A Banks úr megmentése egy kegyes hazugságokkal telepakolt, többszörösen elhibázott film, de Emma Thompson olyan fergetegesen vicces alakítást nyújt benne, hogy majdnem megmenti.

A Banks úr megmentése című filmből elsősorban az derül ki, hogy ha a Mary Poppins-regények írójának az apja nem lett volna egy szerencsétlen alkoholista fráter, akkor sosem született volna meg a világszerte imádott könyvsorozat. Na, persze az alkotók szándéka valószínűleg nem ez volt, hanem, hogy a Mary Poppins-film megszületésének kedélyesen lefestett történetének érzelmi mélységet adjanak. Az árnyaltsággal véletlenül sem vádolható John Lee Hancock (A szív bajnokai) és forgatókönyvírói ezt úgy látták jónak megoldani, hogy az írónak, P. L. Traversnek (Emma Thompson) és Walt Disney-nek (Tom Hanks) a film körüli, 60-as évekbeli vicces csatározásait folyton megszakítják a Travers ausztráliai gyermekkorát bemutató visszaemlékezésekkel.

Tom Hanks és Emma Thompson a Banks úr megmentésébenForrás: Fórum Hungary

Ez az elbeszélésmód szinte garantálja a bő kétórás film döcögősségét, de akár még elfogadható áldozat is lehetne, ha cserébe valóban érzelmeket és lélektani mélységet kapnánk. Ehelyett a Travers kislánykorában játszódó jelenetek, amelyekben Colin Farrell alakítja az állását megtartani képtelen, alkoholista, szétesett férfit, akiről mindennek ellenére el kéne hinnünk, hogy borzasztóan jó apa, annyira kínosak, hogy szó szerint legszívesebben elvenné az ember a tekintetét a vászonról. Farrell soha nem volt még olyan pocsék, mint ebben a filmben, egy pillanatra sem sikerül hihető figurát megalkotnia, és az apa és lánya közti iszonyatosan erős kapocsról is csak úgy értesülünk, hogy az orrunk alá dörgölik a dialógusokban, érezni nem lehet belőle semmit. Mi csak annyit látunk, hogy egy beteg ember tönkreteszi a családja életét, így aztán nem igazán tudunk azonosulni az idősödő Traversszel, aki számára minden viszontagság ellenére még mindig az apja a legnagyobb hős, akinek Banks úr figurájában emléket állít a regényeiben.

Banks úr megmentése, jobb szélen Colin FarrellForrás: Fórum Hungary

A szomorú csattanó az, hogy az apaszál nem a Banks úr megmentése fogalmatlan forgatókönyvíróinak a fejéből pattant ki, hanem abszolút igaz, és mégsem sikerült úgy megcsinálni, hogy mi is annak érezzük. P. L. Travers valóban rajongásig imádta Travers Robert Goff nevű, alkoholista bankár apját, aki hétéves korában meghalt. Ezt már névválasztása is bizonyítja: az írónő Helen Lyndon Goff néven született, a Pamela Lyndon Travers művésznevet akkor vette fel, amikor fiatalon színészkedni kezdett, majd miután huszonéves korában Londonba költözött, P. L. Travers néven kezdte el publikálni költeményeit és egyéb írásait. Bár az életéről sosem nyilatkozott szívesen, azt nem titkolta, hogy Banks úr figurája az apján alapul, sőt, egy 1996-os halála előtt másfél évvel készült interjúban azt is elejtette, hogy minden idősebb férfiban az apját látta.

Emma Thompson és Tom Hanks a Banks úr megmentésébenForrás: Fórum Hungary

A Travers gyerekkora és a Mary Poppins-könyvekben megjelenő témák közti párhuzamok nem érnek véget az apa figurájánál. Travers anyja - ahogy az a filmben is szerepel - valóban egy lelkileg instabil nő volt, aki öngyilkosságot kísérelt meg, így Travers már egészen kiskorában azt élte át, hogy a szülei képtelenek gondoskodni róla és testvéreiről, és az ő nyakába szakad a felelősség, hogy kistestvérei jóllétét biztosítsa. Nyilván innen ered a Mary Poppins-könyvek kiindulási pontja: Banks úr és felesége inkompetens szülők, akik négy gyereket nevelnek egy kaotikus háztartásban, amelyet csak a váratlanul betoppanó, szigorú, mégis szerethető Mary Poppins képes gatyába rázni. A gyerekekről szüleik helyett is gondoskodó Mary Poppins figurájában így áttételesen mindenképpen benne van maga az írónő is, de konkrétan keménykezű nagynénjéről mintázta a figurát, aki apja halála után anyagilag és érzelmileg is támogatta őket.

Tom Hanks és Emma Thompson a Banks úr megmentésébenForrás: Fórum Hungary

Egy érzékenyebb rendező mindezeket valószínűleg szépen bele tudta volna szőni a filmbe, de a Banks úr megmentése annyi finomsággal készült, ahogy egy légkalapács dolgozik. Az alkotók nem érik be a kínos visszapillantásokkal, és azzal, hogy bemutatják, hogyan befolyásolták a filmbeli Banks úr figurájának alakulását Travers érzései, hanem egyszer csak a cselekmény középpontjába tolják ezt az addigra már túlrágott témát, és úgy állítják be, mintha a filmadaptációtól húzódozó Travers akkor adta volna be a derekát, amikor a nehéz felfogású Disney-nek végre leesett a tantusz, hogy mindennek az alfája és ómegája az apafigura. Bár a Travers életéből felhasznált elemek nagy része valós, és a döcögős Disney-Travers munkakapcsolat ábrázolásának java is hűen követi a megtörtént eseményeket, ez a meglehetősen szentimentális kulcsmomentum teljes fikció, Walt Disney-nek a leghaloványabb fogalma sem volt Travers gyermekkorának eseményeiről, amelyek csak a halála után, 1999-ben megjelent életrajzában kerültek nyilvánosságra.

Tom Hanks a filmbenForrás: Fórum Hungary

Világos, hogy miért költötték az alkotók ezt a magyarázatot: ami nélküle maradna, az pláne nem állna meg a lábán. A Londonban élő Travers kénytelen Los Angelesbe utazni, mert fogytán a pénze, ezért nem halogathatja tovább, hogy eladja a megfilmesítési jogokat Walt Disney-nek, aki húsz éve nyaggatja őt értük. Amikor nekiül átbeszélni az adaptációt a forgatókönyvíró Don DaGradivel (Bradley Whitford) és a dalszerző Sherman testvérekkel (Jason Schwartzman és B. J. Novak), egy ideig mindenbe beleköt, semmi sem tetszik neki, aztán egyszer csak annyira beleszeret a Let's Go Fly a Kite című betétdalba, hogy onnantól kezdve kenyérre lehet kenni, aztán legközelebb csak a rajzolt pingvineknél akad ki. Nyilván annak, hogy a musicalfeldolgozástól eleve irtózó Traverst váratlanul egy nótával sikerül meggyőzni, még annyi értelme sincs dramaturgiai szempontból, mint az apás verziónak. A valóság viszont túl összetett és nem elég frappáns volt ahhoz, hogy azt írják bele a filmbe: Travers valóban húzódozott a filmváltozattól, valóban utálta, hogy az ő rideg Mary Poppinsából Julie Andrews cukros, dalolászós Mary Poppinsa lett, stb., de kellett neki a pénz, és tudta, hogy a Mary Poppins-film meglehetősen vagyonossá teszi majd, így végül engedett.

B. J. Novak és Jason Schwartzman a filmbenForrás: Fórum Hungary

Élete végéig ellentmondásos megnyilvánulásai voltak a filmmel kapcsolatban, általában szidta, de inkább csak szűk körben, azt mindig igyekezett elkerülni, hogy ezek a megjegyzései nyilvánosságra kerüljenek. A Banks úr megmentése fináléjában ellenben azt látjuk, hogy a Mary Poppins premierjén az eleinte durcáskodó Travers fokozatosan egyre jobban meghatódik a filmen, és a végén már könnytől nedves arccal, mosolyogva nézi. Travers tényleg elsírta magát a Mary Poppins premierjén, de távolról sem a meghatottságtól, hanem a dühtől, és a vetítést követő partyn hangosan felszólította Disney-t, hogy az animációkat távolítsa el a filmből. Disney erre csak annyit felelt, hogy "az a hajó már elment", és faképnél hagyta a frusztrált írónőt. Mindebből a filmben csak a kamerák kedvéért karöltve mosolygó író és stúdiófőnök képe maradt meg.

És persze maga Travers és Disney is sokkal cukibbak a filmben, mint az életben voltak. Hogy a közismerten rasszista, gyárkéményként füstölő, tüdőrákban elhunyt Disney-ből egy kizárólag a lányai vágyait szem előtt tartó, joviális, a cigaretta ártalmaival bölcsen szembenéző figura lett, az tulajdonképpen mindegy is, hiszen ez a film elsősorban nem róla szól, hanem Traversről. Az írónő bámulatos átalakulása már meglepőbb: sem biszexualitása nem került bele a filmbe, sem az, hogy negyvenéves korában elszakított egymástól egy csecsemő ikerpárt, amikor csak az egyiküket fogadta örökbe, sem az, hogy unokái szerint úgy halt meg, hogy "senkit sem szeretett, és őt sem szerette senki". Ehelyett kapunk egy egyedül élő, rondán dauerolt hajú, mindenről nagyon határozott véleménnyel rendelkező nőt, akinek minden egyes mondata iszonyatosan vicces.

Emma Thompson a filmbenForrás: Fórum Hungary

És ez a film egyetlen pozitívuma. Ha Emma Thompson Traverse köszönőviszonyban sincs az igazi Traversszel, azt sem bánjuk, annyira fergeteges az alakítása. Thompson halálpontosan eltalált modorban és tökéletes időzítéssel szórja a tüskés Travers megjegyzéseit, minden pillanatban öröm nézni, amikor csak a vásznon van. Teljesítményét még lenyűgözőbbé teszi, hogy egy ennyire elmért filmben brillírozik, tudomást sem véve arról, hogy körülötte recsegve-ropogva összeroppan a film szerkezete. Ő rendíthetetlenül zseniális.

A Banks úr megmentése pontosan ugyanazt teszi P. L. Traversszel, amit '64-ben Disney tett Mary Poppinsszal: az ellentmondásos figurát olyan vastag cukormázzal leöntve tálalja, hogy már szinte meg sem ismerjük, aki megbújik alatta. Az óriási különbség az, hogy a Mary Poppins-filmet olyan profik csinálták, akik félelmetesen értettek a szórakoztatáshoz, ezért az ő szirupos változatukat még bekajáltuk, a Banks úr megmentése viszont fennakadt a torkunkon.