A kanadai Denis Villeneuve gyors egymásutánban két filmet is rendezett Jake Gyllenhaallal, és mindkettőt be is mutatták a szeptemberi torontói filmfesztiválon: az október 10-én nálunk is mozikba kerülő, pozitív kritikai fogadtatásban részesített Fogságban-t, illetve az Enemy-t, amelynek még nincs magyar forgalmazója, és amely az első kritikák szerint inkább furcsa, mintsem kiváló.

A film José Saramago Az embermás című regényén alapul, és Gyllenhaal egy egyetemi tanárt alakít benne - az előzetes alatt egy előadását halljuk, amelyben a diktatúrák természetéről beszél -, aki egy filmben felfedez egy saját magára megtévesztésig hasonlító színészt, és elkezd nyomozni utána. Az előzetesből ez még nem igazán derül ki, inkább csak Gyllenhaal figurájának és barátnőjének (Mélanie Laurent) a magánéletéből látunk félsötétben lezajló momentumokat.