Már az ördög sem elég ijesztő

2014.07.17. 10:10

A thriller- és horrorelemeket ügyesen ötvöző Távozz tőlem, Sátán! megpróbál ugyan új színt vinni a mostanában futószalagon készülő ördögűzős filmekbe, azonban apránként megadja magát az eleinte szépen elkerült kliséknek és unalomba fullad.

 

Jerry Bruckheimer eddig ritkán adta a nevét horrorhoz, azonban Scott Derrickson Távozz tőlem, Sátán! című filmjét elnézve gyorsan nyilvánvalóvá válik, hogy a sztárproducer miért tartotta megfilmesítésre érdemesnek Ralph Sarchie nyomozó önéletrajzi regényét.

A Sarchie könyvéből Derrickson és Paul Harris Boardman által nagyon lazán adaptált film története ugyanis nem ördögűzős horrorként, hanem egy sokat látott horrorelemekkel jócskán telepakolt akciódús nyomozós thrillerként próbál meg némi ijedelmet okozni.

Eric Bana és Joel McHale a Távozz tőlem, Sátán című filmbenForrás: InterCom

Ralph Sarchie (Eric Bana) és társa Butler (a Balfékek-ből ismert Joel McHale meglepően tökös) a bronxi rendőrség sokat látott, kőkemény nyomozói a film elején összefutnak egy családi erőszaknak tűnő rejtélyes esettel, majd pedig meglátogatják a New York-i állatkertet is, ahol egy nő behajította páréves gyerekét egy árokba. A nő láthatóan totálisan kifordult önmagából, valamiféle ijesztően bekattant narkósnak tűnik, azonban a nyomozók segítségére siető ex-heroinista vagány jezsuita pap (Edgar Ramirez meggyőző alakítása) ennek ellenkezőjét állítja.

Már ha a drogos ámokfutás ellentéte az, hogy a nőt megszállta egy ősi civilizáció gyilkos démona (és nem a címbeli Sátán). Az esetek összefüggenek, a nyomozók pedig gyorsan szembesülnek az okkultista durvulás mögött álló megszállott ex-katonákkal, s azok vezetőjével (A Borgiák-ból ismerős Sean Harris soha nem volt ilyen ijesztő).

Eric Bana, Sean Harris és Mike Houston a Távozz tőlem, Sátán című filmbenForrás: InterCom

A horrorokban jártas Derrickson (ő rendezte az Ördögűzés Emily Rose üdvéért és a Sinister című filmeket is) műve azonban pont azért lóg ki kissé a tucatijesztegetések sorából, mert központi témájának nem a démon által előidézett illogikusnak tűnő parajelenségeket teszi meg, hanem azokat alárendeli egy viszonylag kézzelfogható, hétköznapi életbe ágyazott rendőrségi nyomozásnak. Így ugyan a film kicsit úgy fest, mintha valaki remegő kézzel ollózta volna össze a Hetedik-et néhány X-akták- és Helyszínelők-epizóddal, de legalább az ördögűzős horrorok fájdalmas kliséi nem másznak annyira a néző arcába. Legalábbis egy darabig.

Sarchie és társa rútul csonkolt hullák, megunhatatlanul rémisztő elmegyógyintézetek, lepattant sikátorok, megátkozott panelházak között rohangálva és verekedve próbálnak meg értelmet magyarázni a józanésszel egyre kevésbé felfogható jelenségekbe. Mindeközben pedig folyamatosan szakad az eső és sötét van. Derrickson filmje pontosan a kiégett nyomozók irracionálissal szembeállított vaslogikájának folyamatos elgyengítése miatt válik érdekessé. A nyomozók ugyanis nem tudnak mit kezdeni például egy olyan jelenséggel, mint például az oroszlánok nyelvén beszélő Harris. A néző pedig ekkor ébredhet rá arra, hogy mi a különbség a "megtörtént események inspirálta" és a "megtörtént eseményeken alapuló" filmek között, ugyanis a Sarchie-val állítólag megtörtént jelenségek által csupán csak megihletett Távozz tőlem, Sátán! saját félrealista koncepcióját sutba dobva néha érezhetően elrugaszkodik a valóság talajáról.

Edgar Ramirez a Távozz tőlem, Sátán című filmbenForrás: InterCom

Ahogy halad előre a történet, úgy emészti fel a nyomozást a menetrendszerűen ijesztegető megmagyarázhatatlan. A feleségét (Olivia Munn) és kislányát látványosan hanyagoló Sarchie pedig elkezd hallucinálni, mindenféle ijesztő zajokat hall, és csúnya halottakat vizionál, melyek eredetét Derrickson túl későn tisztázza egy hosszadalmas, a film látványvilágától kissé idegen visszaemlékezésben.

Ennél azonban sokkal érdekesebb az, ahogy Derrickson a Sarchie családjára is fokozatosan kiterjedő sátáni jelenségeket szinte észrevétlenül és ki nem mondottan kezdi el úgy kezelni, mintha azok a lassan meggajduló nyomozó családfőként vétett hibáinak kivetülései lennének. A rendező így ki tud alakítani egy olyan morális jelentéstartományt, mely demagóg sujkolás nélkül képes kissé elmélyíteni az amúgy egyre olcsóbb és kiszámíthatóbb sokktrükkökkel ijesztegető filmet.

Olivia Munn és Eric Bana a Távozz tőlem, Sátán című filmbenForrás: InterCom

Ez viszont nem működhetne Bana remek alakítása nélkül. Ahogy kezd kicsúszni lába alól a talaj, ahogy feladja az észérveket, és ahogy rábólint a túlvilági gonosz létezésére, úgy válik a Távozz tőlem, Sátán! üdítően karakterközpontú horrordrámává. Félreértés ne essék, Bana a film kezdetétől magával tudja húzni a nézőt a város szennyétől megtört arckifejezésével, azonban ahogy őt is elkezdi megmászni a sátáni sötétség, úgy válik esendőségében tapintható karakterré.

Mindezt azonban Derrickson gyorsan keresztül is húzza a keresztény liturgia elkapkodva beemelt megváltó szerepével. A bűneit meggyónó, Istenhez forduló Sarchie (aki a való életben a mai napig ördögűző-asszisztensként tevékenykedik) azonban már sokkal kevésbé tűnik szimpatikusnak, mint az a marcona, elkeseredett, és önbíráskodásra hajlamos igazságosztó, akinek megismerhettük.

Eric Bana a Távozz tőlem, Sátán című filmbenForrás: InterCom

Innentől kezdve pedig a Távozz tőlem, Sátán! nem tudja elkerülni a vesztét, jön az elmaradhatatlan ördögűzés-jelenet, a pap hosszú perceken keresztül üvölt latinul a megszállottra, eközben pedig a néző fejében úgy peregnek sorra a témába vágó klasszikus és kevésbé klasszikus filmek, hogy a vásznon látott szenvedélyes ordibálásra szinte oda sem tud figyelni. Törnek az ablakok, torzulnak a testrészek, spriccel a vér, aztán vége is. Győzedelmeskedett a hit ereje.

A Távoz tőlem, Sátán! így pedig nem csak saját magát, hanem az érdekes lezárásra számító nézőt is átvágja, erényei pedig ezért majdhogynem semmissé válnak. Ez is csak egy ördögűzős film a sok közül, melyre annak ellenére, hogy ügyesen játszik el az ismerős thriller- és horror-motívumokkal, túl sokáig nem fogunk emlékezni.