Harmadszor is szerelmesek

before midnight, mielőtt véget ér a nap
Vágólapra másolva!
Augusztusban végre megérkezik hozzánk is Julie Delpy és Ethan Hawke 1995 óta zajló szerelmi történetének folytatása. Ha szeretnéd nyolc nappal a premier előtt látni a Mielőtt éjfélt üt az óra című filmet, játssz velünk! 
Vágólapra másolva!

Richard Linklater elég sokunk romantikáról és párkapcsolatokról alkotott elképzeléseit erősen formálta, amikor 1995-ben felültette egy Budapestről Párizsba tartó vonatra Julie Delpyt és Ethan Hawke-ot, és úgy intézte, hogy rögvest egymásba szeressenek. A Mielőtt felkel a nap naiv bécsi andalgását 2004-ben a Mielőtt lemegy a nap kiábrándultabb, de egyáltalán nem szenvedélymentes párizsi csámborgása követte, most pedig a Mielőtt éjfélt üt az órá-ban Jesse és Celine visszatérnek, hogy megmutassák, milyen a kapcsolatuk jó pár év házasság után.

Ethan Hawke és Julie Delpy a Mielőtt éjfélt üt az óra című filmben Forrás: ADS Service

A két főszereplő természetesen maradt Ethan Hawke és Julie Delpy, akik a második részbe már társforgatókönyv-íróként is beszálltak, és a harmadik részt is együtt írták Linklaterrel. Így, bár az első film a rendező személyes élményéből táplálkozott, a folytatásokba áttételesen már Hawke és - az amúgy is általában önéletrajzi ihletésű filmeket készítő - Delpy párkapcsolati és élettapasztalatait is beleszőtték.

Linklater egy interjúban elmesélte, hogy a viszonyát Delpyvel és Hawke-kal kicsit úgy éli meg, mint egy hosszú távú párkapcsolatot, ami szereteten alapul, de azért sokszor egymás agyára is mennek. Elmondta azt is, hogy az első film után senki sem kérdezgette őt, hogy hogyan folytatódik Jesse és Celine története, a második óta viszont szinte minden interjúja azzal végződik, hogy a riporter megkérdezi, hogy Celine és Jesse vajon összejönnek-e valaha, úgyhogy érezte, hogy a harmadik filmet várják az emberek.

* * *

Nyereményjátékunk lezárult, a helyes megfejtés az A) válasz volt:

Julie Delpy a nagymamáját látogatta meg Budapesten a Mielőtt felkel a nap-ban.

Gratulálunk minden helyes megfejtést beküldőnek! A következő szerencsés olvasóinkat szeretettel várjuk mozipartnerükkel együtt augusztus 7-én szerdán 20 órára a Westend mozi 5-ös termébe.

Ambrus Ilona, Bajusz Enikő, Balassy Áron, Banos Judit, Bene Katalin, Bettina Achim, Bihari Zsuzsi, Biró Ágnes, Bíró Gyula, Bischof Anita, Bleha Attila, Boros Viktória, Buknitz Péter, Csarnai Borbála, Csölle Katinka, Dinh Dorottya, Dömötör Tamás Albert, Faragó Dániel, Farkas Sándor, Ferencz Éva Médea, Ferenczy Péter, Foris Orsolya, Gáspár Szabolcs, Geréb Zoltán, Gönci Gergely, Hanczár Fruzsina, Herczeg Viktória, Hopál Annamária, Horváth Gergely, Jambrich Zsolt, Jancsár Petra, Joó Gáborné, Kámán Attila, Kedves Ferenc, Kincses Lehel, Kisfaludi Csilla, Kiss Anna, Kléri Ildikó, Koleszár Péter, Koscsó Gábor, Kovács Szilvia, Ködmön Éva, Krapecz Lilla, Kriston Krisztina, Kulcsár Tamás, Láng Ditta, Lapath Katalin, Lénárt Eszter, Ludwig Dóra, Makrai Éva, Marton Rita, Mártonffy Zsuzsa, Meggyesi Boglárka, Méhész Viktória, Merkel Tamás, Michelisz Milán, Mohai Fanni, Mohos Anett, Molnár László, Monostori Péter, Murin István, Nagy Dezsőné, Nagy Enikő, Nagy Zsófia, Németh Csilla, Novai György, Nyári Krisztina, Nyéki Pál, Pájer Lilla, Pákozdi Katalin, Patócs Renáta, Pék Katalin, Pelsőczy Éva, Pilz Gábor, Plesznivy Károly Máté, Rácz Adrienn, Rácz Edit, Radó Nóra, Rieder Ferenc, Rózsás Emilia, Schmidt Petra, Sebestyén Timea, Soós Eszter, Sperling Andor, Szabó Levente, Szabó Nikolett, Szabóné Vizi Beáta, Szabovik Adrienn, Szalai Péter, Szilágyi Beáta, Szili András, Tóbiás Kinga, Tripolszky Orsolya, Troják Attila, Türk Bence, Varga Éva, Varga Petra, Veres Éva, Werderics Barbara, Zátonyi Zoé

Korábban véletlenül az előző vetítésünk nyerteslistája szerepelt ebben a cikkben. Ez a helyes lista.

Amennyiben nem látod a nevedet a fenti listában, ne szomorkodj, még rengeteg alkalmad lesz az ingyen mozizásra!