Túl gyorsan mehettek Paul Walkerék

Vágólapra másolva!
A sebességválasztásnak komoly szerepe volt Paul Walker, a Halálos iramban című film szereplőjének balesetében - közölte a Los Angeles-i rendőrség a Usnews.com szerint. A rendőrség tehát arra utalt, hogy gyorsan mehettek, de azt egyelőre még vizsgálják, hogy pontosan mennyivel ment az autó az úton, ahol 45 mérföld per óra (körülbelül 70 km/h) volt a megengedett sebesség.Walker szombaton egy lámpaoszlopnak, majd egy fának csapódott 2005-ös piros Porsche Carrera GT-jével 30 mérföldre (körülbelül 50 kilométerre) Los Angelestől. Az autó kigyulladt és teljesen kiégett, a színész és utastársa halálát okozva. A lap szerint Ame Van Iden, a színész szóvivője azt mondta, hogy nem Walker vezette az autót, hanem ő csak utas volt, de ezt a rendőrség nem erősítette meg. Szerinte a másik utas Roger Rodas volt, Walker barátja, akinek a város mellett sportautó-kereskedése volt.
Vágólapra másolva!