Ötvenéves Amerika kedvenc szomszéd lánya

Sandra Bullock
Vágólapra másolva!
Sandra Bullocknak se az arcán, se a testén, se a karrierjén nem látszik, hogy július 26-án betöltötte ötvenedik életévét. Míg Hollywoodban a legtöbb színésznő negyven fölött vért izzad egy normális szerepért, ő negyvenöt évesen kapta meg első Oscar-díját, és tavaly érte el karrierjének eddigi legnagyobb anyagi és kritikai sikerét a Gravitációval. Születésnapja alkalmából összeszedtünk egy csomó kevésbé ismert érdekességet a színésznőről.
Vágólapra másolva!

Amerikai katonatiszt apja és német operaénekesnő anyja Németországban ismerkedtek meg, és Sandra tizenkét éves koráig Nürnbergben éltek. 2000-ben elhunyt édesanyja, Helga Meyer turnéira gyakran magával vitte Sandrát és húgát, Gesine-t, akik balettozni tanultak, és háttértáncosként fel is léptek némelyik előadásban.

Sandra Bullock a 2010-es Oscar-gálán Forrás: AFP

Annak ellenére, hogy anyja révén már korán kipróbálta a színpadot, sokáig meg sem fordult a fejében, hogy filmszínésznő lesz: "azt hittem, színházi színésznő leszek New Yorkban. Ez volt az álomcél. Szórakoztató magazinokat nem tartottunk otthon, fel sem merült a filmsztárság gondolata".

Első filmje az 1987-es Hangmen című thriller volt, amelyben ugyan csak viszonylag kis szerepet játszott a piszkos CIA-ügynökök által üldözött Danny (Keith Bogart) barátnőjeként, de azért nagyon ügyesen hagyta magát elrabolni, és a film későbbi DVD-kiadásaiban természetesen mindig őt tették a borítóra.

1990-ben Melanie Griffith nyomdokaiba lépett: a '88-as Dolgozó lány ihletésére készült, azonos című sorozatban ő alakította Tess McGillt, a titkárnőből vezetővé előléptetett, rátermett lányt, aki az eleje főcímben amerikai focistákat megszégyenítő méretű válltömővel igyekszik a munkahelyére. A sorozatot viszont annyira nem nézték, hogy a leforgatott tizenkét részből csak nyolcat adtak le a tévében.

Bár előre senki nem tudta, hogy a '94-es Féktelenül óriási siker lesz, Bullocknak nagy mázlija volt, hogy megcsípte benne a női főszerepet. A stúdió természetesen sztárt akart volna, Jan de Bont rendező állta a sarat: "Nem láttam magam előtt, amint Julia Roberts vezeti a buszt. Ahogy egy csomó más színésznőt sem láttam magam előtt ebben a helyzetben. Még azt sem hittem volna el, hogy egyáltalán felszállnak egy buszra". De Bont szerint Bullock pont azért működött a szerepben, mert a megjelenése "jó értelemben hétköznapi".

Keanu Reeves és Sandra Bullock a Féktelenül című filmben Forrás: Origo

A Féktelenül világszerte összesen 350 millió dollárt kaszált, és bár Bullock az évek során számos sikeres filmben játszott, még a mozijegyárak emelkedése ellenére is csak tavaly, a 716 milliót fialó Gravitáció-val sikerült saját rekordját megdöntenie.

Ami a rossz emlékű Féktelenül 2-t illeti, Bullocknak megvolt a maga oka arra, hogy elvállalja: a 20th Century Fox-szal úgy állapodott meg, hogy cserébe megcsinálják Bullock viszonylag kis költségvetésű szerelemprojektjét, a Majd elválik-ot.

Majd elválik Forrás: Origo

Sandra az apjával és a húgával 1995-ben alapította meg a Fortis Films nevű céget, amely a '98-as Majd elválik-tól kezdve a 2009-es Ő a megoldás-ig Bullock számos filmjét gyártotta. A családi bizniszbe beszállt Sandra húgának, Gesine-nek a férje, Raymond Prado is, aki több Bullock-film second unit rendezője volt, köztük a Beépített szépség-é és a Nász-ajánlat-é.

A jogász végzettségű Gesine 2004-ben otthagyta a filmipart, és felcsapott cukrásznak. Több sütis könyvet is írt, köztük a Bake It Like You Mean It című komoly tortakézikönyvet, amelyből még a Rigó Jancsi sem maradt ki.

Gesine és Sandra 2005-ben Forrás: AFP

A sztárság Sandrának sem feltétlenül fekszik annyira: ideje jelentős részét a texasi Austinban tölti, ahol nemcsak háza van, hanem egy szendvicsezővel és cukrászdával megtoldott virágboltja és egy bisztrója is. Amikor Kaliforniában van, akkor sem Los Angelesben lakik, hanem egy órára a várostól.

Az első Oscar-díját talán a Millió dolláros bébi-vel nyerhette volna, ha sikerült volna főszereplőként és producerként tető alá hoznia a filmet, de, bár évekig próbálta, nem jött össze neki, és helyette Hilary Swank aratta le a babérokat.

A kissé irritáló brit filmkritikus, Mark Kermode 2009-ben frappánsan foglalta össze Bullock iránti érzéseit, melyeket valószínűleg sokan osztanak: "Vicces, gyönyörű, és lehetetlen nem imádni, de mégis egyik rémes filmet csinálja a másik után".

Sandra Bullock és Bradley Cooper az Ő a megoldás című filmben Forrás: Origo

2010-ben ő lett az első színésznő, aki ugyanabban az évben elnyerte az Arany Málnát és az Oscar-díjat is, és mindkettőt átvette.

A legrosszabb női alakításnak járó Arany Málnát a Bradley Cooperrel készült Ő a megoldás című romantikus filmért kapta, és köszönőbeszédében azzal fenyegette meg a díjátadó közönségét, hogy a filmbeli összes szövegét ott helyben felmondja, és aki úgy érzi, hogy jobban elő tudná adni bármelyiket, az beszállhat.

A szív bajnokai főszerepét - amelyért végül Oscart nyert - többször visszautasította, mert a déli keresztény republikánus figura nagyon távol állt tőle: "Amikor kérdezik, mi volt a legnehezebb a szerepben, mondom, hogy az, hogy egy keresztény republikánust kellett eljátszanom úgy, hogy el is higgyem, amit mondok". Amikor már hónapok óta küszködött a figurával, a rendező tanácsára felkereste az igazi Leigh Anne Tuohyt, akit a filmben meg kellett formálnia, és rögtön rátalált a szerepre.

A szív bajnokai-val végigtarolta a 2009/2010-es díjátadószezont, elnyerte többek közt a Critic's Choice-díjat, amelyet Meryl Streeppel megosztva kapott, akit a Julie & Juliá-ért díjaztak. Bullock a színpadra lépve először úgy csinált, mintha bokszolni akarna riválisával, de aztán inkább egy nagy szájrapuszit adott Streepnek.

A szív bajnokai Forrás: Origo

Vicces és megható Oscar-beszédében mind a négy másik jelöltet megemlítette, és kiemelte, hogy Streep - akire a szeretőjeként hivatkozott - milyen jól csókol. A díjat elsősorban az anyáknak ajánlotta (ekkor pár hónapja már ő maga is anya volt, csak még nem hozta nyilvánosságra, hogy örökbefogadott egy kisfiút), férjének, Jesse Jamesnek viszont feltűnően nem mondott köszönetet. Pár héttel később kiderült, hogy Jamesnek nem volt erőssége a házastársi hűség, és Bullock a következő hónapban beadta a válókeresetet.

Eddigi karrierje anyagilag és kritikailag egyaránt legsikeresebb filmjének, a Gravitáció-nak a főszerepét sem szívesen vállalta el, mert bár nagyon szeretett volna Alfonso Cuarónnal dolgozni, fél a repüléstől, és eredetileg egy speciális repülőben zajlott volna a forgatás egy része, amelyben pillanatokra antigravitációt hoztak volna létre. Aztán kiderült, hogy ez a megoldás túl drága és bonyolult, de Bullock örömmel mondott igent arra, hogy helyette egy díszletben lebegjen, és bábosok húzogassák drótokon.

George Clooney és Sandra Bullock a Gravitáció forgatásán Forrás: InterCom

Még 2010-ben jelentette ki egy interjúban, hogy egyáltalán nem áll közel a szívéhez az a műfaj, ami a 90-es, 2000-es években a csúcson tartotta: "A vígjáték nekünk nőknek legtöbbször csak romantikus vígjáték formájában elérhető. Ezért gyűlölöm a romantikus vígjátékokat. Szeretnék vígjáték-vígjátékokat csinálni, hadd legyenek megint viccesek a nők!". Még pár évet kellett várnia rá, hogy ezt megvalósítsa, de a tavalyi Női szervek-kel végre sikerült.

És azt mondtuk már, hogy ő a magyarok kedvenc színésznője?