Paul Walker százhatvannal száguldott a halálba

Paul Walker, Halálos iram
Vágólapra másolva!
A megengedett 72 helyett százhatvannal hajtott az a Porsche, amelyben Paul Walker amerikai színész egy balesetben életét vesztette novemberben. 
Vágólapra másolva!

Bebizonyosodott, hogy gyorshajtás okozta Paul Walker amerikai filmszínész halálát: a pénteken nyilvánosságra hozott halottkémi jelentés szerint az őt és barátját szállító Porsche Carrera GT ugyanis óránként több mint százhatvan kilométeres sebességgel haladt. Az útszakaszon, ahol a tragédia történt, legfeljebb hetvenkét kilométeres sebességgel lett volna szabad hajtani.

Paul Walker Forrás: UIP Dunafilm

A Halálos iramban-filmek 40 éves sztárjának, valamint az autót vezető, 38 éves Roger Rodas vérében sem alkoholt sem kábítószert nem találtak. A Los Angeles megyei halottkémi hivatal közleménye szerint a tudatmódosító szerek utóbbi kategóriájából sem kokainnak, sem ópiátoknak, sem marihuánának nem találták nyomát a két holttestben.

A seriffi hivatal szóvivője közölte, hogy az autó sebességének pontos megállapítása érdekében további vizsgálatokat folytatnak. Mindkét halálesetet balesetnek minősítették. Walker az ütközés és az égés következtében szerzett sérülésekbe halt bele, Rodast pedig azonnal megölte az ütközés.