Bent vagyunk az Oscar-döntőben

Szórakozás, Végre! Magyar filmek jönnek a moziba, A nagy füzet
Vágólapra másolva!
A Magyarország által a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjára nevezett A nagy füzet (kritikánk) is rákerült arra a kilences listára, amelyből később az öt Oscar-jelölt filmet választják majd ki - írja a Variety. Amióta hét évvel ezelőtt az Amerikai Filmakadémia bevezette ezt a rendszert, most először fordul elő, hogy magyar film szerepel a szűkített listán (utoljára 1989-ben jelöltek magyar nagyjátékfilmet Oscarra, még pedig Szabó István Hanussen című alkotását).A nagy füzetFotó: Dobos TamásmiddleA nagy füzet az első film, amely az Andy Vajna vezette Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával jött létre, egy ikerpárról szól, akik a háború miatt vidéki nagyanyjukhoz kerülnek, ahol a túlélés érdekében elzárkóznak a felnőttektől, és saját, sokszor könyörtelen szabályaik szerint alakítják életüket. A Szász János által rendezett film júliusban debütált a Karlovy Vary-i filmfesztiválon, ahol elnyerte a Kristály Glóbusz nevű fődíjat.Az Oscar-díj jelöltjeit 2014. január 16-án fogják bejelenteni, a díjkiosztó március 2-án lesz.Az idegen nyelvű filmek kategóriájában versenyben maradt alkotások:Belgium: Alabama és Monroe (Felix Van Groeningen)Bosznia-Hercegovina: Epizód egy vasgyűjtő életéből (Danis Tanovic)Dánia: A vadászat (Thomas Vinterberg)Hongkong: A nagymester (Wong Kar Wai)Kambodzsa: The Missing Picture (Rithy Panh)Magyarország: A nagy füzet (Szász János)Németország: Zwei Leben (Georg Maas és Judith Kaufmann)Olaszország: A nagy szépség (Paolo Sorrentino)Palesztína: Omar (Hany Abu-Assad)
Vágólapra másolva!