Elárultak pár dolgot a Star Wars 7-ről

2013.07.29. 12:14

A hétvégén a németországi Essenben rendezték meg a "Star Wars Celebration" nevű rendezvényt, amelyen Kathleen Kennedy, a következő három Star Wars-film Geogre Lucas által kijelölt producere is részt vett. Kennedy egy konkrét hírt osztott meg a hallgatósággal: a hetedik, nyolcadik és kilencedik Star Wars-film zenéjét is John Williams írja, aki az előző hat film zeneszerzője is volt.

Erre az alkalomra csináltak egy kis videót Williamsszel, aki az interjúban elmondja, hogy még nem olvasta ugyan a forgatókönyvet, de az biztos, hogy a hetedik filmben is felbukkannak majd a Star Wars jól ismert, eredeti zenei témái, és megosztja a lelkesedését Kennedy és Abrams iránt, akik szerinte tökéletesek a Star Wars továbbvitelére.

A Slashfilm idézi még Kennedyt, aki elmondta, hogy a CGI mellett a hetedik részben ismét nagyobb hangsúlyt fektetnek majd a valós helyszínekre és díszletekre, hogy sok vadonatúj figura lesz a filmben, hogy fontosnak tartják, hogy a korábbi részekhez hasonlóan, ebben is legyen humor, és hogy J. J. Abrams azért jó választás a Star Wars 7 megrendezésére, mert a filmjei "reményteliek".