Jason Stathamnek ne sírjon a szája

Harcban élve
Vágólapra másolva!
A nevek alapján jobbra számítottunk. Sylvester Stallone megírta a forgatókönyvet, Jason Statham pedig eljátszotta a tőle megszokott keményfejű akcióhőst, azzal a csavarral, hogy most érzelmeket is mutat, sőt, még egy könnycsepp is megjelenik a szeme sarkában. Ráadásnak ott van James Franco és Winona Ryder, akik drogot kotyvasztanak egy félreeső raktárban. A biztató kezdet után azonban helyenként unalomba fullad a Harcban élve, és ezért legfőképpen Stallone gyenge minőségű, idejét múlt forgatókönyvét lehet okolni. 
Vágólapra másolva!

A Harcban élve (Homefront) első pár percében minden pontosan úgy történik, ahogy azt egy Jason Statham-filmtől elvárjuk. A brit akciósztár egy Broker nevű kábítószerügyekkel foglalkozó rendőrt alakít, aki egy motorosbandába épült be. Alig telik el pár pillanat, máris kommandósok rohamozzák meg a droglabort, és Statham a bandatagok és a rendvédelmisek kereszttűzében találja magát. Kisebb módosításokkal bármelyik filmjébe elfért volna ez a káromkodássokkal tűzdelt, tökös nyitójelenet. Ezen a ponton el is érkeztünk a színész sikerének titkához.

Jason Statham a Harcban élve című filmben Forrás: Pro Video

Csakúgy mint Charles Bronson hetvenes és nyolcvanas évekbeli akciófilmjei, a Jason Statham főszereplésével készült műfaji darabok is egy megbízhatóan egyenletes színvonalat képviselnek. Aki akár egyről is elégedetten távozott, az nagy valószínűséggel a következő öt bármelyikét is fogja tudni élvezni. A már említett nyitójelenet is összesen egy meglepetéssel szolgál: egy hihetetlenül ronda, fekete színű parókát visel benne Statham.

A motoros banda elintézése után azonban túlontúl is lenyugszik a Harcban élve, és bekövetkezik az, amit egy Statham-filmtől sohasem vártunk volna: helyenként unalmassá válik. Broker otthagyta a szolgálatot, és egy louisianai kisvárosban próbál új életet kezdeni a tíz éves lányával. Az első valamirevaló verekedést is a kislánytól láthatjuk. Miután kétszer is figyelmeztette a kötözködő osztálytársát, harmadszorra már az apjától tanult módszerrel viszi földre a srácot. Ebből lesz aztán a baj: a megszégyenült fiú anyja (Kate Bosworth) nem hagyja annyiban a dolgot, és megkéri a bátyját, a csodálatos nevű, és mellesleg metamfetamin-gyártással foglalkozó Krokodil Bodine-t (James Franco), hogy leckéztesse meg Brokert.

Kate Bosworth és James Franco a Harcban élve című filmben Forrás: Pro Video

A film forgatókönyvét Sylvester Stallone írta, és eredetileg a Rambo-sorozat lezárásaként képzelte el, amelyben visszavonul ugyan a hajdani katona, de utoljára még kénytelen odacsapni az őt vegzáló helyieknek. Kora miatt aztán átpasszolta a főszerepet hűséges harcostársának A feláldozhatók-ból. Nem eleve kudarcra ítéltetett ötlet, hogy Jason Statham emberi érzelmek mutasson be a vásznon (ezzel próbálkozott a tavalyi A biztonság zálogá-ban is), de sajnos az apa-lánya kapcsolat menthetetlenül sablonos módon lett megírva, és végeredményben csak arra volt jó, hogy értékes perceket vegyen el az akciózás elől.

Szeretem a lassan építkező akciófilmeket, amelyekben marad idő arra, hogy megismerkedjünk a szereplőkkel, mielőtt azok a harctéren találják magukat. Itt viszont nem bonyolódik, vagy mélyül Broker és és a lánya kapcsolata, csupán önmagát ismétli a film, újabb és újabb giccsbe hajló képsorokkal. Együtt lovagolnak az aranyló napsütésben, Statham szülinapi zsúrt szervez a lányának, és így tovább. Ami J. J. Abramsnél a becsillanás, az itt az aranyló fényben lebegő fehér szöszmöszök. Ha a családi idillt akarja aláhúzni a rendező, márpedig elég sokszor akarja, akkor ezek mindig ellepik a képet.

Jason Statham és Izabela Vidovic a Harcban élve című filmben Forrás: Pro Video

A másik fő probléma a filmmel Broker karakterével kapcsolatos. Túlontúl is érződik rajta, hogy Stallone eredetileg magát képzelte el a szerepre: egy végtelenül profi, makulátlan erkölcsű hős, aki ráadásul még családapaként sem mond csődöt. Addig nem nyugszik, míg vissza nem szerzi lánya macskáját. Ezzel egyrészt az a baj, hogy a tökéletesség unalmas, másrészt, hogy nincs méltó ellenfele a filmben. Statham persze hibátlanul megoldja az olyan pillanatokat, amikor oda kell vetni az őt megverni készülő rosszarcú helyinek, hogy ezt gondolja át még egyszer, de amikor verekedésre kerül sor, izgalmak helyett csak papírforma eredményt kapunk. Mikor aztán ismét eljönnek a valódi nehézfiúk, a motorosok, akkor pedig a rendező rontja el az akciójelenetet ügyetlen, kapkodó stílusával.

Statham első percekben viselt parókája mellett azért van még egy meglepetés a filmben. Előzetesen biztosra vettem, hogy James Franco őrült módon túl fogja játszani a helyi jelentőségű drogbárót, és karikatúrát csinál belőle. Ehelyett visszafogta magát, és egy komolyan vehető, ügyes és ambiciózus bűnözőként jeleníti meg Bodine-t, aki azért nincs még teljesen felkészülve a nagypályás játékra. Neki sikerül egyedüliként az a bravúr, hogy ha csak egy jelenet erejéig is, de méltó ellenfele legyen Brokernek. Reggelizés közben, okosan megválasztott mondataival és gúnyos ábrázatával, sikerül jól felbosszantania a hajdani beépített ügynököt. Winona Ryder alakítja a bűntársát, és remek a kiélt drogos kurva szerepében. Őket kettejüket elnézném egy olyan filmben, ahol nem egy Stallone által megírt, és Statham által eljátszott hős ellen kell bizonyítaniuk. Vagyis egy olyan filmben, ahol nagyobb terük van gaz terveket szövögetni, és azokat végrehajtani.

Jason Statham, James Franco és Winona Ryder a Harcban élve című filmben Forrás: Pro Video

Statham-filmek közül, a Harcban élve a kevésbé sikerültek közé tartozik, mivel a színészen elvégzett apró fazonigazítás nem tette izgalmasabbá a tőle már megszokott, régimódi akciózást, inkább csak elvett abból. És mivel hiába vannak a filmben a felrobbanásukkal az eget pirosra festő droglaborok, a legemlékezetesebb képsorok mégiscsak a louisianai hangulatot megfestő vágóképek a mocsarakkal, erdőkkel, kizárólag rákban utazó, koszos és zsúfolt étteremmel.