Legalább hét magyar filmet mutatnak be a 21. Európai Filmek Fesztiválján a Szabadka melletti Palicson július 19. és 25. között. Vetíteni fogják például Bodzsár Márk Isteni műszak cím első nagyjátékfilmjét, Szász János Kristály Glóbusz-díjas A nagy füzeté-t, illetve Mundruczó Kornél Fehér Isten című alkotását is, amely pár hete elnyerte a cannes-i filmfesztivál Un certain regard szekciójának fődíját. Két vígjátékot is műsorra tűznek: Szajki Péter Nejem, nőm, csajom című filmjét és Herczeg Attila Megdönteni Hajnal Tímeát című romantikus komédiáját.

G. Erdélyi Hermina Az erdő című filmbenForrás: Palicsi Filmfesztivál

Ami talán a legizgalmasabb, hogy Palicson lesz a világpremierje a Fövenyórá-t is jegyző Tolnai Szabolcs Az erdő (Strange forest) című legújabb filmjének is. A Judita Šalgo újvidéki írónő Minotaur című műve alapján készült dráma egy észak-szerbiai magyar családról szól, amelynek fiúgyermeke elmenekül egy kábítószer-függőséget kezelő központból. A szülők egymást hibáztatják gyermekük sorsáért és igyekeznek megtalálni a fiút. A film főbb szerepeit G. Erdélyi Hermina, Tilly Róbert, Nenad Jezdić, Siniša Tucić és Jovan Belobrković játszák, a forgatókönyvért Tolnait már több díjjal is jutalmazták.

A három fő elismerésért - a legjobb filmnek odaítélendő Arany torony-díjért, a legjobb rendezőnek járó Palicsi toronyért és a zsűri különdíjáért - tizenhárom alkotás versenyez. Emellett idén is kiosztják az Underground szelleme nevű elismerést a fiatal európai alkotók egyikének. Az első szabadkai mozit létrehozó Aleksandar Lifkáról elnevezett életműdíj két nyertesének nevét még nem hozták nyilvánosságra. A fesztivált az idei Arany Pálma-díjas, három és fél órás török film, a Kis uykusu (Téli álom) zárja.