A csehekhez kell mennünk magyar filmet nézni

Snowpiercer
Vágólapra másolva!
Július 4-én, pénteken kezdődött a 49. Karlovy Vary-i filmfesztivál, ahonnan mi is tudósítunk majd. Közép-Európa egyetlen A-kategóriás, és minden valószínűség szerint leghangulatosabb filmfesztiválja idén különösen izgalmas lesz számunkra, mert három magyar nagyjátékfilm is szerepel a programjában.
Vágólapra másolva!

A filmfesztivál versenyprogramjában - ahol Kristály Glóbuszt lehet nyerni, melyet Jude Law orrdísznek használ a Rolls Royce-án, Milos Forman pedig a gyógyszerét töri össze vele - mutatják be Pálfi György Szabadesés (előzetes) című filmjét (riportunk a forgatásról), amelyben egy hétemeletes ház lakóinak titkos vágyaiba, álmaiba és félelmeibe pillanthatunk be kissé bizarr szkeccsekben.

Nagy Zsolt és Hőrich Nóra Lili a Szabadesés című filmben Forrás: Vertigo Média

A rövid sztorikat Molnár Piroska figurája köti össze, aki leveti magát a tetőről, ám túléli a becsapódást, és kezdheti az egészet elölről. Mellette többek közt Benedek Miklós, Nagy Zsolt, Hegedűs D. Géza és Tenki Réka szerepel a filmben. A Szabadesés-t július 10-én vetítik a fesztiválon, a magyar premierje szeptember 25-én lesz.

Kristóf Márton és Gálffi László az Utóélet című filmben Forrás: Vertigo Media

Az első- és második filmeseknek bemutatkozási lehetőséget nyújtó East of the West-szekcióban vetítik Zomborácz Virág (interjúnk) Utóélet és Reisz Gábor VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című filmjét. A szekciót 5-én, szombaton este az Utóélet vetítése nyitja: a fekete komédia egy Mózes nevű szorongó fiúról (Kristóf Márton, aki amúgy nem színész, inkább zenész) szól, aki nem jön ki jól lelkész apjával (Gálffi László), azonban miután az apa szívrohamban elhalálozik, és elkezd szellemként visszajárni, kapnak még egy esélyt a kapcsolatuk megjavítására. Az Utóélet október 30-tól látható majd a magyar mozikban.

Ferenczik Áron a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című filmben Forrás: Reisz Gábor

A VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan-t szintén 10-én lehet megnézni a fesztiválon: ennek a filmnek a főhőse is egy önmagát kereső fiú (Ferenczik Áron, aki pedig inkább rendező, mint színész), aki egy fájdalmas szakításból lábadozva vesz egy repülőjegyet Portugáliába azzal a szándékkal, hogy tartósan elhagyja az országot, de aztán rákattan egy csinos BKV-ellenőrlányra (legalábbis az előzetesből valami ilyesmit szűrtünk le). A fesztiválon egyébként Ferenczik Áron Miért vannak olyan messze a székek a HÉV-megállóban? című, eredetileg a Nekem Budapest-szkeccsfilm részeként bemutatott szuper rövidfilmjét is levetítik.

Snowpiercer Forrás: The Weinstein Company

Amennyire ezt előre meg lehet állapítani, Karlovy Varyban, mint általában, idén sem a versenyprogram lesz a legizgalmasabb (hiszen a jelentősebb fesztiválok elszipkázzák a legkívánatosabb premierfilmeket), hanem a Horizons-szekció, ahol meg lehet nézni egy csomó olyan filmet, amely más fesztiválokon már bemutatkozott. Itt vetítik többek közt Richard Linklater tizenkét év alatt forgatott Sráckor-át, Andrej Zvjagincev Leviathan című, a mai orosz társadalomról lesújtó képet festő drámáját, Bong Joon-ho Snowpiercer című elszállt sci-fijét, az Amour Fou című kosztümös filmet Heinrich von Kleist öngyilkosságáról és a Le Meraviglie című olasz realista drámát, amelyben Monica Bellucci is szerepel.

The Disappearance of Eleanor Rigby Forrás: Cannes Film Festival

Műsorra tűzik a Guy Pearce és Robert Pattinson főszereplésével készült Országúti bosszú-t is, valamint a The Disappearance of Eleanor Rigby című, James McAvoy és Jessica Chastain főszereplésével készült szerelmesfilm kétrészes, összesen háromórás változatát, amelyből Cannes-ban egy kétórásra vágott verziót már bemutattak. Aki pedig azt szereti, ha egy filmben madárrá változik a főszereplő, annak nyugodt szívvel ajánljuk a Bird People-t is a felhozatalból.