A magyar gyerekeknek nincs egészséges önbizalmuk

2014.05.09. 21:09

Az amerikai filmek főcímében a sztárok után nem sokkal a casting director nevét írják ki. Ha nem is ilyen előkelő helyen, de nálunk is egyre többször bukkan fel a stáblistán. Mi az ő dolga? Milyen érdemei vannak? Hogyan lehet a magyar színészeket castingolni? Miért nem elég jók filmen? Miért rosszabbak még náluk is a gyerekek? Orbán Andreával, a Playground casting ügynökség vezetőjével beszélgettünk, aki többek között a Valami Amerika, a Coming out, a Társas játék, a Megdönteni Hajnal Tímeát és A berni követ szereposztásáért felelt.

 

Amikor meséltem a baráti körömben, hogy egy casting directorral készülök interjút készíteni, nagyon kevesen tudták, miről beszélek. Azt gondolták, a rendező választja ki a filmje főszereplőit, a casting director egy fölösleges szakma.

Sajnos ez a vélekedés még a szakmában is előfordul. Legtöbbször úgy derül ki, hogy a közös munka után felhívnak, és megkérdik, mit írjanak rólam a stáblistára. Nem tudják eldönteni, hogy csak a cég nevét tüntessék-e fel mint statisztaszervezőét, vagy az én nevemet is. Még akkor is megkérdezik, ha a főszereplők kiválasztásában is aktív szerepet játszottam. Sokáig szerénykedtem is, de ma már nyíltan megmondom, hogy casting directorként szeretnék szerepelni a stáblistán. Ilyenkor aztán hallom a mosolyt a vonal túlsó végén.

Orbán AndreaFotó: Tuba Zoltán - Origo

Magyarországon mi a szerepe a casting directornak? Tudjuk, hogy Hollywoodban a sztárokon kívül mindenkit ő válogat, tesztel, ajánl a rendezőnek.

Nálunk ez rendezőfüggő. Mindenkinek mások az elvárásai. Gigor Attilának például a legkisebb szerepre is van határozott elképzelése, az én dolgom csak annyi, hogy láthassa a jelöltjeit a filmbéli szituációban. De olyan is akad, aki nem ismer elég színészt, és teljesen rám bízza a dolgot. Olyankor rendezünk egy castingot nagy merítéssel, és ő visszahívja egy második körre azokat, akik tetszettek neki. Azon már általában személyesen is részt vesz. De van olyan is, aki annyira biztos a színészválasztásában, hogy nem castingol. A Megdönteni Hajnal Tímeát szereposztását például félkész állapotban kaptuk. Herczeg Attila tudta, hogy a főbb szerepekre Simon Kornélt, Szabó Simont, Lengyel Tamást és Jordán Adélt akarja. Akit mi hoztunk, az Réti Adrienn és egész családja volt - Hirtling István, Vándor Éva és Békés Itala -, és például Szandtner Annát.

Mennyi a mozgástered egy szerep kiosztásánál? Meddig tudsz harcolni valakiért?

Réti Adriennért sokáig harcoltam. Erre a szerepre egy nyomulós budai csaj kellett, aki mindent előre eltervez, leszervez, és uralkodik a pasiján. Herczeg Attilának volt némi fenntartása Réti Adriennel szemben, mert nem pont úgy néz ki, ahogy elképzelte. Ő egy kicsit sudárabb, modellalkatúbb színésznőt szeretett volna. Én kitartottam, mert Adrienn gyönyörű, és legalább annyit számít az egyénisége, a fellépése, mint a termete. Nagyon sok lányban gondolkodtunk még mellette - Trokán Nórától Téby Zitáig - olyanokban, akik esetleg hagyományos értelemben szebbek, vagy külsőleg jobban megfeleltek Attila elképzelésének, de kiderült, hogy mégis csak Adrienn passzolt leginkább a Réka nevű karakterhez.

Simon Kornél és Réti Adrienn a Megdönteni Hajnal Tímeát című filmbenForrás: InterCom

Az nem zavart, hogy Réti Adrienn pont ugyanezt a karaktert játszotta a Társas játékban, ráadásul ott is Simon Kornél mellett?

Természetesen eszünkbe jutott, de alapvetően az a baj, hogy kevés a mindenben megfelelő színész. Például a Coming out-nak úgy álltunk neki Orosz Dénes rendezővel, hogy adva van Csányi a főszerepre, és keressünk mellé egy lányt, aki nem Tompos Kátya. Ha nem néztünk meg ötven színésznőt, akkor egyet sem, és az lett a vége, hogy amikor legeslegutoljára behívtuk Kátyát, annyival jobban működött mindenki másnál, hogy neki kellett adni a szerepet. Ez volt a Hajnal Tímeá-nál is: néztünk másokat is, de Adrienn és Kornél tűnt a tökéletes párnak. De ebben a filmben a legnagyobb kihívás Hajnal Tímea szerepe volt, és én úgy gondoltam, Magyarországon nem találunk megfelelő színésznőt hozzá. Itt nincs olyan lány, akiről elhisszük, hogy nemzetközi modellkarriert futott be, és emellett még csodálatos színésznő is - ilyet én nem ismerek. Úgyhogy azt javasoltam, külföldit keressünk, aztán majd utószinkronizáljuk. Ez persze bonyolította volna a forgatás menetét, mert két nyelven kellett volna dolgozni, de szerintem jó megoldás lett volna. A mai napig így gondolom.

Miért van az, hogy bizonyos karakterekre Magyarországon nem találni megfelelő színészt?

Ebben az esetben talán azért, mert ha valaki tökéletes szépség, az nem könnyíti meg például a főiskolai felvételijét. Ott nem szeretik az ilyen modellszerű szépségeket, általában nem veszik fel őket. Persze vannak kivételek: Törőcsik Franciska például a modell világból jött. Gyönyörű és nagyon tehetséges. Ő viszont ehhez a szerephez túl fiatal lett volna.

Osvárt Andrea és Simon Kornél a Megdönteni Hajnal Tímeát című filmbenForrás: InterCom

És főiskola nélkül nem futhat be valaki színészként? Azért van rá példa.

Persze, vannak páran: Simon Kornél, Szabó Győző, Pokorny Lia. De nagyon kevés lehetőség van arra, hogy elkezdjenek játszani, elsajátíthassanak egy gyakorlatot, és felfigyeljenek rájuk. A másik ok, amiért nincs ilyen Magyarországon, hogy ez egy kis ország, kis merítés. Itt kevés olyan nő van, aki ilyen adottságokkal, és ilyen képességekkel rendelkezik.

És nem lehetett volna castingolni modelleket is? Nem derülhetett volna ki valamelyikükről, hogy több is van benne? Mint például Marine Vacthról, aki Francois Ozon legutóbbi filmjének a főszereplője.

Volt erre törekvés, be is hívtunk pár lányt próbafelvételre, de nem működtek. Az első öt percben még kellemesek a szemnek, de a hatodik perctől már nem tudják fenntartani az érdeklődésünket. Márpedig amint érdektelenné válnak, meghal a film.

Modellből jó színésszé válni még világviszonylatban is nagyon keveseknek sikerül. A legtöbb hollywoodi szépség nem tökéletes, és nem kifejezetten modellalkat. Viszont a legtöbb sikeres modell úgy képzeli, hogy színészként folytatja majd a karrierjét.

Filmen sokkal többet kell megmutatni magadból, mint egy fotózáson. Szerintem a fotózás alapvetően egy technika, amit el lehet sajátítani. De filmen nem pózolni kell, nem a legjobb oldalat mutatni, hanem átlényegülni valaki mássá, és mélységet kell mutatni. Azért van pár modell, akinek sikerült. Kim Basinger, Milla Jovovich vagy Monica Bellucci. Biztos, hogy kell hozzá egyfajta nyitottság is, hogy elengedd, aki vagy.

Orbán AndreaFotó: Tuba Zoltán - Origo

Milyen szempont vezérel, amikor castingolsz?

Olyan színészt keresek, akinek a személyiségében már eleve benne van a figura. Lehet, hogy elő kell bányászni, de már akkor is ott van. Nem hiszek az ellene-osztásban. Nálunk arra nincs se idő, se lehetőség, hogy valaki hónapokig fogyókúrázzon egy szerepért, vagy éppen hízzon, befessük a haját, stb. - miközben színházi szerepei is vannak. A magyar színészeknek a megélhetéshez egy időben több fronton kell helytállniuk.

Gyerekeket végképp úgy szokás keresni, hogy csak önmagukat kelljen adni. Miért ennyire rémesek mégis a magyar filmekben? Szinte mind úgy viselkednek, mint az idomított állatkák.

Érzem, hogy a gyerekeknek nincs egészséges önbizalmuk. Hogy ez miből ered? Nem tudom. Amikor itt élő külföldi gyerekeket castingolok - ilyen is szokott lenni -, bátran elém állnak, a szemembe néznek, és ha kérdezem őket, mosolyognak, mernek önmaguk lenni. A magyar gyerekek viszont szégyellik magukat, lesütik a szemüket, és remegnek a félelemtől, hogy őket kitették egy ilyen helyzetnek. A másik verzió, hogy valóban idomított állatkaként viselkednek, begyakorolt hangsúlyokkal érkeznek, és áll mögöttük egy ambiciózus anyuka. Arra már rájöttünk, hogy nem szabad a szülőknek elküldeni előtte a jelenetet, hanem improvizálni kell a gyerekekkel. Így lassan működni kezdenek. Egy óra elteltével már kijön a szájukon olyan mondat, ami úgy hangzik, mint a valóságban. Lehet, hogy ebben a problémában ott van az egész magyar iskolarendszer is. A gyerekeknek folyton elvárásoknak kell megfelelniük, teljesíteniük kell. Nagyon kevés meri önmagát adni. De ez a magyar felnőttekre is jellemző, elég az utcán körülnézni. Mindenki meg akar felelni valamilyen elvárásnak. Az összes fiatal lány ugyanúgy öltözik. Mind azt nézi, mit mondtak menőnek a magazinban, és nem azt, ő miben érzi jól magát. Mindenki megpróbál valamihez igazodni, amiről úgy gondolja, hogy az elfogadott. Ez egy társadalmi probléma, ami nem most kezdődött, és visszük magunkkal tovább.

Orbán AndreaFotó: Tuba Zoltán - Origo

Azért most eszembe jutott, hogy Szász János A nagy füzetbe talált egy olyan ikerpárt, akiket nem dobott le a vászon, és nyilván tudta is őket terelgetni.

Szerintem ha gyerekszínészt kell találni, a legrosszabb hely, ahol keresgélünk, a főváros. Vidéken, tanyákon még van rá esély. Azok a gyerekek közelebb vannak a természethez, állatokkal élnek együtt, nincsenek agyonfegyelmezve, magukra vannak hagyva. Szabadabb emberek.

Kik voltak a nagy rátalálásaid?

Legutóbb talán Karalyos Gábor a Coming Out-ban. Szerintem ő a legjobb a filmben. Van benne egy olyan lelki finomság, ami kevés férfi színészben található meg. Az életben is fantasztikusan kedves, szeretetreméltó, figyelmes. Egy szép ember, és nem egy sztereotípia. Az egész pályámon pedig talán a Valami Amerika trióját érzem a legjobban eltalált szereposztásnak. Pindroch, Hujber és Szabó Győző akkoriban csak egy szűk réteg körében volt ismert. Oroszlán Szonját egyenesen a Főiskoláról hoztuk ki, egy Csehov-vizsgaelőadásban fedeztük fel. Győzőt rögtön vele próbáltuk ki, és olyan kémia működött köztük, annyira fogták egymás humorát, hogy nem volt kérdés: ha bármelyiket választjuk, a másik is jön vele. Akkoriban hatalmas castingot tartottunk, mindenkit megnéztünk, aki él és mozog a szakmában. Nagyon sokat segít, ha van erre idő. Sokszor csak harmadik-negyedik visszahívásra derül ki valakiről, hogy miben működik. Addigra megérzi, miről van szó, és kipróbálhat több partnert, és ellazul.

Megértem, hogy kell nekik idő. Van, aki csak akkor működik jól, ha érzi a bizalmat. Ha nem kell bizonyítania.

Van, aki egyáltalán nem jön castingra. De amit még kevésbé értek: van, aki eljön, de annyira rosszul érzi magát, hogy képtelen végigcsinálni, hiába segítjük minden lehetséges módon. Volt egy ismert színésznő - már kicsit idősebb -, aki meg is szökött. Eljött ugyan a castingra, de aztán nem volt hajlandó bejönni a terembe. Úgy gondolta, eljátszott már számtalan szerepet, vegyük elő az archív anyagokat, nézzük meg, és döntsük el az alapján, mire képes.

És miért nincs igaza?

Mert a rendezők látni akarják az adott szituációban. Minden filmnek van néhány kulcsjelenete, amit le akarnak tesztelni, hogy el tudják dönteni, működik-e, vagy kell rajta változtatni. Én is azt gondolom, hogy ez a színészek részéről profizmus kérdése. Erre edzeni kell. Ha meg akarod kapni a szerepet, és a rendezőnek az a kérése, hogy hadd nézzen meg a jelenetben, akkor meg kell tudni csinálni. A rendező szent. Föl kell tudni készülni, és meg kell győzniük magukat arról, hogy ettől nem lesznek kevésbé ismertek, vagy elismertebbek. Ha ez a feladat, akkor ezt kell tudni teljesíteni, a legjobb tudásuk szerint. Nem arra megy ki az egész, hogy megtiporják őket, vagy bebizonyítsák, hogy nem is olyan jó színészek. Vannak, akik ezt értik, és semmilyen problémát nem jelent számukra - Jordán Tamástól kezdve Udvaros Dorottyán keresztül Máté Gáborig. Idejönnek és lenyomják. Nem tulajdonítanak neki sem kisebb, sem nagyobb jelentőséget.

Mácsai Pál és Máté Gábor a Terápia sajtótájékoztatójánFotó: Pivarnyik Balázs - Origo

Nyilván ez egy generációs kérdés is. Az idősebbek nem szoktak hozzá ehhez a helyzethez.

Lehet. Nemrég például castingoltuk a Színművészeti végzős osztályát egy filmhez, amibe sok fiatal kellett. Sajnos ebből lehet, hogy végül nem lesz semmi, de a diákok annyira profik voltak, hogy hihetetlen. Önfegyelemmel jöttek ide, pontosan tudták a szöveget, értelmes kérdéseket tettek fel, és tehetségesek voltak. Érdekes, hogy ők pontosan tudják, mit kell csinálni.

Ezek szerint neked ismerned kell a főiskolásokat, a fővárosi, vidéki és határontúli színészeket, és az alternatív társulatokat.

Igen, bár a Főiskolán csak a harmad- és negyedéveseket szoktam megnézni, mivel a fiatalabbakat nem szívesen engedik el. A színházi látogatásaimnak is határt szab a személyes ízlésem. De azt gondolom, mindenkit láttam már szerepelni legalább egyszer. Sajnos azonban sok rendező úgy gondolja, hogy aki nem Budapesten játszik, az nem véletlenül van vidéken. Nehéz rábeszélni őket, hogy próbáljunk ki valakit mégis. Balsai Mónit például sokszor ajánlottam már akkor, amikor még a Győri Nemzeti Színházban játszott, de hiába, nem kérték őt castingra. Azóta már több produkcióban is nagy sikerrel játszott, és mára ő az egyik legkeresettebb fiatal színésznő.

Balsai Móni és Pokorny Lia a Társas játék című sorozatbanForrás: HBO

A zenés színészekből sem nézi ki senki, hogy képesek másra, és Molnár Áron is méltatlankodott nemrég egy cikkben, hogy vígszínházi színészként sokan azt feltételezik: csak "nagyban" tud játszani, "kicsiben" nem.

Azt kell, hogy mondjam, ez a sztereotípia valamelyest megalapozott. Ami nem baj, mert ők ehhez szoktak hozzá: a nagy, széles gesztusokhoz, színpadiasabb játékhoz, náluk ez az automatizmus működik. A probléma inkább az, hogy a rendezőknek legtöbbször nincs se idejük, se energiájuk arra, hogy megvizsgálják, mi van mögötte. A jó rendező ki tudná hozni belőlük a mélységet, de a rendezők többnyire nem veszik a fáradságot ehhez. Szeretik készen kapni a színészt. Kétségtelenül van egy ilyen kényelmi szempont. Én is mondogatom néha, milyen jó volna, ha a rendező a forgatás előtt el tudna vonulni a színészeivel pár hétre, együtt laknának, megismernék egymást, és begyakorolnák a szituációkat, hogy a forgatáson már bizalmi viszonyban legyenek, és félszavakból is értsék egymást. De erre szinte sosincs idő. A szereposztás gyakran az utolsó utáni pillanatban dől el, és máris kezdődik a forgatás. Azt is átérzem persze, hogy a rendezőnek még annyi más dolga van, annyi mindenben kell döntenie, annyi mindenkivel kell megvívnia a küzdelmeit, hogy erre már pont nem marad energiája.

Ezért van az is, hogy a magyar színészek többsége nem működik filmen?

A magyar színészekkel kapcsolatban sajnos tényleg sokszor az az érzése az embernek, hogy eljátsszák a szerepet, ahelyett, hogy eggyé válnának vele. Szerintem ennek ugyanott találjuk az okát, ahol a gyerekszínész-problémának. Én attól tartok, a képzés során történik velük valami, ami ebbe az irányba viszi őket. Olyan elvárásoknak, rendezői és tanári ízlésnek kell megfelelniük, ami egy bizonyos színjátszás-típust idéz elő. Ehhez kell alkalmazkodniuk, ezt viszik később is tovább. Nagyon erős egyéniségnek kell lenni ahhoz, hogy valaki ennek ellenálljon. A többség előbb-utóbb megadja magát.

Ez tutira így van, de lehet még egy oka is: a színész totálisan ki van szolgáltatva a külső kontrollnak. Mindig kell neki valaki, aki visszajelez. Ő nem látja magát kívülről. Te mondtad: a rendező szent. Muszáj ahhoz igazodni, aki a külső szemet adja. Ő látja az egészet.

Nyilván azok is látják a különbséget az amerikai, skandináv és a magyar színjátszás között, akik oktatják ezeket a fiatalokat. Alapvetően más a színészi jelenlét minősége például egy dán és egy magyar filmben. Én nyilván kevés vagyok, hogy ezen változtassak, és nem is dolgom. Mondhatom nekik, amikor idejönnek castingra, hogy próbálják ki a jelenetet így vagy úgy, de ettől még nem fogják levetkőzni a beidegződéseiket. Ez egy hosszú folyamat, amihez sok odafigyelés és tartós együttműködés kellene. De a rendezők sokszor már az elején lemondanak arról, hogy ezzel megküzdjenek. Tisztelet a kivételnek, inkább elfogadják, ami van.

Orbán AndreaFotó: Tuba Zoltán - Origo

A színészek kapnak pénzt a castingért?

Nem. Fel sem merül és ez így van a világon mindenhol. Ez olyan, mint amikor más szakmában pályázatot, tervet ad be valaki egy tenderre. Dolgozik, időt, energiát fektet bele és bízik benn, hogy megtérül. Költségeket téríteni szoktunk, vidéki színészeknek például útiköltséget.

Hogyan zajlik az elutasítás?

Ez attól is függ, hogy milyen munkáról, hány és milyen típusú jelöltről van szó. Ha kevés jelölt volt egy szerepre, akkor mindenkit felhívunk, ha több száz színészt megnéztünk, akkor egy megköszönő SMS-t szoktunk írni. Vannak persze olyan művészek akikről tudjuk, hogy elvárják, személyesen, szóban közöljük velük az eredményt. De úgy látom, hogy ezzel eléggé egyedül vagyunk a piacon, mert csomóan felhívnak, hogy velük még nem fordult elő, hogy értesítsék őket. Az a jellemző, hogy elmegy a castingra, és aztán az égvilágon semmiféle visszajelzést nem kap. Telik az idő, aztán egy pont után rájön, hogy ez ennyi volt. Teljesen igaza van annak a színésznek, aki ezt méltatlannak tartja.

Az elutasítás szokott drámai helyzeteket szülni? Volt, hogy valaki a vonal másik végén mondjuk elsírta magát?

Sírás nem szokott lenni. Nyilván van egyfajta csalódás, de a színésznek nincs kire haragudnia. Ez több ember döntése, és teljesen szubjektív. Régebben volt egy nagyon kellemetlen helyzet egy színésznővel a Lora című film kapcsán. Ő hosszas hezitálás után a legeslegutolsó pillanatban lett lemondva, miután már úgy tudta, hogy övé a főszerep. A színésznőnek ez joggal esett rosszul.

Mit gondoltál Lucia Brawleyról, aki végül eljátszotta azt a szerepet?

Az a lány nekem picit kilóg a filmbéli környezetből, számomra kissé idegen. A mai napig úgy gondolom, hogy az eredetileg választott magyar színésznő lett volna a tökéletes szereplő.

Lucia Brawley és Fekete Ernő a Lora című filmbenForrás: Hungarotop

Szoktak faggatni a színészek, hogy miért nem őket választottátok?

Nem, szerintem tudják, hogy ez teljesen szubjektív. Inkább csak azt kérdezik, hogy ki lett végül, vagy hogy kik vannak még versenyben.

Egy színész kiválasztásánál a szerepre való alkalmasságán kívül olyan szempontok is bejátszanak, hogy mondjuk mennyire megbízható?

Persze. Vannak emberek, akikről tudjuk, hogy nagyon nehéz velük együtt dolgozni, notórius késők, kötekedők, háklisak. Ha azt gondolom, hogy ő a megfelelő, akkor kiajánlom, de fel szoktam készíteni a rendezőt, hogy ez olyasvalaki, akivel lesznek problémái, lesznek napok, amikor nehezen tud majd vele forgatni. A zsenialitásnak megvannak a maga hátulütői, a nagy színésztehetségek olykor labilisak lelkileg. Ezt sokszor be kell vállalni.

Amikor egy fiatal színész meghal, mint például Huszár Zsolt, az titeket is meglepetésként ér, vagy ti tudjátok, hogy ki az önpusztító alkat?

Sokan élnek önpusztító életet, és ahhoz képest kevés a tragikus sors. Így minket is meglepetésként ér egy ilyen haláleset. Zsolt sem volt egyértelműen önpusztító alkat, nagyon fegyelmezett volt munka közben, nem gondoltad, hogy bármi problémája lenne. Persze látod sokakon, de azért mindenki elevickél az életben.

Huszár Zsolt és Szávai Viktória a Szabadság, szerelem című filmbenForrás: InterCom

Bertók Lajosról lehetett tudni?

Én nem forgattam vele, de úgy tudom, imádtak vele dolgozni, mert hihetetlen tehetség, érzékeny, szenvedélyes ember volt. De ennek megfelelően, nem könnyű karakter. Ilyenkor a stábnak kell türelemmel lenni, alkalmazkodni. Volt egy Főiskoláról frissen kikerült fiú, a Valami Amerika idején végzett, akkor hívtuk be többször arra a szerepre, amit végül Pindroch Csaba játszott. Egyszerűen nem tudtunk vele dolgozni, mindig más lelkiállapotban érkezett, viszont zseniális jeleneteket csinált. Aztán nem mertük bevállalni.

A TV játék című filmben van az a szuper castingos jelenet, amikor végigmennek egy csomó hollywoodi színészen, és mindegyiknek brutálisan megnevezik a hibáit. Ti is ilyen kemények vagytok, amikor egymás között beszéltek a színészekről?

Ha nem szélsőségesek a testi hibák, azokat könnyen lehet ruhával kompenzálni. Sokszor a kevésbé jó alakú színésznők is fantasztikusan néznek ki a vásznon. Szoktunk arról beszélni, hogy a különböző színésznőket hogyan lehetne összegyúrni. Mert mindnek van egy olyan tehetsége, ami ahhoz a karakterhez kell, viszont más meg annyira hiányzik, hogy félő, nem is tudjuk kihozni belőle. Engem nagyon foglalkoztat, hogy egy olyan színésznőből, akinek bizonyos szerepek nem adódtak az életben, abból kihozni egy olyan dolgot, amit még nem láttál tőle. De ehhez megint idő kell. Nagyon jó úgy castingolni, hogy nem jelenetet adsz a színésznek, amit otthon kigondol, hogy hogyan fogja előadni, hanem csak szituációba helyezed őket. Mondjuk az a helyzet, hogy megáll a lift, és ott vagytok benne ketten, hiába csengetsz, nem jönnek segíteni. Ha egy ilyet improvizál valaki, abból sokkal több kiderül, mintha eljátszik egy begyakorolt jelenetet.

Varga Zsuzsa és Oroszlán Szonja a Valami Amerika című filmbenForrás: Budapest Film

Amikor ugyanazt a szerepet osztod egy színészre kétszer, nem érzed úgy, hogy beskatulyázod őt?

A kétszerrel talán még nem, bár így utólag érzek némi felelősséget, hogy Oroszlán Szonját már csak a Valami Ameriká-val sikerült beskatulyázni a butuska szőke szerepébe, miközben egy több nyelvet beszélő, hihetetlenül értelmes lány. Simon Kornél is nagyjából mindig nagyon hasonló szerepeket játszik. Ő az a rokonszenves, helyes, szexin lúzer szomszéd srác, akit imádnak a csajok, de akivel a pasik is szívesen elsörözgetnek. Törőcsik Mari is hasonló szerepeket játszott egész életében, Udvaros is mindig az ambíciózus, karakán nő. Vannak bizonyos emberi alapjegyek, amiket nem tudsz függetleníteni a szereptől. Amúgy szerintem nincs baj a beskatulyázással. Az fantasztikus inkább, hogy vannak ezek a nagy hollywoodi színészek, akik bármit eljátszanak. Például Robert De Niro, Jack Nicholson, Kevin Spacey vagy Anthony Hopkins. A legkülönbözőbb lelki alkatokat úgy formálják meg, hogy eszedbe nem jut, hogy ő nem ilyen. Ha egy olyan magyar színészt kellene mondanom, aki ilyen, Fekete Ernőt mondanám.

Melyik típusra a legnehezebb castingolni Magyarországon?

A 35 és 50 közötti, nagyon vonzó férfiakkal mindig gondban vagyunk. Kevés az értelmiségi értelemben jóképű, kisugárzással rendelkező férfiszínész, aki nem csalódott, kellő önbizalommal, érzékenységgel, és az élet iránti egészséges alázattal rendelkezik. Ez talán Kulka, László Zsolt, Mácsai karaktere. Nem csoda, hogy a harmincas korosztályban Csányi Sanyi mindent visz.

Amikor megnéztem a Coming out-ot, csodálkoztam, hogyhogy senkinek nem tűnt fel, hogy Csányi Sándor tökéletesen alkalmatlan arra a szerepre. Egy pillanatra sem hiszi el róla az ember, hogy homoszexuális.

Mint már említettem, Csányi személye adott volt, az ő szerepére soha nem is gondolkodtunk másban. Hozzá kerestük az összes többi szereplőt. Az a nehéz egyébként egy ilyen szerepnél, hogy egyszerűen muszáj elengedned a valós szexualitásodat, és egy egészen új pontról indulni. Ez ösztönös, zsigeri dolog.

Csányi Sándor és Karalyos Gábor a Coming out című filmbenForrás: HungariCom

Tudsz olyan filmet mondani, aminek iszonyatosan jó a szereposztása?

Magyar filmet? Ami nekem most nagy kedvencem, az az Isteni műszak. Nem tudom, ott hogyan castingoltak, valószínűleg Bodzsár Márk rendező már tudta, kiket akar. Szerintem abban mindenki telitalálat, és pontosan azt tudja, amire szükség van.

A Terápia második évadába is te castingoltál. Ott ki volt érdekes találat?

Van egy új szereplő, egy evészavaros kisfiú, a Szamosi Zsófinak és a Nagy Zsoltnak a kisfia (az első évad egyik házaspárja - a szerk.), ő kerül most oda a pszichológushoz. Kifejezetten túlsúlyos tizenéves fiút kerestek. Nagy dilemmám volt, hogy őt hogy találjuk meg. Olyan gyereket keressünk, akinek valóban ilyen problémái vannak, vagy olyat, aki ducibban néz ki, de jól érzi magát a bőrében? Sok gyereket megnéztünk, és végül aki megkapta a szerepet, arról a kisfiúról elsőre tudtam, hogy ő lesz az, amint belépett a szobába. Bejött, és azt mondta, milyen kár, hogy az anyukája nem adott rá szorosabb ruhát, hogy látsszon, ő milyen kövér. Cuki arca is van, nagyon ügyes is volt színészileg, érzékeny, érdeklődő kisfiú, és el tudta engedni magát a kamera előtt. Jól lehetett vele dolgozni, el tudta hagyni a magabiztosságát, és hagyta magát kicsit megtörni a forgatás alatt.

Nagy Zsolt, Surányi Áron és Szamosi Zsófia a Terápia sajtótájékoztatójánFotó: Pivarnyik Balázs - Origo

Amikor amatőröket castingolsz, mint például a Csak a szél és a Csicska esetében, akkor érzel felelősséget, hogy segíts nekik visszarázódni a mindennapokba egy ilyen filmes kaland után?

Ez szerintem a rendező felelőssége, hogy leüljön velük kétszer-háromszor, és úgy mondja el nekik, hogy ez mivel jár, hogy minél kevesebb fájdalmat okozzon. Hogy ezt valahogyan helyre tudják magukban rakni. Gyerekeknél nyilván sokkalta nehezebb. Tudom, hogy Fliegauf Bence utána még ment többször azokhoz a családokhoz, és segítette őket. Jó, ha van egy levezetése ezeknek a történeteknek, és nem az van, hogy egy berlini premier után mennek vissza egyből a kilátástalanságba. Ez egy olyan fajta népszerűség, amivel ők sokat nem nyertek, és kérdés, hogy egyáltalán értették-e, hogy mi jót tettek azzal, hogy ebben részt vettek.

Milyen filmeken dolgozol mostanában?

Például Szász Attila Félvilág című tévéfilmjén, ami Mágnás Elzáról szól. Ő egy szegény sorból származó lány, aki sokra vitte luxusprostituáltként. Erre a szerepre is nagyon sokféleképpen kell megfelelni a színésznőnek. Nem elég, hogy gyönyörű, buja és kihívó, de nagyszerű színésznőnek is kéne lenni, valamint megfelelni a huszadik század eleji szépségideálnak. Mellette van két másik nagyon érdekes szerep. Az egyik egy szolgálólány, aki ugyanúgy indult, mint ő, de más lett a sorsa. És van egy fiatal lány, aki gyönyörű, és a főhősnőt látjuk benne fiatalkorában. Mert Mágnás Elza ebben a filmben már negyven körüli, kezd kiöregedni. Ezt a nőt megtalálni nagyon bonyolult, de tök jó jelöltjeink vannak.

Egy Fallen című amerikai filmet is csináltunk, téli történet, nagyon olyan, mint az Alkonyat. Itt forgott Magyarországon, Scott Hicks rendezte, aki korábban a Ragyogj című filmet is. A főszereplők mind angol és amerikai gyerekek, egy javítóintézetben játszódik, ahol angyalok a főhősök. Az összes kiemelt szerepre mi castingoltuk a tanárokat és a diákokat, akik sokat nem beszélnek, de fontos szerepük van. Nagyon vegyes etnikumú társaságot kértek.

Harrison Gilbertson, Addison Timlin és Jeremy Irvine a Fallen című filmbenForrás: Silver Pictures

Láttál valami jó filmet mostanában?

Utoljára a Kálvária tetszett nagyon a Titanicon. Nagyon merész, zavarba ejtően őszinte film, remek dialógokkal és kitűnő színészekkel. De persze kellett hozzá a nyelv és a szikár ír táj is. Az a fajta film, ami napokra rabul ejt.

- - - - - - - - - - - - - - -

Az interjú rövidebb változata megjelent korábban a Thinkerbell-blogon.