Lesz benne marcangolás

Fehér Isten, Mundruczó Kornél, kép a forgatásról
Vágólapra másolva!
Mundruczó Kornél egy tizenkét éves kislánnyal és kétszáz kutyával forgatja Fehér Isten című új filmjét. A forgatáson megtudtuk, hogy a kutyák a kisebbségeket szimbolizálják, és az is kiderült, hogy para úgy bringázni, ha több száz eb vágtat az ember nyomában.
Vágólapra másolva!

Függetlenül attól, hogy a film hogyan sikerül, forgatást nézni általában elég unalmas, mert pár óra alatt rendszerint csak pár másodpercnyi jelenetet vesznek fel, ugyanazt újra és újra. Esetleg, ha az újságírónak hatalmas mázlija van, a rendező egyszer csak mond valami vicceset az egyik színészének, amit aztán meg lehet írni. Mundruczó Kornél Fehér Isten című filmjének forgatása más volt annyiban, hogy tényleg olyasmit láttam, amit korábban soha. Fogalmam sincs, a filmben hogy mutat majd a jelenet, de amikor az ötödik kerületi Honvéd utcában álltam, és az orrom előtt keresztben átnyargalt az utcán kétszáz különféle fajtájú és formájú kutya, az egyszerre volt izgalmas, baromi látványos, kicsit megható és még vicces is - különösen, amikor egy-két szereplő úgy döntött, mégsem fut el a Kálmán Imre utca végéig, hanem inkább megáll a sarkon oldalba pisilni egy lámpaoszlopot.

Rohannak a kutyák a Kálmán Imre utcában Fotó: Hektor

Mundruczónak ugyan sosem volt kutyája, de tavaly színpadra állította J. M. Coetzee Szégyen című regényét, és mint mondja, a Fehér Isten inspirációja egyértelműen ebből származik: "nem állatvédő szentimentalizmus van bennünk, hanem azt a szimbólumot szeretnénk kifejteni, hogy az ember alatt létezik egy olyan lényekből álló világ, akik az emberhez szocializálódtak, a legjobb barátai, és megannyi esetben mégis megvetjük őket. Ez válik a filmben egy minden kisebbséget felölelő szimbólummá. Coetzee-nél ez nagyon szépen jelenik meg: a dél-afrikai embereknek menekülniük kellett, de a kutyáikat nem vitték magukkal, ott hagytak egy csomó kutyát".

Mundruczó Kornél Fotó: Hektor

A Fehér Isten főhőse egy Lili nevű kamaszlány és Hagen nevű keverék kutyája, a cselekmény kiindulópontja pedig az ebadó: "a törvény szerint a keverék kutyák után több adót kell fizetni, mint a fajtiszta kutyák után, a magyar fajták után pedig egyáltalán nem kell fizetni. Eljátszottunk a gondolattal, hogy az adó miatt Budapesten elkezdik kidobni az utcára a keverékkutyákat. Egy olyan családot nézünk, ahol a szülők elváltak, és az anyjával lakó kislány pár hónapra az apjához kerül, aki kidobja a kutyát. Innentől párhuzamosan követjük a kutya és a kislány kalandjait".

Psotta Zsófi Fotó: Hektor

A jelenetben, aminek a felvétele épp zajlik, Lili biciklin teker a városban a kutyáját keresve, és egy utcaszakaszon találkozik egy nagy csapat kutyával: ekkor szembesül azzal, hogy a kutyatelepről kiszabadult kutyák hadtestbe szerveződtek, és megtámadták a várost. Az emberek megijedtek, az utcák üresek, de Lilit csak az érdekli, hogy megtalálja Hagent. A monitoron nézem, ahogy bringázik az utcán, mögötte a sarkon felbukkan a kutyafalka, csaholva futnak, körbeveszik a bringát, a lány elveszíti az egyensúlyát, és elesik. A kutyák nem bántják, körbeörvénylik, továbbfutnak.

Mundruczó Kornél rendező, Psotta Zsófi dublőre és Psotta Zsófi Fotó: Hektor

Az esést természetesen dublőrrel veszik fel, de a jelenet elején még tényleg a Lilit alakító Psotta Zsófi teker, aki, mint mondja, rutinos bringázó, de azért "para" volt neki, amikor hátra kellett néznie a kutyákra, és hirtelen kétszázan körbevették. Egyébként imád a kutyákkal dolgozni, mert "nagyon cukik, és nagyon ügyesek", és szeretne egy saját kutyát is, de az anyukája nem igazán támogatja az ötletet. Megtudom tőle azt is, hogy Hagen egy Amerikából származó shar pei-labrador keverék, és valójában kettő van belőle, de már hazautaztak, és annyira hiányoznak Zsófinak, hogy azt tervezi, jövőre kimegy hozzájuk látogatóba.

Kétszáz kutya Fotó: Hektor

Lili szerepére Mundruczóék több mint ezer gyereket néztek meg különféle helyekről, végül egy általános iskolában találták meg a tizenkét éves Zsófit. A lány elmeséli, hogy a castingon egy óriási plüsskutyát kapott, akinek el kellett magyaráznia, hogy most otthagyja, de majd visszajön érte. Bárkivel beszélek a stábban, Zsófiról mindenki iszonyú lelkesen nyilatkozik, Mundruczó röviden így foglalja össze: "minden hozzá fűzött reményemet túlszárnyalta, úgy lehet vele dolgozni, mint egy profival, ha nem még egyszerűbben". Elmagyarázza, hogy a figurának azt a határállapotot kell megjelenítenie, hogy "hogyan tudja megőrizni a gyermeki ártatlanságát egy olyan közegben, ami csak ez ellen hat. Számára a kutyája a legfontosabb, de a társadalmi elvárás már rég nem az. Látjuk a kétségeit, bizonytalanságait, míg a végére eldönti, hogy márpedig őt a kutyája érdekli a legjobban".

Zsófi is segít visszavezetni a kutyákat a kezdőpontra a következő felvételhez Fotó: Hektor

Míg odáig eljut, azért vér is folyik, ugyanis a kutyák mindenkit legyilkolnak, aki kiszúrt a főszereplővel: "lesz benne marcangolás, meg főként az eredménye, mert a kislány többször elkésik, és pár helyszínre úgy ér oda, hogy már csak egy hullát talál" - mondja a rendező, aki azért hozzáteszi, hogy a 18-as korhatárkarikáig biztosan nem mennek el. A mellékszerepekben visszatér Mundruczó több kedvelt színésze és kollégája: a Szégyen főszerepét alakító Zsótér Sándor játssza Lili apját, Monori Lili a kutyatelep vezetője, mellettük felbukkan Bánki Gergő, Gálffi László, Bodnár Erika, még Gothár Péter is. Thuróczy Szabolcs pedig egy olyan fickót alakít, aki kutyákat vásárol, elvadítja és kutyacsatára használja őket, aminek "az a jelentése, hogy az embertől lesz vad a kutya, és nem annak születik".

Itt várakoznak a kutyák két felvétel közt Fotó: Hektor

Bár a hivatalos sajtóanyag családi filmet és közönségfilmet is emleget, Mundruczó megjegyzi, hogy azért nyilván nem tud kibújni a bőréből, és szerinte azoknak, akik szerették az eddigi filmjeit, ez is tetszeni fog. Ugyanakkor úgy érzi, előző filmje, a Szelíd teremtés - A Frankenstein terv lezárta munkássága azt megelőző tíz évét, "azon az úton nem is lehetett továbbmenni". A Fehér Isten-nel "ehhez képest fölforgattuk a dolgokat, amennyire lehet. Nem kamaratörténet, sok szereplőt használ, állatokat használ, egy kislány felnőtté válásáról szól, és a kutyáról szól, akiben remélhetőleg magunkra ismerünk. Ha ez átmegy, akkor sok embert szíven fog ütni".

Rév Marcell operatőr és Mundruczó Kornél rendező Fotó: Hektor

Mundruczó és producere, Petrányi Viktória eredetileg úgy tervezte, A repülő ember lesz a következő filmjük, de annak a költségvetését hosszabb idő előteremteni, mert a repüléshez szükséges sok CGI miatt az egy kifejezetten drága film. A Fehér Isten-re viszont rögtön találtak német és svéd támogatót is. Petrányi úgy véli, azért haraptak rá külföldön a forgatókönyvre, mert "szexi volt, hogy csinálunk egy kutyás filmet Kornél-módra". Végül 676 millió forintból készül a film, amelyből 280-at fedez a Magyar Nemzeti Filmalap. A filmben szereplő, több hónapos kiképzésen átesett kutyákat pedig örökbe adják, ezen a honlapon lehet válogatni közülük.