Herkulesnek jobban áll a vérszomjas menetelés, mint a konyhafilozófia. Brett Ratner Magyarországon forgatott szandálos-kardos kalandfilmje hiány nélkül hozza a műfaj kötelező kellékeit, de ennél nem tud többet felmutatni se látványban, se sztoriban.

 

Istenek nincsenek, csak kiváló marketingesek - nagyjából ez a mondanivalója a héten mozikba került Herkules-nek. Brett Ratner rendező elsődleges törekvése ugyanis az volt, hogy demitizálja a Zeusz és egy halandó nő nászából született félistent. Herkules csak egy egyszerű árva, aki felfogadott egy jól beszélő kikiáltót - nevezhetjük akár PR-osnak vagy marketingesnek is -, hogy az olyan jól hangzó reklámszövegeket terjesszen el róla, mint hogy ő a főisten fia, vagy hogy legyőzhetetlen, és az egekbe magasztalja az ő tizenkét híres feladatát.

Dwayne Johnson a Herkules című filmbenForrás: Fórum Hungary

A film ezért néhol egy jópofa, antik bőrkötésben kiadott, részletes és profi marketingtankönyvre emlékeztet - olyan fejezetekkel, mint hogy hogyan adjunk el egy hadseregnek újfajta pajzsokat és fegyvereket, vagy hogy hogyan ápoljuk vezetőink személyi kultuszát. Ez az ókori marketing itt-ott érdekes tud lenni, csak sajnos elviselhetetlenül gyakran szajkózzák az ebből levezetett, elmaradhatatlan tanulságot: bárki lehet hős, ha ezt el is hiszi magáról.

Ezzel együtt minden pontosan úgy történik, ahogy az már a hasonló sztorikban, Hollywoodban történni szokott. Herkulest felkéri a trák király, hogy segítsen legyőzni az ellenfelét, aztán egy kisebbfajta csavar után fény derül a hős sötét múltjának részleteire is, na meg arra, hogy ki az igazi ellenfél. És ebben az összetettnek a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető történetben tényleg minden megvan, amit a műfaj nagykönyve előír.

Dwayne Johnson a Herkules című filmbenForrás: Fórum Hungary

Van itt fiatal harcosjelölt, akit nem engednek részt venni a csatákban, ezért úgy bizonyítja rátermettségét, hogy a kellő pillanatban megmenti Herkules életét. Megvan az erkölcsi ellenpontot jelképező katona, aki nem hajlandó az elvek szavára hallgatni a pénz csörgése mellett, és aki természetesen a csúcsjelenetben megbánja gonosz önzőségét, és megmentőként tér vissza a harcba. Van rémálmából kiáltva felriadó főhős, és van igazi, nagy hőssé válni óhajtó gyermek, szerető, alkalomadtán kövér könnyeket hullató anyával.

Csak eredetiség nincsen. Nincs semmiféle egyéni látásmód, se a képi világ, se a kamerakezelés, se a dramaturgia, se semmi terén. A Herkules kis túlzással annyiról szól, hogy emberek menetelnek, és aki szembejön velük, azt megölik - amikor az egyik segédfőhős belekiált a tömegbe, hogy "Mit álltok ott, öljetek meg valakit!", az olyan, mintha Ratner ars poeticája lenne. És bár a film dicséretes visszafogottsággal nem éri el még a százperces hosszt sem, ez még így is unalmas.

Ingrid Bolsø Berdal, Dwayne Johnson, Reece Ritchie és Rufus Sewell a Herkules című filmbenForrás: Fórum Hungary

A csatajelenetek nem mutatnak semmit, amit korábban ne láttunk volna már: se igazán különös fegyverek, se kiemelkedő koreográfia, se nagyobb izgalmak. A forgatókönyv arra sem igen veszi a fáradságot, hogy kifejtse, ki az ellenfél, és miért fontos legyőzni. Annyira redukálódnak a konfliktusok, hogy a Jóknak meg kell küzdeniük a Rosszakkal, ráadásul, hogy még kevésbé legyenek emberiek és átélhetőek az ütközetek, a filmben mindig erősen dehumanizálják az ellenséget: állatszerű, üvöltő, extrém külsejű emberlényeket kell legyőzni, mint valami primitívebb számítógépes játékban.

A Herkules ott szorul a vállaltan agyatlan, csak a látványra koncentráló öldöklős filmek, meg az összetettebb, elgondolkodtatóbb produkciók közötti senkiföldjén. Nincs meg benne például a 300-ra jellemző túlzásesztétika, legfeljebb az utolsó jelenetekben kapunk némi szürreális látvány- és erődemonstrációt, de a vizuális világ, a CGI még itt sem kimondottan izgalmas. A minimum közhelyes, maximum bugyuta bölcsességek pedig nem elgondolkodtatóvá, hanem csak idegesítővé teszik a filmet.

Ingrid Bolsø Berdal a Herkules című filmbenForrás: Fórum Hungary

Pedig ha Brett Ratner vállalta volna, hogy egy igazán felfújt izomzatú látványorgiát rendez egy konyhafilozófiával terhelt, morális öldökléspornó helyett, kifejezetten élvezetes lett volna az eredmény. Hiszen megvan benne Dwayne "A Szikla" Johnson, aki színészetével lassan már-már rácáfol a becenevére (immár kétféle arckifejezést is tud produkálni, ráadásul igen megkapóan), sőt van pár magyar színész is, noha amit ők képviselnek, azt a legnagyobb jóindulattal sem lehet statisztériánál többnek nevezni.

Akad némi többletgondolat is - a marketing mindenhatóságáról és a demitizált félistenekről -, van a történetben legalább egy kis csavar, és van benne sok szandál, sok kard és sok homok. Csak az arányokon lett volna még mit állítani: még több kard, még több homok és pont ugyanennyi szandál. Az életbölcsességeket meg hagyjuk meg a hanyatló kelet ópiumának.