Ezután már nem lehet egy jót cigányozni

2014.05.14. 18:48

A 2008/2009-es romagyilkosságok során hat cigány származású embert lőttek agyon a támadók, további négyet megsebesítettek. Az áldozatok között három kisgyermek is volt. A vádlottak elleni büntetőeljárás tavaly nyáron zárult le, a három éven át tartó tárgyalásról A fideszes zsidó... rendezője, Hajdú Eszter készített dokumentumfilmet Ítélet Magyarországon címmel. 167 tárgyalási napon vett részt kamerájával, kétezer órányi nyersanyagot halmozott fel, ebből vágott végül egy 107 perces filmet, amiben minden benne van a mai magyar viszonyokról. Nem könnyű végignézni – neki sem. A díjnyertes filmet szerda este mutatják be Magyarországon.

 

Te el tudod magad távolítani a filmedtől, vagy rád is ugyanúgy hat, mint egy nézőre?

Igen, akárhányszor nézem, mindig felkavar. Miközben csináltam, teljesen elhárítottam magamtól a téma érzelmi oldalát, csak arra koncentráltam, hogy jó filmet készítsek. De miután véget ért a munka, elkezdtem közel engedni magamhoz. Valószínűleg ez egy olyan borzalmas történet - illetve maga a valóság az -, hogy nem tudtam volna filmet csinálni belőle, ha folyamatosan átérzem a tragikumát.

Hajdú EszterFotó: Mudra László - Origo

Négy éved ment rá...

Nem így vágtunk bele, azt hittük, egy éven belül befejeződik a tárgyalás. De ha öt évig húzódik, akkor sem hagytam volna abba. 167 tárgyalási napon vettem részt, ami átlagban heti két vagy három napot jelentett reggel 9-től este hatig. A média ebből csak az első és az utolsó pár napon volt jelen. Közben sokszor előfordult, hogy csak a stábom és én ültünk a közönség soraiban, ami elég fura érzés volt, mert így mi lettünk az egyedüli külső szemlélői a történetnek.

Ez az ügy érintettjeinek is furcsa lehetett. Bizonyára kialakult velük egy személyes kapcsolat, ami a filmben egyébként nem nyilvánul meg.

Igen, majdnem mindenkivel, bár ezek a kapcsolatok az ítélethirdetéssel többnyire véget érnek. Egy részük talán nem. De az biztos, hogy az én életemből sosem fog kitörlődni ez a három év. Ha ennyi időn keresztül gyakorlatilag együtt élsz emberekkel, akaratlanul is kialakul valamilyen kapcsolat köztetek. Éreztem, hogy a tárgyalás minden résztvevője örül annak, hogy valaki ezt az első perctől az utolsóig dokumentálja. Kevés dologban lehetett érdekközösség közöttük, de ebben volt. Ez egy dokumentumfilmesnek kedvező helyzet. A média fel-felbukkanó munkatársaival szemben például kifejezetten ellenséges volt a légkör. De miután látták, hogy én egy év után is még mindig ott ülök, hozzám teljesen máshogyan viszonyultak.

Hogy lehet az, hogy a kamerád minden szögből meg tudta mutatni a tárgyalás résztvevőit?

Nyilvános tárgyalás volt, bárki beülhetett volna rá. Az pedig, hogy a kamerát hová helyezhettük - hogy a tanúkat, vádlottakat, és a közönséget éppúgy felvehettük, mit a bírói kart, vagy az ügyvédeket -, ez a bíró személyes döntése volt.

Ítélet MagyarországonForrás: MS3

A film egy drámai elemét épp az adja, hogy elképesztően sok dolog van, ami a bíró személyes döntésén, hozzáállásán, és ízlésén múlik.

Én sem jártam még más tárgyaláson, nem tudom, máskor hogyan zajlik. De ehhez az ügyhöz egy nagyon karizmatikus bírót rendeltek ki, aki a hátán vitte az egészet. A forgatás elején nem tudtam még, ki legyen a főszereplő, de hamar kiderült, hogy rá lehet "felfűzni" a történetet.

Annál is inkább, mivel Miszori László egyáltalán nem egy mindenki felett álló, bölcs, távolságtartó bíró, akinek a viselkedése feddhetetlen. Neki is vannak indulatai és frusztrációi, amiket adott esetben ő is a leggyengébben vezet le.

És végtelenül magányos. Többször beszélgettem vele erről, és azt mondta, ha nem paprikázta volna fel magát ennyire, nem kerül szinte extázis közeli állapotba, akkor nem tudta volna ezt az ügyet végigvinni. Neki ez a munkamódszere. És nagyon nehéz helyzetben volt, mert sok ellenállás fogalmazódott meg vele szemben. Állandóan ügyelnie kellett arra, hogy ne vádolhassák meg elfogultsággal, amivel ki lehetett volna rakni a perből. Lehet, hogy ezt néha rosszul kompenzálta. De ne feledjük azt sem, hogy nem egy életbiztosítás egy ilyen ügyben ítéletet hozni.

Az ítélethirdetésnél határozottan látni lehetett rajta a félelmet.

Hogy félelem-e ez, vagy inkább az ítélet súlya felett érzett lelki teher, azt mindenki döntse el maga. De ha nem ő tárgyalja ezt az ügyet, egész biztosan egy másik per lett volna belőle - ha az ítélet talán ugyanez is.

Ítélet MagyarországonForrás: MS3

A filmnek nagyjából a 98 százaléka a tárgyalóteremben játszódik, a maradék a sértettek körében. Nem készítettél interjúkat a bíróság folyosóin?

De igen, szinte mindenkivel. Csak azokat a beszélgetéseket végül túlságosan magyarázó jellegűnek éreztem. Sokkal jobb látni, mi történik, mint beszélgetni róla. Azt szerettem volna, ha néző minden kommentár és győzködés nélkül átérzi, mi történt ezekkel az emberekkel a tárgyalóteremben.

Hogyan szelektáltál a mérhetetlen mennyiségű nyersanyagból? És hogy oldottad meg, hogy ne üljön le a film bizonyos pontokon?

A tárgyalásokon folyton jegyzeteltem, ha valami olyan történt, ami így vagy úgy hatott rám. Ettől még persze többször végig kellett néznem a kétezer órás felvett anyagot. És volt egy holland vágóm, Menno Boerema, aki főleg dramaturgi feladatokat látott el. Szükségem volt rá ahhoz, hogy egy kicsit távolabbról tudjam szemlélni a felvételeket, és azért is, mert kezdettől szerettem volna, hogy külföldön is megértsék a történetet. Nagyon sokat köszönhetek a magyar vágómnak, Bartos Bencének is, mert iszonyatos munka volt mindebből egy másfél órás filmet készíteni.

Ez hogy zajlott? Előbb vágtatok egy hat órás verziót, aztán egy négy órásat, és így tovább?

Igen, így. És nekem minden egyes kihagyott jelenetért vérzett a szívem. Voltak például olyan epizódok, amik erősen kötődtek aktuálpolitikai eseményekhez. Ezeket azért hagytam ki, mert olyan filmet szerettem volna, ami később is érthető és értelmezhető lesz. Érdekes volt számomra - de aztán kihullott - az is, ahogy a vádlotti kör hányszor hivatkozott forrásként különböző médiatudósításokra. Elméletben sokszor szajkózzuk, hogy a médiának mekkora felelőssége van abban, hogyan tudósít egy-egy eseményről, vagy ahogy elkezdi használni a cigánybűnözés szót. Ott konkrétan szembesültem vele, mennyire kézzelfogható ez a felelősség. A gyakorlatban tényleg úgy néz ki, hogy valaki készít egy romaellenesen megfogalmazott riportot, más megnézi, aztán fog egy fegyvert, és lelő egy ötéves gyereket.

Azt hittem, ők a kurucinfóra hivatkoznak.

Nem kell a kurucinfóig menni ahhoz, hogy a média romaellenességét felfedezzük. És ezt nem csak a magyar sajtóra értem. Masszív cigányellenes propaganda megy mindenhol. Emlékezzünk csak vissza arra az esetre, amikor egy görög roma családot azzal vádoltak meg, hogy elrabolt egy nem roma gyereket, mert a gyerek feltűnően fehér bőrű és szőke hajú volt. Végül kiderült, hogy a vád egyáltalán nem igaz, de ez már nem érdekelt senkit. A BBC-től a CNN-ig mindenki a botránykeltésben volt érdekelt. Kipécéztek egy családot pusztán azért, mert roma származású, holott ilyen esetet találnának százával a nem romák között. Ez ugyanúgy működött, mint a náci propaganda.

Hajdú EszterFotó: Mudra László - Origo

Kiderült a filmből, hogy abban a közegben, amiben a vádlottak éltek, a nézeteik semmilyen relevanciával nem bírtak, körülöttük mindenki így gondolkodott.

Az ő közegük a mi közegünk, amiben élünk. Nem hiszem, hogy eltérne az ország általános hangulatától, állapotától. Ott van például a gyulai bíróság ítélete, amit felkapott a sajtó. Nem hiszem, hogy az egy izolált eset volna, csak véletlenül épp ott volt valaki a Roma Sajtóközponttól, ezért bekerült az újságokba. De azt is kijelenthetem, hogy az ő közegük egész Kelet-Európa. Én ezt tapasztalom.

Az a durva, hogy ez a hozzáállás ezen a tárgyaláson is megnyilvánult, olykor még a bíró részéről is.

Mint már mondtam, ezzel egyrészt szerintem annak akarta elejét venni, hogy elfogultsággal lehessen vádolni. Másrészt sajnos ebben az országban a romákkal szemben majdnem mindenkinek alacsonyabb az ingerküszöbe, és az az elfogadott, hogy őket nem ugyanaz az udvarias bánásmód illeti meg, mint másokat. Nekem egyébként inkább az volt a benyomásom, hogy a bíró szigorúan a tényekre koncentrált, azokat akarta felderíteni, és ha ebben valaki megzavarta - akár érthető módon, emocionális okokból -, azt már nem tudta kezelni.

És azt sem tudta kezelni, amikor a vádlottak kifejezetten a személyét támadták, illetve a hatalmát próbálták gyengíteni. Csakhogy ilyenkor nem szankciót alkalmazott, hanem gyakorlatilag lebénult.

Ez is teljesen általános a társadalomban: aki hangosan mondja a magáét, aki határozott és kemény - a nagy, fehér ember, annak mindenki behódol. Szerintem a romák azért is vannak nehéz helyzetben, mert békésen és megalázkodva tekintenek a többségi magyarokra, ami valójában csak olaj a tűzre.

Három éve, amikor utoljára találkoztunk, azt mondtad, itt van a küszöbön a tabula rasa, mert ezeknek a feszültségeknek hamarosan robbanniuk kell. Nem történt semmi, sőt, egyre többhöz szoktunk hozzá.

Nem tudom, mi lesz így. Ezért is várom nagyon, milyen reakciókat vált majd ki a filmem.

Ítélet MagyarországonForrás: MS3

És mi van, ha egy film kevés ehhez? Ha ezt is csak pár értelmiségi fogja megnézni? Hiszen a perben hozott ítéletnek sem volt különösebb társadalmi visszhangja.

Mert az sokakhoz nem jutott el. Én azon fogok dolgozni, hogy ez a film több emberhez eljusson. Nem olyan bonyolult történet ez, a tárgyalóteremben elég egyértelműek a szerepek. Világosan kidomborodik az igazságtalanság, ezért bízom benne, hogy lesz hatása. Legjobban azt szeretném, hogy a romák köreiben legyen valamiféle közösségformáló hatása. Mindig morfondíroztam azon, miért szeretnek a zsidók holokauszt-fimeket nézni. Hiszen nem nekik kellene nézni őket, hanem azoknak, akik nincsenek tisztában azzal, ami történt. De a film készítése során megértettem, hogy ez egyfajta éberségre nevel, és emancipációt eredményez. Tisztában kell lennünk azzal, milyen környezetben élünk.

Tudod már, hol fogják vetíteni a filmet?

Még nem, megvárjuk vele a premiert. De úgy gondoljuk, lesz rá igény a forgalmazók részéről. Szeretnénk, ha minél több moziban menne.

Te személyesen megértetted, milyen emberek az elkövetők? Hogy ki az, aki ilyesmit képes megtenni?

A másodfokú ítéletig nem jelenthetjük ki róluk, hogy elkövetők, hiszen fellebeztek az elsőfokú ítélet ellen. És szeretném hangsúlyozni, hogy a filmem nem tényfeltáró jellegű. Én inkább azt tartom fontosnak, amit az áldozatok egyik ügyvédje mondott, hogy ők tulajdonképpen csak a “cselekvő ököl", mögöttük egy társadalmi konszenzus van. Dr. Csonka Árpád mondta azt is, hogy ez az a kérdés, amiben nagykoalíció van Magyarországon. De idézhetném az egyik vádlott barátnőjének tanúvallomását is, aki elmondta, hogy körülöttük mindenki így gondolkodik. Nem érti, miért olyan sarkallatos pontja ez a tárgyalásnak.

Nagyon hatásos pillanat a film elején, amikor meglátjuk az elkövetőket, hiszen eddig sehol nem mutatták az arcukat. De a te filmedben is akadnak tanúk, akiknek kitakartátok a szemét, eltorzítottátok a hangját. Mi alapján dőlt el, hogy kit mutathatsz?

Mindenki maga nyilatkozott. Azt nem tilthatta meg senki, hogy szerepeljen a filmben, mert ez egy nyílt tárgyalás volt. De nem mutattuk az arcát teljesen. Úgysem mindig a tanú személye fontos, hanem az, amit képvisel. Ott volt például a mentős, aki Tatárszentgyörgyön az ötéves Robika arcán nem vette észre a lőtt sebet, és helyette füstmérgezést állapított meg a halál okaként. Vagy a tűzoltó, aki szerint baleset történt, amit egy gerendából kiesett szög okozott. Szerintem ha egy segítő foglalkozást végző ember tele van előítéletekkel, az megmérgezi a professzionalitását, így nem tudja a dolgát rendesen végezni. De ebben sem vagyunk mások a többi országnál. Ott van például a német NSU-per: egy háromtagú szélsőséges csoport törököket gyilkolt tíz éven keresztül. A nyomozás nagyon hasonló hibákat vétett. Először ott is azt gyanították, hogy a törökök egymást ölik, hogy valamiféle belső háború zajlik. Az etnikai indítékot sokáig tagadták. Aztán a német média is hasonlóan reagált: megpróbálták racionalizálni a bűncselekményt, okokat találni az elkövetők számára. Ezek klasszikus hibák, ha kisebbségi áldozatokról van szó. Nálunk is először három roma fiatalembert tartóztattak le, és helyeztek előzetes letartóztatásba körülbelül egy évre. Azóta sem kaptak semmilyen kártérítést. Magyarországon a romákat nem ugyanazok a jogok illetik meg, mint a nem romákat. Ez ellen nyilván együtt kellene tenni - a romáknak és a többségi társadalomnak.

Hajdú EszterFotó: Mudra László - Origo

Hogy lehet, hogy a vádlottak feltehettek kérdéseket a tanúknak, fordítva viszont tilos volt?

Nem tudom, ez egy ilyen szabály. Azon az alapon, hogy a vádlottnak joga van magát védeni. Ezek mindig nagyon drámai pillanatok voltak, amikor ott álltak azzal szemben, akiknek feltételezhetően megölték valamelyik hozzátartozóját. És a roma tanúk elképesztő lélekjelenlétről tettek tanúbizonyságot. Mert egy roma embernek még az sincs megengedve, hogy az érzelmeit felvállalja.

Az is elkeserítő, milyen nyelvi színvonalon fogalmaznak a film szereplői, szinte egytől egyig. Alig tud valaki összetett, egész mondatokban beszélni.

Valószínűleg így beszélünk az életben is. Nekem inkább az tűnt fel az angol fordítás készítésénél, hogy milyen gyakori nálunk, hogy valaki épp az ellenkezőjét mondja annak, amit gondol. Ez egy magyar sajátosság: szó szerint az ellenkezőjét mondjuk, mint amit értünk alatta. És nem iróniának szánjuk. Ez az egyenes beszéd hiányára utal, szerintem.

Nem jelenik meg a filmedben, hogy az ügy több nyitott kérdést hagyott maga után. Egyértelmű, hogy az elkövetők nemcsak négyen voltak, és nem lehetett pénzük ennyi fegyverre.

De, az többször elhangzik, hogy “vannak még kint emberek". Én nem tudom, van-e negyedik, ötödik, hatodik elkövető is, de miután a bűncselekmény-sorozatnak elsősorban az volt a célja, hogy a romákban félelmet és rettegést keltsen, elképzelhető, hogy ezekkel az utalásokkal csak az eredeti koncepciót akarják fenntartani.

De a bíróságon bemutattak több olyan fotót, amin látszik, hogy különböző lakásokon, gyűléseken “nettó nácik" gyűlnek össze, és éltetik Hitlert. A tanúk között is nem egy volt közülük.

Többezer ember járkál az országban tiltott önkényuralmi jelképekkel a testén. De a “vannak még kint" nem csak rájuk vonatkozik, hanem a társadalomnak arra a széles rétegére, amelyik hasonlóan gondolkodik a kisebbségekkel kapcsolatban. Senki nem követ el ilyet bűncselekményt, ha nem érzi, hogy társadalmi konszenzus áll mögötte. Én ezért tartom a legkisebb cigányozást is felelőtlen tettnek - mert ez a vége. Amikor a gyerekemet szerettem volna beiratni bölcsődébe, a kedves, szimpatikus igazgató azzal fogadott, hogy azért nagyon jó ez a bölcsőde, mert régen még jártak ide cigányok, de azóta sikerült őket adminisztratív eszközökkel távol tartani. És ilyesmit rengetegszer hallottam az életben.

Hajdú EszterFotó: Mudra László - Origo

Miért dönöttél úgy, hogy hosszan mutatod a filmben az áldozatok sérüléseit ábrázoló, helyszíni szemlék képeit?

Először nem akartam, de beszéltem erről az áldozatok hozzátartozóival, és ők még ennél is hosszabban szerették volna. Azt akarták, hogy az emberek szembesüljenek vele, mi történt velük, ami szerintem jogos igény. Ők is érzik, hogy nincs igazi együttérzés feléjük. Talán ezek a brutális felvételek felkelthetik az emberekben az empátiát. Ez ahhoz hasonló, mint amikor a holokauszt áldozatairól látunk képeket. Németországban ezeket még most is rendszeresen vetítik a tévében, én legalábbis nem tudok úgy átutazni Németországon, hogy a tévében ne halljak valamit Auschwitzról. Nyilván ennek is az a célja, hogy senki ne tudja bagatellizálni a történteket, mert különben olyan könnyű lenne elhárítani magunktól. Talán aki szembetalálja magát egy ilyen képpel, annak a legközelebbi cigányozásnál eszébe jut.

Milyen reakciókkal találkoztál a külföldi fesztiválokon, ahol a filmet vetítették?

Ahogy közeledtünk Kelet-Európa és Magyarország felé, egyre emocionálisabbak és indulatosabbak lettek a nézők. A prágai vetítésen már tapintható volt a feszültség, a közönségtalálkozón pedig nyilvánvaló volt, hogy amit az emberek tőlem kérdeznek, az valójában rájuk vonatkozik. De az is érdekes volt, hogy Wiesbadenben épp azt a részletet választották a filmből - amikor a díjátadón bemutattak egy pár perces epizódot belőle -, amiben Németországról és Hitlerről esett szó. Tehát nem elhárítani akarták maguktól, hanem a saját felelősségüket keresték benne. Folyamatosan emlékeztetik az állampolgáraikat arra, mi az, aminek nem szabad még egyszer megtörténnie. Szintén jellemző, hogy Torontóban és Stockholmban még felháborodtak a nézők a bírónak a romákkal szemben tanusított egy-két megnyilvánulásán, de ahogy kelet felé haladtunk, ez már senkit nem zavart. De alapvetően közös volt minden vetítésben, hogy utána már nem volt olyan könnyű egymásnak esni. Mindenki számára egyértelmű lett a társadalmi igazásgtalanság, a romák kiszolgáltatottsága. Én azt gondolom, ezután a film után már nem lehet egy jót cigányozni.