Meghalt Bernadette Lafont

2013.07.25. 17:56

Hetvennégy éves korában elhunyt Bernadette Lafont francia színésznő, tudatta a Figaro. Lafont több mint ötven évet felölelő karrierje során száznál is több filmben játszott, de leghíresebb szerepe mindmáig Jean Eustache 1973-as A mama és a kurva című kultuszfilmjének egyik női főszerepe. A francia újhullám emblematikus alkotásában ő volt a Jean-Pierre Léaud által megformált főhős két szerelme közül a címbeli "mama".

Bernadette Lafont A mama és a kurva című filmbenForrás: Mokép

Szerepelt többek közt Francois Truffaut egyik első, Csirkefogók című rövidfilmjében (1957) és a rendező '72-es, Egy olyan szép lány, mint én című filmjében is. 1968-ban egy magyar filmben is játszott: Kovács András Falak című alkotásában egy Franciaországba disszidált magyar férfi feleségét alakította.

Claude Chabrol gyakran dolgozott vele, rendezte többek közt A szép Serge-ben, a Nőcskék-ben és a Maszkok-ban. Lafont-t pályája során háromszor jelölték az Oscar-díj francia megfelelőjének tartott César-díjra, amelyet Claude Miller 1985-ös A csitri-jével el is nyert, 2003-ban pedig César-életműdíjat kapott.

Egyik utolsó szerepét Julie Delpy Francia hétvége című 2011-es filmjében játszotta, legutolsó alakítása pedig a szeptemberi torontói filmfesztiválon debütáló Attila Marcel című filmben lesz látható, amit Sylvain Chomet, a Belleville randevú alkotója rendezett.

Bernadette Lafont a La Première Etoile című 2009-es filmbenForrás: Mars Distribution

Lafont első férje Gérard Bain színész-rendező volt, második férje a magyar születésű Diourka Medveczky, aki elsősorban szobrász, de rendezett néhány filmet is, köztük az 1969-es Paul címűt Jean-Pierre Léaud és Lafont főszereplésével. Lafont-nak és Medveczkynek két lánya volt, Élisabeth Lafont és Pauline Lafont. Utóbbi ígéretes színésznő volt, de huszonöt évesen meghalt egy hegymászóbalesetben. 2005-ben Lafont a Francia Filmnapok meghívására Budapesten járt, a rendezvény keretében levetítették jó pár filmjét, például A mama és a kurvá-t is.

Olvasnivaló: Jubileumi kritikánk A mama és a kurva című filmről