Leonardo DiCaprio mikor kap már Oscart?

Leonardo DiCaprio, A nagy Gatsby
15. hely: Jay Gatsby (A nagy Gatsby) - 1 milliárd dollár
Vágólapra másolva!
Négyszer jelölte az Amerikai Filmakadémia a 39 éves színészt Hollywood legnagyobb elismerésére, ám legalább ugyanennyiszer megfeledkeztek róla. Idén élete alakítását nyújtotta A Wall Street farkasában, mégsem számít bombabiztos befutónak a győzelemre. Túl jóképű? Túl fiatal? Vagy egyszerűen csak utálják Hollywoodban? Megvizsgáltuk, hogy miért nem kap már végre egy Oscart Leonardo DiCaprio.
Vágólapra másolva!

"Szerintem az egész egy baromság. Totális, elképesztő baromság, és nem akarok a része lenni, mert nem hiszek benne. Teljesen szubjektív. Színészeket versenyeztetni egymással, ennél hülyébb dolog nincs is a világon" - mondta a tavalyi Oscar-szezonban DiCaprio kortársa, Joaquin Phoenix. Ez persze nem akadályozta meg abban, hogy négy hónappal később szépen felvegye az öltönyét, és végigbazsalyogja Hollywood legnagyobb örömünnepét, az Oscar-díjkiosztót, miután az Akadémia mégis jelölte legjobb színészként a The Master-ért.

Leonardo DiCaprio az idei Golden Globe-díjkiosztón Forrás: AFP

Korábban eljátszotta ugyanezt Dustin Hoffman ("az Oscar-díj obszcén és mocskos, semmiben sem jobb egy szépségversenynél"), Bill Murray ("leginkább magamra haragudtam, hogy egyáltalán elmentem a díjkiosztóra") és Javier Bardem ("az én alakításomnak semmi köze Russel Crowe-éhoz a Gladiátor-ban. Talán ha mindannyian gladiátort játszanánk...") is, és sejthető, hogy a legtöbb színész úgy érzi, felette áll a kollégáival való versengésnek - egészen addig, amíg nem ő nyer.

Természetesen az Akadémia gyakran mellélő; sokan méltatlanul díjazatlanul maradnak, míg másokat egyáltalán nem a legjobb alakításukért tüntetnek ki. Mégis, egy tartósan A-listás hollywoodi sztár karrierjében el kell jönni annak a pillanatnak, amikor szakmabéli kollégái igenis őt nevezik ki a legjobbnak.

Míg a hölgyek Oscar-versenyében kifejezetten előny szépnek és fiatalnak lenni, a férfi színészeket átlagban az ötödik X-ig várakoztatják, az Akadémia többnyire idős, férfi szavazói nem kiáltanak Oscarért Robert Redford, Brad Pitt, Tom Cruise vagy Johnny Depp szép szemei láttán. Sőt, Paul Newman 62 évesen nyert Oscart, Mel Gibson, Robert Redford és Kevin Costner csak rendezőit, Michael Caine és George Clooney csak mellékszereplőit, a legpechesebb Peter O'Toole csak életműdíjat, Tony Curtis pedig még azt sem.

Leonardo DiCaprio A Wall Street farkasában Forrás: ProVideo

Ennek fényében nem meglepő, hogy a negyvenet is alulról súroló Leonardo DiCaprio ideje még nem jött el. Azt tekintve viszont annál inkább, hogy húsz éve sztár, következetesen csak nagy presztízsű, Oscar-díjas rendezőkkel forgat, hétszer volt a főszereplésével készült film fődíjra jelölt, és kétszer (Titanic, A tégla) nyert is, továbbá nem vállal képregény-adaptációkat, akciófilmeket és franchise-okat, mégis minden filmje kasszasiker.

Elismert színész, Hollywood egyik legnagyobb sztárja, rengeteg pénze van, és fürtökben csüngnek rajta a szupermodellek - érdekli egyáltalán, hogy nyer-e Oscart? Szerepválasztásai alapján arra lehet következtetni, hogy abszolút. Az utóbbi évtizedben csak és kizárólag Oscar-szezonra pozícionált filmekben szerepelt, bár A nagy Gatsby-t és a Viharsziget-et végül áttolták az év első felére, az Eredet pedig a hollywoodi filmek azon szűk keresztmetszetébe tartozott, ami nyári blockbusterként és díjvadász presztízsprodukcióként is megállta a helyét.

Öt ízben Martin Scorsese (akit jó párszor pofára ejtett az Akadémia, de jelölni azért nagyon szeretik) kamerái előtt szerepelt, rajta kívül pedig szinte csak Oscar-díjas nagyágyú rendezőkkel dolgozott, mint Steven Spielberg (Kapj el, ha tudsz), Sam Mendes (A szabadság útjai), Clint Eastwood (J. Edgar - Az FBI embere) vagy Quentin Tarantino (Django elszabadul). Legegyértelműbb díjvadász szerepválasztása Eastwood J. Edgar-ja volt, ami minden Oscar-varázsszót (történelmi filmbiográfia, híres ember, öregmaszk, homoszexualitás, stb.) kipipált, mégsem hatotta meg a szavazókat. Persze az, hogy 40 éves kora betöltése előtt már négyszer jelölték, korántsem utal arra, hogy pikkelnének rá. Mégis a győzelemtől eddig mindig messze állt.

Eddigi jelölései

Nagyon korán, mindössze 19 évesen jelölték először Oscarra, a csodásan megható Gilbert Grape mellékszerepéért. Az enyhén szellemi fogyatékos, mindenhova felmászó kisöccs szerepében bámulatos alakítást nyújtott, amit több kritikusi kör is az év legjobbjának kiáltott ki 1993-ban. Az Oscarért viszont olyan, akkor már évek óta díjra váró nagyágyúkkal került egy kategóriába, mint John Malkovich, Pete Postlewhite és a simán diadalmaskodó Tommy Lee Jones (A szökevény). Még csak az év felfedezettjének sem minősült, mert éppen mindenki háta a Schindler listájá-val betört Ralph Fiennes-tól borsódzott.

Johnny Depp és Leonardo DiCaprio a Gilbert Grape-ben Forrás: Mirax

Szóval hiába alakított óriásit, valószínűsíthető, hogy a kategória egyik leggyengébb jelöltje volt ebben az évben, bár ilyen fiatalon már a jelölés is óriási teljesítménynek számított. Noha a Rómeó és Júlia és a Titanic főszerepeiért is jelölhették volna, az Akadémia szemében egy évtizedre bekerült a komolytalan, tinibálvány skatulyába, ahonnan csak Scorsese tudta kiszabadítani második együttműködésükkel, az Aviátor-ral.

2005-ben az Aviátor az egyik legkomolyabb Oscar-esélyes volt, és tizenegy jelölésből ötöt szoborra is váltott, ám a fő kategóriákban hoppon maradt. DiCaprio megnyerte a drámai Golden Globe-ot, de az Oscarra esélytelen volt a bombabiztos favorit, (a Ray-ért komédia/musical kategóriában szintén Globe-nyertes) Jamie Foxx ellenében.

Leonardo DiCaprio és Gwen Stefani az Aviátorban Forrás: Mokép

Az Aviátor végre elfogadtatta Leót komoly színészként, és két év múlva újra ott volt a neve a legjobb férfi főszereplők kategóriájában a Véres gyémánt-ért, viszont újra egy szezon elején bebetonozódott afro-amerikai éllovasnak tapsolhatott, Forest Whitaker (Az utolsó skót király) személyében.

A 2007-es szezonban egyébként faramuci módon nem is a Véres gyémánt volt a legjobb alakítása, hanem a végül Scorsese-nek is első rendezői Oscarját meghozó, fődíjas A tégla, amelynek viszont a bőség zavara miatt elrontották a színészi kampányát. Jack Nicholsont kampányolták főszereplőként, az igazi főhőst, DiCapriót pedig mellékszereplőként, többek között azért is, hogy ne kelljen saját, Véres gyémánt-beli alakításával versenyeznie.

Leonardo DiCaprio a Véres gyémántban Forrás: InterCom

Végül az Akadémia tagok vélhetően itt is, ott is szavaztak Nicholsonra és DiCaprióra is, és mindketten hoppon maradtak, A tégla pedig mindössze egy színészi jelölést gyűjtött be, a tényleg mellékszereplő Mark Wahlbergnek. Az is lehet, hogy DiCapriónak elég szavazata lett volna két főszereplői jelöléshez is, de az Akadémia szabályzata ezt nem teszi lehetővé, és sajnos pont az erősebb filmmel és alakítással maradt ki.

Idei esélyei

Az idei gyilkos Oscar-mezőnyben a legutolsó pillanatig tíz színész versengett öt helyért, és DiCaprio esélyei nem tűntek rózsásnak a korai éllovasnak kikiáltott Robert Redford (Minden odavan) és színészkamara által jelölt Forest Whitaker (A komornyik) ellenében. Ráadásul A Wall Street farkasá-t, hiába minősül a Martin Scorsese-vel való együttműködésük eddigi csúcsának, rengetegen támadták, hogy dicsőíti a gátlástalan brókerek erkölcstelen életformáját, és még arról is keringtek pletykák, hogy egy Akadémia-szavazóknak tartott vetítés után a rendezőt és sztárját szemtől szembe becsmérelte egy idősebb Akadémia-tag.

Leonardo DiCaprio (középen) A Wall Street farkasa című filmben Forrás: ProVideo

Mivel Leo korábban is többször maradt hoppon, mint nem, és a film korántsem Oscar-igényekhez igazított, középutas darab, a legtöbben arra tippeltek, hogy kimarad a legjobb ötből. Végül azonban a A Wall Street farkasa minden fontosabb kategóriában befutó lett, és DiCapriónak is összejött a negyedik jelölés. A kategóriában azonban csak a negyedik legerősebb jelöltnek számít a nemrég nyert Christian Bale (Amerikai botrány) előtt, illetve az éllovas Matthew McConaughey (Mielőtt meghaltam), a szentimentális favorit Bruce Dern (Nebraska) és a legjobb film esélyes 12 év rabszolgaság főszereplője, Chiwetel Ejiofor mögött.

A Golden Globe-ot ugyan simán megnyerte a komédia/musical kategóriában (a sztárbűvöletben élő Golden Globe szavazók eddig tízszer jelölték és másodjára díjazták), de ahhoz, hogy megszorongathassa McConaughey-t a győzelemért, a brit filmakadémia BAFTA-díját is meg kellett volna nyernie, amire volt is némi esélye, tekintve, hogy a britek nem jelölték a Mielőtt meghaltam-ot, ám végül Chiwetel Ejioforé lett a kitüntetés. Többek között ezért is, ha bárki nagyobb összegben szeretne fogadni arra, hogy DiCaprio még idén Oscar-díjas lesz, lebeszélnénk.

DE MIÉRT?!

Túl fiatal?

Részben igen. Az utóbbi tíz év legjobb férfi főszereplő nyerteseinek átlagéletkora 47,2 év, csak olyanok nyertek 40 alatt (Jean Dujardin, Philip Seymour Hoffman, Jamie Foxx), akik első nekifutásra, egyértelmű éllovasként tarolták végig az Oscar-szezont.

Tobey Maguire és Leonardo DiCaprio a nyolcvanas évek végén Forrás: Origo

DiCaprióra gondolva azonban sok szavazónak az jut eszébe, hogy jelölt lesz még két év múlva, öt év múlva és tizenöt év múlva is, azaz bőven adódik további alkalom díjazni. Ráadásul hiába tölti be idén a negyvenet, fiatalabbnak néz ki, és kölyökképe láttán senki nem érzi úgy, hogy eddigi karrierje megkoronázásaképp is kijárna már neki egy kvázi-életműdíj.

Túl jóképű?

Noha Akadémia-tag Lena Dunham, Scarlett Johansson és Joseph Gordon-Levitt is, sokan 80 éves, a Palm Springs-i medencéje partján szivarozó tatának képzelik el a tipikus Akadémia-szavazót, aki boldogan ikszel minden évben Jennifer Lawrence vagy Natalie Portman neve mellé, de irigyen fújtat DiCaprio, Ryan Gosling vagy Michael Fassbender neve hallatán.

Leonardo DiCaprio A nagy Gatsby című filmben Forrás: InterCom

Ezt a teóriát némileg alátámasztja, hogy DiCaprión kívül olyan szívtiprók sem nyertek soha Oscart, mint Brad Pitt, Tom Cruise vagy Johnny Depp. Ráadásul Leo hozzájuk képest még egészen jól áll, mert mindegyiküknél legalább 10 évvel fiatalabb, de máris eggyel több jelölésnél tart. A csodaszer ilyenkor az elcsúfítás (lásd Cruise a Született július 4-én-ben vagy Pitt a 12 majom-ban), az öregítés (Pitt a Benjamin Button-ban), vagy a látványos hízás/fogyás (Clooney a Sziriáná-ban vagy McConaughey a Mielőtt meghaltam-ban).

Pikkelnek rá?

Ezt pont a kifejezetten soknak számító négy jelölés miatt nehéz lenne meggyőződéssel állítani. Inkább csak többször pechje volt, bár az biztos, hogy a Titanic után tartósan tinisztár-gettóba került, ahonnan azonnal, kétségbeesetten és nagyon elszántan próbált kitörni.

Leonardo DiCaprio és Jamie Foxx a Django elszabadulban Forrás: InterCom

Pech, hogy kétszer szerepelt fődíjas filmben (Titanic, A tégla), ami gyakran automatikusan győzelemhez juttatja a férfi főszereplőt, de pont őt nem jelölték akkor. Pech, hogy a New York bandái-ban, az Aviátor-ban és a Django elszabadul-ban is elhomályosította őt valamelyik szereplőtársa. És pech az is, hogy a Viharsziget-et és A nagy Gatsby-t is el kellett tolni az Oscar-szezonból a következő évre - bár anyagi szempontból ezzel mindkettő nyert.

Nagyobbak vele szemben az elvárások?

Ebben lehet valami, hiszen ha valakinek már ennyire ismeri a néző az arcát, nehezen tud szabadulni az érzéstől, hogy nem egy karaktert lát, hanem Leonardo DiCapriót öregmaszkban / festett hajjal / ilyen-olyan jelmezben színészkedni.

Leonardo DiCaprio a J. Edgar - Az FBI embere című filmben Forrás: InterCom

Érdemes újranézni első Oscar-díjas alakítását, a Gilbert Grape-et - soha utána nem láthattuk ennyire természetesnek, maníroktól és erőlködéstől mentesnek a játékát. Ahhoz, hogy egyszer tuti befutó legyen az Oscarért, egyrészt a Gilbert Grape-et, másrészt minden későbbi jelölt alakítását kellene túlszárnyalnia, mert arra nem számíthat még legalább húsz évig, hogy "most vagy soha" életműkampánnyal vágjon neki egy Oscar-szezonnak.

Le kéne hasadniuk egymásról Scorsese-vel?

Semmiképpen sem gondolnánk. Bár öt közös filmjük (New York bandái, Aviátor, A tégla, Viharsziget, A Wall Street farkasa) nem mindegyike remekmű, és pont az együttműködésük kezdetén járta Scorsese maga is a kis Oscar-kálváriáját, amikor elkezdett az Akadémia ízlésének megfelelő filmeket rendezni, de továbbra sem nyert.

Martin Scorsese és Leonardo DiCaprio A tégla forgatásán Forrás: InterCom

Miután végül az egyáltalán nem Oscar-filmként pozícionált A tégla meghozta Scorsese első rendezői szobrát és fődíját, érezhetően csökkent a rá nehezedő nyomás, és újra az a kísérletező, kreatív zseni lett, akinek eredetileg megszerettük. Jellemző módon az Akadémia azóta teljesen oda van érte, és A leleményes Hugó után két évvel, most A Wall Street farkasá-ért is legjobb rendező jelölt. Érdekes, hogy míg a Scorsese-DeNiro évek alatt a színészt háromszor jelölték Oscarra, a rendezőt csak kétszer, a Scorsese-DiCaprio korszakban már 4:2 az állás a rendező javára.

Leonardo azonban, amikor épp nem Scorsese-vel forgat, akkor sem túl kockázatkereső. A Titanic óta csak nagy nevű, a hollywoodi stúdiórendszerben megbecsült rendezőkkel forgatott: James Cameron, Ridley Scott, Steven Spielberg, Woody Allen, Clint Eastwood, Baz Luhrmann, Christopher Nolan, Sam Mendes, Quentin Tarantino. Ez nem baj, de az ő szintjén megtehetné, hogy támogassa a fiatal tehetségeket, mint például hasonló Oscar-nélküli helyzetben lévő kollégája, Brad Pitt, vagy elvállaljon akár mellékszerepeket is egy-egy függetlenfilmben.

Félreértés ne essék, rovatunkban szinte teljes az egyetértés arról, hogy A Wall Street farkasa remekmű és DiCaprio Oscart érdemelne érte. Azonban abban is szinte biztosak vagyunk, hogy még várnia kell pár évet a kitüntetésre és március 2-án Matthew McConaughey szorítja majd magához az Oscar-szobrot.

Az a McConaughey, aki A Wall Street farkasá-ban beérte egy tízperces, ám feledhetetlen mellékszereppel (pont DiCaprio karakterének mentoraként) és aki öt éve még fedetlen felsőtesttel bugyuta romantikus komédiákban ripacskodott. Majd fogta magát és újraértékelte a karrierjét; elkezdett kockázatos független filmekben akár apróbb szerepeket is elvállalni, sőt, az sem derogált neki, hogy tévésorozathoz adja a nevét (A törvény nevében című HBO sorozat főszereplőjeként pont az Oscar-szavazás időszakában brillírozik, minden héten emlékeztetve az Akadémia-tagokat, hogy jól döntenek, ha neki ítélik az Oscart).

Leonardo DiCaprio és Matthew McConaughey A Wall Street farkasa című filmben Forrás: ProVideo

DiCapriónak ezt a bátorságot és rizikó-vállalást kellene magává tennie; lehet, hogy a nagy stúdiók kényelmet és biztonságot nyújtó falai közül kimozdulva, egy-egy tapasztalatlanabb, ám frissebb és bátrabb víziókkal rendelkező fiatal, függetlenfilmes művész kamerája előtt nem lenne garantált a százmillió dollár feletti mozibevétel. Viszont tudna meglepetést okozni és a nyolcvanas szivarozó taták a medencéjük partján végre azt mormogva ikszelnének a neve mellé az Oscar-szavazólapon, hogy "Mindig is tudtam, hogy mekkora színész ez a DiCaprio fiú!".