Most aztán csőstül jön a magyar

Törőcsik Franciska
Vágólapra másolva!
Már nem sokáig lesz okunk azon nyavalyogni, hogy évek óta alig készülnek magyar filmek: az év utolsó három hónapjában öt hazai film kerül a mozikba, jövőre pedig már egész évben folyamatosan kapjuk őket. Még az idén jön a gyilkos mentőcsapat és a férfilelkeket lopdosó rókatündér, jövőre folytatódik az Argo, Ónodi Eszter szvinget jár, Mundruczó Kornél kutyázik, Hajdu Szabolcs levisz minket Hortobágyra, és aztán már Pálfi György akciódús Toldijára sem kell soká várni.
Vágólapra másolva!

A nagy füzet
Tervezett mozipremier:
2013 szeptember

Gyémánt András, Gyémánt László és Ulrich Thomsen A nagy füzet című filmben Fotó: Dobos Tamás

Szász János Agota Kristof regényén alapuló drámájában egy kiskamasz ikerpárt leköltöztetnek a határmenti faluban élő nagyanyjukhoz, hogy ott vészeljék át a második világháborút. A fiúk a kíméletlen külvilággal szemben kidolgozzák a túlélésükhöz szükséges, saját törvényeiket, a velük megtörténő, sokszor vérfagyasztó eseményeket pedig egy füzetbe jegyzik fel. Az ikerpárt az amatőr Gyémánt András és László játssza, a nagymama Molnár Piroska. Az ismert dán színész, Ulrich Thomsen egy pedofil náci tisztet alakít, aki, amikor a forgatáson jártunk, éppen egy abszurd méretű vajas kenyérrel froclizta a feltehetően eléggé éhes ikreket. A Filmalap által 180 millió forinttal támogatott, összesen kb. 950 millió forintból gyártott film elkészült, világpremierje július 3-án lesz a Karlovy Vary-i filmfesztivál versenyprogramjában. Már előzetese is van, amit ugyan - főleg a sok Beethoven miatt - mi nem találtunk elég szikárnak, de azért reméljük, a regény kegyetlenségéből valami átjön majd a filmben is.

* * *

Viharsarok
Tervezett mozipremier:
2013 október

Császi Ádám (Gyengébb napok, Ünnep) első nagyjátékfilmje viszonylag kis költségvetésből, 120 millió forintból készült, amelyből 60 milliót biztosított a Filmalap. A kamaszdráma nagy része egy tanyán forgott Kiskunmajsa közelében, a sztorijáról igazából csak annyit tudni, hogy egy szerelmi négyszög három fiú és egy lány közt. A két főszerepet Sütő András (Studio K) és Varga Ádám (Új Színház) alakítják, a harmadik főszereplő a német Sebastian Urzendowsky, aki korábban a Viszlát, első szerelem-ben nyújtott erőteljes alakítást mint a főhősnő első, kitörölhetetlen nyomot hagyó szerelme.

* * *

Isteni műszak
Tervezett mozipremier:
2013. október 17.

Ötvös András, Rába Roland és Keresztes Tamás az Isteni műszak című filmben Forrás: Unio Film

Bodzsár Márk Levegőt venni című, remek humorú kisfilmjével vetette észre magát, télen pedig végre leforgathatta első nagyjátékfilmjét, az Isteni műszak-ot. A 90-es évek elején játszódó film egy cinikus (Rába Roland), egy balkáni háborúból ideszökött, naiv (Ötvös András) és egy kissé identitászavaros (Keresztes Tamás) mentő időnként drámai, időnként morbidan vicces kalandjait meséli el a budapesti éjszakában. A sztori fő mozgatórugója, hogy a három mentő üzletet köt a Zsótér Sándor által megformált temetkezési vállalkozóval, ami erkölcsileg egyre kétesebb döntésekbe sodorja bele őket. Itt nem soroljuk fel az összes csodálatos színészt és filmes szakembert, aki dolgozott az Isteni műszak-on, de a szereplőgárda és a stáb annyira szuper nevekből áll, hogy komolyan csalódottak leszünk, ha ez a film nem sikerült zseniálisan. Mindenesetre az nagyon biztató, hogy a forgatáson majdnem elájultunk a Pohárnok Iván által alkotott nyílt lábszárcsonttöréstől, annyira élethű volt. A Filmalap 205 millió forintot adott az Isteni műszak-ra, az összköltségvetés 305 millió forint.

* * *

Liza, a rókatündér
Tervezett mozipremier:
2013 november

Balsai Móni és David Sakurai a Liza, a rókatündér című filmben Forrás: Ujj Mészáros Károly

Számos okot felsorolhatnánk arra, hogy miért érdemes várni Ujj Mészáros Károly első nagyjátékfilmjét, de nekünk kettő is elég: az egyik, hogy a rendező korábban remek rövidfilmekkel (A gumiember, 3 történet a szerelemről, Alena utazása) bizonyított, a másik, hogy a Liza, a rókatündér egy fekete humorú, felnőtteknek szóló mese, és ez a műfaj eddig a magyar filmgyártásban nem létezett. Nekünk a forgatáson kicsit olyan érzésünk volt, mintha Wes Anderson filmesítene meg egy Coen-forgatókönyvet. A Balsai Móni által megformált Liza egy saját fantáziavilágában élő lány, aki a japán nagykövet özvegyét ápolja, majd a hölgy halála után magára marad egy nagypolgári lakásban. Elkezd barátkozni a külvilággal és a szerelem lehetősége is felmerül, azonban a Liza körül megjelenő férfiak szép sorban elhaláloznak. Így aztán feltámad a gyanú, hogy a - szabadidejében képzelt japán barátjával japán popslágereket előadó - lány talán egy férfilelkeket zsákmányoló rókatündér. Jelenleg a kb. 420 millió forintból készült (ebből kb. 220 millió filmalapos támogatás) film utómunkálatai folynak, amelyek időigényesek, mert sok számítógépes trükk is lesz a filmben.

* * *

Coming out
Tervezett mozipremier:
2013 december

Csányi Sándor és Tompos Kátya a Coming out című filmben Forrás: Takács Attila (Megafilm)

Orosz Dénes (Poligamy) jelenleg forgó, második vígjátékában Csányi Sándor egy köztudottan meleg médiaszemélyiséget alakít, aki már összeházasodni készül a párjával (Karalyos Gábor), amikor váratlanul azt veszi észre, hogy elkezdett vonzódni a nőkhöz, legalábbis Tompos Kátyához egész biztosan. A film forgatásán kiveséztük Csányival és a rendezővel, hogy mit is jelent ma Magyarországon egy melegtematikájú filmet készíteni, és részükről az volt a végkövetkeztetés, hogy bár nagyon is tudatában vannak annak, hogy egy több szempontból is érzékeny témát dolgoznak fel, alapvetően egy mindenkinek szóló, szórakoztató vígjátékot szeretnének csinálni. A Filmalap által 280 millió forinttal támogatott komédia forgatása a napokban fejeződik be.

* * *

Swing
Tervezett mozipremier:
2014 február

Csákányi Eszter, Ónodi Eszter, Törőcsik Franciska Forrás: Unio Film

Már tíz év eltelt azóta, hogy bemutatták Fazekas Csaba első, Boldog születésnapot! című nagyjátékfilmjét, és három azóta, hogy először írtunkSwing című filmtervéről. A Filmalap idén 325 millió forintot ítélt meg a zenés filmnek, így júliusban végre elkezdődhet a forgatása. A Swing három különböző korosztályba tartozó nőről szól, akiknek nem megy jól a soruk, ezért alapítanak egy szvingszámokat előadó triót. A három főhősnőt Csákányi Eszter, Ónodi Eszter és Törőcsik Franciska alakítja, és már a közös fotózásukról készült werkfilmből is az süt, hogy erős lesz a triójuk. A Budapesten és balatoni hotelekben játszódó filmben fontos szerepet játszik még Törőcsik Mari mint a triót menedzselő egykori sztár, Kulka János mint egy transzvesztitabár táncos truppjának vezetője, Máté Gábor mint Csákányi férje és Mészáros Béla mint a trió turnémenedzsere.

* * *

Argo 2
Tervezett mozipremier:
2014. február 14.

Bicskey Lukács, Kiss József, Kovács Lajos és Scherer Péter Forrás: Árpa Attila

Tíz évvel Árpa Attila Argó-ja után tér vissza a Kovács Lajosból, Scherer Péterből, Bicskey Lukácsból és Kiss Józsefből álló csapat, hogy japán gengszterek megbízásából végrehajtsanak egy rablást. A folytatás körülbelül 400 millió forintból készül (ebből majdnem 300 millió filmalapos támogatás), és augusztustól forog nagyrészt Budapesten, kisebb részt Los Angelesben és Tokióban. Árpa a mellékszerepekre kevésbé ismert magyar színészeket akar szerződtetni, és hangsúlyozza, hogy az - ahhoz képest nem magas büdzséjű - filmet amerikai színvonalon szeretné kivitelezni. A bemutatót pedig kifejezetten szeretné Valentin napra időzíteni, hogy a romantikus randifilmek mellett egy más műfajú filmet is választhassanak azok, akik moziba mennek aznap.

* * *

Megdönteni Hajnal Tímeát
Tervezett mozipremier:
2014 február

Herczeg Attila augusztustól forgatja első vígjátékát, amelyben egy harmincas, házasodni készülő építész pasi elmegy a tizenötödik érettségi találkozójára, és ott részegen összejön a középiskolai szerelmével. A fickó utóbb próbálja helyrehozni a baklövést, és megmenteni a párkapcsolatát, de egyre kínosabb szituációkba kerül. A rendező által "gyáva nyúl"-ként aposztrofált főhősnek végül nagy döntést kell hoznia saját boldogsága érdekében. A szereposztásról Herczeg egyelőre nem akar nyilatkozni, mert még nem szerződtek le a színészei. A Filmalap által kb. 227 millió forinttal támogatott komédia bemutatását a rendező szeretné Valentin nap környékére időzíteni.

* * *

Utóélet
Tervezett mozipremier:
2014 február

Kristóf Marci és Gálffi László az Utóélet című filmben Fotó: Erdélyi Gábor

Zomborácz Virág (interjúnk) rendezett már több szuper rövidfilmet (pl. A macska szerepe a francia irodalomban, Valami kék) és tavasszal fejezte be első nagyjátékfilmjének forgatását, amelyet a Filmalap 190 millió forinttal támogatott. Az Utóélet egy szorongó, magányos fiúról (Kristóf Marci) szól, akinek nem túl jó a viszonya az apjával (Gálffi László), de miután az apa meghal és szellemként visszatér, a fiú kap még egy esélyt, hogy közelebb kerüljön hozzá. Emellett egy szerelmi szál is van a filmben Petrik Andreával. A forgatás (képek) Dunakeszin, Pécsen és Pécs környéki falvakban zajlott, jelenleg kb. a vágás felénél tartanak.

* * *

Parkoló
Tervezett mozipremier:
2014 április

Lengyel Ferenc Forrás: Katapult Film

Miklauzic Bence (Ébrenjárók) harmadik nagyjátékfilmje a rendező megfogalmazása szerint egy nagyvárosi western lesz, amelyben egy parkolóőrnek álló ex-légiós és egy üzletember csap össze egy banálisan induló, de végül mindkettejük számára sorsdöntővé váló konfliktusban. Az alapfelállás kicsit emlékeztet a rendező előző filmjére, A zöld sárkány gyermekei-re, amelyben egy raktárépületben vívott harcot egy ingatlanügynök és egy kínai raktáros. A Parkoló ex-légiósát Lengyel Ferenc, az üzletembert Szervét Tibor játssza, mellettük szerepel majd a filmben Pokorny Lia és Rajkai Zoltán mint a parkolót rendszeresen használó házaspár, valamint a Radnótiban játszó Somody Kálmán is. A Filmalap 180 milliót adott a filmre, amelynek a forgatása július végén indul.

* * *

Zéró
Tervezett mozipremier:
2014 május

Nemes Gyula és Kovács Krisztián a Zéró forgatásán Forrás: Nemes Gyula

Nemes Gyula (Egyetleneim) második nagyjátékfilmje egy méhészről szól, aki kiirtja a világot, hogy megvédje a méheit. Mint a rendező elmondta nekünk, egy burleszkszerű, hirtelen fordulatokkal és műfaji váltásokkal dolgozó filmre kell számítani, ami békésen indul, és véres akciófilmmé válik. Nemes hosszan kereste a megfelelő színészt a méhész szerepére, de végül Kovács Krisztiánt, az Egyetleneim főszereplőjét találta a legmegfelelőbbnek. A főhős szerelmét és harcostársát egy Martina Krátká nevű cseh színésznő alakítja, és mivel ez egyben egy Rómeó és Júlia-történet is, a lány apja a főgonosz, akit Udo Kier formál meg. A magyar, cseh, német koprodukcióban készülő film gyártására a Filmalap 180 millió forintot adott, a forgatás Magyarországon és Afrikában zajlik. Februárban már forgattak Burkina Fasóban, ahova azért utazik a főhős, hogy megkeresse, honnan származik a méh, amely a cselekmény mozgatórugója. A rendező úgy véli, a globalizációról is szóló filmjéből nem hagyhatta ki annak bemutatását, hogy a nyugati civilizáción kívül is van élet.

* * *

Fehér isten
Tervezett mozipremier:
2014 ősz

Fehér isten Forrás: Magyar Nemzeti Filmalap

Mundruczó Kornél új filmje egy Lili nevű kiskamasz lányról szól, akinek az apja döntése miatt meg kell válnia szeretett kutyájától. Lili azonban nem törődik bele a dologba, hanem kutyája keresésére indul, miközben a kutyák csapatba szerveződnek, és háborút indítanak az emberek ellen. Bár a Fehér isten-t kalandfilmként aposztrofálják, a rendező elmondta, hogy a kutyák valójában a mindenkori, többség által elnyomott kisebbséget szimbolizálják a filmben. Lilit a tizenkét éves Psotta Zsófi alakítja, a mellékszerepekben számos ismert színész/rendező felbukkan, köztük Zsótér Sándor mint Lili apja, Thuróczy Szabolcs, Monori Lili és Gothár Péter. Az igazi főszereplő azonban az a 200 kutya, aki szerepel a filmben. A 676 millió forintból (ebből 280 millió filmalapos támogatás), nemzetközi koprodukcióban készült Fehér isten forgatása különböző jellegzetes budapesti helyszíneken zajlott, és cikkünk megjelenésekor ér véget.

* * *

Délibáb
Tervezett mozipremier:
2014 ősz

Isaach De Bankolé a Délibáb című filmben Forrás: Taschler Andrea

Hajdu Szabolcs egy magyar pusztában játszódó filmet forgat idén nyáron, amelynek Isaach De Bankolé (Éjszaka a Földön, Szellemkutya, Az irányítás határai), Jim Jarmusch egyik rendszeres színésze játssza a főszerepét. De Bankolé egy afrikai focistát alakít, aki bundabotrányba keveredik, ezért menekülnie kell, és egy tanyán húzza meg magát. A tanya azonban egy mai rabszolgatelep, ahol a főhősnek a szabadságáért és az életéért kell megküzdenie. A westernként definiált, 560 millió forintból készülő filmet 350 millióval támogatta a Filmalap, a forgatás javarészt a Hortobágyon és a Kiskunságban, kisebb részt Szlovákiában zajlik majd. Szerepel a filmben Hajdu felsége és rendszeres színésznője, Török-Illyés Orsolya is, valamint Razvan Vasilescu (Bibliotheque Pascal), a kiváló Dragos Bucur (Rendészet, nyelvészet) és Polgár Tamás.

* * *

Mancs
Tervezett mozipremier:
2014 ősz

Trill Zsolt Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Pejó Róbert (Dallas Pashamende, Látogatás) már régóta készül rá, hogy filmet rendezzen Mancsról, a híres mentőkutyáról és gazdájáról, de a filmfinanszírozási rendszer átalakulása miatt halasztódott a forgatás, és menet közben a főszereplő is megváltozott. Végül Trill Zsolt alakítja Mancs gazdáját a szórakoztató családi filmnek szánt alkotásban. A producer, Kántor László korábban úgy nyilatkozott nekünk a filmről, hogy lényegében arról szól, "egy lúzer ember és egy lúzer kutya együtt hogy lesz sikeres". A villamosremízben dolgozó főhős kollégáit Keresztes Tamás és Szacsvay László, főnökét Nyári Oszkár játssza a filmben. Bár a Filmalap által 250 millió forinttal támogatott film forgatása heteken belül elkezdődik, és szeptember elején már véget is ér, a bemutató csak kb. egy évvel később esedékes, mert mint a rendező elmondta, sok animáció kell a filmbe, ezért az utómunka hosszú időt vesz majd igénybe.

* * *

Toldi
Tervezett mozipremier:
2014 tél

Kenczler Márton látványterve Pálfi György Toldi-filmjéhez Forrás: Kenczler Márton

Pálfi György kapta eddig a legnagyobb összegű támogatást a Filmalaptól: 900 millió forintot ítéltek meg magyar-német koprodukcióban megvalósuló Toldi-adaptációjára, de a film teljes költségvetése kb. 1,6 milliárd forint. Amikor Pohárnok Gergellyel, a film operatőrével interjúztunk, elmagyarázta, hogy azért lesz különösen költséges a Toldi, mert egy nagyon ambiciózus adaptációt terveznek rengeteg akciójelenettel, és a filmet úgy kell elképzelni, mint az Andrej Rubljov és a Csillagok háborúja találkozását. Korábban Angelusz Iván producer azt mondta, a film a saját legendájával szembesülő öreg Toldival indul, aztán visszaugrunk az időben, és látjuk, hogy mindez hogyan is történt a valóságban. A szereplőgárda valószínűleg nemzetközi lesz, de konkrétumot még nem lehet tudni a szereplőkről, cikkünk készülése idején Pálfi éppen Párizsban castingolt. A forgatás ősszel kezdődik, és valószínűleg nagyobb részben Magyarországon, kisebb részben Németországban zajlik majd.

* * *

A szerdai gyerek
Tervezett mozipremier:
-

Hangulatfotók A szerdai gyerek című filmhez Forrás: Horváth Lili

Horváth Lili (Uszodai tolvaj, Napszúrás) több ragyogó rövidfilm után augusztusban végre elkezdi forgatni első nagyjátékfilmjét, amelyet a Filmalap kb. 180 millió forinttal támogat. Akárcsak a Napszúrás, A szerdai gyerek is egy nevelőotthonból kikerült, kisgyerekes lány története, de a rendező hangsúlyozta, hogy nem a Napszúrás-t akarja egész estés filmmé felfújni, ez egy attól független történet lesz. A cselekmény mozgatórugója, hogy a főhősnő mindent megtesz, hogy magához vehesse az intézetben maradt gyermekét, de ehhez önálló egzisztenciát kell teremtenie, ezért egy mikrohitel program segítségével mosodát nyit. Azonban rossz döntéseket is hoz, és súlyos adósságokba keveredik. A főszerepet egy tizenkilenc éves amatőr lány játssza, és szintén amatőr az a fiú, aki a kisfiú apját alakítja. A rendező elmondta, hogy a film közege megköveteli az amatőrök jelenlétét, ugyanakkor hivatásos színészek is szerepelnek majd a filmben.

* * *

Senki szigete
Tervezett mozipremier:
-

Török Ferenc filmrendező Forrás: MTI/Kallos Bea

Török Ferenc Sándor Pál producer felkérésére rendezi meg a filmet Szekér András (Ópium, A nagy füzet) forgatókönyvéből. A rendező által absztraktnak és meseszerűnek leírt filmben három ember útja keresztezi egymást a fővárosban: a főhősé, aki egy vidékről Pestre érkező, szökött menyasszony, egy elvágyódó taxislányé és egy kallódó kosaras srácé. Alapvetően szerelmi történetről van szó, amelyben "nem a nagyváros változtatja meg a főhősnőt, hanem ő változtatja meg a nagyváros életét". A film jelentős része egy lakásnak használt volt raktárban játszódik majd, ahova beköltözik a három főhős, de lesz benne irodaház, lakótelepi kosárpálya, sőt, tengerjáró hajó is. A Filmalap által 236 millió forinttal támogatott film forgatása augusztusban indul Budapesten és környékén, a végleges szereposztás még nincs.

* * *

Anyám és más futóbolondok a családból
Tervezett mozipremier:
-

Básti Juli színésznő Forrás: MTI/Zih Zsolt

Fekete Ibolya filmje egy családtörténet, ami az 1900-as évek elején indul, és nagyjából felöleli az egész 20. századot és az egész országot. A dráma és vígjáték határán mozgó, keserédes hangvételűnek szánt film főszerepét Básti Juli alakítja, idős anyját a lengyel Danuta Szaflarska játssza. A forgatás a nyár végén kezdődik, és korábban a rendező úgy nyilatkozott, hogy minden évszakban akar forgatni részleteket a filmből. A nemzetközi koprodukcióban megvalósuló alkotásra a Filmalap 190 millió forintot adott.

* * *

Kakukkfiók
Tervezett mozipremier:
-

Goda Krisztina rendezőnő Forrás: MTI/Kallos Bea

Goda Krisztina 420 millió forinttal támogatott filmjéről még nagyon keveset tudni: az alkotó egyelőre sem a történetről, sem a szereposztásról nem szeretne nyilatkozni. Ugyanakkor a Screen International filmes szaklapban megjelent a film rövid szinopszisa, mely szerint az angolul jelenleg Home Guards címen futó alkotás két fivérnek, Máténak és Jocinak a története, akik egy kis kelet-európai városban élnek, és egy karizmatikus ember hatására csatlakoznak a polgárőrséghez, hogy így küzdjenek a bűnözés ellen. A forgatás szeptember végén indul.

* * *

Tegnap
Tervezett mozipremier:
-

Hangulatfotó a Tegnap című filmhez Forrás: Kenyeres Bálint

Kenyeres Bálint (Before Dawn) első nagyjátékfilmterve is régóta érik, de a történet változatlan: egy középkorú, nyugat-európai építész munkaügyben Afrikába utazik, ahol megpillantja egykori szerelmét. A nő eltűnik a szeme elől, de a férfi a keresésére indul, ami egy belső utazáshoz vezet, melynek során a főhős szembesül fiatalkori emlékeivel. A "napfényes film noir" nemzetközi szereposztása a halasztások miatt többször változott, de jelenleg is egy neves európai színész a jelölt a főszerepre. A Filmalap 250 millió forintot adott a magyar-francia-holland-svéd koprodukcióra, melynek forgatása ősszel indulhat.

* * *

Hajnali láz
Tervezett mozipremier:
-

Petrik Andrea Fotó: Nagy Viktor Oszkár [origo]

Gárdos Péter először könyvben dolgozta fel szülei szerelmének történetét, melyet a levelezésük alapján rekonstruált, most pedig a filmváltozatra készül. A rendező anyja és apja is holokauszttúlélő volt, a háború után svédországi kórházakban lábadoztak. Apja ismeretlenül levelezni kezdett az anyjával, és fokozatosan szenvedélyes szerelem bontakozott ki közöttük. Gárdos korábban úgy nyilatkozott, hogy a film cselekménye '45 májusában indul majd, amikor egy svéd hajóban megmentik a fiú életét, és '46 őszéig tart, amikor az ifjú pár hazaérkezik a Keleti pályaudvarra. A 300 millió forinttal támogatott, jövőre készülő film jelentős része Svédországban forogna svéd mellékszereplőkkel, de természetesen a két főszerepet magyar színészek játsszák majd. A szereposztás még nem nyilvános, de Petrik Andrea tavaly nyáron úgy nyilatkozott, hogy ő játssza az egyik mellékszerepet a filmben.