Tracy Morgan válságos állapotban van

2014.06.07. 14:36

Az amerikai színész New Jersey-ben szenvedett közúti balesetet, amelyben összesen hat jármű ütközött össze. A CNN beszámolója szerint a limuzin, amelyben Morgan is utazott, az egyetlen a hat jármű közül, amely az ütközésnél a feje tetejére állt. Kocsijukba helyi idő szerint hajnali egy körül rohant bele egy kamion. Éppen egy fellépésről tartottak hazafelé. A kamion sofőrje ellen azóta halálos közúti baleset okozása miatt vádat is emeltek. 

Tracy Morgan és Bruce Willis a 2010-es Két kopper című filmbenForrás: InterCom

A balesetben egy ember meghalt, és hét súlyos sérültet szállítottak kórházba. Az áldozat valószínűleg szintén abban a limuzinban utazott, amelyben Morgan. A kórház az amerikai televíziónak elmondta, hogy egy Morgan vezetéknevű sérült válságos állapotban van, de hivatalosan nem erősíthette meg, hogy az ismert színészről van szó.

A 45 éves Tracy Morgant a legtöbben az NBC tévécsatornán 2006 és 2013 között futó A stúdió című vígjátéksorozatból ismerhetik, amelyben Tracy Jordant, a kiszámíthatatlan tévésztárt játszotta. Számos filmben is szerepelt, például a Két kopper című akcióvígjátékban Bruce Willisszel, az Első vasárnap-ban Ice Cube-bal, illetve a Haláli temetés című komédiában. A Csontdaráló című 2005-ös Adam Sandler-filmben transzvesztita fegyencet alakított. A Rio című animációs filmsorozat mindkét részében ő kölcsönözte a hangját a Luiz nevű folyton nyáladzó bulldognak.