Nem Orbán Viktor miatt mennek el Magyarországról

2014.07.02. 06:57

A Menjek/Maradjak//London hat magyar fiatalt mutat be, akik tartósan vagy átmenetileg Londonban próbálnak boldogulni. Van köztük rúdtáncos és komolyzenész, kínai orvos és sofőr. Van, aki utálja Londont, és már költözik is tovább, és van, aki új otthonra talált a városban. A film rendezőjével, Imre Loránd Balázzsal beszélgettünk, aki most éppen szintén külföldön él, de részben azért csinálta a filmet, hogy bizonyítsa, igenis létre lehet hozni jó dolgokat Magyarországon. Szerinte elsősorban nem a politikai elitben, hanem saját magunkban kell keresni a hibát, és hisz abban, hogy akár egy film is változást hozhat. De ő is abból tanulta a legtöbbet, amikor egy fekete kislány először megölelte.

Skype-on beszélgetünk, mert jelenleg Berlinben élsz. Miért költöztél ki?

2006 óta rendszeresen jártam ide, kezdettől fogva megragadott a város, és úgy gondoltam, hogy ha legközelebb külföldön akarok élni, valószínűleg Berlinbe megyek. Otthon három éve elkezdtem elég rosszul érezni magamat, mert volt egy barátnőm, akivel sokáig együtt jártunk, aztán szakítottunk, és ő elment külföldre. Akkor kezdtem én is úgy érezni, hogy Budapest egy picit nyomaszt. Egyébként Lacival (Józsa László, a Menjek/Maradjak-filmek producere) közös álmunk, hogy ne szoruljunk be Budapestre, sok külföldi barátunk van, nemzetközi munkákon is viszonylag sokat dolgozunk. De az én fejemben Budapest és Berlin nagyon közel van egymáshoz. Miközben itt vagyok, fejlesztjük a Menjek/Maradjak következő, berlini epizódját, minden pillanat, amit itt töltök, terepelőkészítésnek is nevezhető.

A Menjek/Maradjak//London alkotói: Józsa László, Hernáth Csaba és Imre Loránd BalázsForrás: Speak Easy Project

Mondhatjuk, hogy a film elkészítésére a volt barátnőd miatt nagyon személyes motivációd volt?

Az is sokat számított, hogy Laci és én mindketten éltünk hosszabb ideig külföldön, így erős személyes érintettségünk volt a témában. Én Amerikában éltem két évet a húszas éveim elején, Laci meg egyetem közben töltött fél évet Svédországban. Amikor nekikezdtünk a filmnek, az öcsém éppen Londonban volt, a húgom családja pedig Ausztriába készült. Azt láttuk, hogy bár folyamatosan jelen van az életünkben ez a téma, mégsem nagyon dolgozta fel eddig senki mozgóképes formában, így szinte egyértelművé vált, hogy ezzel foglalkozzunk.

Magyarországon nem lehet élni?
"Aligha akad olyan magyar ember, aki megnézi ezt a filmet, és utána nem gondolkozik el azon, hogy mit is jelent a számára magyarnak lenni." Olvasd el kritikánkat a filmről!

Sarkallt minket az is, hogy a magyar panaszkultúra ellenében, és azzal a vélekedéssel szembemenve, hogy ebben az országban semmit nem lehet csinálni, értelmes dolgot csináljunk, mert úgy látjuk, hogy igenis lehet, csak akarni kell. Kifogásokat bárhol könnyű találni, Magyarországon talán még könnyebb, de nem találtunk elég kifogást ahhoz, hogy túlságosan elmerüljünk a köldökünk nézésében. Nem nagyképűen, de szeretnénk egy picit példát is mutatni abban az értelemben, hogy igenis lehet ebben az országban jó dolgokat csinálni. Nagyon sok ember, nagyon sok cég van, akik példamutatóan, a lehetetlennek mondott gazdasági környezet ellenére, nagyon komoly produkciókat tesznek le az asztalra különböző területeken.

Hogyan indult a projekt?

A film ötlete konkrétan Laci barátom fejében született meg, aki 2012 tavaszán éppen jött hazafele Londonból, ahol az unokatestvérét és a barátait látogatta meg. Egy fapados járaton ült, és olyan érzése támadt, mintha egy, vidék és Budapest közt ingázó buszon ülne, mert tele volt a repülőgép magyarokkal, akik vagy ingáztak, vagy a családjukat látogatták meg Londonban. Amikor elkezdtünk erről beszélgetni, hamar összeállt a fejünkben, hogy ezzel kéne foglalkozni, és ott rögtön kitaláltuk azt is, hogy ez egy sorozat lesz. Világos volt az is, hogy az első célpont London, mert oda megy ki a legtöbb magyar, de mivel korábban még nem csináltunk ilyesmit, ezért elsőre nem oda megyünk, hanem csinálunk egy pilotot New Yorkban, amin kipróbálhatjuk magunkat. És akkor mondtam Lacinak és Csabának (Hernáth Csaba, a film operatőre és vágója), hogy szeretném ezt én megrendezni. Bár soha nem tanultam filmezést, de azért egy keveset tudok a történetmesélésről, mert az egyetemen irodalmat és újságírást tanultam, és elég nagy volt a pofám és ambícióm ahhoz, hogy vállaljam. Ők meg belementek. Rögtön fel is hívtuk a New Yorkban élő Mirjamot, aki régi barátunk, aztán hozzá kerestünk egy másik szereplőt, aki őt ellenpontozza, így állt össze a New York-i pilotepizód. Mindig is szerettünk volna New Yorkban dolgozni, és a filmmel ezt is kipróbálhattuk.

Tapintható, hogy a kiköltözés témája nagyon megérinti az embereket, rengeteg személyes dolog jön elő ennek kapcsán. Szerinted normális, hogy ez ennyire érzelemmel telített téma ebben az országban?

Ha igaz, hogy az elmúlt tíz-húsz évben hatszázezer ember hagyta el az országot, akkor ez egy fontos társadalmi trend, amit nem lehet ignorálni. A kisebbségi integráció mellett ez az egyik legfontosabb társadalmi kérdés pillanatnyilag. Nem csak az, hogy elmennek, hanem az is, hogy visszajönnek, és hogy mi a viszonyunk azokhoz, akik elmentek. Ez egy rendezetlen dolog. Kivándorlási hullámok korábban is voltak, de most teljesen átírja a játékszabályokat az, hogy az egységesebb Európában szabad a munkavállalás, és hogy viszonylag olcsón és gyorsan lehet repülővel közlekedni. Lehet, hogy sokak számára ez meglepetésszerű, de ezt hívjuk Európai Uniónak.

Szerinted mit lehetne még tenni azért, hogy ez a jelenség természetessé váljon mindenki számára, hogy ne legyenek olyanok, akik totál értetlenül állnak az előtt a jelenség előtt, vagy akár kifejezetten ellenségesen viszonyulnak ahhoz, hogy vannak, akik külföldre mennek?

Nekem volt erről személyes tapasztalatom, amikor huszonegy évesen kimentem Amerikába, egy olyan helyre, ahol nem nagyon voltak magyarok. Azóta is talán ez a legnagyobb élettapasztalatom. Ott szembesültem először azzal, hogy én magyar vagyok, hogy nem vagyok amerikai, és hogy ez mit jelent. De kultúrsokk nem akkor ért, amikor kimentem, hanem, amikor egy év után visszamentem Magyarországra. Frusztrált voltam, és teljesen összekeveredtek a dolgok a fejemben, húztam is vissza Amerikába. És kint jöttem rá, hogy az élet másmilyen Magyarországon és Amerikában, de ezt nem feltétlenül lehet a jó-rossz jelzőpárral leírni.

Imre Loránd Balázs a Menjek/Maradjak forgatásánForrás: Speak Easy Project

A kutatók szerint egy társadalom számára a kivándorlás nagyon fontos hozománya, hogy a toleranciaszintje nő. A londoni filmünk egyik szereplője, Attila például indiaiakkal lakott együtt, akiket kvázi a cigányokkal azonosított. Ezek az emberek kitakarítottak utána, megkínálták a kajájukból, pénzt adtak neki, ha az övé elfogyott. Emiatt aztán elgondolkodott azon, hogy mi is a baj azzal, ha valakinek más a bőrszíne. Én pedig mielőtt kimentem Amerikába, életemben ha kétszer láttam fekete embert, és egy olyan családba mentem, ahol egy özvegy anya élt két örökbe fogadott fekete gyerkőccel. Amikor megérkeztem, az első tapasztalatom az volt, hogy megölelt egy iszonyú helyes fekete kislány. Addig sem voltak előítéleteim, de akkor tapasztaltam meg első kézből, hogy ő ugyanolyan ember, mint én.

Ezek a sztorik számomra azt a szomorú tanulságot sugallják, hogy egy film, vagy akár a film kapcsán beinduló diskurzus nem tud változtatni semmin, mert csak a személyes tapasztalat számít igazán.

A személyes tapasztalat mindenképp döntő, de akár az irodalmon keresztül is tanulhat az ember. Abszolút bízom abban, hogy a filmünknek lehet pozitív hatása, bízom a történetek erejében, bízom a katarzis erejében. Szeretnénk minél több helyre elvinni a filmet: vidékre, Kolozsvárra, Berlinbe, Londonba, és amint lehet, föltenni az internetre, hogy bárki meg tudja nézni. Ha nem hinnénk a hatásában, akkor valami mást csinálnánk, mert ahhoz ez egy picit drága dolog, meg sok munka és energia, hogy saját magunknak csináljuk.

Imre Loránd Balázs és Luca, a Menjek/Maradjak//London egyik szereplőjeForrás: Speak Easy Project

A filmben előjön az is, hogy mintha más nemzetiségű embereknél fel sem merülne problémaként, hogy most épp nem a hazájukban élnek. Erről van tapasztalatod?

Van sokféle nemzetiségű barátom, és mintha ez náluk tényleg nem annyira jönne elő. Szerintem az ő helyzetük kicsit más, mert lehet, hogy ők egyedül felkerekedtek, nálunk viszont egy masszív tendencia, hogy tömegesen hagyják el az emberek az országot, és ezért ez más perspektívába kerül. De tényleg érdekes lenne erről beszélgetni külföldiekkel. Volt itt Berlinben egy osztrák barátnőm, aki a Facebookon szervezte a berlini osztrák közösséget. Ausztria gazdaságilag nagyon jól teljesít, de nekem úgy tűnik, valamiért lelki terhük nekik is legalább annyi van, mint a magyaroknak. Tervezzük azt is, hogy akár a következő, berlini epizódban, akár egy későbbiben, egy Magyarországon élő külföldit is dokumentálunk majd.

Érdekes volt, hogy konkrét politikai téma egyáltalán nem került szóba a filmben. Az alanyok beszéltek ilyenekről, csak ti úgy döntöttetek, hogy ezeket kihagyjátok, vagy fel sem merült a politika?

Megkérdeztük ezeket a dolgokat, de nem mondták azt, hogy mi az Orbán Viktor, a Bajnai Gordon vagy a Gyurcsány Ferenc miatt jöttünk el. Pedig ez fontos téma. Én egyik politikai oldalt sem képviselem teljes mellszélességgel, de a jelenlegi rendszer nagyon komoly aggodalmakat ébreszt bennem. És nem csak a politikai vezetőket teszem felelőssé azért, ami felé halad a magyar társadalom, mert mi termeltük ki magunkból ezt a politikai elitet, én is felelősséget vállalok érte ugyanúgy, mintha minden szép és jó lenne. Mindenkinek mélyen magába kell néznie, aki elégedetlen, és meglátni, hogy ő mit tett azért, hogy itt tartunk ma, és mit tesz azért, hogy azon az úton járjunk, amit ő inkább favorizálna. Én mindig előbb kritizálnám saját magamat vagy akár a társadalmat, mint a politikai elitet. De persze őket sem akarom felmenteni a felelősség alól, rettentő ízléstelennek és bizarrnak tartok bizonyos dolgokat, amik ma Magyarországon történnek. Amikor Lázár János ügyeiről olvasok, arra gondolok, hogy vajon én miből merítkezem, az én értékeim honnan jönnek, mert nagyon kevés közös értéket tudok felmutatni ezzel a politikai rezsimmel.

Imre Loránd Balázs és Hernáth Csaba a film forgatásánForrás: Speak Easy Project

Visszatérve a konkrét kérdésre, nem volt politikai prekoncepciónk, teljesen objektíven álltunk a témához, és szeretnénk ezt megtartani. Szar, amikor idejössz Berlinbe, és külföldiek azt kérdezik tőled, hogy Magyarországon még ki lehet-e menni szabadon az utcára, és hogy akkor te most politikai ellenálló és üldözött vagy-e, és egyáltalán milyen egy diktatúrában élni ma Magyarországon. És olyan helyzetbe kerülsz, hogy neked kell megvédened ezt az idióta társaságot, neked kell azt mondanod, hogy hát, azért annyira mégsem durva, gyerekek, gyertek el Budapestre, töltsetek el két éjszakát, és meglátjátok, hogy miért voltunk mi a szocializmusban is a legvidámabb barakk.

Ha később mégis felmerülnének politikai témák a filmjeitek szereplőinél, akkor ezeket ki fogjátok hagyni, vagy nem zárkóztok el előlük?

Ha olyan karaktert választunk, akinek vehemens politikai állásfoglalása van, azt nem tudjuk kihagyni a filmből. De én nem szeretem azt, amikor valaki csak a politikai rendszer felől közelíti meg az életet, az túlságosan torz. Nem hiszem, hogy bármelyik filmünk átmegy majd politikai kritikába, nem akarom elvinni ezt olyan irányba, mint amikor lejön a Magyar Narancsban egy cikk, és örülünk, hogy fú, már megint de odamondtunk, és akkor itt körülbelül meg is áll a dolog. Vagy hogy hű, már megint de odamondogat a 444. Ne értsd félre, szerintem jó srácok és vicces, amit csinálnak, de azt, hogy Magyarországon nem igazán létezik objektív újságírás, én nagyban az Indexnek, a Magyar Narancsnak, meg a 444-nek tudom be. Szeretem és olvasom őket, de azt is tudom, hogy mennyire eltorzították a média objektivitását.

Niki, a Menjek/Maradjak//London egyik szereplőjeForrás: Speak Easy Project

Azt mondod, hogy ti objektivitásra törekedtetek, de bizonyos jeleneteken azért látni, hogy valamennyire megrendezettek, például, amikor Luca és Márk beszélget, és Luca olyan kérdéseket tesz fel, amelyek érezhetően részben a ti kérdéseitek. Mennyire nyúltatok bele az eseményekbe, hogyan terelgettétek őket?

Annál a jelenetnél valóban megkértem Lucát, hogy bizonyos kérdéseket vessen fel, volt egy beszélgetésindító, de aztán elengedtük őket, közben nem nagyon szóltunk már bele. A hazaárulós téma például tök véletlenül bukott ott ki. De szerettünk volna informatív filmet csinálni, ami átadja a szereplőink gondolatvilágát, és csak egy hónapunk volt rá. Nem volt mindig időnk arra, hogy ha egy adott napon nem jött ki a tuti, akkor visszamenjünk másnap is. Úgyhogy tényleg vannak ilyen kisebb kompromisszumok a filmben, és elfogadjuk, hogy ez akár erőltetettnek is hathat.

Mennyibe került a film?
A Menjek/Maradjak//London körülbelül bruttó 15 ezer fontból készült, amelyből 2600 fontot közösségi finanszírozással gyűjtöttek össze az alkotók, 10 ezer fontot pedig a londoni székhelyű Badur alapítványtól kaptak.

Felmerült a film készítése során bármikor, hogy mégse legyetek ennyire objektívek, hogy mégiscsak van egy álláspont, amit képviselni akartok?

Abszolút nem. Vicces volt, hogy amikor meghirdettük a Londonban élő magyarokról szóló kutatást, az egyik tévé megkeresett, és azt akarták, hogy mondjam azt, hogy az emberek a politikai rendszer elől menekülnek. Végül nem lett belőle anyag, mert nem tudtuk ezt mondani, nem ez volt a tapasztalatunk. Az volt a tapasztalatunk, hogy az emberek kint iszonyú keményen dolgoznak, és ott van lehetőségük rá. És ezt szerettük volna megmutatni.

Hernáth Csaba, Józsa László és Imre Loránd BalázsForrás: Speak Easy Project

Nyilván még így is mindenki azt lát bele a filmbe, amit az előzetes attitűdjei alapján szeretne. Vannak például, akik valószínűleg még nem is látták a filmet, de máris szóvá tették, hogy azt sugallja, hogy Magyarország borzasztó, és arra buzdítja a fiatalokat, hogy hagyják el az országot. Sokszor kerültök olyan helyzetbe, hogy meg kell védenetek a filmeteket ilyen támadásokkal szemben?

Igazából nem, egyik oldalról sem támadják. Egyetlen furcsa élményem volt: a bemutatón odajött hozzám egy újságíró, és emelt hangon megfeddett, hogy egyrészt miért nincs menedzser a filmben, másrészt, hogy táncosnőnek lenni, az nem egy szakma, és a prostitúció határát súrolja, és hogy képzeltük, hogy beletettük a rúdtáncos Nikit a filmbe. Én speciel rengeteget tanultam a forgatás során arról, hogy milyen kulisszatitkai vannak a táncos szakmának, és állíthatom, hogy nagyon is komoly szakma. Egyébként pedig a prostitúció is nagyon érdekes téma, Berlinben több mint száz magyar prostituált lány dolgozik, róluk is lehetne filmet forgatni.

- - - -

A Menjek/Maradjak//London-t legközelebb július 3-án este 8-kor lehet megnézni a budapesti Toldi moziban. A vetítést beszélgetés követi az alkotókkal.