Vágólapra másolva!
Pénteken este Mundruczó Kornél Fehér Isten című filmje nyerte a cannes-i filmfesztivál Un certain regard szekciójának fődíját. 
Vágólapra másolva!

Mundruczó Kornél Fehér Isten című filmje nyerte a cannes-i filmfesztivál Un certain regard szekciójának fődíját. Az ötfős zsűri húsz alkotás közül találta legjobbnak a magyar filmet.

A zsűri nagydíját a svéd Ruben Östlund Force majeure (kritikánk) című filmje kapta. Különdíjjal ismerték el Wim Wenders és Juliano Ribeiro Salt of the Earth című dokumentumfilmjét, a legjobb szereplőgárda díját a Party Girl nyerte, a legjobb színész David Gulpilil lett a Charlie’s Country című ausztrál filmből.

Mundruczó Kornél és a Fehér Isten főszereplői a cannes-i filmfesztiválon Forrás: AFP

A Fehér Isten egy kislány és egy kutya barátságának történetét meséli el. Egy utópisztikus világban játszódik, amelyben a gazdáknak minden korcs után különadót kell fizetniük, ezért ebek százait dobják ki a tulajdonosok. A tizenhárom éves Lili (Psotta Zsófi) apja (Zsótér Sándor) is megszabadul Hagentől, lánya kutyájától, de Lili a kutya keresésére indul. Eközben a kisemmizett kutyák fellázadnak, és Hagen vezetésével elindulnak, hogy véres bosszút álljanak az embereken.

A filmben szerepel kétszáz kutya, mellettük Monori Lili mint egy kutyatelep vezetője, továbbá Bánki Gergő, Gálffi László, Bodnár Erika, Gothár Péter rendező és Thuróczy Szabolcs, aki egy olyan fickót alakít, aki kutyákat vásárol, elvadítja és kutyacsatára használja őket.

Az Un Certain Regard (magyarul egy bizonyos tekintet) a cannes-i filmfesztivál egyik versenyprogramon kívüli, önálló szekciója, melyben többnyire kevésbé ismert rendezők filmjeit mutatják be azzal a céllal, hogy megkönnyítsék a forgalmazásukat. Az Un Certain Regard a filmfesztivál hivatalos válogatásának második legjelentősebb versenye. A szekciót 1978-ban alapították, az itt bemutatott filmek 1998 óta kapnak önálló díjat. A Fehér Isten az első magyar film, ami nyerni tudott ebben a kategóriában.

Most ötödik alkalommal szerepelt Mundruczó-film Cannes-ban: a Kis apokrif No. 2-t a Cinéfondation szekcióban mutatták be, a Johanná-t az Un certain regardban játszották, a Delta és a Szelíd teremtés a versenyprogramba került.

Interjú: 101 kutya már volt, mi megpróbáltuk 202-vel

Kritika: Nesztek egy kis kutyahorror, gyerekek!

Olvasnivaló: Ezt kell tudni a Fehér Istenről