Liam Neeson 20 milliót kap az Elrabolva 3-ért

Vágólapra másolva!
Liam Neeson olyan bravúrt hajtott végre, amit Hollywoodban valószínűleg még soha senki: 61 éves korában került be azoknak a sztároknak a szűk körébe, akik 20 millió dolláros gázsit kapnak egy-egy filmjükért. Az elsősorban komoly drámai színészként (Schindler listája, Michael Collins, Kinsey) ismert Neeson karrierje a 2008-as Elrabolva című akcióthrillerrel vett új irányt, amikor a 25 millió dollárból készült film világszerte 226 milliót fialt.Liam Neeson az Elrabolva 2 című filmbenForrás: Pro VideoA második rész ugyan többe került (45 m.), de 376 milliót söpört be, így nem meglepő módon már készülnek a harmadik részre. Neeson, aki az első filmért 5 millió dollárt tett zsebre, csak némi rábeszélés után, és 15 millió dollárosra növelt fizetésért volt hajlandó visszatérni a folytatásban, a Deadline blog pedig most arról ad hírt, hogy a harmadik részért már 20 milliót fog kapni. A lányát játszó Maggie Grace és a feleségét alakító Famke Janssen még nem szerződött le a filmre, de az ő részvételük is kulcsfontosságú. A forgatás a tervek szerint februárban kezdődik.
Vágólapra másolva!