Az űrlény Scarlett Johanssont várjuk a legjobban

2013.08.28. 19:55

Szerda este hét órakor Sandra Bullock és George Clooney Gravitáció című formabontó sci-fijének díszbemutatójával elindult a 70. velencei filmfesztivál. Mielőtt belevetnék magukat az intenzív filmfogyasztásba, az Origo Filmklub helyszíni tudósítói sorra veszik azt a tizennyolc izgalmas alkotást, amelyre a legnagyobb lelkesedéssel fognak beülni idén. A felhozatal annyira erős, hogy míg a korábbi években alig tudtak összeszedni tíz figyelemre méltó filmet, most türtőztetni kellett magukat, hogy még fogyasztható terjedelmű maradjon a cikk.

 

Under the Skin
Rendező: Jonathan Glazer

A briliáns videoklip-rendezőként indult Jonathan Glazer (például ő hajszolta Kovács Lajost az úton abban a legendás Radiohead-klipben) dühítő komótossággal építgeti filmes karrierjét. Eddig csak két remekművet rendezett (Szexi dög, Születés), de az utóbbi óta már eltelt kilenc év, tehát érthető az a felfokozott várakozás, amely az Under the Skin (A bőr alatt) című új munkáját kíséri.

Under the Skin Forrás: Venice Film Festival

A Michael Faber magyarul is megjelent regényén alapuló realista sci-fiben Scarlett Johansson egy földi nő testébe bújt űrlényt játszik, akit azzal bíztak meg idegen fajtársai, hogy a skót országutakat járva stopposokat raboljon el, hogy aztán a testükből energiát nyerhessenek. Azoknak, akik nem olvasták Faber lebilincselő könyvét, jobb, ha nem is árulunk el többet a cselekményből, de annyit azért megjegyeznénk, hogy elképzelni nem tudjuk, hogyan fogja Glazer úgy feldolgozni a regény döbbenetes utolsó harmadát, hogy az ne legyen röhejesen bizarr. Johansson egy tavalyi interjúban elejtett egy megjegyzést a filmmel kapcsolatban, még pedig azt, hogy "gyakorlatilag nincs benne megírt párbeszéd". Ez különösen izgalmas, ha arra gondolunk, hogy a fő feszültségforrást azok a beszélgetések jelentik majd a filmben, amiket a nő folytat a stopposokkal mielőtt beléjük vágja a kábító fecskendőt. Arra számítunk, hogy a vetítés után csak egy félórás zaklatott láncdohányzással egybekötött fel s alá járkálással tudjuk majd feldolgozni ezt a moziélményt.

+ + +

Gravitáció (Gravity)
Rendező: Alfonso Cuarón

Alfonso Cuarón legutóbbi sci-fije, a Clive Owen főszereplésével készült Az ember gyermeke 2006-ban Velencében elnyerte a legjobb operatőrnek járó díjat, és abban nagyjából mindenki egyetértett, hogy a filmben megteremtett jövő hangulata és a cselekmény kivitelezése kreatív, egyedi megoldásokkal operáló, profi rendezőre vall.

Gravitáció Forrás: Venice Film Festival

Az idei fesztivál nyitófilmjével, a 3D-ben készült Gravitáció-val Cuarón nagy eséllyel megint valami szokatlant és lenyűgözőt alkotott, legalábbis erre utalnak az elmúlt hetekben módszeresen adagolt rövid és hatásos részletek. A szerencsétlen baleset következtében az űrben magára maradó, visszavonulása előtt álló űrhajóst George Clooney, az élete első űrutazásán résztvevő mérnököt pedig Sandra Bullock alakítja.

+ + +

Vi ar bast!
Rendező: Lukas Moodysson

Lukas Moodysson a nyolcvanas-kilencvenes években kamaszodni kénytelen gyerekek szörnyű-izgalmas világának mélységes ismerője, valamint mindennek elképesztően őszinte, humoros és sajátos stílusú mesélője. A Redvás Amal és az Együtt kamaszainak lázadása, iskolai kiközösítések, a szülők és a felnőttek bénázásai és nyomora, celluxszal megreparált szemüvegek és az első szerelmek egyszerre fájó és hihetetlenül vicces világa ez.

Vi ar bast! Forrás: Venice Film Festival

Némi eltévelyedés után úgy tűnik, hogy ehhez tér vissza a svéd rendező a felesége képregényéből készített Vi ar bast!-tal (Mi vagyunk a legjobbak!). A történet szerint három általános iskolás lány punk rock bandát alapít, és a lázadás egészen addig megfelelően is alakul, amíg fel nem tűnik a színen egy vonzó srác. Már az előzetes hangulata is olyan, hogy muszáj egymás után többször megnézni (műszálas tornadresszek rögtön az elején!), úgyhogy alig várjuk, hogy láthassuk a teljes filmet.

+ + +

The Wind Rises
Rendező: Mijazaki Hajao

Egyedüli animációs filmként és abszolút érthető módon szerepel a versenyprogramban Mijazaki Hajao legújabb alkotása, a The Wind Rises (Feltámad a szél). Az Oscar-díjas Chihiro szellemországban és A vándorló palota japán rendezője most egy fiatal fiú, Dzsiro történetét meséli el, aki különböző csapásokat túlélve megvalósítja álmát, és minden idők egyik legtehetségesebb vadászrepülőgép-tervező mérnöke lesz.

The Wind Rises Forrás: Venice Film Festival

Az igaz történeten alapuló sztori kicsit erősebben kötődik a valósághoz, mint Mijazaki korábbi, képzelet uralta csodás világai, de az előzetes alapján ez semmit sem von le az értékéből. Lenyűgöző a földrengés hatalmas erejének ábrázolása, a repülőgépek szárnyalása és a teraszon, puha hóesésben bevackolt betegek látványa.

+ + +

The Zero Theorem
Rendező: Terry Gilliam

A Brazil és 12 majom rendezője az idei fesztiválra új sci-fivel rukkolt elő, amely elmondása szerint annyira kis költségvetésű volt, hogy még saját magát is meglepte a remek végeredménnyel. A történet egy különc és visszavonult számítógépes zseniről szól, aki egzisztenciális szorongása közepette azon dolgozik, hogy kiderítse az élet értelmét, illetve bizonyítsa annak hiányát. Csakhogy valahonnan folyton akadályozzák a tevékenységét.

The Zero Theorem Forrás: Venice Film Festival

A kiszivárgott előzetest sebtiben törölték az internetről, de kering néhány nyugtalanító fotó a kopasz Christoph Waltzról és Matt Damonról, valamint a film plakátja, egy értelmezhetetlen kezeslábasban számítógépe előtt gubbasztó alakról. Az Ain’t it Cool News könnyen lelkesedő főszerkesztője már látta a filmet, és ki is kiáltotta Gilliam legjobb alkotásának a Brazil óta.

+ + +

Locke
Rendező: Steven Knight

A David Cronenberg rendezte Gyilkos ígéretek és a Gyönyörű mocsokságok forgatókönyvírója, valamint a Kolibri kód rendezője Velencébe egy formabontónak ígért thrillerrel érkezik. Tom Hardy (A sötét lovag: Felemelkedés, Bronson) egy férfit alakít, akinek az élete egy rejtélyes telefonhívás hatására teljesen felfordul.

Locke Forrás: Venice Film Festival

Valós időben követjük majd a megpróbáltatásait, úgy hogy Hardy végig a vásznon lesz, és a kamera egy pillanatra sem téveszti őt szem elől. Ezzel a koncepcióval született már zseniális film (Magányos lány), és nagyon béna is (Holtidő). Kíváncsiak vagyunk, hogy a Locke tényleg olyan különleges élményt nyújt-e majd, ahogy a rendezője ígéri, mindenesetre ha valakit, akkor Tom Hardyt szívesen nézzük másfél órán keresztül.

+ + +

Joe
Rendező: David Gordon Green

A kétezres évek elején az amerikai függetlenfilm csodagyerekeként ünnepelték David Gordon Greent. Első négy filmjének páratlan érzékenysége és a színészeiből kicsikart fájdalmasan természetes alakítások rögtön a legnagyobbak közé emelték az akkor huszonéves rendezőt. Aztán tett egy meglepő kitérőt a hollywoodi szívós komédiák (Ananász expressz, Király!) világába, majd idén a csodálatos Prince Avalanche-sal visszatért a gyökereihez.

Joe Forrás: Venice Film Festival

A velencei versenyprogramban debütáló Joe megint abban a milliőben játszódik, mint a rendező korai filmjei, az Egyesült Államok egyik déli kisvárosában, ahol mindenki iszik, az emberek egyik napról a másikra élnek, és senki nem engedhet meg olyan luxust magának, mint a bajtársiasság vagy a könyörület. A történet középpontjában egy tinédzser fiú és Joe, a börtönből nemrég szabadult, hirtelen haragú kétkezi munkás kapcsolata áll. A címszerepben Nicolas Cage sok évnyi jövedelmező alibizés (a 2005-ös Az időjós-t tekinthetjük az utolsó valamirevaló filmjének) után végre megint lehetőséget kap, hogy megcsillogtassa színészi képességeit, és egyáltalán nem csodálkoznánk azon, ha Gordon Green kezei alatt olyan fenomenális lenne, mint egykor az Adaptáció-ban vagy a Las Vegas, végállomás-ban volt.

+ + +

Tracks
Rendező: John Curran

Mia Wasikowska nyakába veszi az ausztrál sivatagot, és négy tevével, valamint egy kutyával kilenc hónapon át 2700 kilométert gyalogol. A Tracks igaz történeten alapul, amelyre John Curran rendező az utat valójában megtevő Robyn Davidson önéletrajzi bestsellerében talált rá.

Tracks Forrás: Venice Film Festival

Wasikowskában, az Alice csodaországban, a Gyerekek jól vannak és a Jane Eyre tehetséges fiatal színésznőjében két dolog a legelragadóbb. Az egyik, hogy ez az alapvetően szép és bájos jelenség szerepválasztásaiban mennyire nem támaszkodik ezekre az adottságokra, és milyen bátran mer csúnya lenni. A másik pedig az a finom és visszafogott játék, amellyel képes szinte mindig emlékezeteset alakítani. A Tracks-et főleg miatta várjuk.

+ + +

Night Moves
Rendező: Kelly Reichardt

Ebben az ökoterrorista thrillerben három fiatal környezetvédő úgy dönt, hogy tiltakozása jeléül felrobbant egy gátat. A cselekmény nem magára az akcióra, hanem a terv kifundálásának folyamatára és a karakterek mindeközben kirajzolódó motivációira, jellemére, a tett mozgatórugóira és kapcsolatuk alakulására koncentrál.

Velence 2013Forrás: Venice Film Festival

A sztoritól önmagában nem dobnánk hátast, de a szereposztás nagyon ígéretes. A főszereplők Dakota Fanning (Alkonyat-filmek), Jesse Eisenberg (Szemfényvesztők, A közösségi háló), Peter Sarsgaard (Egy lányról) Ráadásul az általuk megformált karakterek (a lázadó gazdag lány, a Föld megmentéséért a végsőkig elszánt ökofarm tulajdonos és a háborúskodásról lejönni képtelen veterán ) is izgalmasnak tűnnek. Kelly Reichardt korábbi filmjeiben (Wendy és Lucy, Old Joy) már megmutatta, hogy mennyire ért az érzékeny karakterábrázoláshoz, ráadásul a Night Moves tűnik az eddigi legcselekményesebb filmjének, úgyhogy van okunk a bizakodásra.

+ + +

Miss Violence
Rendező: Alexandros Avranas

Három éve szintén Velencében tátva maradt a szánk a fiatal görög rendezőnő, Athina Rachel Tsangari egyszerre meglepően vicces, érzékeny, okos és bátor filmje láttán. Ez volt az Attenberg, amit nézve egyrészt nem érti az ember, hogy gondolhatta ki ez a nő ezt az egészet, másrészt meg irigyli ezt a fajta filmkészítői szabadságot, energiát és kreativitást. 

Miss Violence Forrás: Venice Film Festival

Idén egy másik fiatal görög rendező, Alexandros Avranas filmje, a Miss Violence versenyzik és az előzetes alapján úgy tűnik, megint le leszünk nyűgözve. Tisztes, rendes családi ünnepség, cuki, pasztell születésnapos parti-csákók, makulátlan marcipánbevonat a tortán. A papa készíti a szigorúan beállított polaroid-képeket, villannak az erőltetett mosolyok. Aztán a tizenegy éves, fehérruhás ünnepelt kislány kerti járólapon kiterült hullája felülnézetből. A zenei aláfestés Leonard Cohentől a Dance Me to the End of Love. Miért lesz öngyilkos a szülinapi buli kellős közepén Angeliki, és a családja miért erőlteti azt az álláspontot, hogy baleset történt? Mi történik a keserves munkával felépített családi látszattal egy ilyen tragédia hatására? Alig várjuk, hogy lássuk, mit kezd ezekkel a kérdésekkel Avranas.

+ + +

Philomena
Rendező: Stephen Frears

A versenyprogramban indul Stephen Frears, a témától függetlenül ritkán hibázó rendező legújabb filmje. Frears olyan tökéletes stílus-, arány- és humorérzékkel rendelkezik - talán ezt hívják tehetségnek -, ami átsüt mindenen, amihez hozzányúl, legyen akár szó az angol királynőről (A királynő), egy lemezboltos szerelmi életéről (Pop, csajok, satöbbi) vagy a 18. századi francia arisztokraták intrikáiról (Veszedelmes viszonyok).

Philomena Forrás: Venice Film Festival

A Philomena két főszereplője - egy idős nő (Judi Dench) és egy kiégettségét elegáns humorral viselő újságíró (Steve Coogan) - együtt indul el kinyomozni, hogy hol lehet most a nőtől kisgyerekkorában erőszakkal elszakított fia. A sebzett hölgy és a minden porcikájában fáradt újságíró beszélgetéseinek finom humora és a cselekmény érzékenysége az előzetes alapján szuper kombinációnak tűnik.

+ + +

The Armstrong Lie
Rendező: Alex Gibney

Nagyon izgalmas, amikor egy adott témában elinduló dokumentumfilm egy váratlan fordulat következtében egészen új irányt kap, és valami előre egyáltalán nem látható anyag születik belőle. Ez történt Alex Gibney, Oscar-díjas dokumentumfilm-rendező munkájával is, akit eredetileg arra kértek fel, hogy filmezze le az amerikai kerékpáros, Lance Armstrong nyolcadik Tour de France győzelméért vívott küzdelmét.

The Armstrong Lie Forrás: Venice Film Festival

Aztán robbant a dopping-bomba, és Armstrong beismerő vallomásával alapjaiban változott meg a film témája (is). Ettől kezdve a hazugság és a profi sportot átható mindenáron való győzelem került a középpontba, és ez így összetettebb és intimebb képet teremtett Lance Armstrongról is. A film az ígéretek szerint exkluzív interjúkat tartalmaz olyan csapattársakkal, orvosokkal és szakmabeliekkel is, akik korábban még nem nyilatkoztak a médiában.

+ + +

Öld meg kedveseid (Kill Your Darlings)
Rendező: John Krokidas

Mutattunk már egy furcsán véget érő előzetest a Daniel Radcliffe (Harry Potter-sorozat), Dane DeHaan (Az erő krónikája), Jack Huston (Gengszterkorzó) és Elizabeth Olsen (Martha Marcy May Marlene) főszereplésével készült, a beat-nemzedék fiatal íróiról szóló filmből, amely rövidsége ellenére is határozottan meggyőzőnek bizonyult.

Kill Your Darlings Forrás: Venice Film Festival

A cselekmény középpontjában egy gyilkosság áll, amely valamilyen módon összehozza a fiatal Allen Ginsberget, William Burroughst, Lucien Carrt és Jack Kerouacet, és beindítja azt a folyamatot, amely elvezet a mozgalom születéséhez. Az elsőfilmes rendező, John Krokidas egy interjúban elmondta, hogy nem törekedett életrajzi hűségre, inkább a formálódó nemzedék kialakulásának izgalmára és a szerelmi szálra koncentrált.

+ + +

Tom à la ferme
Rendező: Xavier Dolan

A még mindig csak 24 éves, de már negyedik nagyjátékfilmjét rendező Xavier Dolant eddig Cannes üdvöskéjének ismertük (ott debütált mindhárom korábbi filmje), de miután tavaly hangosan elégedetlenkedni kezdett, hogy miért nem a versenyprogramba rakták a Laurence Anyways című háromórás tranvesztita-eposzát, büntibe került a franciáknál, és a Tom à la ferme (Tom a farmon) című új filmjét most kénytelen az eggyel kevésbé patinás velencei filmfesztiválon közszemlére bocsátani.

Tom à la ferme Forrás: Venice Film Festival

A címszerepet saját magára osztó rendező egy nagyvárosi, meleg reklámszakembert játszik, aki a pasija temetésére egy isten háta mögötti faluba érkezik, ahol az elhunyt srác agresszíven homofób bátyja mindenféle testi és lelki zaklatásban részesíti. Ennél több nem derült még ki a pszichológiai thrillernek hirdetett alkotásról, de a filmből kiadott egyetlen fotón annyi látszik, hogy Dolan a védjegyévé vált fekete pompadúrt lecserélte mocskosszőke Balázs Pali-frizurára.

+ + +

Palo Alto
Rendező: Gia Coppola

James Franco rendkívüli színészi és rendezői aktivitása mellett még arra is talált időt, hogy Kaliforniában eltöltött gimnáziumi éveiről novelláskötetet írjon, amelyet Gia Coppola, Francis Ford Coppola unokája elég érdekesnek tartott ahhoz, hogy megfilmesítse.

Palo Alto Forrás: Venice Film Festival

A filmbeli gimnazisták (Emma Roberts, Jack Kilmer, Nat Wolff és Zoe Levin) kitartóan keresik a zűrt, isznak, szívnak, szexelnek, szoronganak és utálják a felnőtteket. Gia Coppola az eddigi videoklipes és reklámrendezői munkái után most realista stílusú, őszinte filmet igyekezett készíteni. Mi mindenesetre nézünk elébe a legfiatalabb, rendezői karrierbe kezdő Coppola első filmjének, pláne, hogy James Franco is feltűnik benne, mint iskolai fociedző.

+ + +

Child of God
Rendező: James Franco

James Francót senkit nem vádolhatja lazsálással idén: Berlinben három filmjét vetítették, Cannes-ban az As I Lay Dying című rendezésével borzolta a kedélyeket, a nyáron két hollywoodi produkcióban (Óz, a hatalmas, Itt a vége) szerepelt, és most Velencébe az imént említett Palo Altó-n kívül elhozza Cormac McCarthy (Nem vénnek való vidék, Az út) egyik legsötétebb regényének adaptációját, amit rendezőként, társíróként és színészként is jegyez.

Child of God Forrás: Venice Film Festival

A mennyiségi dömpinget azonban sajnos megsínyli a minőség, például az osztott képernyő indokolatlan használatában tobzódó, kibogozhatatlan dialektusokban mormogó színészeket felvonultató As I Lay Dying pont olyan volt, mint egy közepesen tehetségtelen amatőr társulat balul elsült vidéki alkotótáborának magánhasználatára készült dokumentációja. Ott húsz perc után kimenekültünk a teremből, és megfogadtuk, hogy Franco-rendezésre soha az életben nem ülünk be többet, de az idő begyógyította sebeinket, és most már kifejezetten várjuk, mivel rukkol elő megint ez az őrült pasi.

+ + +

La jalousie
Rendező: Philippe Garrel

A francia újhullám aranykoráról pár évvel lecsúszó, bizonyos körökben istenített, a magyar forgalmazók által ignorált Philippe Garrel 25. nagyjátékfilmjével érkezik a velencei versenyprogramba. A La jalousie (Féltékenység) főhőse egy színházi színész (Louis Garrel), aki két nő között őrlődik: az egyik gyermekének anyja, a másik egy csapodár, lecsúszott színésznő.

La jalousie Forrás: Venice Film Festival

Ahogy azt Garrelnél megszokhattuk, filmje most is önéletrajzi ihletésű, ám ezúttal nem saját életéből merít, hanem édesapja (a 2011-ben elhunyt Maurice Garrel) fiatalkori vívódásait dolgozza fel. Mindez a 79 éves legendás operatőr, Willy Kurant (Hímnem, nőnem) fekete-fehér képeivel, illetve a Velvet Undergroundos John Cale zenéjével.

+ + +

Une promesse
Rendező: Patrice Leconte

A Rizsporos intrikák, a Lány a hídon és a Két apának mennyi a fele sokoldalú rendezője egy első világháborús romantikus drámával szerepel a velencei programban. A fiatal és tehetséges fiút (Richard Madden) házába fogadja a főnöke (Alan Rickman), aki ott rövid úton beleszeret annak fiatal és szép feleségébe (Rebecca Hall).

Une promesse Forrás: Venice Film Festival

Intenzív szenvedélyre és visszafojtott érzékiségre számíthatunk, mert a szerelmesek nem esnek egymásnak azonnal, ugyanis a fiú előbb Mexikóba utazik, majd kitör a világháború. Az egymásnak írt levelek azonban tartják bennük a lelket, ahogy az ígéret is, miszerint ha újra találkoznak, már soha többé nem válnak el. Leconte-ból simán kinézzük, hogy képes egy ilyen tartalma alapján alapvetően érzelmes történetből feszült és érzéki filmet kerekíteni.

+ + +

Bognár Péter, a magyar filmforgalmazás legbriliánsabb elméje némi vehemens tüsténkedés folytán három filmet is megnézett már a velencei felhozatalból. Ezekről számol be most.

Moebius: A tavalyi győztes, Kim Ki-duk legújabb alkotását hazájában mandínerből már be is tiltották. A film bőszen filozófiai ihletettségű, de amit a vásznon látunk, arról közel sem hajlott hátú bölcs filozófusok jutnak eszünkbe. A rendező azt a kérdést járja körbe, mi lesz az emberrel, ha megfosztják őt az orgazmus eszközétől, mi lesz a kasztrált egyén örömének forrása? A filmben nem beszélnek, ám sűrűn (háromszor) kasztrálnak, és a levágott falloszoknak is kalandos története van. A Moebius a fesztivál egyik megosztó filmje lesz, és kajánul gondolok a jövőbeni forgalmazóra, amely majd épületes küzdelmet folytat kereszténydemokrata megmondóemberekkel a film hazai betiltása ellen.

Moebius Forrás: Venice Film Festival

Stray Dogs: Nem könnyű témát választott Tsai Ming-liang sem: Stray Dogs című drámája egy hajléktalan tajvani család hétköznapjait meséli el embert próbáló részletességgel. Az ikonikus rendező korai munkáit a hazai közönség is ismerheti (Neonisten gyermekei, A folyó, A lyuk, Huncut felhőcske), sőt az idei versenyben kettő közül ő az egyik, akinek már van Arany Oroszlánja (az Éljen a szerelem!-ért kapta 1994-ben). Ám mégis úgy érzem, hogy a rendező már nem a régi, kompozíciói továbbra is beégnek a retinába, ám legendás humorát kiszorította az idősödéssel járó szirupos patetika.

Stray Dogs Forrás: Venice Film Festival

Via Castellana Bandiera: Emma Dante elsőfilmes rendező, ám Olaszországban hírhedt színházi direktorként tartják számon. Via Castellana Bandiera című filmjében ő maga játssza a főszerepet, Alba Rohwacher (A prímszámok magánya) oldalán, amint leszbikus párként egy forró palermói dugóban nem térnek ki a helyi maffiózó kocsija elől. A film egy 24 órás állóháború története, amelyben az érvek és fenyegetések falra hányt borsóként peregnek le a szemben álló felekről, sőt a patthelyzet allegóriává nemesül, ahol az emberi párbeszéd hiányát legvégül csak belátással, rációval és empátiával lehet feloldani. Olyan, mintha Dante a magyaroknak szeretett volna üzenni.