Vágólapra másolva!
A tavalyi látványos generációváltás után félő volt, hogy idén nem találunk bombaként berobbanó és minden letaroló újoncokat. Szerencsére azonban ígéretes tehetségekben most sem volt hiány: ausztrál bombázó, francia szépfiú, Sting lánya, új magyar reménység, és persze Adèle, Adèle, Adèle. 
Vágólapra másolva!

10. Elizabeth Debicki

Baz Luhrmann fantasztikus érzékkel választotta ki ezt a félig Kristin Scott Thomasból, félig Emily Bluntból összegyúrt, ausztrál lányt A nagy Gatsby egyébként meglehetősen súlytalan mellékszerepére.

Elizabeth Debicki A nagy Gatsby-ben Forrás: InterCom

Nehéz volna felidézni, hogy miért is volt ott egyes jelenetekben, arra viszont tisztán emlékszünk, ahogy óriási szemei szinte átszúrták a vásznat, karcsú nyakával, abszurdul hosszú, vézna karjaival pedig elegáns gazellaként uralta a partikat. Rajtunk kívül nem másnak, mint Guy Ritchie-nek akadt meg a tekintete rajta, így most az ő The Man from U.N.C.L.E. című új filmjében forgat. (PE)

- - -

9. Barkhad Abdi

A szomáliai születésű, majd Jemenben nevelkedett Abdi 14 éves korában került az Egyesült Államokba és évekig limuzinsofőrként és DJ-ként dolgozott Minneapolisban. Színészi ambíciói nem voltak, sofőrként figyeltek fel jellegzetes fizimiskájára és megkapta élete első filmszerepét a Phillips kapitány-ban, gyakorlatilag egyenrangú főszereplőtársként Hollywood egyik legnagyobb filmsztárja, Tom Hanks oldalán.

Barkhad Abdi a Phillips kapitányban Forrás: InterCom

Márpedig egyedülálló bravúr, ha valakinek sikerül, hogy egy jelenetben szerepelve Tom Hanksszel, senki sem Hanksre figyel, hanem rá. Ebben a torokszorítóan izgalmas Dávid és Góliát történetben nem kétséges, hogy kinek drukkol a jóérzésű néző, de Abdi alakításának köszönhetően a másik oldal motivációi és választásai is árnyaltak és átérezhetőek. (OR)

- - -

8. Mickey Sumner

"Na, ne! Már Sting lánya is színésznő akar lenni? Nincs még elég híres ember gyereke, unokája, menye és sógora a filmszakmában?" - ez volt első reakciónk, de csak addig, amíg a Francis Há-ban Mickey Sumner rá nem cáfolt előítéleteinkre.

Mickey Sumner a Frances Ha című filmben Forrás: Mozinet

Már az is szuper, hogy végre van egy hiteles, vicces és okos film a női barátságról, a két csajt pedig egyszerűen öröm volt nézni. Sumnernek se nem túl szép, se nem csúnya, hanem amolyan klasszikusan megjegyezhetetlen, talán még kialakulóban lévő, de izgalmas vonásai vannak. Olyan arca, amiből bármi lehet. Kíváncsian várjuk, mihez kezd vele. (PE)

- - -

6. Marine Vacth

Francois Ozon tiniprostijáról a legtöbben A nap szépé-re asszociáltak, noha a rendező meglepő módon inkább a Házibuli-t nevezi meg inspirációként. Hogy Marine Vacthnak van-e esélye valaha is Catherine Deneuve vagy Sophie Marceau nyomába érni, az még kétséges, de a Fiatal és gyönyörű-ben valóban azt az igéző titokzatosságot árasztotta, ami csak a legnagyobb francia színészistennőknek adatott meg.

Marine Vacth a Fiatal és gyönyörűben Forrás: ADS Service

Modellként kapott némi előképzést, hogyan kell kaméleonként átváltozni és a filmben maximálisan meggyőző, ahogy az egyik pillanatban még tétova kamaszlány, a következőben pedig rátarti luxuskurva. Kíváncsian várjuk, hogy más rendezők kamerája előtt is ilyen meggyőző lesz-e. (OR)

- - -

7. Ernst Umhauer

Marine Vachthoz hasonlóan Ernst Umhauert is Francois Ozon fedezte fel, aki amellett, hogy bármikor olyan legendákkal dolgozhat, mint Catherine Deneuve, Kristin Scott-Thomas, Charlotte Rampling vagy Gérard Depardieu, isteni érzékkel választja ki a legtehetségesebb fiatal színészeket.

Ernst Umhauer A házban című filmben Forrás: Vertigo Media

Az írás folyamatát játékos meta-megközelítéssel bemutató A házban főszereplőjeként Umhauernek is titokzatos kettősséget kellett megjelenítenie: hol élénk képzelőerővel megáldott, ártatlan kiskamasz, hol veszélyes szexuális vonzereje tudatában lévő manipulátor, aki a "felnőtt" szereplők közül a nőket és a férfit is az ujja köré csavarja és saját kis fantáziaszüleménye szereplőiként kezeli. (OR)

- - -

5. Ötvös András

Ha a kritikusok és a nézők körében egyaránt sikeres új magyar filmre még várnunk is kell, az biztos, hogy ígéretes új tehetséget már hozott a 2013-as év. Az Isteni műszak-ban Bodzsár Márk tányéron kínált fel egy igazi, ütős főszerepet, és jó szemmel választotta ki ezt a színházi szerepeivel már eddig is sokat bizonyított srácot.

Ötvös András az Isteni műszakban Forrás: A Company

Az ő maníroktól mentes, természetes, visszafogott játéka volt az egyik olyan dolog a filmben, amire egyetlen rossz szót nem mert szólni, és amit jó lenne még sokszor újra látni. (PE)

- - -

4. Dane DeHaan

A filmvilágnak nem csak újabb és újabb szépfiúkat kell megbízható rendszerességgel szállítania, hanem a hátborzongató, félelmetes, sérült, vagy csak kicsit kattant figurákat eljátszani képes karakterszínészek izgalmas csapata is folyamatosan pótlásra szorul. Van egy olyan sejtésünk, hogy Dane DeHaan személyében megvan a jövő Philip Seymour Hoffmanja vagy Michael Shannonja.

Dane DeHaan (jobbra) a Túl a fenyvesen című filmben Forrás: ProVideo

Az átható, jeges tekintetű srácnak ugyanis hozzájuk hasonló, megfoghatatlan, nyugtalanító aurája van, amelyből idén a Túl a fenyvesen-ben, a Lincoln-ban és Antal Nimród Metallica-filmjében kaptunk ízelítőt, jövőre pedig nagyon várjuk a A csodálatos Pókember 2-ben és mindenekelőtt a beat-korszak egyik izgalmas fejezetét feldolgozó Öld meg kedveseidet című drámában. (PE)

- - -

3. Brie Larson

Brie Larsont a legtöbben a Tara alteregói című tévésorozatból ismerhetik, amelyben egy unott, szarkasztikus, családtagjai őrületét közönyösen figyelő tinilányt alakított. Nagyjából ugyanezt a karaktert hozta a Don Jon-ban is, a főhős húgaként, de ez még önmagában nem lett volna elegendő, hogy ilyen előkelő helyen végezzen listánkon, pedig a magyar filmforgalmazók valamiért eltökélték, hogy titokban tartják ezt a csodálatos csajt.

Brie Larson a Don Jon című filmben Forrás: ADS Service

Az év legjobb független filmjei közül kettőben (Short Term 12, The Spectacular Now) is kulcsszerepe van, sőt a Short Term 12-ben olyan fantasztikus drámai alakítást nyújtott, ami hazavágja a fél idei Oscar-mezőnyt merylstreepestől-sandrabullockostól. Ha jövő ilyenkor már mindenki róla beszél, mi előre szóltunk! (OR)

- - -

2. Quvenzhané Wallis

Tetszik, nem tetszik, kénytelenek leszünk megtanulni, hogyan is kell kiejteni ennek a kislánynak a nevét, hiszen egészen biztos, hogy nem egyfilmes csoda marad. Furán venné ugyanis ki magát, ha továbbra is csak úgy emlegetnénk, hogy az az iszonyú cuki kiscsaj A messzi dél vadjai-ból.

Quvenzhané Wallis A messzi dél vadjai című filmben Forrás: Mozinet

Főleg azután, hogy világraszóló bemutatkozását, amiért minden idők legfiatalabbjaként azonnal Oscar-díjra jelölték, nem kisebb film követte, mint a 12 év rabszolgaság, majd újabb nagy dobásként - valószínűleg több tízezer jelentkezőt kiütve - megkapta az Annie című Broadway-musical filmváltozatának címszerepét. (PE)

- - -

1. Adèle Exarchopoulos

Igen, bátran vállaljuk, hogy bele vagyunk zúgva ebbe a csajba, akiről már a legjobb színésznőket összesítő listánkban és még vagy egy tucat másik helyen áradoztunk. Szívünk szerint a legjobb (nem létező) smink, a legszebb (kócos) frizura, a legcukibb (béna) táncjelenet és a legédesebb (imádnivaló) mosoly díját is neki adnánk, már ha egyáltalán készítenénk ilyen listákat.

Adèle Exarchopoulos az Adèle életében Forrás: Vertigo Media

Az elájulás oka pedig többek között az, hogy ritkán lehetünk tanúi ilyen igazi sztárrá válásnak, amikor valaki a klasszikus semmiből - rendben, néhány tévészereppel és kisebb francia filmmel a háta mögött - egy világraszóló alakítással ekkorát képes robbantani. Cannes-ban mindenkit elvarázsolt, és azóta - legfrissebb számításaink szerint - nagyjából tíz különféle díjra jelölték, amelyek felét meg is kapta. Ezt a görög vezetéknevet is érdemes tehát szépen begyakorolnunk, még ha ő örökre Adèle marad is nekünk. (PE)