Juliette Binoche-t kikészíti egy fiatal színésznő

Juliette Binoche
Vágólapra másolva!
Olivier Assayas (Tiszta, Május után) csütörtökön kezdi forgatni új, Sils Maria (egy svájci település neve) című drámáját, aminek a szereposztásától és a történetétől is rögtön izgalomba jöttünk. Juliette Binoche alakítja a Maria nevű főhősnőt, egy középkorú színésznőt, aki húsz évvel korábban egy olyan színdarabbal lett híres, amelyben egy csábító fiatal nőt alakított, aki miatt egy idősebb nő öngyilkosságot követ el. Maria Svájcba utazik átvenni egy díjat, és ott egy fiatal rendező (Daniel Brühl) felkéri, hogy szerepeljen az előadás új változatában, de ebben Maria természetesen már az idősebb, tönkretett nőt alakítaná.Juliette BinocheForrás: AFP/Valery HacheA Maria egykori szerepét játszó fiatal, balhés életet élő színésznőt Chloe Moretz (Kick-Ass) alakítja, aki egy interjúban elmondta, hogy a sztori elsősorban a két színészgeneráció szembenállására koncentrál. Fontos szerepet játszik még a filmben Kristen Stewart is, aki Binoche személyi asszisztense lesz, aki nemcsak egyszerű beosztott, hanem a magányos Maria szinte egyetlen barátja is. A filmben szerepel még Brady Corbert (Simon Killer) mint egy másik fiatal író-rendező, továbbá Johnny Flynn (Május után) mint Moretz figurájának a pasija. A forgatás Svájcban és Németországban zajlik, és októberben ér véget. A Sils Maria jó eséllyel a jövő évi cannes-i filmfesztiválon debütál majd.
Vágólapra másolva!