A 12 legjobb western a Farkasokkal táncoló óta

2014.05.20. 18:56

Régóta keltik már a western halálhírét, de néhány évente mindig jön egy remekmű, amely megmutatja, hogy bőven maradt még erő a műfajban. A zsáner eddigi utolsó nagy fellángolását a Farkasokkal táncoló hatalmas sikere hozta el. Az azóta elkészült amerikai westernekből válogattuk ki a szerintünk legjobbakat, és közben magunk is meglepődtünk, hogy milyen sok kiváló alkotás készült az elmúlt szűk két és fél évtizedben.

 

Jim Kitses filmtörténész írta egyszer, hogy ha minden egyes alkalommal, amikor a halálhírét keltették a műfajnak, egy fejfát állítottak volna, akkor a western temetője még a tombstone-i temetőnél is nagyobb lenne. A western azonban nem akar bedőlni a kiásott sírba. A nyolcvanas évek aszályos időszakát követően – akkoriban a Fakó lovas-on és a Silveradó-n kívül nem is volt más említésre méltó western a moziban – Kevin Costner indiáneposza lehelt új életet a zsánerbe, és még most, 2014-ben sem fogunk vadnyugati történet nélkül maradni (The SalvationThe HomesmanHogyan rohanj a veszTEDbe).

Kevin Costner a Farkasokkal táncoló című filmbenForrás: Saturnus Film

Farkasokkal táncoló óta elkészült westernek nagy száma miatt ezúttal egy szigorú műfaji definícióval dolgoztam. Csak amerikai mozifilmek, és csak olyan alkotások jöhettek szóba, amelyek a 20. század előtt, vadnyugati környezetben játszódnak. Hiába kiváló modern western a Melquiades Estrada három temetése vagy a Nem vénnek való vidék, illetve hiába pompás ausztrál western Az ajánlat, ők most nem játszottak. Lássuk tehát, hogy a közelmúltban mit kezdett Hollywood a vadnyugattal!

- - -

12. Tombstone – Halott Város (Tombstone, 1993)

Wyatt Earp és Doc Holliday barátsága, legendás lőpárbajuk a Clanton fivérekkel a vadnyugati folklór egyik legismertebb története, amely sok westernrendezőt megihletett az idők folyamán (Clementina, kedvesem, Újra szól a hatlövetű). Adta magát tehát az ötlet, hogy a műfajnak a Farkasokkal táncoló hatalmas sikerét követő minireneszánsza idején is elkészítsenek egy újabb feldolgozást. Végül nem is egy, hanem két film készült a rendőrbíró életéről. Amíg azonban Kevin Costner túlságosan is elkomolykodta és elnyújtotta az ő verzióját, addig Kurt Russell egy jópofa, tempós és akciódús westernt tett le az asztalra, amelyben még a szerelmi szál sem tűnik feleslegesnek, sőt, kifejezetten klasszul van beillesztve a leszámolós történetbe.

Tombstone – Halott VárosForrás: InterCom

Igaz ugyan, hogy döbbenetesen menőn néz ki a filmben Kurt Russell a fekete ruhájában és méretes bajszával, de hogy megmaradjon az emlékezetünkben a Tombstone, ahhoz legfőképpen Val Kilmer karrierjének egyik legjobb alakítása kellett a tüdőbetegségben haldokló Doc Hollidayként. Zseniális az a jelenet, amelyikben egy bádogbögre segítségével szégyeníti meg a fegyverével bűvészkedő Johnny Ringót. A filmnek két magyar vonatkozása is van: Andy Vajna volt a producere, illetve Doc Holliday egy alkalommal édes, magyar ördögömnek hívta a forróvérű barátnőjét.

+ + +

11. Geronimo – Az amerikai legenda (Geronimo: An American Legend, 1993)

Geronimo – Az amerikai legenda egy méltatlanul elfeledett, nosztalgiával átitatott, gondolatébresztő western a csirikahua apacsok utolsó felkeléséről, amely az egész törzs Floridába való deportálásával végződött. A film a lovassági westernek hagyományait követve nem csupán az indiánháborúkról szól, hanem egyúttal egy nagyobb témát is feszeget: az Egyesült Államok születésének körülményeit, immáron nem elhallgatva az őslakosok ellen elkövetett bűntettek sorát. Ne feledjük, a western egyúttal történelem is, és ez a fegyver- és háborúőrült John Millius forgatókönyvéből készült film remek támpont lehet az amerikai Nyugat véres és korántsem dicsőséges történelmének a megismeréséhez.

Geronimo – Az amerikai legendaForrás: UIP Dunafilm

A film egyértelműen az apacsokkal szimpatizál, de mentes a túlzott szentimentalizmustól, és egy olyan jelenet is helyet kap benne, amelyben Geronimo csapata foszt ki egy bányásztelepet, és vagy  tucatnyi fegyvertelen embert mészárol le. A valószerűtlenül fiatal Matt Damon játssza az újonc katonatisztet, aki a film narrátora lesz, és akit rögtön elbűvöl az apacsok szabadságszerető, eltűnőben lévő kultúrája. Szerencsére Geronimót egy valódi indián, Wes Studi alakítja, aki méltó módon állít emléket az utolsó amerikai indiánháború vesztes vezetőjének.

+ + +

10. Gyorsabb a halálnál (The Quick and the Dead, 1995)

Ez a western nem a története miatt került fel a listára, mivel az egy mondatban könnyedén összefoglalható: egy poros kisvárosban összesereglenek a vadnyugat legjobb fegyverforgatói, hogy egy verseny keretében kiderítsék, kinek sül el a leggyorsabban a keze. Olyan az egész, mintha először Sergio Leone spagettiwesternjeiből csináltak volna egy Mortal Kombat-típusú számítógépes játékot, és aztán abból forgattak volna egy filmet. Szinte mást sem láttunk, mint hogy a műfaj típuskarakterei, mondjuk az indián, akin nem fog a golyó, vagy a piperkőc latin párbajhős, felállnak egymással szemben a főutcán, és amikor egészet üt az óra, előrántják a fegyvereiket. Amiatt van helye a listán, mert Sam Raimi rendező egy eszeveszettül szórakoztató posztmodern idézetgyűjteménnyé dagasztotta fel ezt a soványka alapötletet.

Gyorsabb a halálnálForrás: Fórum Home Entertainment Hungary

Gyorsabb a halálnál pofátlanul lop a híres műfaji elődöktől, leginkább az olasz mestertől, és teszi ezt olyan bámulatos stílusérzékkel, hogy újra gyerekké leszünk, akinek minden vágya, hogy az ujján pörgetve tegye vissza a helyére a revolverét. Az is sokat segít persze, hogy ezeket a mindenki által ismert vadnyugati bajkeverőket remek színészek játsszák el. Az akkoriban még hihetetlenül tejfölösképű és cingár Leonardo DiCaprio a kölyök szerepében állandóan saját magát isteníti, a borongós kedvű Russell Crowe alakítja az Istenhez megtért, hajdani útonállót, Sharon Stone a bosszúját jött beteljesíteni, a mindig zseniális Gene Hackman pedig a kisváros könyörtelen ura, aki ezt a gyilkos versenyt a saját szórakoztatására rendezi meg minden évben.

+ + +

9. Seraphim Falls – A múlt szökevénye (Seraphim Falls, 2006)

Ennek a westernnek a nagyszerűsége a kíméletlen egyszerűségében rejlik. Csak két embernek van benne hely: üldözőnek és üldözöttnek. Az előbbit a minden más érzést elnyomó bosszúvágy hajtja, az utóbbit a legelemibb élni akarás. A film elején Gedeon (Pierce Brosnan) egy tűz mellett melegedik egy hófödte hegygerincen. Golyó süvít el mellette, Carver (Liam Neeson) ismét a nyomára akadt, és a hajsza folytatódik. Sokáig azt sem tudjuk, miért üldözi az egyik a másikat, csak a lebilincselő intenzitással folyó élet-halál harcot figyelhetjük, amely téli környezetben kezdődik a hegyekben, ahonnan aztán fokozatosan ereszkedik le a sivatagba. Mintha csak az Egyesült Államok nyugati felének természeti szépségeit bemutató képeskönyvet lapoznánk.

Seraphim Falls – A múlt szökevényeForrás: Budapest Film

A hangsúly a belső vívódás helyett szinte végig az akción van. Az elgyötört arcokra vagy a tájra tekintve úgyis tudjuk rögtön, hogy mi játszódik le bennük. A nyaktörő tempó csak a végére csillapodik, amikor a naturalista hangnemet szürreálisba átfolyó, álomszerű képek váltják fel, tükrözve a két férfi kimerültségét, zaklatott idegállapotát. A Seraphim Falls – A múlt szökevénye mentes a posztmodern játékosságtól, nem szomorkodik a vadnyugat elmúlásán, helyette egy régi vágású célt tűzött ki maga elé, és azt teljesítette is: megmutatta két férfi határokat nem ismerő küzdelmét.

+ + +

8. Meek's Cutoff (2010)

Sok olyan embert kergethetett már őrületbe a Meek's Cutoff, akik alaposabb utánaolvasás nélkül ültek elé egy újabb szokásos lövöldözős westernt várva. Kelly Reichardt rendező ugyanis a rá jellemző kompromisszummentes minimalizmussal csupaszította le a műfajt, és csak néhány alkotóelemet hagyott meg. Három Nyugatra indult telepescsaládot látunk, ahogy nyomorúságos körülmények között, eltévedve bolyonganak a kietlen tájban. És sehol egy John Wayne, hogy útba igazítsa vagy elvezesse őket a Kánaánként elképzelt Oregon államba.

Meek's CutoffForrás: UIP Dunafilm

Sokszor percekig nem látunk mást, mint hogy szomjazó, halálfáradt emberek gyalogolnak az ekhós szekerek mellett, mégis kitartottam a film mellett, mert kíméletlen őszinteséggel mutatja be az akkori emberek megpróbáltatásait, elveszettségüket egy általuk értelmezhetetlen tájban, és az első, félelemmel teli találkozást egy teljesen más kultúrájú emberrel. Ráadásul a Meek's Cutoff a western hagyományos férfiközpontúságának is búcsút int. A csoport felfogadott vezetője hencegésen és mellébeszélésen kívül másra nem alkalmas, az egyik feleség (Michelle Williams) lesz az, aki fokozatosan megérti, hogy mit kell tenni ahhoz, hogy megmaradjon az esélyük a túlélésre. Quentin Tarantino 2011 egyik legrosszabb filmjének nevezte a Meek's Cutoff-ot. Én máshogy látom, és inkább ezt válogattam be, mint a Django elszabadul-t.

+ + +

7. Maverick – Halálos póker (Maverick, 1994)

Kevés kivétellel, ha a westernt eltolják a vígjáték irányába, akkor abból bugyuta marhaság sül ki. Az egyik ilyen kivétel a Maverick, amely ragyogó szellemességgel játszik el a zsáner sablonjaival. Ebben a filmben mindenki csaló, így hát szinte percenként vágják át a másikat, és közben nevetség tárgyává teszik a műfaj toposzait is. Remek példa az indián, aki már nagyon unja, hogy úgy kell beszélnie, ahogy a ponyvaregényekben szereplő rézbőrűek, és naphosszat vernie a harci dobot, de a mellettük táborozó orosz herceg ilyennek képzeli a vadnyugatot, és mivel jó pénzt fizet nekik, hát csinálják a színházat.

Maverick – Halálos pókerForrás: InterCom

Az Amerikai Nyugat tele volt szerencselovagokkal és gátlástalan nyerészkedőkkel, és ebből a témából a hetvenes években minden bizonnyal egy dühös kapitalizmuskritikával operáló westernt hoztak volna ki. A Maverick azonban nem veszi magát komolyan, és inkább ellenállhatatlan bájjal és fergeteges humorral ábrázolja ezeket a pénz bűvöletében élő szélhámosokat. Jodie Foster és Mel Gibson életük csúcsteljesítményét hozzák vígjátéki szerepben. Vonzódnak egymáshoz, de ez persze nem gátolja meg őket abban, hogy ha az alkalom úgy hozza, akkor kirabolják a másikat. Javíthatatlanok, és éppen ezért végtelenül szerethetőek. Megunhatatlan film.

+ + +

6. Az utolsó mohikán (The Last of the Mohicans, 1992)

Most biztos sokan felhorgadnak Az utolsó mohikán szerepeltetésén, hiszen miért lenne klasszikus értelemben vett western, ha egyszer nem az amerikai Nyugaton, a 19. század második felében játszódik? Szerintem helye van a listán, mivel a vadnyugat elnevezés elsősorban nem egy valóságos, földrajzi régiót, hanem egy mitikus régiót, a határvidéket (frontier) jelöli, ahol kapcsolatba lépnek egymással teljesen eltérő civilizációk (leegyszerűsítve: indiánok és telepesek), és ennek eredményeképpen megszületik az amerikai nemzet. Ez a határvidék a film cselekményének idején, a 18. század közepén még sok száz kilométerre keletebbre húzódott.

Az utolsó mohikánForrás: InterCom

Ráadásul Az utolsó mohikán főhőse, a gyermekkori olvasmányélményeinkből jól ismert Nathaniel Bumppo (Daniel Day-Lewis) a western egyik alapvető hőstípusát testesíti meg. A fehér embert, aki elsajátítja az indiánok életmódját, és ezáltal képes közvetíteni a két civilizáció között. Michael Mann nagyszerűen ragadta meg a regény lényegét, és festői szépségű képek segítségével, de a mai gyomornak is fogyasztható módon ültette át Cooper romantikus világképét, amelyben központi elem az önfeláldozás fontossága, a vadonban fogant szerelem szépsége és a letűnt kultúrák felett érzett sajnálkozás.

+ + +

5. Halott ember (Dead Man, 1995)

Jim Jarmusch-t nemrég azért ünnepeltük, mert fogta a kiüresedett vámpírfilmet, darabjaira szedte, a saját képére formálta, ezzel megadva a műfajnak a régóta várt vérfrissítést. Ugyanezt megcsinálta már a westernnel is a kilencvenes évek közepén. A Halott ember egy szürreális utazás, amely halállal kezdődik a vadnyugat üszkös romjai között. Johnny Depp egy esetlen könyvelőt alakít a filmben, akit hiába ér utol hamar a tragikus vég, golyóval a szívében és egy bölcs indián társaságában még végigjárja a Keletről Nyugatra tartó szimbolikus utat. Másolva az Egyesült Államok valós természeti viszonyait: ahogy egyre közelebb ér a főhős a Csendes-óceánhoz, vagyis a megváltást jelentő halálhoz, úgy válik egyre dúsabbá a növényzet.

Halott emberForrás: Mokép

Halott ember fanyar humora egyértelműen jelzi, hogy Jarmusch-filmet nézünk. Machine városának iparmágnása (Robert Mitchum) az irodája sarkában álló kitömött medvéhez beszél. A vadnyugat három legádázabb fejvadásza azzal múlatja az időt, hogy elő-előrántják a pisztolyukat, tesztelve a másik gyorsaságát. Iggy Pop pedig női ruhában kevergeti a babot a tábortűznél. Még senki sem mesélte el a vadnyugat elmúlását ilyen abszurd lázálomba illő módon, mint Jim Jarmusch.

+ + +

4. A félszemű (True Grit, 2010)

A Coen testvérek a lehető legjobb döntést hozták meg azzal, hogy nem az 1969-es, John Wayne főszereplésével készült verzió remake-jét készítették el, hanem visszanyúltak a forráshoz, Charles Portis nagy nyelvi leleménnyel megírt, rendkívül humoros, a kor emberének gondolkodását remekül visszaadó regényéhez. Ráadásul felismerve a könyv nagyszerűségét, kellő alázattal nyúltak hozzá, és ezúttal csak mértékkel látták el a filmet szerzői kézjegyükkel. A félszemű egyedül annak okozhatott csalódást, aki egy újabb, abszurd humorral teli Coen-filmet várt, aki viszont egy kiváló westernt akart végre látni, az boldogan távozhatott a moziból.

A félszeműForrás: UIP Dunafilm

Aki esetleg nem tudná, annak mondjuk, hogy a film tulajdonképpen egy akaratos, szigorú protestáns vénlány visszaemlékezése élete nagy kalandjára, amikor tizennégy évesen felfogadott egy részeges békebírót, hogy elfogják az apja gyilkosát. Hailee Steinfeld, Jeff Bridges és Matt Damon emlékezetes módon keltik életre a három igencsak önfejű és nehéz természetű főszereplőt, akiknek a verbális csatái jelentik a film egyik fő élvezeti faktorát. A pörgőnyelvű Mattie Ross fiatal kora ellenére is világbajnok alkudozásban, érdekei állhatatos képviseletében, a félszemű Cogburn egy morogva beszédű, vad, barátságtalan alak, a Damon által alakított Texas ranger pedig túlságosan is el van telve önmagától. Szenzációs hármas.

+ + +

3. Fegyvertársak (Open Range, 2003)

Kevin Costnernek csak sokadjára jött össze a vágyott műfaji remekmű. A Farkasokkal táncoló után még készített két posztapokaliptikus környezetben játszódó westernt, aztán jött az évezredforduló, és rájött, mi hibádzott addig. A Fegyvertársak-ban lejjebb adott az őt addig jellemző megalomániából, és egy nyugodt tempójú, intim, karakterközpontú filmet készített, amely olyan magas minőségben idézte meg és gondolta tovább a klasszikus amerikai westernt, hogy nyugodtan odatehetjük a polcra a műfaj nagy amerikai mestereinek alkotásai mellé.

FegyvertársakForrás: UIP Dunafilm

Fegyvertársak a vadnyugat egyik központi konfliktusát játssza újra: a szabadlegeltetők és a nagybirtokosok harcát a földért. Robert Duvall alakítja a lován szoborként feszítő, kemény, de nemes szívű marhapásztort, Kevin Costner pedig a sötét múltú, tétova beszédű segítőjét, akik kénytelenek belovagolni a városba és igazságot tenni, miután az emberüket orvul meggyilkolták. Akárcsak a szarvasmarhák, a film sem siet sehova. Van időnk megfigyelni a cowboyok nomád életét, és az orvos húga (Annette Bening) és Costner közti szerelem is bájos, ráérős ügyetlenséggel bontakozik ki, mivel a fegyverforgatásban tapasztalt férfi meglehetősen félénk a szív dolgaiban. Az is sokat dob a Fegyvertársak-on, hogy ebben a filmben van a zsáner utóbbi két és fél évtizedének legjobb városi leszámolása.

+ + +

2. Nincs bocsánat (Unforgiven, 1992)

Clint Eastwoodot a western tette híressé. Az általa eljátszott szótlan, goromba, gyakorta névtelen hőstipus megjelenését az tette lehetővé, hogy a műfaj elindult egy sötétebb irányba, és a korábbiakhoz képest sokkal nyíltabban kezdték ábrázolni az erőszakot. Eastwood jelen állás szerint utolsó westernjében, a Nincs bocsánat-ban mondta ki a végső szót arról, hogy mit is gondol a műfajban állandóan nagy teret kapó erőszakos cselekedetekről, amelyeknek egy jelentős részét ő követte el. A színész-rendező egy William Munny nevű, régóta visszavonult fegyverforgatót alakít a filmben, akinek a sok gyilkolás és dőzsölés csak egy feledni kívánt, bűnös emlék. Az első kép sem lovon ülve, dicsőségben mutatja őt, hanem sárosan, disznókat kergetve.

Nincs bocsánatForrás: InterCom

Nincs bocsánat annak a régi leckének a hatásos felelevenítése, miszerint az erőszak erőszakot szül, és a film nem mellesleg a vadnyugatot magát is belerántja a sárba. Az egész azzal kezdődik, hogy egy cowboy elcsúfít egy prostituáltat. Miután a seriff nem szolgáltat igazságot, válaszlépésként a nők bérgyilkost fogadnak a férfi megölésére. Innentől kezdve nem lehet megálljt parancsolni az események láncolatának, és a végén már William Munnyt látjuk kivetkőzve önmagából, ahogy bosszút áll barátjáért, és irtózatos mészárlást rendez a város kocsmájában. A forgatókönyvet a nyolcvanas évek elején szerezte meg Eastwood, de majdnem egy évtizedet várt a megvalósítással, hogy beleöregedhessen a szerepbe. Megérte. A Nincs bocsánat a kilencvenes évek legjobb westernje.

+ + +

1. Jesse James meggyilkolása, a tettes a gyáva Robert Ford (The Assassination of Jesse James by the Coward Robert Ford, 2007)

Már a legjobb amerikai westerneket összegző válogatásba is bekerült, és a hitem, hogy egy korszakos mesterműről van szó, azóta sem gyengült. Igaz, hogy a játékideje még a címénél is hosszabb, na de olyan gyönyörűen van fényképezve, és olyan addiktív a zenéje, hogy aki képes felvenni a film belassult tempóját, annak az sem lenne probléma, ha még egy órával hosszabb lenne. Én legalábbis bármeddig el tudnám nézni a természetes fénnyel bevilágított szobabelsők, a ringó búzamezők, a havas tájakon poroszkáló lovasok és az értelmetlen gyilkosságok körforgását, mert ezen a spirál alakú pályán haladva, ha lassan is, de egyre közelebb visz a film a címben megjelölt eseményhez.

Jesse James meggyilkolása, a tettes a gyáva Robert FordForrás: InterCom

És itt az sem lehet kifogás, hogy a western egy poros, idejétmúlt műfaj, ami már nem mond semmit a ma emberének, ugyanis ez a balladai homályba vesző western egy fájóan időszerű témát boncolgat, a sztárkultusz problematikáját. Leválasztja a rárakódott mítoszt Jesse James-ről (Brad Pitt), és egy paranoid gyilkosnak ábrázolja, Casey Affleck pedig egy félszeg tinédzserként viselkedő fiatalembert alakít, aki valósággal körberajongja a hősét, hogy aztán nagy sokára döbbenjen csak rá, hogy az újsághírekben, ponyvaregényekben szereplő bandita és az előtte álló férfi nem ugyanaz. A Jesse James meggyilkolása, a tettes a gyáva Robert Ford nem csupán az új évezred legjobb amerikai westernje – a tengerentúlon a hetvenes évek közepe óta nem készült ennyire kiemelkedő alkotás a műfajban.