Vágólapra másolva!
Ebben az évben is összegyűjtöttük azokat a színészeket, akikre vagy 2013-ban figyeltünk fel, vagy már korábban is szemmel tartottuk őket, de idén értek igazán isteni pasikká. A tízes lista olyan sokszínű és kiegyensúlyozott lett, mintha egy jogvédő szervezet rendelte volna be: találunk rajta skandináv félisteneket és mediterrán szépfiúkat, szexi értelmiségit és kemény motorost, szuperhőst és oszladozó zombit. Kedvenceinkben csupán az a közös, hogy szexepiljük szétfeszíti a vásznat. 
Vágólapra másolva!

10. Adam Driver (Frances Ha)

Hiába játszik a Csajok-ban fárasztóan idegesítő pasit, aki látványosan rossz az ágyban, nagypapás klottgatyában mászkál, és általában új magasságokba emeli a lúzerséget, úgy tűnik, a New York-i, halálosan menő hipszter-világban ezzel lehet szexszimbólummá válni. A Frances Ha egyik kisebb szerepében ugyanezt a figurát hozta, csak éppen gusztustalankodás nélkül, és így már tényleg imádnivaló volt.

Adam Driver (jobbra) a Frances Ha című filmben Forrás: Mozinet

- - -

9. Idris Elba (Tűzgyűrű)

Az utóbbi években sorra kapja a filmszerepeket (Thor 1-2, Prometheus), sikeres tévésorozat címszereplője (Luther), hamarosan pedig a Nelson Mandeláról készült életrajzi filmben láthatjuk majd, de biztos, hogy mindenki tudja, ki is ő? Álljunk meg egy pillanatra, és vegyük szemre ezt az elképesztő kisugárzású férfit. Öltöny utoljára talán Ryan Goslingon állt így.

Idris Elba a Tűzgyűrűben Forrás: InterCom

- - -

8. Miguel Ángel Silvestre (Szeretők, utazók)

Nem állíthatjuk, hogy az idei Almodóvar-filmben feltűnt Miguel Ángel Silvestre különösebben új színt hozott volna a filmvilágba. Semmiképpen sem. Pont annyira borostás az arca, bozontos a szemöldöke és csábító a tekintete, mint bármelyik átlagos spanyol szívtiprónak. De ez pont elég. Nem panaszkodunk.

Miguel Ángel Silvestre (balra) Szeretők, utazókban Forrás: Budapest Film

- - -

7. Henry Cavill (Az acélember)

Hogy lehet valakinek ennyire szabályosan gyönyörű arca? Minden elismerést megérdemelnek azok a színészek, akik a vörös szőnyegen Cavill mellé mernek állni. Megalázó érzés lehet.

Henry Cavill Az acélemberben Forrás: InterCom

- - -

6. Charlie Hunnam (Tűzgyűrű)

A Kemény motorosok című sorozat rajongói számára már jól ismert brit színészt a Tűzgyűrű túlnyomó részében sajnos futurisztikus páncél alá rejtették, szerencsére azonban néhányszor előbújt onnan, huncut, kisfiús tekintete pedig még robotsisakján is átsugárzott. Annak a közhelyes férfitípusnak a megtestesítője, akiről elhisszük, hogy simán kicseréli a tömítést a lefolyóban, és utána egy pohár borral mellénk kucorodik a kanapéra. És biztos, hogy nem hord össze modorosságokat a borról.

Charlie Hunnam a Tűzgyűrűben Forrás: InterCom

- - -

5. Jack Huston (Éjféli gyors Lisszabonba)

Az apai ágon nagy presztízsű hollywoodi dinasztiából, anyai részről pedig brit arisztokrata családból származó színész, aki a Gengszterkorzó visszataszító kinézetű háborús veteránjaként vált ismertté, valami egészen különleges keverékét nyújtja a délies szépségnek és az intellektuális vonzerőnek, és még a lazán a homlokába hulló zsíros hajtincset is muszáj megbocsátani neki.

Jack Huston az Éjféli gyors Lisszabonba című filmben Forrás: Vertigo Média Kft.

- - -

4. Nicholas Hoult (Eleven testek)

Kevés olyan gyerekszínész van, aki imádnivalóan cuki kisgyerekből ilyen szexi felnőtté érik. Hoult, aki az Egy fiúról problémás kissrácából először izgalmas tinédzser, mára pedig érett pasi lett, az Eleven testek-ben oszladozó zombiként is nagyjából százszor vonzóbb volt, mint Robert Pattinson az Alkonyat halvérű vámpírjaként.

Nicholas Hoult az Eleven testekben Forrás: Pro Video Film & Distribution Kft.

- - -

3. Joel Kinnaman (Lola Versus)

Svédországban kéne élni. Ott a legjobb a női munkavállalók helyzete, és ráadásul ilyen pasik teremnek. Az idei év egyik bájos indie-filmjében, a Lola Versus-ban pont azt a laza, vagány, alattomosan gyönyörű srácot adja, aki iszonyatos jófejségében visszakézből töri ripityára a főhősnő szívét, utána pedig van pofája ártatlan tekintettel előadni, hogy csak össze volt zavarodva. Őszintén, ki tud ennek ellenállni?

Joel Kinnaman a Lola Versusban Forrás: Cinetel Kft.

- - -

2. Carloto Cotta (Tabu)

Az év legszürreálisabb és legvarázslatosabb szerelmesfilmjének hőse úgy néz ki, mintha egy múlt századi némafilmből lépett volna elő. Nem sokan képesek arra, hogy a Jávor Pál-féle csíkbajusszal ne nevetségesnek, hanem őrülten szexinek nézzenek ki, Cotta esetében viszont ez az alapcsomag része.

Carloto Cotta a Tabuban Forrás: Cirko Film

- - -

1. Nikolaj Coster-Waldau (Feledés)

Megmondaná valaki, hogy mit raknak az ivóvízbe Dániában? Madds Mikkelsen és Viggo Mortensen után ugyanis újabb sztárt sikerült kitermelni: a Trónok harcá-val ismertté vált Coster-Waldau idén a Feledés-sel és a nálunk DVD-re száműzött, mindenütt máshol elképesztően sikeres Mamá-val vette be végleg Hollywoodot. Remélhetően sokáig nem eresztik el.

Nikolaj Coster-Waldau a Feledésben Forrás: UIP Dunafilm