyan érzésünk lehet, mintha részleteket látnánk egy karakterorientált szuperhősdrámából.

Henry Cavill és Diane Lane Az acélember című filmbenForrás: InterCom

Tavaly az első előzetes borongós, lírai hangvétele miatt Terrence Malicket kezdték emlegetni. A teljes filmet látva, most már elmondható, hogy az a trailer csak egy ügyes blöff volt. Az acélember csupán egy felszínes összegzést volt képes összehozni a főszereplő múltjáról. Van egy snitt, amelyben stoppolni láthatjuk a hobónak kinéző Clarkot, egy másik beállítás pedig egy vízzel teli vödörben úszó csipeszeket mutat, de ezek csupán jelentéktelen hangulatfestő apróságok a filmben. Pedig szívesen néztem volna egy olyan Superman-filmet, amely teljes egészében Clark Kent önmagát kereső vándorlásairól szól, Jack Kerouacot megidézve. Csak hát nem biztos, hogy egy ilyen vakmerő húzás megtérülne a pénztáraknál.

Kent földi apját Kevin Costner, a földi anyját pedig Diane Lane alakítja. A film talán legszembetűnőbb tulajdonsága, hogy minden mondatot hihetetlen nagy komolysággal mondanak ki a színészek. Ez egy idő után egysíkúvá válik, és Kevin Costner az egyetlen, aki mindvégig meggyőzően tudja előadni ezeket az erkölcsi iránymutatásokat. Jól áll neki a bölcs tanítómester szerep. Kár, hogy pont az ő kilépése lett úgy eltúlozva, hogy a mesterségesen előidézett dráma már egyszerűen nevetségesnek hat.

Kevin Costner és Diane Lane Az acélember című filmbenForrás: InterCom

Az acélember tesz ugyan pár bátortalan lépést a humor irányába, de ezek mind a film legbénább pillanatai közé tartoznak. Ez pedig nagy hiba, mert mégiscsak egy olyan szuperhősről van szó, aki piros köpenyben repked, és elég felvennie egy szemüveget ahhoz, hogy titokban tartsa a személyazonosságát. Ezek olyan dolgok, amiket nehéz megemészteni úgy, ha minimális könnyedség sincs a filmben. Az acélember egyébként sokáig ügyesen kikerüli, hogy a szemüveget mint álcát beépítse a történetbe, de aztán csak győz a túlzott hagyománytisztelet.

A film utolsó egy órájában először megérkezik Zod tábornok a Földre, aztán rögtön kezdetét is veszi a monumentális méreteket öltő pusztítás. Előbb egy kisvárosban szántják fel az utcákat harc közben a kriptoniak, aztán a fináléban toronyházak dőlnek össze, olyan erővel ütlegeli egymást Zod és Superman. Tetszetős a látvány, de messze nem tapadtam akkora rajongással a vászonra, mint mondjuk a Bosszúállók fináléja közben. Itt nincs valódi súlya a küzdelemnek. Zod egyik embere mondja Supermannek, hogy te megmentesz egy embert, mi megölünk egymilliót. Ehhez képest alig látunk civileket meghalni. A dráma csak szavak szintjén létezik Az acélember-ben.

Michael Shannon Az acélember című filmbenForrás: InterCom

Michael Shannon gyűlölettel teli csatakiáltásai hatásosak ugyan, de egy idő után nyilvánvalóvá válik, hogy olyan, más galaxisból származó lények püfölik egymást, akik ilyen módon nem tudják a másikat megölni. Az emberi mellékszereplők pedig csak vázlatok, így az életben maradásukért sem tud szurkolni a néző. A kriptoniak között azért van egy kellemes meglepetés: Faora-Ul (Antje Traue). Kicsiny szerep az övé, de abból kihozza a maximumot. Élvezet nézni, ahogy lefitymálva végigméri ellenfelét, aztán egy pillanat leforgása alatt ártalmatlanná teszi.

A Superman-filmek lélekbevágóan fontos szereplője Lois Lane, hiszen szerelmük miatt az újságírőnő lesz a szuperhős legsebezhetőbb pontja. Ebből a kölcsönös vonzalomból alig lehet valamit látni Az acélember-ben, így aztán teljesen megalapozatlanul jut el a film Henry Cavill és Amy Adams első csókjáig. Külön-külön dicséretes teljesítményt nyújtanak a szerepükben, de a forgatókönyv túl kevés közös jelenetet adott nekik, és még azok sem vibrálnak az érzelmektől.

Henry Cavill és Amy Adams Az acélember című filmbenForrás: InterCom

Talán majd a folytatásban. Ami most már biztosra vehető, hogy el fog készülni, ugyanis Az acélember Amerikában, már a nyitóhétvégéjén 128,7 millió dollárnyi jegybevételt termelt, és ezzel új júniusi rekordot állított fel. Úgy tűnik, Warner kockázatkerülő stratégiája bevált, és van akkora keletje a szuperhősfilmeknek, hogy egy tisztességesen elkészített, ámde személytelen és sematikus eredettörténet is képes kasszát robbantani. Superman megérdemelné, hogy legközelebb már egy merészebbet álmodjon valaki vele kapcsolatban.