Hollywoodi giccs, ide nekem!

2013.08.02. 10:58

Lassított felvételen fröccsen a nyál, megcsillan a floridai nap a kigyúrt izmokon, tombol az ostobaság. A Pain & Gain féktelenül szórakoztató.

Michael Bay Pain & Gain című akciókomédiáján pontosan lemérhető, milyen mélyre süllyedt mostanában Hollywood. A fölösleges folytatások és előzményfilmek korában, a 3D-s förmedvények uralkodásának idején, az egymástól megkülönböztethetetlen képregényfilmek árnyékában üdítő, szinte felszabadító megnézni egy olyan filmet, ami visszarepíti az embert a 90-es évekbe, amikor még a hollywoodi giccs is jobb volt. A Pain & Gain annyit vállal, hogy két órán át kiemel a valóságból, és elszórakoztat bennünket, és ezt maradéktalanul teljesíti is.

Mark Wahlberg a Pain & Gain című filmbenForrás: UIP

Halálosan unalmas leírni, hogy Bay tisztességes iparos, de ennek az elcsépelt fordulatnak mostanában egyre nagyobb a jelentősége. Mert a hollywoodi filmek egy részét manapság már nem tisztességes iparosok gyártják, hanem üzletemberek instrukcióit követő bábok, ami néha bejön, és tonnányi pénzt termel, máskor a közönség kiszagolja a kamut, és olyankor A magányos lovas vagy a R.I.P.D. sorsára jut a film, és szépen megbukik. Bay viszont sosem gagyiskodná el a filmkészítést. Amit csinál, annak művészethez semmi köze, de kisujjában van a szakma, és a hollywoodi giccs neki természetesen jön, másmilyen nem is tudna lenni. Egy olyan filmhez, mint a Pain & Gain pont ilyen rendezőre volt szükség.

Anthony Mackie, Mark Wahlberg és Dwayne Johnson a Pain & Gain című filmbenForrás: UIP

A megtörtént eseten alapuló film egy floridai body builderről, Daniel Lugóról (Mark Wahlberg) szól, aki úgy értelmezi az amerikai álom megvalósítását, hogy találni kell egy pénzes fickót, és addig kell szorongatni a tökét, amíg az nekiadja a vagyonát. Sima ügy. Lugo nem az a fajta pasas, aki akár morális, akár praktikus problémákkal bíbelődne, ha már egy ilyen fantasztikus gondolat befészkelte magát a pöttöm kis agyába, és olyan megkérdőjelezhetetlen magabiztossággal vezeti fel a projektet, hogy sikerül még két másik balfácánt (Dwayne Johnson és Anthony Mackie) is belerángatnia a dologba.

Dwayne Johnson, Anthony Mackie és Mark Wahlberg a Pain & Gain című filmbenForrás: UIP

Piti stikliket mindhárman elkövettek a múltban, de azon túl, hogy kiszemelik áldozatukat, a szintén nem feddhetetlen életet élő kolumbiai zsidó üzletembert (Tony Shalhoub), és kitalálják, hogy elrabolják, és addig kínozzák, amíg a pasas rájuk nem íratja a vagyonát, lövésük sincs, hogyan kell végrehajtani egy ilyen komoly bűncselekményt. Az emberrablás az első néhány alkalommal nem is jön össze, aztán, amikor mégis, akkor is folyamatosan másképp sülnek el a dolgok, mint ahogy a három észlény remélte. Például a bekötött szemű áldozat a parfümjéről rögtön felismeri Lugót, aki a személyi edzője volt. Mi pedig máris remekül szórakozunk.

Tony Shalhoub a Pain & Gain című filmbenForrás: UIP

Nem újdonság, hogy Wahlberg kitűnő komikus, bamba pókerarcával szállított poénjai szuperül működtek a Ted-ben, a Pancser Police-ban és a Multik hazá!-ban is. Most ismét fergeteges a duzzadó izmú és dagadó egójú kisember szerepében, aki korlátolt képességei miatt talán kissé félreértelmezte egy ázsiai önsegítő guru (Ken Jeong, aki gyakorlatilag Másnaposok-beli figuráját reciklálja), illetve tágabb értelemben a hazája által sulykolt szlogent, hogy valósítsd meg önmagad, bármi áron. Persze filozofálni, moralizálni itt azért nem fogunk, ez egy Michael Bay-film. A forgatókönyv óramű pontossággal adagolja a poénokat és fordulatokat, a narráció pedig kifejezetten ötletes, és még energikusabbá teszi a filmet: Lugo kezdi mesélni a történetet, de aztán beszáll két társa, majd maga az áldozat, végül pedig Ed Harris magánnyomozója is.

Dwayne Johnson, Mark Wahlberg és Anthony Mackie a Pain & Gain című filmbenForrás: UIP

Bay specialitása a bombasztikus vizualitás, amivel székbe szögezi a nézőit, és ez itt is ugyanolyan jól működik, mint a többi filmjében. Operatőrével, Ben Seresinnel (ő fényképezte a második Transformers-t is) gondoskodnak róla, hogy folyamatosan fenntartsák a figyelmünket, sok közelit használva kapják el a főhősök ostoba, üres tekintetét és megcsillanó izmait, de rengeteg lendületes totált is kapunk, hogy pontosan érezzük ezt a proteinnel, túlzott önérzettel és kapzsisággal felpumpált, lelkileg szegényes környezetet, amiben hőseink mozognak. Mintha a floridai nap mazsolává aszalná az emberek agyát, és primitív ösztönállatokká aljasítaná őket. Természetesen tobzódik a film a Bay védjegyének számító lassított felvételekben is, amelyek itt a komikus hatáskeltés pompás eszközeivé válnak: amikor a megsokkolózott áldozat szájából lassított felvételen fröccsen ki a nyál, vagy amikor Dwayne Johnson ízléstelen, magamutogató inge lassított felvételen lobog a szélben, minden okunk megvan vigyorogni, különösen, ha felmerül bennünk a gondolat, hogy Bay-be talán még némi önirónia is szorult.

Mark Wahlberg a Pain & Gain című filmbenForrás: UIP

A Pain & Gain minden ízében profi munka, még a legnehezebb akadályt is simán megugorja: remekül eltalálták a hangvételét. A magát egyre mélyebbre ásó Lugo és társai egyszerre röhejesek, szánalmasak és szórakoztatók, nem szeretjük őket, de szeretjük nézni őket. Áldozataik ugyanúgy ennek a rémes helynek a termékei, ők sem válnak szimpatikussá, de az egyre szaporodó levágott végtagok nyomatékosítják, hogy akármilyen vicces is a tálalás, azért borzalmas, embertelen dolgokat látunk. Még az a szerencse, hogy nem kell drukkolnunk senkinek.