Belőled is lehet rabszolga

2014.01.04. 16:05

A 12 év rabszolgaság hátborzongató valós történeten alapul: egy szabadnak született embert elrabolnak és eladnak rabszolgának. Többről szól ez a film, mint Amerika rabszolgatartó múltjáról - de szólhatna még többről is.

 

Ha az emberek pusztán csak a törvény betűjének engedelmeskednek, és nem valamiféle univerzális jónak vagy erkölcsi kényszernek akarnak feltétlenül megfelelni, annak az lehet a következménye, hogy bárkitől, bármikor elvehetik akár még a legalapvetőbb emberi jogait - például a saját élete feletti rendelkezés jogát - is, mert az írott törvények bármikor átírhatók, míg az azok felett álló szabályok állandóak. Ezt a gondolatot sokan, sokszor megfogalmazták már, legtöbbször a holokauszt traumájáról szólva: talán a legpontosabban Kertész Imre tette a Sorstalanság-ban, de sosem lehet elégszer elmondani.

 Forrás: Pro Video Film & Distribution Kft.

Steve McQueen rendező olyan igaz történetet talált, amely ezt a "bárkit bármikor jogfosztottá tehetnek"-gondolatot nagy ívű metaforák vagy parabolák helyett szó szerint illusztrálja: a rabszolgák összamerikai felszabadítása és a polgárháború előtt, de egy északi államban, szabad emberként született és felnőtt feketét az emberkereskedők elrabolnak és eladnak Délre rabszolgának, ahol mindenét elveszik. Nem csak családját és szabadságát, de nevét, sőt múltját és a műveltségét is (ha ezekről beszélne, legjobb esetben is megkínoznák). Az emlékiratait 1853-ban megíró Solomon Northup azonban soha nem adta fel a küzdelmet, hogy egyszer majd hazakerülhessen - ahogy a film fogalmaz: nem túlélni, élni akart.

Az angol rendező újszerű nézőponttal jelenik meg az Amerikai Egyesült Államok történetének két leggennyesebb szégyenfoltjának nem éppen befejezett filmes feldolgozási folyamatában (a másik, az amerikai honfoglalással és identitáserősödéssel évszázadokig együtt járó őslakos-népirtás sem túl gyakori filmtéma). Egyúttal pedig a világ minden korszakának és művészeti ágának egyik legfontosabb mondandóját kívánja nyomatékosítani: akárhogyan is próbál megtörni a hatalom, akármilyen sikeresen kényszerítenek is arra, hogy lehajtott fejjel engedelmeskedj, akkor sem szabad soha beletörődni az elnyomásba.

 Forrás: Pro Video Film & Distribution Kft.

És bár utóbbi gondolatot szinte hibátlanul végigviszi a film (az utolsó percek tömény giccse kellemetlen meglepetésként cukormázat locsol a néző arcába), mégis az a fő problémája, hogy - nincs rá jobb szó: - mégsem elég okos. És nem is csak azért, mert a pályája kezdete óta díjakkal elhalmozott rendező nem csak saját magához, de minden tisztességes filmkészítőhöz méltatlan módon szó szerint felmondatja a fő tanulságot a csak emiatt felbukkanó Brad Pittel (miszerint a jogszabályok változhatnak, az univerzálék nem), hanem azért is, mert az egyébként igen szimpatikus gondolat kijelentésénél nem is kísérel meg tovább jutni.

Pedig ebben a konkrét, a rabszolgatartásról szóló történetben épp az lenne az érdekes, hogy mi van, ha az egyik ember számára mást jelentenek az univerzális erkölcsi törvények, mint a másik számára? Mi van, ha a rabszolgatartó világképe szerint az erkölcsi iránymutatás mást mond a feketékről, mint a liberális gondolkodó számára, mert egész életében így tanították neki, és nem azért tart rabszolgát, mert nincs baja az elnyomással, hanem mert ezt nem elnyomásnak hiszi? (Sánta Ferenc Az ötödik pecsét-jének egyik fő kérdését idézné ez a felvetés: mit jelent a gonosz ember gonoszsága, ha az illető annak nincs is tudatában?) Ám ehelyett McQueen - és a forgatókönyvíró John Ridley - meglehetősen leegyszerűsítő módon azt állítják, hogy az univerzális értékek nem képviselhetik vita tárgyát, és aki ezek szerint él, az jó, aki meg nem, az rossz, és kész.

 Forrás: Pro Video Film & Distribution Kft.

De nem ez az egyetlen jelentősnek induló, mégis elmismásolt kérdésfelvetés a 12 év rabszolgaság-ban. Az egyik jelenetben Solomonra ráparancsol a kegyetlen földesúr, hogy ő korbácsolja meg az egyik rabszolgatársát - ami szinte felfoghatatlanul súlyos erkölcsi dilemmát is jelenthetne: hogyan befolyásolja Solomon emberségét, önképét, ha megteszi? Mi a rosszabb: az ellenkező esetben kilátásba helyezett büntetés, vagy a parancs teljesítése? (Megint csak Az ötödik pecsét rémlik fel: abban a nyilasok által elfogott raboknak a szabadulást kínálják, ha hajlandóak megütni kikötözött rabtársukat.) Azonban McQueen egyrészt túlontúl fekete-fehérré teszi a kérdést azzal, hogy az úr fegyverrel és abszolút kényszerítő erővel tucatnyi másik rabszolga megölésének képével fenyegeti Solomont, másrészt végül minden következmény nélkül hagyja, hogy a rabszolga végül kitáncoljon a feladat alól.

McQueen máskor felveti: a legmegalázottabb, legnyomorultabb rabszolganőnek - a minden szenvedését a poklok tüzének erejével játszó, hihetetlenül átszellemült alakítást nyújtó, egy-egy pillantásába iszonyú energiákat sűríteni tudó, teljesen ismeretlen és gyakorlatilag a film minden színészénél tehetségesebb Lupita Nyong'o-nak - talán megváltás lenne még a halál is, de az "eutanáziára" vonatkozó kérése süket fülekre talál. Ám mintha mi sem történt volna, McQueen néhány együttérzően kicsorduló könnyel letudja ezt a kérdést is.

Lupita Nyong'o és Chiwetel Ejiofor a 12 év rabszolgaságbanForrás: Pro Video Film & Distribution Kft.

Márpedig ha az eddig az ír éhségsztrájkoló politikai foglyokról beszélő Éhség-gel és a szexfüggőség lélekölő erejével foglalkozó Shame - A szégyentelen-nel egyértelműen szerzői, vagy ha tetszik, művészfilmesként bemutatkozó McQueen filmje nem mélyed el az ilyen komoly morális-lélektani-filozófiai problémák kifejtésében, és felvetésük mellett elsősorban a sztori elmesélésére koncentrál, úgy nem is tud eléggé kiemelkedni a hollywoodi, ámbár mégoly nehéz témájú közönségfilmek közül; nem tud elég nagyot lépni a szépen és korrekten összerakott produkciók felől a mélyen elgondolkodtató, nem csak témájuk miatt felkavaró filmek felé.

De ha nem is lép elég nagyot, azért magát a lépést nem lehet eltagadni a 12 év rabszolgaság-tól. Például, mert McQueen nagyon jól tud pusztán csak képekkel, és általuk jól átgondolt metaforákkal fogalmazni. Az egyik legszebb ilyen, amikor a korábbi életében hegedűművészként dolgozó Solomon rabszolgaként is kap egy hegedűt, amelybe belefaragja feleségének és gyerekeinek nevét - amikor minden reményét elveszíti, összetöri a hegedűt. (Pontosabban onnan tudni, hogy minden reményét elvesztette, hogy összetöri a hangszert.) S szép az is, ahogyan ennek a jelenetnek mintegy ellentétpárjaként a remény visszakúszásáról Solomonba úgy ad számot a rendező, hogy egy hosszú snittben csak a hatásosan, de a film hosszához képest egyébként nem elég változatosan játszó Chiwetel Ejiofor arcát és annak alig-alig észrevehető, de fontos átváltozását mutatja.

Lupita Nyong'o, Michael Fassbender és Chiwetel Ejiofor a 12 év rabszolgaságbanForrás: Pro Video Film & Distribution Kft.

Ráadásul McQueen olyan roppant erős, nagyon pontosan megkomponált képeket használ, amelyek tényleg mindent elmondanak az adott témáról, és bár tökéletesen érthetőek, még éppen elkerülik a szájbarágósságot. Például amikor Solomont a felakasztás és a kegyelem közti állapotban hagyják, órákig egy kötélen lógva, hogy a lábfeje éppen csak elérje a földet. Egy hosszú, vágás nélküli snittben a rendező egy szó nélkül, pontosan elmond mindent a rabszolgatartó társadalom minden rétegének stratégiáiról: a háttérben a feketék inkább nem vesznek tudomást a helyzetről, a fehér hölgy a tornácról odatekint, de inkább elfordítja az arcát, és így tovább. Vagy amikor az egyik rabszolga összeesik és meghal a gyapotmezőn, de a gazda még pár rúgással megpróbálja rábírni, hogy folytassa a munkát.

Vagy ott van a mesterien játszó, őrület, szadizmus, megszállottság és ravaszság határán egyensúlyozó, felesége felháborodásával szemben mégis tehetetlen Michael Fassbender kiválóan megírt rabszolgatartója, aki a Bibliára hivatkozva szentesítené a feketék agyonverését (már csak emiatt is érdemes lett volna elmélázni a jóról és rosszról alkotott képek különbözőségén). Igaz, McQueen máskülönben nemigen törődik mellékszereplőivel: Quvenzhané Wallis és Dwight Henry, A messzi dél vadjai tehetséges főszereplői például olyan semmilyen szerepeket kaptak, hogy már csak azért sem tudnak kiemelkedni, mert észrevenni is nehéz őket; ugyanez igaz Paul Giamattira is, de aligha kellenek a nyilván produceri mivolta miatt a filmbe került Brad Pitt képességei a mese tanulságának szolgai felolvasásához sem.

Michael Fassbender és Sarah Paulson a 12 év rabszolgaságbanForrás: Pro Video Film & Distribution Kft.

Mindazonáltal a kiváló témaválasztás ereje, a McQueen pályáját amolyan Mundruczó Kornélosan végigkísérő naturalizmus ezúttal túlzásba nem vitt, hatásos használata, a felvetett gondolatok még valamirevaló kifejtés nélkül is súlyos mivolta minden hibájával együtt is emlékezetessé teszik a 12 év rabszolgaság-ot. Csak nem annyira emlékezetessé, hogy az az igazán nagyok közé emelhesse a filmet.