Amerikában méretes buktát produkált A feláldozhatók legújabb része. Míg az első rész 100 millió dolláron felül teljesített, addig a harmadiknak be kellett érnie 40 millióval. (Amerikán kívül továbbra is hasított a sorozat.) Sylvester Stallone egy nemrég adott interjújában a vértelenséget és az alacsony korhatár miatt eszközölt egyéb változtatásokat okolta a bukásért. Arra sajnos nem gondolt, hogy vér ide vagy oda, de lehet azzal is probléma volt, hogy harmadszorra is ugyanazt a történetet próbálta eladni.Stallone elkötelezett abban, hogy a negyedik rész ismét magasabb korhatárbesorolást kapjon (PG-13 helyett R), vagyis a film ismét kellően erőszakos legyen. (Érdekesség, hogy Magyarországon mindhárom film tizenhaos karikát kapott.) Szerinte szörnyű tévedés volt, hogy az erőszak tompításával szélesebb közönséget próbáltak megszólítani. Pont azt vették ki a filmből, amit egyébként mindenki elvárna tőle. Stallone attól sem zárkózott el, hogy a csapattagokból meghaljon néhány, mivel egy R-kategóriás akciófilmben nem venné ki magát jól, ha a hősök továbbra is sérthetetlenek lennének.The Expendables 3Forrás: Pro VideomiddleRákérdeztek a harmadik rész rendezőjének (Patrick Hughes) őrült ötletére is, miszerint vissza kellene küldeni a 2. világháborúba az akciótatákat. Stallone erre nem mondott igent, viszont kifejtette, hogy elgondolkozott hasonló őrült ötleteken, mert ezek extra feszültséget adhatnának a sorozatnak.A negyedik rész még csak ötletelés szintjén létezik, de már felröppentek olyan szórakoztató pletykák, hogy szerepelne benne Jackie Chan, vagy hogy visszatér Jean-Claude Van Damme, aki most a megölt Claude Villain ikertestvérét alakítaná.