A leszbik Miskolcra mennek

Adele élete, CineFest
Vágólapra másolva!
A Jameson CineFest programjában minden évben van legalább néhány olyan film, amiért okvetlenül érdemes leugrani Miskolcra, de az idei, tizedik fesztivál programja minden eddiginél izgalmasabbnak ígérkezik. A szeptember 12-én kezdődő fesztivál versenyen kívül, a "Kitekintő" szekcióban szereplő kilenc filmjének listáját először itt az Origón ismerheted meg.
Vágólapra másolva!

Az egész szekció nagyon erős, de a legnagyobb dobás kétségtelenül az, hogy a CineFesten kerül sor a cannes-i Arany Pálma-nyertes Adele élete - 1-2. fejezet (kritikánk) hazai premierjére. Abdellatif Kechiche leszbikus szerelmesfilmje háromórás játékidejével és explicit szexjeleneteivel egyértelműen az idei cannes-i filmfesztivál legtöbb beszélgetést és vitát inspiráló filmje volt. Ráadásul Miskolcon lehetőség nyílik majd arra is, hogy aki akar, alaposabban megismerkedjen Kechiche művészetével: a rendező mind a négy korábbi filmjét (Fekete Vénusz, A kuszkusz titka, A kitérés, Voltaire hibája) levetítik.

Léa Seydoux az Adele élete című filmben Forrás: CineFest

A Berlint és Karlovy Varyt már megjárt Frances Ha-t (kritikánk) is ebben a szekcióban vetítik. Noah Baumbach Greta Gerwig főszereplésével készült fekete-fehér filmje lebilincselő bájjal mesél huszonéves New York-iak pályaválasztási és párválasztási problémáiról. A Mindenáron (At Any Price) pedig Ramin Bahrani tavalyi velencei filmfesztiválon bemutatott erős drámája, amelyben Dennis Quaid és Zac Efron feszül egymásnak mint az életről eltérő elképzelésekkel rendelkező apa és fia.

Adam Driver és Greta Gerwig a Frances Ha című filmben Forrás: CineFest

Különösen örömteli, hogy bekerült a programba Edgar Wright Világvége (The World's End) című vígjátéka, mert a film nem biztos, hogy rendes moziforgalmazásba kerül Magyarországon (de a forgalmazó úgy nyilatkozott, hogy ha Miskolcon zajos sikert arat, akkor bemutatják). A Világvége a Haláli hullák hajnala és a Vaskabátok által elkezdett trilógia záródarabja, amelyben Simon Pegg, Nick Frost és társaik egy óriási kocsmatúrát próbálnak végigcsinálni, miközben az emberiség jövője is az ő kezükben van.

Pauline Burlet A múlt című filmben Forrás: CineFest

A cannes-i programból még három kiemelkedő filmet megszereztek a szervezők: a Nader és Simin rendezőjének, Asghar Farhadinak A múlt (Le Passé) című családi drámáját (kritikánk), Francois Ozon Fiatal és gyönyörű (Jeune & Jolie) című filmjét egy tizenéves lányról, aki unalmában prostituáltnak áll (kritikánk), valamint Alexander Payne Nebraska című fekete-fehér road movie-ját, ami a CineFest zárófilmje lesz.

Még két film szerepel a szekcióban: az Iron Sky című sci-fi komédia (kritikánk), ami arról szól, hogy a nácik '45-ben elmenekültek a Holdra, ahonnan 2018-ban visszatérnek, hogy ismét magukhoz ragadják a hatalmat. Ennek a filmnek a 119 perces rendezői változata lesz megtekinthető. Végül pedig a Fél Nelson rendezőpárosának 2008-as Sugar című filmjét is levetítik, ami egy dominikai baseball-játékos történetét meséli el.

A most nyilvánosságra hozott lista mellett már korábban bejelentették, hogy a Robert Redford főszereplésével készült All Is Lost-ot (kritikánk) is bemutatják a fesztiválon, de azt a versenyprogramban vetítik.