Újra szexi a vérszívás

2014.04.23. 13:57

Jim Jarmusch a Halhatatlan szeretőkben arra használja a vámpírokat, amire valók: szimbólumnak. Főhősei egyszerre testesítik meg az örök szerelmet és a művészi érzékenységet, szemben a tömegek barbárságával.

Amikor először hallottam, hogy Jim Jarmusch vámpírfilmet csinál, alig akartam elhinni, hogy ő is beáll azoknak a sorába, akik az Alkonyat sikere után okvetlenül úgy érzik, vérszívókról kell filmet készíteniük, de szerencsére kiderült, hogy a Halott szeretők vámpírjaiban csak annyi a közös Bellával és Edwarddal, hogy ők is szerelmesek.

Tom Hiddleston és Tilda Swinton a Halhatatlan szeretők című filmbenForrás: A Company

Ádám (Tom Hiddleston) zenész, aki az emberek elől bujkálva egy különböző évszázadok holmijaival telezsúfolt, lepattant detroiti házban él, Éva (Tilda Swinton) a marokkói Tangerben lakik, és ha azon kívül, hogy a John Hurt által megformált, kicsit már rozzant Christopher Marlowe-tól (nem véletlen névegyezés) rendszeresen beszerzi a szükséges véradagját, foglalkozik valamivel, az nem derül ki a filmből. Azt sem tudjuk meg, hogy miből élnek, de bőven van pénzük, és az is hamar világossá válik, hogy évszázadok óta a legmenőbb művészkörökben forognak.

Hogy Swinton tökéletesen át tud majd lényegülni vámpírrá, az nem is volt kérdés, de Hiddleston is remek választás, és Swinton kortalanságának köszönhetően a több mint húszévnyi korkülönbség sem látszik rajtuk. Mint nevük is mutatja, ők a prototipikus szerelmespár, elszakíthatatlan kötelék van köztük, és tökéletesen kiegészítik egymást. A megjelenésük is ezt tükrözi, Ádám fekete, Éva fehér, olyanok, mint két gyönyörű, megelevenedett szobor, akik nesztelenül suhannak az éjszakában. Jarmusch és operatőre, Yorick Le Saux - aki már a Szerelmes lettem-ben is lenyűgöző gyengédséggel rajongta körbe a kamerájával Swintont - minden alkalmat megragad, hogy a két testet, akár mozdulatlanul, akár mozgásban, a lehető legesztétikusabban tálalja: például amikor alszanak, összebogozódott végtagokkal, gondosan megkomponálva pihen a két márványfehér test, és hogy itt is legyen kontraszt, közéjük fekete ágynemű tekeredik.

Tilda Swinton és Tom Hiddleston a filmbenForrás: A Company Hungary

A kissé melankolikus Ádám az alkotó, a tettre kész Éva pedig a kettősüket működésben tartó, dinamikus erő. Ez a felállás a hagyományos nemiszerep-leosztáson túl az önmarcangoló művész és az életet habzsoló gruppi szimbiózisban létező ellentétpárját is megtestesíti.

Jarmusch nagyon szép egységet teremt filmje értelmezési szintjei közt: Ádám és Éva vámpírléte egyszerre szimbolizálja a tökéletes szerelmet azáltal, hogy a vérfogyasztást a rendező pont úgy ábrázolja, mint a heroinozást, azaz szerelmesei közös függőségben forrnak össze, másrészt a vámpírok és a gúnyosan csak zombiknak nevezett emberek ellentéte egyértelmű párhuzamot alkot a művészet és a barbárság szembeállításával.

Tilda Swinton a filmbenForrás: A Company

Ádám úgy látja, hogy a szépség kiveszőben van a világból, és ezt nem tudja feldolgozni, Éva, aki jóval idősebb nála, és végignézte már az inkvizíciót is, úgy véli, ez csak egy átmeneti korszak, és minden jóra fordul majd.

A folyamatos körforgás kontra hanyatlás témája különböző formában sokszor előjön a filmben. Előbbire példa az Ádámot és Évát fentről mutató, forgó kamera, illetve a folyton kiújuló, mardosó éhségnek, a véradag beszerzésének és a kielégülésnek az ismétlődő köre, utóbbi pedig kicsit szájbarágósan megtestesül az egykor gyönyörű koncertteremben, amit ma parkolónak használnak, és persze főleg abban, hogy ők ketten olyanok, mintha egy kihalóban levő, különleges faj utolsó képviselői közé tartoznának. Mintha Jarmusch is vívódna, hogy átadja magát az afölötti szomorúságnak, hogy a művészet egyre szűkebb réteget érint csak meg, vagy legyen inkább optimista, és higgye, hogy ez csak egy előbb-utóbb lezáruló fejezet az emberiség történetében, amelyet valami szebb követ.

John Hurt a filmbenForrás: A Company

Marlowe figuráján keresztül Jarmusch a művészlét lényegéről is beszél: az ő verziójában valójában Marlowe írta a Shakespeare-nek tulajdonított drámákat, de a rozoga férfiban egyáltalán nincs keserűség amiatt, hogy az ő nevét nem ismerte meg a világ, mert tudja, hogy az alkotás a fontos, nem a hírnév. Ezzel szemben Ádámban olyan erős konfliktus tombol, hogy nemcsak saját lényét, még az alkotásait is fél szabadon ereszteni a világban.

Mindez nem jelenti, hogy a Halhatatlan szeretők szomorú film, ellenkezőleg, játékos, lefegyverző humora van, amely főleg a vámpíréletmód sajátosságaiból táplálkozik: Ádám és Éva jobb napokon vérből készült jégkrémet szopogatnak, szigorúan az éjszakai járaton utaznak, és Éva elejti, hogy Ádám se lenne ilyen búskomor, ha nem ismerkedett volna össze azzal a fránya Byronnal. Könnyedséget hoz be Éva húga, a zabolátlan Ava (Mia Wasikowska) is, aki színes, szórakoztató figura, de bajkeverő természetével kicsit olyan, mintha csak azért került volna bele a filmbe, mert Jarmusch mégiscsak kötelezőnek érezte, hogy legyen valamiféle cselekmény.

Mia Wasikowska, Anton Yelchin és Tilda Swinton a filmbenForrás: A Company

Megjelennek a filmben a vámpírhagyomány olyan megszokott elemei, mint hogy a vámpírok csak úgy ölhetők meg, ha fával átszúrják a szívüket, vagy hogy (kivéve a legrenitensebbeket) csak akkor lépnek be egy házba, ha hívják őket, de ezeknél sokkal érdekesebb, a művészek különleges érzékenységét szépen szimbolizáló ötlet, hogy Jarmusch vámpírjai kesztyűt viselnek, hogy elrejtsék hiperszenzitív, ugyanakkor életveszélyes ujjbegyeiket. Évának elég végigsimítania egy tárgyon, hogy feltáruljon előtte annak egész története.

A filmben fontos, a nézőt behálózó szereplővé válik maga az éjszaka is: Le Saux képein egyformán hipnotikus erővel jelennek meg a detroiti koncerthelyiségeknek és a tangeri sikátoroknak az éjszakai fényei, több mint húsz évvel az Éjszaka a Földön után Jarmuschnak még mindig nagyon jól áll az éjjeli hangulat.