Nesztek egy kis kutyahorror, gyerekek!

2014.05.17. 22:11

Mundruczó Kornél Fehér Isten című filmjét szombaton mutatták be a cannes-i filmfesztivál Un Certain Regard nevű szekciójában. Egyik szerzőnk értékelte, hogy a rendező a korábbi munkáitól élesen elütő ifjúsági filmmel próbálkozott, másik szerzőnk rémesen szájbarágósnak találta a film szimbolikáját. Duplakritika.

Mundruczó Kornél nem kamuzott, amikor azt állította, hogy a cannes-i filmfesztivál Un Certain Regard-szekciójában bemutatott Fehér Isten új irányt jelöl ki a munkásságában. A rendező rajongói meg fognak lepődni: Mundruczó ezúttal egy ifjúsági filmet rendezett. Igaz, azért olyat, ami a végére átmegy véres bosszúfilmbe.

Mundruczó Kornél és Psotta Zsófia a cannes-i filmfesztiválon május 17-énForrás: AFP

A játékidő jelentős részében valóban egy hagyományos tinifilmet nézünk egy Lili nevű kiskamasz lányról (Psotta Zsófia), akit külföldre utazó anyja kutyájával, Hagennel együtt lepasszol pár hónapra a nem éppen cukipofaként viselkedő apjához (Zsótér Sándor). A bökkenő csak az, hogy éppen adót vetettek ki az emberek többsége által lenézően csak korcsokként emlegetett keverékkutyákra, amit az apának esze ágában sincs befizetni, inkább kiteszi az utcára Hagent.

Igaz, hogy a rendező nyilatkozataiban hangsúlyozza filmje szimbolikus társadalmi mondanivalóját, mely szerint a kutyák a hátrányos helyzetű kisebbségeket testesítik meg, de amit látunk, az sokáig egy tipikus kamasztörténet egy lányról, aki lázad az apja és a többi hülye, kicsinyes, gonosz felnőtt ellen, és kutyája keresésére indul. Az pedig kifejezetten egy kutyás családi film hangulatát kelti, hogy felváltva látjuk, mi történik Lilivel és milyen kalandokba keveredik a városban kóborló, szimpatikus pofájú Hagen.

Psotta Zsófia a Fehér Isten című filmbenForrás: InterCom

Nemcsak a téma újszerű Mundurczótól, hanem a vizuális megvalósítás is: a Delta és Szelíd teremtés gondosan megkomponált, letisztult beállításai után meglepetés, hogy a játékidő legnagyobb részében Rév Marcell operatőr kézikamerát használ, de ez az egyszerűnek ható, közvetlenebb képi stílus illik is a filmhez. Azt pedig kifejezetten öröm nézni, hogy az alkotók mennyire jól és sokféleképpen használták ki Budapestet (például szorongást keltenek a kiürített hidakkal, hitelessé teszik a tinik bulizását valódi szórakozóhelyek és együttesek felvillantásával, idegesen nyargalásznak a kutyákkal a zsidónegyed szűk utcáin, és még sorolhatnám).

Psotta tekintetében ott van az a kamaszdac, amire szükség volt a figurához, mellette pedig felvonul a magyar színjátszás színe-java: még az egészen kicsike szerepeket is olyan kaliberű színészek játsszák, mint Monori Lili, Nagy Ervin, Rába Roland vagy Derzsi János, és Mundruczó magára is osztott egy meglehetősen vicces kis cameót. A mellékszereplők közül különösen szuper a Lili zenetanárát alakító Gálffi László, illetve Thuróczy Szabolcs, akinek a felbukkanása a film eldurvulásának kezdetét jelzi. Egy olyan fickót alakít, aki iszonyatosan kegyetlen módszerekkel kutyaviadalokra képzi ki az ebeket, és onnantól, hogy Hagen a kezei közé kerül, végleg elhagyjuk a kedves, kutyás kalandfilmek terepét.

Fehér IstenForrás: InterCom

A film legelején szerepel egy vágóhidas jelenet, amelyben egészen közelről mutatják egy marha kibelezését és feldolgozását, és ez mintegy előrevetíti a későbbi vérengzést, mégis gyomorba vágó, amikor a sintértelepről kiszabaduló kutyák látványos bosszúhadjáratba kezdenek, és útjukat elharapott torkok és véres hullák szegélyezik. Mundruczó mintha itt lenne igazán elemében, hatásos ez a tobzódás, de a merész stílusváltást nem sikerült zökkenőmentesen levezényelni, ez az utolsó szakasz túlságosan is elüt a film ezt megelőző részétől ahhoz, hogy kereknek érezzük az egészet.

Bujdosó Bori

* * *

Beindulni látszik a magyar filmfinanszírozás. Van új magyar film. Van magyar film Cannes-ban. Legyünk büszkék! Büszke vagyok. Örüljünk! Nem tudok örülni, mert újra, sokadjára, századjára is arra emlékeztetnek, hogy a magyar filmkészítők valami másik világban élnek, nem abban, amelyikben én. Nem azok között a problémák között, amelyek a körülöttem élőket foglalkoztatják, és úgy tűnik, az emberi kapcsolatokat is egy másik bolygó lakóin figyelték meg. Érthetetlen, hogy a világban körülnézve semmi, de semmi olyat nem látnak, amelynek akár minimális relevanciája volna, amivel a néző azonosulhatna, amin elgondolkodhatna, amihez bármi köze volna.

Fehér IstenForrás: InterCom

A Fehér Isten ugyanezt bizonyítja. Miért kellett parabolát készíteni arról, hogy az ember, mint olyan gonosz? Hogy az erős mindig elnyomja a gyengét, és hogy ebből soha semmi jó nem sül ki? Miért kell papolni? Miért kell mindig nagyot markolni és semmit sem fogni? Miért nem láthatunk végre egy olyan magyar filmet, amelyből kiderül, a rendező kiment az utcára és hallott embereket beszélgetni egymással? Mert ezt most sem sikerült elhitetni.

A Fehér Isten-ben nincs őszinte, hiteles pillanat, köszönhetően annak, hogy sem a szereposztás nem sikerült, sem a színészek között nem alakult ki semmilyen átélhető vagy elhihető kapcsolat. Ironikus, hogy a főgonoszé – a minden szerepében, így most is hibátlan - Thuróczy Szabolcsé az egyetlen esendő, emberi alakítás. Zsótér Sándor teljesen alkalmatlan a keménykedő apa szerepére, a lányával való párbeszédek pedig fájdalmasan hamisak. A főszereplő kislányban, Psotta Zsófiában ugyan van egy természetes, magával ragadó dac, izgalmas vadócság és keménység, de a szájába adott mondatok úgy kopognak, mintha egy angolul írt szövegkönyv fordítását hallanánk.

Fehér IstenForrás: Cannes Film Festival

Van tehát egy kislány, akitől az apja elveszi korcs kutyáját, Hagent, mert nem hajlandó kifizetni utána a törvényben megszabott ebadót. Úgy tesz tehát, ahogy sok más – értjük, hát hogyne értenénk - önző, gonosz ember: az útszélen világgá ereszti a kutyát. Sok mocskos dolgot elkövetett az emberiség. Sokan szenvedtek, szenvednek most is. Sok igazságtalanság ellen lehetne szót emelni. Ehhez azonban nevén kellene nevezni a problémát. Egy problémát. Mert így, hiába volt a cél valami egyetemes igazságot kimondani az elnyomó és az alávetett viszonyáról, igazából a korcskutyák szomorú, de a világ problémáinak sorában hátul kullogó kérdését sikerült vászonra vinni.

Mundruczó Kornél a cannes-i filmfesztiválonForrás: AFP

A korcskutyák sorsába semmi mást nem tudok belelátni, mint azt, ami. Tudom, hogy parabolaként kellene értelmeznem, amit látok, hiszen jelenetről-jelenetre rágják a számba, hogy az eredendően jó kutyákból a szívtelen, romlott gazemberek faragnak vérengző vadállatokat, és hogy jó szóval és szeretettel az eltévelyedett lélek megszelidíthető. Van valaki, aki ezt eddig nem tudta? Ha körülnézek, nem látok magam körül parabolákat. Látok viszont élethelyzeteket, jogfosztást, nyomort. Ezekről mikor csinál valaki filmet? Meddig kell még várni?

Papp Eszter