Apu, te önző állat!

2014.05.22. 17:13

Magunk és mások előtt is szerepekben tetszelgünk, és nagyon utáljuk, ha valaki szembesít bennünket a fejünkben élő kép hamisságával. A cannes-i filmfesztivál Un certain regard szekciójában vetített Force majeure (azaz Vis major) című svéd film pontosan ezt teszi. Lerántja a leplet egy átlagos családapáról, de egy pillanatra sem engedi, hogy azt reméljük, mi különbek lennénk nála.

 

Ha kényelmetlen kérdéseket akarunk az arcunkba kapni, olyanokat, amelyek ugyan izgatnak minket, de legszívesebben fel sem tennénk őket, mert nem akarjuk tudni rájuk a választ, eddig is nyugodtan fordulhattunk a skandináv filmesekhez. Köztük Ruben Östlund svéd rendezőhöz, akinek Force majeure című új filmje a modern párkapcsolatokat vizsgálja, és két fő kérdést tesz fel: az egyik, hogy vajon felülírhatja-e egy szülőben a gyerekei iránti felelősséget a zsigeri önzés, a másik pedig, hogy egy emancipált, modern nő képes-e túllépni azon, hogy férje egy gyáva, pipogya alak. A kellemetlen kérdésekre adott kényelmetlen válaszokat sejtjük, ugye?

Force majeureForrás: Cannes Film Festival

A filmben egy jómódú svéd család, apu, anyu és a két gyerek ötnapos vakációra érkezik egy franciaországi síparadicsomba. Az idill azonban a második napon véget is ér, amikor a szálloda teraszán ebédelő vendégek felé iszonyatos lavina indul meg. Az anya, Ebba (Lisa Loven Kongsli) rögtön a gyerekeket óvja, az apa, Tomas (Johannes Kuhnke) azonban jobban félti saját bőrét, és az iPhone-ját zsebre vágva elmenekül. A lavinából nem lesz tragédia, a családot összetartó kötelék azonban menthetlenül megsérül.

Miközben az amerikai katasztrófafilmekben megszoktuk, hogy a hős gondolkodás nélkül életét áldozná a saját gyerekéért, a szomszéd gyerekéért, sőt, a szomszéd aranyhörcsögéért, itt döbbenetes látni, amint Tomas - a gyerekei elkeseredett segélykiáltásai ellenére - egyszerűen megpattan a helyszínről. Fél perccel később úgy áll felesége szeme előtt, hogy tudjuk, a természeti katasztrófa ugyan nem következett be, de az emberi ott vár rájuk.

Force majeureForrás: Cannes Film Festival

Östlund, ahogyan előző filmjében, a 2011-es Play - Gyerekjáték?-ban, most sem engedi, hogy kényelmesen hátradőlve mozizzunk egyet, és egy felszínes hogymikvannak után szépen elfelejtsük az egészet. Valószínűleg minden férfi fejében meg fog fordulni, hogy ő vajon ugyanígy elhúzna-e, majd később megpróbálná-e letagadni az egészet, és minden nő el fog azon gondolkodni, hogy tudná-e szeretni azt a férfit, aki sunyi módon cserbenhagyta.

Ne ijedjünk azonban meg, nem fájdalmas, hanem szórakoztató moziélmény vár ránk, mivel egyes jelenetek abszolút életszerű és sokszor iszonyú vicces gesztusokkal vannak telepakolva (például amikor a feszült beszélgetésbe merült felnőttek közé besüvít a kisfiú repülő kütyüje), mások pedig (a szinte végtelennek tűnő sípályákon játszódók) egyszerre hipnotikusan szépek és félelmetesek.

A Force majeure stábja a cannes-i filmfesztiválonForrás: AFP

Vicces figura lehet ez a Ruben Östlund. Korábban elárulta, hogy három célja volt a filmmel: vászonra vinni minden idők leglátványosabb lavinabalesetét, növelni a válások számát, illetve elvenni az emberek kedvét attól, hogy az Alpokban sieljenek. Az első cél kétségtelenül teljesült, és nálam a harmadikat is sikerült elérnie. A házasságok pedig csak túlélnek tán egy filmet.